Kodály Zoltán művei a Magyar Rádióban

Kodály Zoltán művei a Magyar Rádióban

III/2. rész

 

Lányi Viktor előadása A magyar opera mesterei címmel (1932)

  1. szeptember 12-én hangzott el a Rádióban Lányi Viktor előadása A magyar opera mesterei címmel. Az operarészletekben Báthy Anna és Szende Ferenc énekelt és az Operaház tagjaiból alakult zenekar játszott Rékai Nándor vezényletével. A műsor 12 neves magyar zeneszerző operáját ismertette, köztük Kodály Zoltán Háry János című művét is.

 

Hangversenyek Kodály Zoltán 50. születésnapja alkalmából (1932)

A közszerepléstől egyre inkább visszahúzódó Bartók Béla után nézzük meg, hogyan ünnepelték 1932. december 16-án Kodály Zoltán 50. születésnapját. Papp Viktor zeneíró és kritikus így kezdte ünnepi köszöntőjét a Rádióéletben: „Mindenki elismeréssel és tisztelettel ejti ki nevét, mely a zenevilágban egyik legértékesebb magyar márka. Tősgyökeres magyar zeneszerző, zenetudós és jeles zenei író. Visszahúzódva, zárkózottan él. Tanul, tanít és dolgozik. Senkivel és semmivel nem törődve, megy egyenesen művészetének szent útján, s megírja a magyarság egyik legszebb zenei fohászkodását, a Psalmus Hungaricust, majd a legmagyarabb szellemű két daljátékot, a Háry Jánost és a Székely fonót. Közben zenekari művekkel, kamarazenével, kórusokkal és csodálatraméltó dalokkal kövezi ki léptei nyomát.

Most, életének félszázados, emlékeztető időpontjánál, hálás nemzete jókívánságokkal szorítja meg a kezét, s áldást kér a Magyarok Istenétől további munkájára.”

 

Budapest hangverseny naptára megtelt a Kodály-rendezvényekkel. Koncertet adott a Székesfővárosi Zenekar Vaszy Viktor vezényletével, a Palestrina kórus és az Egyetemi Énekkar Bárdos Lajos vezetésével, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara, valamint a legtöbb gyermekkórus. A Psalmus Hungaricus háromszor hangzott el egy hét alatt. Az Operaház pedig a Székely fonót adta elő. A Kodály Zoltán 50. születésnapját ünneplők között óhatatlanul felidéződött az előző év, amikor Bartók Béla töltötte be 50. évét. Ünneplésről akkor szó sem volt. Jemnitz Sándor írásba is foglalta gondolatait: „Tisztelettel, megbecsüléssel és szeretettel köszöntjük Kodály Zoltánt ötvenedik születésnapján és Bartók Béla szavait idézzük egyik beszélgetésünkből: „Gondolja meg, hogy a magyar zeneélet mennyivel lenne szegényebb, ha Kodály nem volna!” Erre gondolunk! De gondolunk Bartók Bélára is, a magyar jelen legzseniálisabb alkotójára, akinek ötvenedik születésnapján, egy évvel ezelőtt, nemhogy zenei hét nem volt, de három ütem sem hangzott el! Nem sokalljuk a Kodálynak kijáró megtiszteltetést, mert az megérdemelt. Sohasem fogjuk sokallni a szeretet megnyilvánulásait, mert ezekből sohasem elég! Csak azt reklamáljuk, ami nincs, csak a meg nem történtek ellen emelünk óvást. S a Bartók Béla esetében elkövetett bűnös, aljas és gonosz mulasztás kettőzött árnyékot vet e héten, az ünnepélyek fényáradatában.”

Háry János

 

Kodály Zoltán Háry János c. daljátéka a Debreceni Héten (1934)

 

  1. júniusában a Debreceni Hét eseményeiből egész sor helyszíni közvetítéssel vette ki részét a Magyar Rádió. Bemutatták az 1862-ben alapított, és jelentős múltra visszatekintő Zeneiskolát is. „A Zeneiskola jelenlegi igazgatója dr. Baranyi János, európai hírű zongoraművész. A tanárok közül megemlítendők: Szabó Emil, aki Bartók és Kodály tanítványa volt, Hoór Tempis Erzsébet, a külföldön is ismert ária- és dalénekesnő, dalszerző. Férje, Galánffy Lajos, kiváló zongoraművész, aki tanártársaival, Erdész Lajossal és Búza Gáborral megalapította a Debreceni Triót, mely eddig Budapesten, Milánóban és Bécsben szerzett elismerést.”
  1. június 8-án a debreceni Református Kollégium udvarán mutatták be Kodály Zoltán Háry János c. daljátékát Palló Imre, Nagy Izabella, Sebők Sári, Budanovits Mária, Maleczky Oszkár és Toronyi Gyula, a budapesti Operaház művészeinek tolmácsolásában, Ferencsik János vezényletével, Rékai András rendezésében.

Dr. Baranyi János, a Zeneiskola igazgatója így ajánlotta az előadást: „A Debreceni Hét kimagasló eseménye lesz Kodály Zoltán Háry János című daljátékának előadása, amely egyaránt élvezhető zeneértők és nem zeneértők számára. A magánszerepeket a magyar királyi Operaház kiváló művészei játsszák, a kisebb prózai szerepeket, kórust, gyermekkart és zenekart, teljes egészükben debreceni erők adják.

A közel száztagú zenekar a Bocskai hajdúezred, a MÁV filharmonikus zenekar tagjaiból és a Zeneiskola művésztanáraiból, növendékeiből áll. Az előadás is bizonysága annak, hogy a nehéz idők ellenére Debrecen követi az ősi tradíciót: a zene őszinte szeretetét.”

 

Kodály Zoltán három kórusművének bemutatója a kecskeméti Hírös Héten (1934)

Egy másik alföldi város, Kecskemét a Hirös Hét keretében mutatkozott be.

A Hirös Hét eseményeiből a Magyar Rádió közvetítette Katona József emlékkövének avatását, a Bánk bán színházi előadását és az 1934. július 22-én megtartott Dalos ünnepélyt.

Ez utóbbi hangverseny zenetörténeti eseménnyel is szolgált: bemutatták Kodály Zoltánnak, a város szülöttének az Öregek, az Akik mindig elkésnek és a Jézus és a kufárok című vegyes karait. A három új művet a Városi Dalárda énekelte Vásárhelyi Zoltán vezényletével, a szerző jelenlétében. A bemutatott kórusokból most a Weöres Sándor versére komponált Öregek történetét idézem. A költő így emlékezett Kodállyal való találkozására:

Weöres Sándor 2

„Az Öregek c. versemet 14 vagy 15 éves koromban írtam, és a Pesti Hírlap Vasárnapjában jelent meg egy diáksapkás fényképemmel együtt. Kodály mester ezt látta meg, elolvasta és megzenésítette, aztán legnagyobb meglepetésemre levelet kaptam tőle, amelyben engedélyt kért az Öregek kóruselőadására és kiadására. Mondanom sem kell, hogy a legnagyobb megtiszteltetés volt ez számomra, örömmel válaszoltam és megköszöntem. Az Öregek első előadása Kecskeméten történt, Vásárhelyi Zoltán vezényelte. Ekkor én szombathelyi diákgyerek voltam, 15 éves, akinek se szabadsága, se pénze nem volt arra, hogy utazzék Kecskemétre vagy akárhová is.  A második előadás viszont Szombathelyen volt, szintén Vásárhelyivel. Ott én is jelen voltam. Akkor ismerkedtem meg személyesen Kodállyal és feleségével.”

Idézem még Kodály rövid vallomását Weöres Sándor Öregek c. verséről: „A vers mindjárt megkapott, mert ritkán hallani ilyen őszinte érzést, és főleg fiatalembertől, az öregek iránti szánalmat.”

kodaly

Arturo Toscanini karmester Bécsben és Budapesten (1934)

  1. október 21-én Bécsben, majd másnap Budapesten, Arturo Toscanini hangversenye hozta lázba a közönséget.

„Nevezetes eseménye a magyarországi zeneéletnek és egyben a Magyar Rádiónak Toscanini budapesti szereplése. A karmesterek legnagyobbja, Arturo Toscanini bécsi hangversenyei után ellátogat hozzánk és a Városi Színházban a világhírű Bécsi Filharmonikus zenekarral, a magyar Palestrina Kórussal és kiváló szólóénekesekkel előadja a zeneirodalom legnagyobb remekművét, Beethoven IX. szimfóniáját és Kodály Zoltán nagyszerű alkotását, a Psalmus Hungaricust.”

A hangversennyel kapcsolatosan kereste fel a Rádióélet munkatársa Kodály Zoltánt.

kodalyszikla

Az interjúra egy különleges fénykép hívta föl a figyelmet, amelyen Kodály, a természet szerelmese, sziklák tetején ülve látható. A fotó alatt pedig: Kodály Zoltánnál a hűvösvölgyi villában c. írás olvasható. Ebből idézem a mester szavait:

„Jelenleg a Magyar népzene fejlődése címmel megjelenendő könyv kéziratán dolgozom. Ennek a műnek megírása a forrásmunkák kiböngészése és ellenőrzése miatt legalább kétszer annyi ideig tart, mint gondoltam volna. Ezen a héten azonban Bécsbe utazom, a Psalmus Hungaricus előadására. Mindig jó, ha a szerző a próbákon is jelen van, bár ezúttal Toscanini pálcája alatt nagyszerű előadók szólaltatják meg. És Toscanini már egy ízben vezényelte is a Psalmust Milánóban.”

A budapesti koncerten jelen volt Szomory Dezső író is, aki az élmény hatása alatt

a következő sorokat írta: „Ezt a két zenei szent embert el se lehet választani egymástól e percben, mikor a Psalmus hangóceánján találkoznak. Az alkotónak és a megszólaltatónak olyan művészi egysége ez, hogy álmodni sem lehet szebbet, se tökéletesebbet. A kodályi-bánat magasztossága a szívem mélyéig meghatott.”

Kodály és a vonósnégyes

A Waldbauer-Kerpely vonósnégyes 25 éves jubileuma (1935)

  1. március 19-én ünnepelték a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes negyedszázados jubileumát. Hangversenyük előtt Papp Viktor zenetörténész mondott bevezető beszédet. Ebből idézek:

„A magyar zenetörténetben negyedszázados dicsőség és osztatlan vezető szerep egyetlen vonósnégyes társaságnak sem adatott meg. Büszkélkedve és szeretettel köszöntjük tehát Waldbaueréket azon a napon, amelyen 25 évvel ezelőtt ugyanezzel a műsorral és csaknem változatlanul ezekkel az előadókkal először álltak közönség elé.

A fiatal művészek: Waldbauer Imre, Temesváry János, Molnár Antal és Kerpely Jenő vonósnégyesben való találkozása a véletlen műve volt. Zeneakadémiai növendék korukból mindnyájan ismerték Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak még addig sehol elő nem adott kamarazene műveit. E zenei értékek nyilvános elismertetését akarták segíteni, amikor 1910. március 17-én és 19-én Bartók és Kodály szerzői estjén először felléptek a Royal-szálló hangversenytermében. Az egykorú sajtószereplésüket korszak-alkotó fordulatnak jelezte a magyar kamarazenélés történetében.

A kvartett első fellépése olyan sikerrel járt, hogy Waldbauerék alkalmi szövetkezése állandóvá vált. 1910 óta minden budapesti hangversenyük egyben a zene ünnepe is.

Európa koncerttermei is megnyíltak előttük. A 25 év alatt a vonósnégyes közel 600 hangversenyt adott. Ebből 210 koncerten szerepelt Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner és más kortárs magyar zeneszerző műve. Ezzel igen jelentős missziót teljesítettek.”

A vonósnégyes jubileumi koncertjéről Jemnitz Sándor kritikus így írt:

„A Waldbauer-Kerpely vonósnégyesnek jogosan kijáró általános tisztelet fölemelő kifejezésre talált, amikor megjelenésükkor a Zeneművészeti Főiskola nagytermét betöltő közönség helyéről fölemelkedett és perceken át, állva üdvözölte őket. Szép gondolat volt, hogy ezen a jubiláris hangversenyükön a 25 évvel ezelőtt megtartott első hangversenyük pontos műsorát ismételték meg Waldbauerék: leszűrt tudással és lankadatlan hévvel játszották el Bartók Béla és Kodály Zoltán első vonósnégyesét, továbbá Kodály Zoltán gordonka-zongora szonátáját. Utóbbi művet ezúttal is Kerpely Jenő szólaltatta meg Bartók Bélával, aki ismét felejthetetlen módon ragyogtatta példátlan zongoraművészetét. A hallgatóság gyönyörködve fogadta ezt az ünnepélyes keretek között lezajlott hangversenyt és megindultan tapsolta meg annak alkotó- és előadóművészeit, akiket egy emberélet barátsága és váll-vetett munkássága fűz egybe.”

Kodály-hangverseny Békéscsabán (1935)

  1. április 7-én a békéscsabai Erzsébet-helyi Daloskör Kodály-hangversenyt rendezett, amelyet a Rádió is közvetített. A koncert előtt Kodály Zoltán A magyar karének útja címmel előadást is tartott. Ebből idézem a befejező gondolatokat:

„A magyar karéneklésnek, hogy igazi érték, lendítő erő lehessen a nemzeti életben,

egyrészt magyarabbá, másrészt művészibbé kell válnia. Mindkettőt eléri, ha

1./ egyoldalúan férfi karéneklésből mindinkább áttér a vegyes karra

2./ műsorából könyörtelenül kiírtja a ponyvairodalmat

3./ főhelyet ad a magyar lélek mindenoldalú kifejezésének

4./ idegenből csak mesterműveket vesz át, és azokat nem álarc alatt, magyarosítva,

hanem az idegen szellem tudatos megismerése céljából, lehetőleg eredeti nyelven műveli

5./ Hazai szerzők műveit se vegyük elő válogatás nélkül. Azt mondták a régiek:

„Gyakran alszik az isteni Homérosz is!” Azaz: nagy költő is írhat egyszer gyenge művet. Hát még aki ébren sem Homérosz!”

    

Kodály Zoltán Kuruc mese című táncjátékának bemutatója az Operaházban (1935)

Radnai Miklós, az Operaház igazgatója felismerte, hogy a közönség érdeklődése a táncművészet felé fordult. A korszak divatjából támadt igényeket új darabok színrevitelével is igyekezett kielégíteni.

  1. június 7-én volt a Kuruc mese című táncjáték bemutatója. Kodály Zoltán két népszerű darabjához: a Marosszéki- és a Galántai táncokhoz Harsányi Zsolt talált ki egy cselekményt, amelyet Millos Aurél fogalmazott át a tánc nyelvére. Az Operaház előadását a Rádió is közvetítette. A Rádióélet sok fotóval illusztrálva közölte a táncjáték meséjét, így segítve a rádióhallgatók élvezetét. A táncjáték bemutatója azonban nem hozta meg a várt sikert, amint azt Jemnitz Sándor kritikája is mutatja: „Ahogy nem lehet csupán azért, mert nagyon szeretjük Adyt, de ő történetesen nem írt színdarabokat, akként segíteni a hiányon, hogy kedvenc Ady-versekből drámát tákolunk össze, úgy nem lehet Kodály két zenekari szerzeményét összefércelni, holmi kínosan ráerőszakolt történéssel tetézni. A végtagonként összehordott mesterséges testtől nem várható el, hogy a színpadra kirakva, táncra perdüljön és az eleven élet látszatát keltse.

Harsányi Zsolt hiába ment szövegével a Marosszéki táncok miatt Marosszékre és a Galántai táncok kedvéért Galántára. Oláh Gusztáv hiába támasztja alá ezt a külső hitelesség igyekezetéből fakadt ötletet szebbnél-szebb díszleteivel. Millos Aurél hiába mozgatja meg a halott szerepeket. Még Harangozó Gyula is hiába viszi lámpa elé ragyogóan szellemes groteszk figuráját. Ha balett kell, eleve annak készülő balettet kell íratni. Más mód nincs.”

Berzsenyi Dániel

Emlékezés Berzsenyi Dánielre, halálának 100. évfordulóján (1936)

  1. február 24-én a Magyar Rádió méltó módon emlékezett Berzsenyi Dániel költő, a niklai remete halálának 100. évfordulójára. Neves irodalomtörténészek ismertették a költő életútját, kiemelték Berzsenyi kettős tulajdonságát: hogy a látszólag csendes, visszavonultan élő, gazdaságával foglalkozó ember valójában mély indulatokat rejtegető, vulkán erejű költő volt.

A Rádióéletben megjelent méltatásban ez olvasható: „Harminc esztendős korában írta meg  A magyarokhoz c. ódáját. Minden sorát a nagy felelősségérzet diktálja, mintha bibliát, törvényt írna, zsoltárt énekelne. Tiszteli a formát, védi a hagyományt, klasszikus a szó legszebb értelmében s az ódának utolérhetetlen mestere. Kész költő, higgadt bölcselő, remek magyar, akinek tömör nyelve, emelkedett szelleme és forrongó indulata egyszerre mindenkit meghódított, amikor végre felfedezték.” Berzsenyi  A magyarokhoz című versét két változatban írta meg.

Az első így kezdődik: „Romlásnak indult hajdan erős magyar!”. A másik költemény első sora pedig: „Forr a világ bús tengere, ó magyar!” E versben van az ismert mondat: „Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

Kodály Zoltán lelki rokonságot érezhetett Berzsenyivel, hiszen az ő költeményeire komponálta 1912 és 1916 között A közelítő tél, a Magányosság, a Levéltöredék barátnémhoz, Az élet dele és A tavasz című zongorakíséretes dalokat. A Berzsenyi-centenáriumra pedig  A magyarokhoz című versre négyszólamú kánont írt, amely 1936. április 25-én csendült fel először, az Éneklő Ifjúság harmadik budapesti hangversenyén. A gyújtó hatású „Forr a világ” azonnal a kórus-mozgalom jeligéjévé vált.

 Kodály Zoltán Molnár Anna című kórusműve (1936)

Az 1936-os évben Kodály Zoltán egész sor jelentős kórusművet komponált, köztük a

Molnár Anna című népballadát vegyes karra. Miként már Kodály több kórusművét, ezt is a Kecskeméti Városi Dalárda mutatta be Vásárhelyi Zoltán vezetésével, először Kecskeméten, majd  1936. május 14-én a budapesti Zeneakadémián. A hangversenyt a Rádió is közvetítette.

Tóth Aladár kritikájából idézek: „A Kecskeméti Városi Dalárda, kiváló karmesterének, Vásárhelyi Zoltánnak vezetésével ez idén is ellátogatott fővárosunkba, és pompás szereplése a Zeneakadémián nemcsak a vidéki zenekultúrának szerzett újabb dicsőséget, hanem hézagpótló esemény volt a fővárosi zeneéletben is. A kecskemétiek ugyanis ismét több olyan remekművet ismertettek meg a budapesti közönséggel, melynek bemutatásával fővárosi kollégáik mind ez ideig adósak maradtak. A budapesti közönség most hallhatta először, és mindjárt első hallásra tomboló tapsviharral fogadta Kodály Molnár Anna ballada feldolgozását, mely méltó párja a hasonló szövegre írt zongorakíséretes dalkompozíciónak.”

Eősze László Kodályról írott könyvében ez olvasható: „A Molnár Anna című székely népballada Kodály legplasztikusabb, legerőteljesebb ballada-feldolgozásai közé tartozik. A szólamok párbeszédéből érzékletesen bontakozik ki a szereplők zenei portréja, s a befejezés lágy elringató harmóniái békés, lírai hangulatban oldják fel a dráma feszültségét.”

Mátyás templom

Kodály Zoltán Budavári Te Deum című művének bemutatója (1936)

  1. szeptember 2-án európai hírű ünnepségek színhelye volt Budapest: ezen a napon ünnepelték 250. évfordulóját annak, hogy a törököktől visszafoglalták Buda várát.

E dicsőséges esemény emlékére Kodály Zoltán új művet komponált. A négy szólistára, vegyes karra, orgonára és zenekarra írt Budavári Te Deumot a Mátyás templomban tartott ünnepi megemlékezés keretében mutatták be Sugár Viktor vezényletével, amelyet a Rádió is közvetített. Másnap jelent meg Tóth Aladár írása, amelyből idézek:

„Budapest főváros, mikor Buda és Pest egyesítésének 50-ik évfordulóját ünnepelte, felszólította hazánk három legkiválóbb muzsikusát, hogy egy-egy zeneművel örökítsék meg a jubiláris nap emlékét. Az így életre hívott három darab közül az egyik: Kodály halhatatlan remekműve, a Psalmus Hungaricus volt. Most, mikor fővárosunk újabb nevezetes évfordulóhoz, Budavár felszabadításának 250. évfordulójához érkezett el, csak természetes volt, hogy a Psalmus világraszóló sikere után Budapest polgármestere ismét Kodály Zoltánhoz fordult. Ezúttal egy Te Deum komponálására kérte fel a zeneszerzőt. Kodály Zoltán meg is írta a Budavári Te Deumot, és a hatalmas mű, ahogy a Koronázó templomban tartott hálaadó istentiszteleten felcsendült, valóban legmélyebb és legigazabb tartalmát fejezte ki az ünnepi pillanatnak.”  

 

Kodály Zoltán Budavári Te Deum című művének hangversenytermi bemutatója (1937)

Korábban beszámoltam arról, hogy Kodály Zoltán Budavári Te Deum-át 1936. szeptember 2-án mutatták be a Mátyás templomban. Az úgynevezett hangversenytermi bemutatóra

  1. január 25-én került sor, az Operaházban. E koncert előadói: Bodó Erzsi, Rősler Endre, Székely Mihály, a Székesfővárosi Énekkar és a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara volt, Dohnányi Ernő vezényletével. Ezen a második előadáson fedezte fel igazán a közönség és a kritikusok egy része is, hogy új magyar remekmű született. Az Újság című lap kritikusa ezt írta:

„A grandiózus alkotás szerzőjének talán legsikerültebb munkája. Igazi remekmű. Erős, férfias, hatalmas, magával ragadó. Telve dallammal, temperamentummal, mindent legyőző hatásossággal.”

 

Az Éneklő Ifjúság hangversenyei (1937)

Az 1937-es év tavaszán, mint már évek óta, megrendezték az Éneklő Ifjúság mozgalom hangversenyeit. Legjelentősebbek voltak a Nyíregyházán, Kecskeméten, Kőszegen, valamint a budapesti Zeneakadémián és a Margitszigeten megtartott rendezvények.  A Magyar Rádió a kőszegi és a margitszigeti koncerteket közvetítette. Az Éneklő Ifjúság margitszigeti ünnepét Bartók és Kodály életük legboldogabb napjai közt tartották számon.

Íme Tóth Aladár beszámolója: „A hangversenyt maga Kodály rendezte, az általa megindított mozgalom egyik legkiválóbb vezérének Kerényi Györgynek segédkezésével. A műsor magyar részének élén Bartók és Kodály legszebb kórusai álltak. A fiatalabb magyar zeneszerző gárdát egy-egy Bárdos- és Kerényi-kompozíció képviselte. De nem hiányoztak a műsorról a nagy klasszikusok sem, megmutatván a külföldi hallgatóknak, hogy ez a magyar eredeti kóruskultúra távol áll minden korlátolt sovinizmustól.

A legelementárisabb hatást természetesen a műsor két részét lezáró összkarok váltották ki, melyeket a magyar a capella-dirigálás két legkiválóbb művésze: Bárdos Lajos és Vásárhelyi Zoltán vezényelt. Mikor végül kétezer énekes ajkán felhangzott Kodály Magyarokhoz című Berzsenyi kánonja: a közönség tomboló tapsviharral és éljenzéssel ünnepelt.”

Az ünnepség zenei fénypontja Kodály Zoltán Ének Szent István királyhoz c. kórusművének bemutatója volt, melyet a zeneszerző Székesfehérvár polgármesterének felkérésére komponált erre az alkalomra. Érdekesség, hogy a zeneszerző hat féle változatot készített, hogy a kórusok minden fajtája énekelhesse. Ez is hozzájárult, hogy az Ének Szent István királyhoz c. kórusmű azóta is igen nagy népszerűségnek örvend.

 

Vessünk gátat kiejtésünk romlásának! Kodály Zoltán előadása a Rádióban (1938)

  1. szeptember 18-án Kodály Zoltán rádióelőadás keretében fordult az ország lakosságához. Vessünk gátat kiejtésünk romlásának! Mozgósít már a címével is. Közismert, hogy Kodály Zoltán zenei tanulmányai mellett az egyetem bölcsészkarán magyar-német szakos tanári diplomát is szerzett. Élete során sokszor felemelte szavát a magyar nyelv és a helyes beszéd érdekében. 1937-ben mozgalmat indított a magyar kiejtés megjavítására. A magyar kiejtés romlásáról szóló beszédét az Eötvös Kollégium Volt Tagjainak Szövetségében mondta el, s benne határozati javaslatot is előterjesztett. Ennek 5. pontja így hangzik: „Keressük meg a Rádió igazgatóságát, kérve, hogy a mikrofon elé kerülő előadók, felolvasók elbírálásánál a kiejtés szempontját fokozottabban érvényesítse. Tartasson a kitűnően bevált nyelvhelyességi előadások mellett külön kiejtés-helyességi, hibákra figyelmeztető előadásokat is, arra alkalmas szakemberek bevonásával.” Kodály Vessünk gátat kiejtésünk romlásának c. rádióelőadásának részlete: „Egyetlen nyelv van, amelynek kiejtését nem gondozza senki: a magyar. Vagy azt hiszik: úgy is tudja mindenki, vagy azt, hogy mindegy: akár jól, akár rosszul ejtjük, csak megértjük egymást. A gondozás hiánya meg is látszik: aki nyitott füllel jár a magyar életben, tudja, mennyire megromlott a magyar kiejtés az utóbbi két évtized alatt. Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, amikor a szót még nem értjük. Minden nyelvnek meg van a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje. A magyarét egyre többen fújják hamisan. Az elvégzendő munka nagy. A nyelv milliók alkotása, s akkor él igazán, ha minél többen élnek vele tudatosan. A Rádióban a nyelvhelyességi előadások mellett hivatott szakemberek foglalkoznak majd a kiejtés részletkérdéseivel is. Kérem tisztelt hallgatóinkat, azzal a figyelemmel és érdeklődéssel hallgassák, amit a nyelv ügye, a nemzet igazi létkérdése megérdemel.”

Kodály Zoltán új kórusműve: a Norvég leányok (1940)

1940-ben a Rádióban oldott légkörű zenei eseményre már csak ritkán volt alkalom, hiszen mind gyakrabban hangzottak el nyomasztó hírek. Hitler villámháborúi megpecsételték Nyugat-Európa sorsát, júniusban lerohanták Franciaországot, és hősies ellenállás után Norvégia is megadta magát. A norvég nép melletti együttérzés indíthatta Kodály Zoltánt, hogy Weöres Sándor

Norvég leányok c. versére kórusművet írjon. Íme a költő szavai a vers születéséről:

„Egy norvégiai utazásomon gyakran visszatérő látvány volt, ahogy a szinte állandóan szitáló ködben lányok sétálgattak, piros, zöld, sárga, kék, mindenféle színű esőköpenyekben. Ez az élmény az alapja a Norvég leányok c. versnek, amit nem sokkal a megírás után elküldtem Kodály mesternek, mint érzésem szerint megzenésítésre alkalmas anyagot. De neki először nem tetszett. Félrerakta, nem volt kedve vele foglalkozni. Aztán később véletlenül akadt rá a fiókjában és akkor egész más szemmel látta. Kodály szerencsés kézzel nyúlt a vershez, és ami benne bántó, kellemetlen anyag volt, azt szépen korrigálta. Át is vettem az ő javításait, bár nem szükségszerű, hogy egy-egy szövegnek a versalakja és zeneszöveg alakja azonos legyen, de határozottan jobb úgy, ahogy Kodály javított rajta, és mint vers is ebben a javított alakban szerepel.”

Eősze László Kodály életének krónikája c. könyvéből is idézek: „1940. június 28. Új vegyes-kari kompozíció születik, a Weöres Sándor versére írt Norvég leányok. A tiltakozás, az együttérzés kifejezése ez a mű: Kodály így akarja ébren tartani a leigázott népre való emlékezést.

A mesterien szerkesztett kórus ugyanakkor a táj formálta emberek életét, Észak hegyeinek és lakóinak sorsközösségét is érzékeltetni tudja: a halszagú szél, a puha pára s a szitáló eső páratlan szófestő készséggel elevenedik meg, és emeli ki a balholmi leányok alakját, akik „mindig mosolyognak, de sohasem nevetnek.”

 

Kodály Zoltán szereplései a Rádióban (1941)

Kodály Zoltán 1941-ben három alkalommal szerepelt személyesen a rádió műsorában.

  1. december 20-án hanglemezre rögzítették Kodály üzenetét az Amerikában élő magyarok számára, amely csak 1941. szeptemberében hangzott el a Rádió rövidhullámú műsorában.

Ebből a Kodály beszédből idézek néhány mondatot: „Amerikai magyarok! Nagy dolog, hogy a mi szavunk elhallatszik odáig. Bárcsak hozzá segítene a zene is, hogy a világon szétszórt sok magyar ne feledkezzék meg összetartozásáról. Használjátok fel a zenét is arra, hogy jobban megismerjenek bennünket. Énekeljétek régi népdalainkat is, ne csak az új műdalokat. Ezek csak hulló levelei a magyar szellemnek, amaz pedig a gyökere.”

  1. december 8-án tartotta Kodály Zoltán másik előadását a Rádióban Zene az óvodában címmel, melynek alapgondolata a következő volt:

„Kultúránk legfőbb baja, hogy felülről épült. Mikor a nemzeti élet évszázados lefojtottsága után szabad tér nyílt erre is, túlságos hirtelenséggel akartuk pótolni a mulasztottakat. Nincs ugrás a természetben. A kultúra lassú növekedés eredménye. Azt meggyorsítani, a fejlődés rendjén változtatni nem lehet. Mi előbb a cifra tornyokat raktuk fel. Mikor láttuk, hogy inog az egész alkotmány, akkor fogtunk a falakhoz. Még hátra van az alápincézés. Az alápincézés az óvodában kezdődik. Ez az első zenei élmények gyűjtésének otthona. Itt játszva tanulja meg a gyermek azt, amire az elemiben már késő lenne. A tudatalatti magyarság első talpköve a nyelv, a másik

a zene.”

Az 1941. december 29-i rádióhangversenyen hallhatta először a magyar közönség

Kodály Zoltán Fölszállott a páva – változatok magyar népdalra c. zenekari művét.

Tekintsük át a mű addigi történetét: Közismert, hogy Ady Endre Fölszállott a páva című versében a magyar nép szabadságvágyát fejezte ki. A költeményből Kodály 1937-ben forradalmi hangú kórusművet komponált, amelyet a Horthy-korszakban némaságra ítéltek. Kodályt azonban tovább foglalkoztatta a szabadságot hozó pávamadár gyönyörű jelképe, és 1939-ben az amszterdami Concertgebouw zenekar felkérésére megírta a Fölszállott a páva dallamára épülő, nagy-zenekari variációit. A mű ősbemutatója 1939. november 23-án volt Amszterdamban, Willem Mengelberg vezényletével. Ezután szerepelt a darab a Magyar Rádió koncertjén, a kinyomtatott műsor szerint Rajter Lajos vezényletével. Ám Eősze László Kodály életének krónikájában másról tudósít: „1941. december. Kodály két ízben szerepel a Rádióban: 8-án hangfelvételekkel illusztrált előadással fordul a közönséghez – ismét Zene az óvodában címmel.

29-én pedig – a balesetet szenvedett Mengelberg helyett – maga vezényli a Fölszállott a páva zenekari variációk magyarországi bemutatóját.”

 

Hangversenyek Kodály Zoltán 60. születésnapja alkalmából (1942)

  1. december 16-án Kodály Zoltán 60. születésnapját ünnepelték. A Dalosszövetség az egész évet „Kodály-évnek” nyilvánította, és számos hangversenyt rendeztek tiszteletére Budapesten, vidéken, valamint több külföldi városban is. A. Balogh Pál, a Rádióélet munkatársa otthonában kereste fel a mestert, hogy interjút készítsen vele. Kodály az elvégzendő feladatok közül a közönségnevelést emelte ki, mivel ebben a Rádiónak is nagy szerepet kell vállalnia.

Íme Kodály szavai:  „A művészet virágzásának két feltétele van: a művésznevelés és a közönségnevelés. A harmadikat, a tehetséget, mint magától értetődőt feltételezem.

A Zeneművészeti Főiskola fennállása óta művésznevelésünket tökéletesnek mondhatjuk. Annál inkább elmaradtunk a közönség nevelésében.

Pusztán hangversenyek látogatásával nem nevelődik a közönség, már csak azért sem, mert a nevelésre leginkább rászoruló része el sem megy oda, ahol számára érthetetlen zenét kellene hallgatnia. A zenei alapok ismeretét az iskola feladata volna mindenki számára hozzáférhetővé tenni. De az iskolának kellene megadni azt az alapvető élményt is, amelyből a zene iránti érdeklődés életre-szólóan kifejlődhetne. Az iskolán kívül a Rádióra is nagy feladat vár ezen a téren. Nemcsak a komoly zenének az eddiginél méltóbb és hatékonyabb terjesztésére gondolok, hanem egy kifejezetten nevelő és tanító működésre, amint ez már sikeresen elindult 1941-ben Ádám Jenő Skálától a szimfóniáig c. előadássorozatával. Egy rendszeres, több évre kiterjedő tanfolyamra gondolok, ha nem is a tanítani akarás tolakodó formái között, hanem a közönség érdeklődését felkelteni és fenntartani tudó módon. Ha majd a közönségnevelés utoléri a már előrehaladott művésznevelést, s a kettő kölcsönösen egymást kiegészíti, akkor lesz majd virágzó zeneélet Magyarországon.”

A hallgatóság számára emlékezetes maradt az a Kodály est, amelyen a Palestrina- és a Cecília kórus egyesítésével létrehozott Budapesti Kórus mutatkozott be Bárdos Lajos vezetésével.

Az Operaház pedig négyórás műsorral köszöntötte a 60 éves Kodályt: felújították a Székely fonót és színpadi előadás formájában hangzott el a Psalmus Hungaricus is, amelyben Dávid király szólamát Set Svanholm énekelte – magyarul. A svéd tenoristának, az akkor már stockholmi emigrációban élő Tóth Aladár segített a szöveg megtanulásában.

  1. december 16.-ra – Kodály születésnapjára volt kitűzve a Concerto magyarországi bemutatója, de a zeneszerző betegsége miatt 1943. február 6.-ra halasztották. Ez a mű 1939-ben készült Frederick Stock felkérésére, a Chicagói Szimfonikus Zenekar ötven éves jubileumára. Maga Kodály vezényelte volna az ősbemutatót, de a háborús események miatt nem kerülhetett sor az utazásra, a partitúrát is csak úgy sikerült a zenekarhoz eljuttatni, hogy Bartók Béla vitte ki magával, amerikai emigrációjakor. Az 1941. február 6-ai amerikai bemutató után két évvel hangzott el a magyar közönség előtt is.

Kodály Galyatetőn

Kodály imádkozik

Kodály Zoltán: Csendes mise orgonára (1944)

  1. május 7-én Kodály Zoltán orgonára írott Csendes miséjét mutatta be Pécsi Sebestyén a Szent István Bazilikában, amelynek felvételét a Rádió néhány héttel később közvetítette.

Közismert, hogy Kodály Zoltán sokat tartózkodott Galyatetőn. Egyszer az ottani templom plébánosa megkérte, hogy mise közben játsszék a harmóniumon. Ez a kérés indította el a Csendes mise komponálását, amelyről Kodály 1944. június 26-án a Rádió rövidhullámú adásában többek között ezt mondta:

„Egy hosszabb vidéki tartózkodásom alkalmával jobb híján engem kértek fel a csendes mise harmóniumon való kíséretére. Hirtelen az előtt a probléma előtt álltam, hogyan kerüljem el a hibákat, amelyeket eddig tapasztaltam. Ugyanis mikor csendes miséken se karének, se népének nem szerepel, az orgonista végig szólózza a misét. Ez a szóló orgonajáték kétféle lehet: vagy előre választott darabokat ad elő, vagy improvizál. Mind a két esetben igen ritkán tapasztaltam, hogy a zene a mise részeit követné, és amennyire lehet, kifejezné a liturgikus szövegek tartalmát. Én valami ilyet akartam, és improvizálás helyett felvázoltam az egyes tételeket, ezekből lett a mise mai alakja.” A Csendes mise befejező részlete kifejezi az emberiség örök vágyát:

„Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, Dona nobis Pacem”

„Isten Báránya! Te elveszed a világ bűneit: Adj nekünk békét!”

 

Missa brevis. Kodály Zoltán új művének első előadása (az Operaház ruhatárában)

(1945)

Az előző év kevés zenei eseménye közt beszámoltam arról, hogy Kodály Zoltán orgonára komponált Csendes miséjét 1944. május 7-én mutatta be Pécsi Sebestyén a Szent István Bazilikában. Kodály Zoltán feleségével együtt a háborút Budapesten vészelte át. A lehetőség szerint a legnehezebb napokat is komponálással töltötte. A béke utáni vágyakozást kifejező Csendes misét „in tempore belli”, azaz „háború idején, a végveszélyben” átdolgozta szóló énekhangokra, vegyes kórusra, orgonára és zenekarra. A Missa brevis első előadásáról

Eősze László Kodály életének krónikája c. könyvében ezt írta:

1945. február 11. Az Operaház alsó ruhatárában hangversenyt rendeznek: Oláh Gusztáv egy harmóniumon játssza az orgonakíséretet, Orosz Júlia, Birkás Lilian, Dobay Lívia, Budanovits Mária, Nagypál László, Palló Imre, Fodor János és Székely Mihály pedig a kórust helyettesíti. Előadók, hallgatók egyaránt kiéhezett, átfázott emberek. Az élmény mégis megrázó: az irtózat napjai után újra megszólal a zene. Nemcsak egy új Kodály-mű, a Missa brevis bemutatója ez, hanem a művészek, s a művészet életerejének bizonysága is.”