Nagyanyám

NAGYANYÁM
Ezüst hajának
Szemfedője volt
Frissen vasalt
Suhogó fejkendője.
Szoknyája korcán
Az Idő foga fénylett,
Míg vasárnaponként
Ment a temetőbe.

Zsoltáros kezével
Virágot palántáIt
S lelkéből kicsordult
A siratóének,
És emlékeinek
Tisztult horizontján
Kéklő nyárként szöktek
a pergament évek.

Gyermekkoromban ­–
Tűnődve néztem
Lisztet szitáló
Hervatag kezét,
S a kemencepadkán
Mohón kóstoltam
Leveles, illatos
Cseresznyés rétesét.

A sírja fölött mély,
Kopott már a fejfa,
Vén betűk kígyózzák
Egyszerű nevét:
Az őszirózsás szél
A hant könyvét lapozza,
S én feldobogni érzem
Porladó szívét.

(Megjelent: Kiskunság, 1957. augusztus)
BS-válogatott-versei