MAKRISZ ZIZI

Grafikus, iparművész (1924. Görögország)

Makrisz Zizi2

 

Mozaikba épült valóság

Makrisz Zizi kiállítása a Nemzeti Galériában

Makrisz Zizi görög származású grafikus, festőművész, 1950-ben fejezte be tanulmányait Párizsban, a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán. 1951 óta él Magyarországon.

Műveit egyéni kiállításokon mutatta be Budapesten, Pekingben, Havannában, Mexikóban, Párizsban, Athénben. Részt vett különböző nemzetközi képzőművészeti rendezvényeken is.

A grafika nála elsősorban azt a célt szolgálja, hogy élményeit rögzítse. Így utazásai alkalmával

a Szovjetunióban, Kínában, Kubában sok rajza született. Fa- és linómetszetei a konstruktív dekorativitás sajátos, egyéni felfogását követik.

1959-ben és 1963-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki. Mozaikkal 1964-ben kezdett foglalkozni. Nagyobb lélegzetű állami megbízásai Salgótarjánban, Balatonszéplakon, Érden és Budapesten láthatók. Munkáiban mindig a rajzból indul ki, akár grafikát, akár mozaikot, vagy faliszőnyeget (gobelint) készít.

Makrisz Zizi Mozaik című kiállítása 1980. március 11-től április 7-ig tekinthető meg a Nemzeti Galéria Műhely sorozatában.

*

Makrisz Zizi műtermének ablakából elénk tárul Budapest szépségének egy része.

Otthoni világából kitekintve látja, érzékeli a külvilág rezzenéseit, a történelmet őrző és befogadó Országházat, a Duna hömpölygő nevetését, a háztetők kaleidoszkóp színeinek pompázását.

S e látványt beszövi a fény hálója, körülöleli a vibráló levegő, élettel tölti meg az ember.

Ezek az egymáshoz láncolódó, tájba illeszkedő motívumok épülnek bele mozaikjaiba és

teszik varázslatossá, élővé jellegzetesen egyéni művészetét.

Nem a csend szentélye ez a műterem. Makrisz Zizi szereti a zenét, a zajok játékát,

s alkotás közben sem zavarja őt az autóbusz, a villamos hozzá is eljutó berregése, zörgése.

Munkájához megteremti magának a belső harmóniát, amit nem tud megtörni a külvilágból érkező zsivaj. A polcokon sorakozó üvegekben pasztellszínű mozaik-téglácskák ezrei várnak

a „hívó szóra”. Látszatra olyannak tűnnek, mintha gyermekjátékok volnának.

A mester teremtőereje szükséges ahhoz, hogy rendszerbe építve tartalommá színesedjenek, lenyűgözően fejezzék ki a művész találkozását belső világán át a külvilággal.

S e találkozásból születik a valóság megjelenítése: a mozaikba álmodott ember, a táj egy karéja, a levegő ragyogása, a Duna tengerbe nyúló gerince, a fényt gyújtó Nap, a pára szürke libbenése, a köd gomolygó füstje. Ez a látványvilág a természetből, az életszeretetből táplálkozik, megadva a kifejezés, a közölni vágyás tartalmi és formai elemeinek határozott jellegét.

Makrisz Zizi művészi törekvéseinek lényege: harcolni a szellemiség fényéért, széppé varázsolni a világot, jobbá tenni az embert. Őt a konkrétum érdekli, és nem az elvont dolgok. Amint említette nekem, a széptől is fél addig, amíg azt hűen, elhihetően vissza nem tudja adni,

és csak ez után érzi a téma feletti győzelmet. A felfedezés boldogsága olyan éltetőerő számára, amely a valósággal való újabb találkozásra, ismerkedésre biztatja.

Bieliczky Sándor

Pesti Műsor (1980. március 12.)

 

MAKRISZ ZIZI MŰTERMÉBEN

 

A műteremből Budapestre látok,

érzem a felém hömpölygő világot.

Előttem surran a pikkelyes Duna,

ha nem fújna a szél, nyújtózva aludna.

Vibrál a levegő, s tornyai között

az arany-szárnyú fény ideköltözött.

Magával hozta az öröm dallamát

és egy gyermek-nyírfa bontja friss havát.

Az ember-arcú grafikák tüzében

az értő világ sejlik fel merészen.

A föld, a táj, az apró házak tömbjén

valóság perzsel s nem bódító tömjén.

Mozaik-világban színek álma ég,

lelkemhez kondul egy távoli vidék.

Ismerős a kép a mozaik falán,

karnyújtásnyira van tőlem a hazám.

(Budapest, 1980. március 2.)

„A fa az én számomra személyiség. Olyan, mint az emberi lény.

Van jelleme, jellege, érzi a levegőt, a fényt.”

Makrisz Ziz Olajfa. Mozaik. 1979. Makrisz Zizi: Olajfa. Mozaik. 1979.

A nap a vidámság, vagyis az élet.”

Makrisz Ziz Vörös nap. Mozaik. 1970-es évek

Makrisz Zizi: Vörös nap. Mozaik. 1970-es évek