Száz esztendő története az írók-költők szavaival

Száz esztendő története az írók-költők szavaival

Bieliczkyné Buzás Éva összeállítása

 

B.É. A Trianon kialakulásának nagyon sok oka volt, aminek feltárása a történészek dolga. Mi – hazaszerető magyar emberek, olvasók és versmondók csak fájó szívvel emlékezhetünk veszteségeinkre, mert „Magyar az, akinek fáj Trianon”.

Trianon gyászos emlékű 100. évfordulóján tudjuk, milyen fontos, hogy barátságban éljünk a határaink melletti országokkal. Tehát határ-módosításra nem számíthatunk. De talán elérhető: az autonómia, a kettős állampolgárság, a határok átjárhatósága és a jó kapcsolat tartása a határon túli magyarokkal. De elfeledni nem szabad, hogy egykor mienk volt a Kárpátok, az Adria, Pozsony, Nagybánya, Várad, Szalonta, Kolozsvár, Kassa és Arad, – mint ahogy Juhász Gyula Trianon című versében mindezt megfogalmazta.

Apponyi Albert

Gróf Apponyi Albert

Gróf Apponyi Albert (1846 – 1933) politikus, miniszter, nagybirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, külföldön is elismert politikus, és a világ egyik legnagyobb szónoka, aki angolul, franciául, olaszul és németül éppoly ékesszólóan szónokolt, mint magyarul. Ő lett az első világháborút lezáró béketárgyalások magyar küldöttségének vezetője.

Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt határozta meg Magyarország új határait és sok kis államot hozott létre a birodalom helyett.

Apponyi Albert a békeküldöttség élén 1920. január 7-én érkezett Párizsba, s január 16-án a legfőbb tanács előtt mondta el a híres védőbeszédét, (magyarul, franciául és angolul), amelyben a többi között bírálta a békefeltételek szigorúságát, különösen a nemzetiségi elvet súlyosan megsértő területi rendelkezéseket. Többek között ezt mondta:

„Magyarország számára ez azt jelentené, hogy elveszíti területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól megvonják a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételeit. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva perifériáitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányának legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták. Tehát ez a szerencsétlen középső rész meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen.

Ily nehéz és rendkívüli helyzetet látva, felmerül a kérdés, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különleges szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán ítélethozatal lenne ez Magyarország ellen?

Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása, vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg” – folytatta a magyar küldöttség vezetője, majd  ezzel zárta beszédét: “Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták.”

A szerződést a felek, budapesti idő szerint 1920. június 4-én 16:32-kor írták alá a versaillesi Nagy Trianon-kastélyban.

Apponyi szövege

 

EZ TÖRTÉNT 100 ÉVVEL EZELŐTT

Padányi Viktor, e sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban.
Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovács Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig …és akkor megkondultak a harangok.
Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt: „A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe”, és felakasztotta a térképállványra.

 

Régi Magyarország

Mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlanul lágy kifejezéssel, amelyet mi soha nem láttunk, száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangbúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: „Elvégeztetett”.
Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok. Nagy-magyarország keresztre feszítésének napja volt: 1920. június 4. péntek.

 

A trianoni békeszerződés aláírása a magyar nemzet gyásznapja, melyről így írt a korabeli tudósító:
” A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették… Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat, a kincses Kolozsvárt, a Székelyföldet, a Rákocziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert. A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott.”

Vers-részletek és idézetek

A trianoni traumát számos vers és írás megörökítette. A legfontosabbak részletét idézem, felhívásként a teljes szöveg elolvasására és meghallgatására, az emlékezésre.

Deák Ferenc

Deák Ferenc

Deák Ferenc (1803-1876) az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, a reformkorban és a dualizmusban is meghatározó államférfi „a haza bölcse” gondolatai az utókor számára is megfontolandók:
“Amit erő és hatalom elvesz / Azt idő és kedvező szerencse /
Ismét visszahozhatják. / De miről a nemzet félve a szenvedéstől / Önmaga lemondott, / Annak visszaszerzése mindig nehéz / S mindig kétséges”

Klebelsberg Kunó

Gróf Klebelsberg Kunó

Gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932) a Trianon utáni időszak egyik legnagyobb hatású politikusa, 1922 és 1931 között kultuszminiszter volt. A vesztes világháború és a trianoni tragédia után a lelkileg is összetört nemzetnek a következő szavakkal mutatott kiutat: „Lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve.”

Falu Tamás

Falu Tamás

Falu Tamás (1881–1977) költészetét a halk, szerény tónus, ugyanakkor a magyar nép jövőjébe vetett hit, múltjához való ragaszkodás jellemezte.
Falu Tamás: Hinni
„Hinni, hinni és hinni / a terheket így vinni. / Látni a csodát fent, lent, / hinni a hihetetlent. / Hinni, hinni és hinni, / az életet így vinni, / s ne mi vigyük hitünket, / a hitünk vigyen minket.”

Falu Tamás: Igazságot Magyarországnak!
“Nem kell nekünk a más folyója, / Nem kell nekünk a mások bérce, / Csak magyar hegy és magyar róna, / Ahogy az Isten rég kimérte, / Nem kell nekünk idegen égbolt, / Egy porszeme sem a világnak, / Csak az kell, ami a miénk volt. / Igazságot, igazságot Magyarországnak.”

1920 után a magyar irodalom átalakult. A határon kívül rekedt írókat 1948 után még említeni sem lehetett.

Reményik SándorReményik Sándor

Reményik Sándor (1890-1941) bűne az volt, hogy keresztény is, meg erdélyi is. Verseit sokáig „Végvári” álnéven publikálta, pedig költeményei a hazaszeretet legszebb példái közé tartoznak.
Reményik Sándor: Egy tollvonás
„Faustnak, a vén tudósnak könnyű volt: / Az Ördögnek csak magát adta el;/ De jaj, aki egy országért felel / Egy tollvonással, – százszor jaj neki!”

Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek ..
„Egy gyűrűt készíttetek, feketét, / Acélból, – dísztelent, keményet, / És a dátumot belevésetem, / Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget, / S jusson eszembe, hogy az életem / Egy kockára tettem föl mindenestől! / Június 4. 1920.  / Én megállok e sírkő-dátumon.”

Dsida Jenő

Dsida Jenő

Dsida Jenő (1907-1938) erdélyi magyar költő egyik leghíresebb verse, a hat tételes Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár).
„Vagy félezernyi dalt megírtam / s e szót: magyar, / még le nem írtam. / Csábított minden idegen bozót, / minden szerelmet bujtató liget. / Ó, mily hályog borult szememre, / hogy meg nem láttalak, / te elhagyott, te bús, kopár sziget, / magyar sziget a népek Óceánján! (…) Epévé változzék a víz, mit lenyelek, / ha téged elfelejtelek! / Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, / mikor nem téged emleget! / Hunyjon ki két szemem világa, / mikor nem rád tekint, / népem, te szent, te kárhozott, te drága!”

1936 nyarán Dsida Jenő fölolvasta ezt a versét a marosvécsi írótalálkozó résztvevőinek. „Mikor befejezte – idézte föl a történteket Wass Albert – , könny volt mindenki szemében. Ekkor felállt Kós Károly, barázdás arcán hullottak a könnyek, odament Dsida Jenőhöz, megölelte és azt mondta neki:
„Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni!”
(Titokban, gépírással terjesztették, nagyon sokáig csak a legendákban létezett.)

Wass Albert

Wass Albert

Wass Albert (1908-1998) a „hontalanná” vált erdélyi író, költő 1948-ban írta az egyik legismertebb versét, amelyben refrénszerűen visszatérő gondolat egy román közmondás: „A víz elfolyik, a kövek maradnak.” A költő a helytállás szimbólumává emelte ezt a közmondást.
Wass Albert: Üzenet haza
„Likasszák már az égben fönt a rostát / s a csillagok tengelyét olajozzák / szorgalmas angyalok. / És lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia / s ki mint vetett, azonképpen arat. /
Mert elfut a víz és csak a kő marad, / de a kő marad.”

Trianon, a magyar történelem legnagyobb tragédiája, az írókat és költőket arra ihlette, hogy szót emeljenek Magyarországért, a magyarságért.

József Attila

József Attila

József Attila (1905-1937): Nem, nem, soha!
„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, / Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! (…) Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, / Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! / Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: / Nem engedjük soha! soha Árpád honát!”
(Ez a vers 1945 és 1990 között soha nem jelenhetett meg nyomtatásban.

Juhász Gyula

Juhász Gyula

Juhász Gyula (1883-1937) Trianon című versének kezdő sorai magukba sűrítik a tragikus eseményre való emlékezés receptjét.
“Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá (…) És nem lehet feledni, nem, soha, / Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, / Hol királyokat koronáztak egykor, / S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, /
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!”

A Trianon után vált általános meggyőződéssé, hogy a nemzet több, mint a politikai együvé tartozás, nem a területnek, hanem a történelemnek, a hagyománynak, a kultúrának és a lelki közösségnek van elsődleges szerepe.

 

Babits Mihály

Babits Mihály (1883-1941): Hazám!
„Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat! / Oly hazáról álmodtam én hajdan, / mely nem ismer se kardot, se vámot, / s mint maga a lélek oszthatatlan.”

Babits Mihály: Csonka Magyarország
„Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak! / s hangotok zavart most, mint mocsarak habja. / De én azt mondom: dönt majd az erős Nap! / Kitárom tiszta szavamat a Napra. (…) Ti eldobtátok a trombitát / de a trombita zeng tovább, / zeng, nem a ti kezetekben, hanem a vízben, a hegyekben, / Erdélyben, felvidéken, / az égen, / s bennem!”

A társadalom egészét sokkoló diktátum hozzájárult ahhoz, hogy kialakuljon az Illyés Gyula által összehangolatlan ötágú sípnak nevezett, több központra tagolódó magyar irodalom.

Illyés GyulaIllyés Gyula

Illyés Gyula (1902-1983) A Dunánál, Esztergomban című nevezetes versében írta meg haragját amiatt, hogy a határok elválasztják egymástól az embereket. Kifejezte elszánt akaratát, hogy az emberi szellemnek ezeket a határokat egyszer le kell bontania:

„Az ott a határ. Nézd az alkony / pírjában lent a vén Duna / úgy vöröslik, mint a térképen határok piros vonala ./ A határ, határ, egy darabka / s nagy láncból mellyel magát / gúzsba kötteti újra s újra, / ha feleszmél is a világ. / A határ, határ, Európa / tág mezein a néma jel, / amelyen innen élni, halni, / túlnan gyűlölni, ölni kell. (…)
Országom határa! – melyben / jogom van fennen énekelnem, / hol hangom otthonosan rebben, / mint jó visszhangzású teremben. / Melynek én is, ha nyelvem bírja, / szívbeli, zengő akaratja, / követe lehetek, kiáltva / kiáltó szava a világba. / Minden árok és határ ellen, / minden átok és csaták ellen, / minden ellen, mi gátat vethet / mi bátor, tisztuló szívünknek!”

Csoóri Sándor

Csoóri Sándor

Csoóri Sándor (1930-2016) számára a nemzethez való kötődés, a hazaszeretet mindennél fontosabb. A Trianon nyolcvanadik évfordulóján írta a Csontok és szögek című versét.
„Az elveszett haza darabjai / a talpam alatt. / A porban csontok és szögek / s akasztófa-szilánkok / a rezesedő délutáni fényben. (…) Hová forduljak, / hogy ne lássam többé magamat / a korhadó patájú lovakkal együtt / a történelmi gazban?”

  Móra Ferenc

Móra Ferenc

Móra Ferenc (1879-1934): „Nem kell gyászt ölteni” (1920)
„Tollal, tintával nemzetet még soha nem öltek. Mit kötelezvény, mit békeszerződés!
Parancsoljátok meg a szélnek, hogy ne fújjon, a villámostornak, hogy ne csattanjon,

a csillagoknak, hogy ne szikrázzon, a folyónak, hogy visszafelé folyjon, a hajnalnak, hogy föl ne hasadjon, a pipacsnak, hogy pirosat ne nyisson. Szót fogad-e?

Van-e őrült, aki ily parancsot kiadjon, s elhiggye, hogy az majd teljesedik?”

Kós Károly

 Kós Károly

Kós Károly (1883-1977): Kiáltó szó (1921)
„Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Napnyugat felé pedig ne nézzünk többé! Attól csak a könnyünk csordul ki már. Vigyázzunk! A könny drága, és – ne lássa azt senki idegen, ami nekünk fáj.”

Áprily Lajos

Áprily Lajos

Áprily Lajos (1887-1967) erdélyi származású költő négy sorban (A legyőzöttek strófája) foglalta össze a trianoni traumát: „Múltunk gonosz volt, életünk pogány / Rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom: / Jó, hogy nem ültem győztes-lakomán /
S hogy egy legázolt néphez tartozom”.

 

Illyés Gyula szép mondata : „Magyar az, akinek fáj Trianon”

A két világháború között a magyar állam támogatta a Trianon-kultuszt, viszont a szocialista Magyarországon száműzötté vált a tragikus nap emlékezete.

A rendszerváltozás után a Magyar Országgyűlés 2010-ben nyilvánította június negyedikét a Nemzeti Összetartozás Napjává. Ekkor Szentmihályi Szabó Péter

(1945-2014) író így fogalmazott: „Ma, amikor hazánk a trianoni diktátumra emlékezik, két zászlót tűzök ki. Egy feketét, mert gyásznap ez, és egy címeres piros-fehér-zöldet, mert számunkra ez a megmaradás, összetartozás és a remény ünnepe is. A remény pedig az, hogy sohasem fogunk lemondani arról, ami a jog és igazság szerint a mienk volt. Nem mondunk le múltunkról, temetőinkről, hegyeinkről, folyóinkról, várainkról, s főképpen nem a mi sokat szenvedett nemzettestvéreinkről.”

 

A Trianon 100. évfordulójára emlékezve

a Főnix Versmondó kör videó műsort készített (karanténban)

 

Bevezetés + Juhász Gyula: Trianon (Bieliczkyné Buzás Éva)

Ez történt 1920. június 4-én (Szabó Csilla)

Bobula Ida: A mi határunk (Szécsi Laura)

Babits Mihály: Áldás a magyarra (Kordásné Szász Melinda)

Sajó Sándor: Ez éltessen magyar (Bakó Antal)

Szép Ernő: Imádság (Vágóné Szabó Erzsébet)

Szép Ernő: Felhő (Majoros Petronella + megzenésítve (Katona László – ének, gitár)

Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek (Bakó Antal)

Móra László: Imádkozom ((Kordásné Szász Melinda)

Bieliczky Joó Sándor: Fiatal idő sodor (Vágóné Szabó Erzsébet)

Sándor Kinga: Szívdobbanás (Majoros Petronella)

Magyar vagyok – hazafias dal (Katona László – ének, gitár)

 

A videó felvételt a Fiatalok Fóruma részéről Matyasovszki Dávid és Muhi Balázs készítette.

A résztvevők

Trianon versek 010

Trianon versek 041

 

Trianon versek 015

Trianon versek 016