Grafikus, iparművész (1924. Görögország)
Mozaikba épült valóság
Makrisz Zizi kiállítása a Nemzeti Galériában
Makrisz Zizi görög származású grafikus, festőművész, 1950-ben fejezte be tanulmányait Párizsban, a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán. 1951 óta él Magyarországon.
Műveit egyéni kiállításokon mutatta be Budapesten, Pekingben, Havannában, Mexikóban, Párizsban, Athénben. Részt vett különböző nemzetközi képzőművészeti rendezvényeken is.
A grafika nála elsősorban azt a célt szolgálja, hogy élményeit rögzítse. Így utazásai alkalmával
a Szovjetunióban, Kínában, Kubában sok rajza született. Fa- és linómetszetei a konstruktív dekorativitás sajátos, egyéni felfogását követik.
1959-ben és 1963-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki. Mozaikkal 1964-ben kezdett foglalkozni. Nagyobb lélegzetű állami megbízásai Salgótarjánban, Balatonszéplakon, Érden és Budapesten láthatók. Munkáiban mindig a rajzból indul ki, akár grafikát, akár mozaikot, vagy faliszőnyeget (gobelint) készít.
Makrisz Zizi Mozaik című kiállítása 1980. március 11-től április 7-ig tekinthető meg a Nemzeti Galéria Műhely sorozatában.
*
Makrisz Zizi műtermének ablakából elénk tárul Budapest szépségének egy része.
Otthoni világából kitekintve látja, érzékeli a külvilág rezzenéseit, a történelmet őrző és befogadó Országházat, a Duna hömpölygő nevetését, a háztetők kaleidoszkóp színeinek pompázását.
S e látványt beszövi a fény hálója, körülöleli a vibráló levegő, élettel tölti meg az ember.
Ezek az egymáshoz láncolódó, tájba illeszkedő motívumok épülnek bele mozaikjaiba és
teszik varázslatossá, élővé jellegzetesen egyéni művészetét.
Nem a csend szentélye ez a műterem. Makrisz Zizi szereti a zenét, a zajok játékát,
s alkotás közben sem zavarja őt az autóbusz, a villamos hozzá is eljutó berregése, zörgése.
Munkájához megteremti magának a belső harmóniát, amit nem tud megtörni a külvilágból érkező zsivaj. A polcokon sorakozó üvegekben pasztellszínű mozaik-téglácskák ezrei várnak
a „hívó szóra”. Látszatra olyannak tűnnek, mintha gyermekjátékok volnának.
A mester teremtőereje szükséges ahhoz, hogy rendszerbe építve tartalommá színesedjenek, lenyűgözően fejezzék ki a művész találkozását belső világán át a külvilággal.
S e találkozásból születik a valóság megjelenítése: a mozaikba álmodott ember, a táj egy karéja, a levegő ragyogása, a Duna tengerbe nyúló gerince, a fényt gyújtó Nap, a pára szürke libbenése, a köd gomolygó füstje. Ez a látványvilág a természetből, az életszeretetből táplálkozik, megadva a kifejezés, a közölni vágyás tartalmi és formai elemeinek határozott jellegét.
Makrisz Zizi művészi törekvéseinek lényege: harcolni a szellemiség fényéért, széppé varázsolni a világot, jobbá tenni az embert. Őt a konkrétum érdekli, és nem az elvont dolgok. Amint említette nekem, a széptől is fél addig, amíg azt hűen, elhihetően vissza nem tudja adni,
és csak ez után érzi a téma feletti győzelmet. A felfedezés boldogsága olyan éltetőerő számára, amely a valósággal való újabb találkozásra, ismerkedésre biztatja.
Bieliczky Sándor
Pesti Műsor (1980. március 12.)
MAKRISZ ZIZI MŰTERMÉBEN
A műteremből Budapestre látok,
érzem a felém hömpölygő világot.
Előttem surran a pikkelyes Duna,
ha nem fújna a szél, nyújtózva aludna.
Vibrál a levegő, s tornyai között
az arany-szárnyú fény ideköltözött.
Magával hozta az öröm dallamát
és egy gyermek-nyírfa bontja friss havát.
Az ember-arcú grafikák tüzében
az értő világ sejlik fel merészen.
A föld, a táj, az apró házak tömbjén
valóság perzsel s nem bódító tömjén.
Mozaik-világban színek álma ég,
lelkemhez kondul egy távoli vidék.
Ismerős a kép a mozaik falán,
karnyújtásnyira van tőlem a hazám.
(Budapest, 1980. március 2.)
„A fa az én számomra személyiség. Olyan, mint az emberi lény.
Van jelleme, jellege, érzi a levegőt, a fényt.”
Makrisz Zizi: Olajfa. Mozaik. 1979.
„A nap a vidámság, vagyis az élet.”
Makrisz Zizi: Vörös nap. Mozaik. 1970-es évek