Kodály Zoltán művei a Magyar Rádióban

Kodály Zoltán művei a Magyar Rádióban

III/3. rész: 1947 – 1967

                                                         Kodály - Szalatnyay festménye

 

Kodály Zoltán a Szovjetunióban (1947)

Kodály Zoltánnak – kilenc év szünet után alkalma nyílott külföldi hangversenykörutakat tenni. Angliában, Amerikában és Nyugat-Európa több városában vett részt a tiszteletére rendezett hangversenyeken. Majd a Szovjetunióba utazott, régi tanítványa, a szovjetunióbeli emigrációból nemrég hazatért Szabó Ferenc kíséretében. Moszkvában és Leningrádban Kodály maga vezényelte a műveit, nagy sikerrel. Hazaérkezése után előadásokon és interjúkban számolt be tapasztalatairól.

A rádióújságban többek között ezt mondta: „Utam legfőbb tanulsága, hogy megszilárdult a hitem a jövőre vonatkozóan. Hiszem, hogy eljön az az idő, amikor az emberek nem fognak egymással hadakozni, és nem a kultúra elpusztításával akarják majd a kultúrát megvédeni!”

 

Kodály Zoltán Cinka Panna balladája c. zenés játéka (1948)

Az 1948-as esztendő igen gazdag volt zenei eseményekben, amelyek főleg az 1848-as forradalom és szabadságharc százéves évfordulójának ünnepségeiben sűrűsödtek.

A március 15-i jubileumi esten mutatták be az Operaházban Balázs Béla Cinka Panna balladája c. drámáját Kodály Zoltán zenéjével, a Nemzeti Színház és az Operaház művészeinek közreműködésével.  A bemutatót kimagasló eseménynek szánták, de kudarccal végződött.

A premier protokollvendégei egyáltalán nem érdeklődtek az új mű iránt, sőt, az utolsó felvonás előtt el is távoztak, hogy időben odaérjenek a parlamenti fogadásra. Az érdeklődő közönség és a kritikusok így csak a nyilvános főpróba és a második előadás alapján alkothattak véleményt.

Balázs Béla szövegét egyértelműen elítélték a magyar történelem meghamisítása miatt. Kodály zenéjéről is megoszlott a kritika: egyesek dicsérték „a kuruc kor lelkét megzendítő” muzsikát, mások szerint viszont „Ez a mű úgy hat, mint valami első röpke zenei vázlat.”

A darabot a második előadás után betiltották. Balázs Béla a személye elleni támadásokba belebetegedett és külföldre utazott. Kodály is sértődötten zárta el a partitúrát, hogy többé szó se essék róla.

 

Kodály Zoltán köszöntése 70. születésnapján (1952)

  1. december 16-án a Magyar Rádió ének- és zenekara Kodály műveiből összeállított hangversennyel ünnepelte a 70 esztendős mestert. Asztalos Sándor köszöntőjéből idézek, amely a rádióújságban jelent meg: „Nincs olyan magyar rádióhallgató, aki december 16-án ne fordulna őszinte és forró szeretettel a mai magyar kulturális élet egyik legnagyobb alakja, a világszerte ismert kiváló zeneszerző, tudós és pedagógus, Kodály Zoltán felé, aki most tölti be 70. életévét.

Hogy Kodályban melyik a nagyobb: az alkotóművész, a tudós, vagy a pedagógus, azt nemcsak hogy nem lehet, de nem is kell eldönteni. Benne ez a három tulajdonság elválaszthatatlanul van jelen és egyik a másikat erősíti. Kodály Zoltánnak születése napján az egész magyar dolgozó nép jó egészséget, hosszú életet és eredményekben gazdag alkotómunkát kíván.”

 

 

 

Arany János népdalgyűjtemémye

 

Kodály Zoltán Békességóhajtás c. kórusa és „Arany János népdalgyűjteménye” (1952)

Kodály Zoltán sokoldalú tevékenységéből kettőt emelek ki, egy tudományos és egy zeneszerzői alkotást. Az elsőről Eősze László így tudósít: „A mester újabb tudományos művei közül legjelentősebb a Gyulai Ágosttal közösen közreadott „Arany János népdalgyűjteménye”.

A 148 dallamból álló kézirat az Arany által lejegyzett népdalokat és népies műdalokat tartalmazza. Kritikai kiadása nem csupán a kegyelet adója a 70 évvel korábban elhunyt költő emlékének. Tudományos értéke, hogy fényt derít a magyar népdal történetének egy kritikus korszakára, a 19. század harmincas éveire, amikor különféle idegen hatások érvényesültek, és akadályozták a természetes fejlődést.”

Kodály Zoltán 1952. október 27-én „Arany János népdalgyűjtései” címen előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián, amelyről a Magyar Rádió a helyszínen hangfelvételt készített és 1953. tavaszán közvetítette. Ez idő tájt komponálta Kodály a „Békességóhajtás” c. vegyes kórusát, Virág Benedek 1801-ben írott versére. Bemutatója a II. Magyar Zenei Héten volt.

 

Kodály Zoltán „Zrínyi szózata” c. kórusművének bemutatója (1955)

  1. december 16-án Kodály Zoltán 73. születésnapján a Rádióban, majd két nappal később a Zeneakadémián mutatta be a Rádió énekkara Vásárhelyi Zoltán vezényletével a mester új kórusművét a „Zrínyi szózatát. Ezt megelőzően, októberben az énekkar egyik próbáján megjelent maga Kodály is és a rádióújság munkatársa akkor megkérdezte tőle, hogy mi indította műve megalkotására. Íme Kodály válasza: „A „Zrínyi szózata” megírását közvetlenül a Rádió sugalmazta. Jól emlékszem: Zrínyi-műsort adtak a Rádióban valamilyen ünnepi alkalomból.

S ahogy hallgatom az előadást egyre nagyobb hatással volt rám Zrínyi minden sora, megragadott, milyen hatásos, milyen élő ma is Zrínyi költészete. Akkor, ott a rádiókészülék mellett született meg bennem az elhatározás, hogy mindezt zenei formába öntsem. Elővettem Zrínyi Miklós – a 17. századi költő hadvezér műveit, köztük a „Török áfium ellen való orvosság” c. munkáját, amit talán diákkoromban forgattam utoljára. A prózai szövegből kiválasztottam a megfelelő részeket és arra komponáltam meg a művet, bariton szólóra és hangszerkíséret nélküli, úgynevezett „a capella” kórusra.” A kinyomtatott kottában Kodály keze írásával olvasható a mű ajánlása: „Életem hű társának, betegágya mellett 45-ik évfordulónkra”. Alatta pedig: „Köszönet az első előadás remeklőinek: Palló Imrének és a Vásárhelyi Zoltán vezette Magyar Rádió énekkarának”.

A bemutató után Asztalos Sándor zenekritikus a Szabad Nép hasábjain többek között ezt írta:

„A hazaszeretet felelősségérzetét fogalmazza zenévé a nagyszabású alkotás, amelyben Kodály mintegy folytatja nagy kórusműveit: a „Psalmus Hungaricus” és a „Jézus és a kufárok” sorát és összefoglalja, betetőzi saját stílusművészetét. A „Zrínyi szózata” a hitnek, a hazaszeretetnek olyan mélységes himnusza, amilyenhez foghatót csak történelmünk legnagyobbjainál találhatunk. Örülhetünk annak, hogy ez a himnusz itt és most született meg, hogy felrázza a hitetlenkedőket, erősítse az ingadozókat és további győzelmekre segítse egész népünket.”

(A kórusmű utóéletéhez tartozik, hogy 1973. április 16-án letiltották a rádióban való

további elhangzását.)

 

Kodály Zoltán A népdal és a Rádió c. előadása (1956)

  1. június 24-én – egy tervbe vett népzenei sorozat első adásában – Kodály Zoltán olvasta fel A népdal és a Rádió c. írását. A mester igen szigorú kritikával illette a népzenével foglalkozó műsorokat, ugyanakkor azonban a járható utat is kijelölte. Előadásának kezdő- és befejező sorait idézem: „A népdal barátai évtizedek óta aggodalommal figyelték a Rádió viselkedését a népdallal szemben. Ez a viselkedés a szakembereket sem elégítette ki, viszont (talán egyedül Ádám Jenőnek az 1930-as években tartott előadásait kivéve) arra sem volt alkalmas, hogy a népdalt a távolabb állókkal megkedveltesse, vagy csak érdeklődést keltsen, sőt, hovatovább a népdal lejáratása felé vezetett. Fő hibája az volt, hogy sohasem tett különbséget népdal és műdal között, és a „Népdal, népzene” feliratú kosárba tücsköt-bogarat belehánytak.

A Rádió egyik legfontosabb missziója a népdal igazi formáját bemutatni, ezzel a nép jobb megismerését s vele az egységes magyar műveltség kialakítását szolgálni. A most megindult sorozat is e nagy cél jegyében indul. Ha hű marad hozzá, az eredmény nem fog elmaradni.”   

Hogy hogyan lehet és kell a nép zenéjét a városi emberekkel is megkedveltetni, arra éppen Kodály mutatott példát népdalfeldolgozásaival.

 

Kodály Zoltán-Petőfi Sándor: Nemzeti dal – bemutató (1956)

Az 1956-os év legtöbb vihart kavart zenei eseménye Kodály Zoltán – Petőfi Sándor Nemzeti dal c. költeményére komponált férfikari művének bemutatója volt.

A történetet a Vass Lajos emlékezete c. könyv, illetve a rádióújságban megjelent írások alapján idézzük föl. Vass Lajos, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének karnagya a következőket mondta az előzményekről: „1956. tavaszán Kodály Zoltán közölte velem, hogy megzenésítette Petőfi Sándor Nemzeti dal c. költeményét és érdeklődjem meg, hogy a főnökeim megengedik-e, hogy elénekeljük?

Már másnap megkérdeztem Otta István vezérőrnagyot, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnökének helyettesét, – mert énekkarunk műsor-politikai kérdéseivel ez a főcsoport foglalkozott – aki örömmel fogadta a hírt, és kijelentette: gondoskodnak a mű bemutatásának méltó kereteiről.” A bemutató azonban egyelőre csak egy házi-koncertre korlátozódott.

A rádióújság műsorajánlatában azonban 1956. nyarán többször is olvasható híradás az új Kodály-kórusmű előadásáról. Például július 28-án: „Kórusaink életéből c. műsorunkban hírt adtunk már arról, hogy Kodály Zoltán három új férfikari művel gazdagította zeneirodalmunkat.

E heti műsorunkban a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese énekkarának előadásában, Vass Lajos vezényletével megszólaltatjuk a három új művet: Vörösmarty két epigrammájára (A nándori toronyőr, és Emléksorok Fáy András emlékkönyvébe), valamint Petőfi Nemzeti dalára írt kóruskompozíciókat.”

  1. augusztus 18-án – már az ünnepre készülve elhangzottak az új Kodály-kórusok is.

Vass Lajos karnagy a rádióújságban így nyilatkozott a Nemzeti dalról:

„Csodálatraméltó a mű fiatalos lendülete. Kodály eddigi nagy Petőfi-kórusainak tragikus, megrázó hangját nem találjuk benne. Ujjongó, mindent felrázó zene ez. Ha úgy látjuk, hogy a 25 éves Petőfi az érett férfi erejével és tökéletességgel szól a versben, akkor most azt érezzük, hogy az életműve magaslatán álló Kodály 25 éves fiatalsággal ragad el bennünket. Bizonyára mindenki megérti, hogy a Néphadsereg énekkarának és nekem, a karmesternek mekkora boldogság a Nemzeti dal bemutatása.”

A Nemzeti dal nyilvános előadásának időpontja azonban egyre késett. Akkoriban már erősödött a társadalmi-politikai feszültség, és Petőfi verse, Kodály zenei tolmácsolásában a robbanás veszélyével fenyegetett. Az együttes azonban hosszú, 3 hónapos kínai turnéra készült.

Hogy az új Kodály-mű műsorra tűzése nem halasztható a kínai vendégszereplés utánra, azt a hivatalos szervek is tudták. A kérdés csak az volt, mikor, hol és ki rendezze meg a bemutatót?

Végül is a feladatot a Hazafias Népfront vállalta: a Károlyi-kertben „A magyar muzsika ünnepén” műsorra tűzték a Nemzeti dalt. A hatóságok ugyan kísérletet tettek, hogy a Filharmónia segítségével némi mondvacsinált rendezés-jogi kifogással elodázzák a bemutatót, de ez nem járt sikerrel.

  1. szeptember 4-én este, zsúfolt nézőtér előtt megtartották a hangversenyt, és a Rádió egyenes adásban közvetítette. A koncert első részében a Rádiózenekar játszott Lehel György vezényletével, a második rész műsorát pedig a Néphadsereg Művészegyüttese adta.

A hangversenyen megjelent Nagy Imrét Kodály Zoltánnal együtt lelkesen ünnepelte a publikum.

  1. szeptember 6-án, – az utazás előtti estén – a Néphadsereg Művészegyüttese a Nemzeti Múzeum lépcsőjén Kodály Zoltán-Petőfi Sándor Nemzeti dalával búcsúzott a magyar közönségtől. A rádióújság 1956. szeptember 16-ai címlapján a „történelmi eseménynek” nevezhető fénykép látható: a Magyar Néphadsereg művészegyüttese, Vass Lajos vezényletével a Nemzeti dalt énekli a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.

 

Magyar-Rádió-A-Nemzeti-dal

 

Akkor még senki sem sejthette a folytatást. Az együttes hangverseny-turnéja december közepéig tartott, így Kínában szereztek tudomást az októberi forradalomról, s alig várták, hogy hazaérjenek. Elutazásuk előtt ugyan még szó volt róla, hogy hazafelé jövet Moszkvában is adnak hangversenyt, de a forradalmi események hírére a tagok megtagadták a szovjet fővárosban való fellépést. Azonban a sikeres szereplésről hazatért együttest büntetésül feloszlatták, és a karnagyokat szélnek eresztették. Vass Lajost azért, mert abszolút tekintélyével nem akadályozta meg a tiltakozó demonstrációt.

Az 1956. decemberében feloszlatott énekkart az Országos Filharmónia keretében Állami Férfikar néven újjáélesztették, amelybe a Honvéd-kórus énekeseinek többségét felvették. Vass Lajos lett a karnagyuk.

 

Kodály Zoltán 75. születésnapja (1957)

  1. decemberében Kodály Zoltán 75. születésnapjának megünneplésére készült a zenei élet. Íme egy részlet a Rádió Kodály-műsorait bevezető szövegből:

1882. december 16-án született, – most tölti be 75. életévét a magyar muzsika legnagyobb élő mestere. Több mint félévszázada, hogy műveivel a nyilvánosság elé lépett, és már fiatalkori alkotásai is a magyar zene megújulásának kettős forrásából merítették inspirációjukat: az akkor frissen – éppen Kodály és Bartók által – fölfedezett magyar népi muzsika világából, másrészt Debussy természet-poézisének felszabadítóan új hangjából. Kodály nemcsak zeneszerző: népzenetudós, pedagógus, karmester, kritikus – és magasabb szintről szemlélve: egy nemzet nevelője.” A nagy nemzetközi érdeklődésre jellemző, hogy az Operaház Háry János előadásának, valamint több Kodály-hangversenynek a rádióközvetítését a legtöbb európai, sőt, távol-keleti rádióadó is átvette. A Magyar Rádió műsorában pedig karácsonykor hangzott el a Székely fonó új felvétele, amely Tiszay Magda és Palló Imre főszereplésével készült.

Nádasdy Kálmán, a daljáték rendezője így nyilatkozott a Rádióújságban: „Egy színpadi rendező számára különleges feladat a rádióban való rendezés. A Székely fonót különösen szeretem. Kodály óriási vállalkozása az, hogy a magyar nép dalaiból, mint szép kövekből hatalmas épületet emelt, bebizonyítva, hogy azok a legmagasabb szimfonikus formák kifejlesztésére is alkalmasak.

A Székely fonón nem kell sokat töprengenem, mert Kodály pontos, részletes utasításokat adott művében annak előadásához. Az én feladatom csak az, hogy betű szerint megvalósítsam elképzeléseit.” A felvétel színvonalával a zeneszerző igen meg volt elégedve, amint az Ferencsik János karmester későbbi emlékeiből is kitűnik: „Az 1957-es év eseményei közé tartozik, hogy Kodály Zoltán meghallgatta a Székely fonó rádiós felvételét és azt mondta, hogy „ki lehet adni hanglemezként”.  Életemnek ez az egyik legkellemesebb lemeze – épp azért, mert nem annak készült.”

A Zeneakadémián megtartott születésnapi-hangversenyek között sokak számára emlékezetes maradt az, amelyen Budapest és az ország legkitűnőbb ifjúsági kórusai köszöntötték mesterüket: nyolc együttes 25 Kodály-művet adott elő.

A Bemutató magyar zeneszerzők új kórusműveiből c. rádióműsorban pedig elhangzott

Bárdos Lajos Kodály köszöntése, a Rádió énekkarának előadásában, Vásárhelyi Zoltán vezényletével. Érdekességként említem meg, hogy a kórusmű Weöres Sándor versére készült, amelyet a költő Kodály Zoltán 70. születésnapjára írt. A megzenésített változat pedig a 75. születésnap alkalmából szólalt meg először.

 

Kodály Zoltán: Szimfónia (1961)

Említettem már, hogy a Debreceni Kórusverseny idején Kodály Zoltán Luzernben tartózkodott, ahol Szimfóniáját bemutatták. A mű jelképesen a mester egész alkotói pályája összefoglalásának tekinthető, hiszen 55 évvel korábban, 1906-ban kezdte komponálni.

  1. júniusában, Yehudi Menuhin budapesti vendégszereplése alkalmával meglátogatta Kodályt és az éppen befejezett partitúrát magával vitte Svájcba. A Szimfónia ugyanis a Luzerni Fesztiválon került bemutatásra Fricsay Ferenc vezényletével. Az 1961. augusztus 16-ai hangversenyt, amelyen a szerző is jelen volt, a Magyar Rádió is közvetítette.

Érdekes gondolatot vetett fel egy svájci kritikus, aki többek között ezt írta a koncert után:

„Kodály Zoltán Szimfóniájának hangszerelésére lendület és jóhangzás jellemző, amelyben érezzük az örömet, amelyet klasszikus hangszereink természetességétől „meg nem fosztott” megszólaltatása jelent. Különös szituáció: épp egy magyar szerző hozza el hozzánk azt a muzsikát, amely hű maradt a nyugati hagyományok alapelveihez, amely megőrizte a klasszikus zene vívmányait. Olyan muzsikát komponál, amelyet ma nálunk nevetségessé tesznek. Bizony szégyenletes dolog, hogy az európai zene nagy hagyományai nyilvánvalóan otthonosabbak Keleten, mint nálunk.”

 

 Kodály Zoltán köszöntése 80. születésnapján (1962)

  1. december 16-án ünnepelte a magyar zenei élet Kodály Zoltán 80. születésnapját.

A hetekre, sőt hónapokra kiterjedő hangversenyek és megemlékezések száma és fénye minden korábbit felülmúlt. Csak néhányat említek közülük: a kormány kitüntetést adott át a mesternek, kórusműveiből díszelőadást tartottak.  A Magyar Tudományos Akadémia pedig ünnepi üléssel, emlékkönyv kiadásával és Bartók-Kodály kiállítás rendezésével fejezte ki tiszteletét.

Az Operaház felújította a Háry Jánost és elkészült a daljáték televíziós változata is, a Rádió pedig nyilvános stúdióhangversenyt sugárzott. Ez utóbbi koncert meglepetéssel szolgált.

A Rádiózenekar 1962. december 9-ei stúdióhangversenyén Lehel György vezényletével, különleges bemutatóval lépett a hallgatóság elé. Ezúttal nem új Kodály-mű hangzott fel, hanem egy érdekes születésnapi ajándék: Kodály volt tanítványainak Köszöntője.

A mester I. vonósnégyesének témájára egy perces zenekari változatot komponáltak.

A 20 Magyarországon és az 5 külföldön élő egykori Kodály-növendék összefogásából két mű született. Egyiket Farkas Ferenc – mint nem közvetlen tanítvány szerkesztésében a budapesti, másikat a bécsi rádió sugározta ünnepi műsorában.

Maga Kodály december 16-án szülővárosában, Kecskeméten tartózkodott, ahol a város másik nagy fiának, Katona Józsefnek emelt szobor leleplezésén mondott beszédet, amelyből idézek:

„Katona József példája és még sok más magyaré is azt mutatja, hogy hiába születik egy zseni egy országban. Ha nincs mellette művelt néptömeg: nem megy semmire. Ha Katona ma élne, nem ez lenne a sorsa. Bárcsak hozzájárulna mindenki a maga részéről, hogy ne kallódjanak el a tehetségek, hanem kifejlődjenek, és még életükben elérjék diadalukat.”

Az aznap-esti kecskeméti koncerten már Kodály Zoltán volt az ünnepelt, 80. születésnapján.

Illyés Gyula Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez c. versével köszöntötte.

 

Kodály és Illyés Gyula

 

Budapest vendége: Leopold Stokowski karmester (1967)

  1. februárjában Budapestre érkezett Leopold Stokowski, a világhírű karmester. Az Erkel Színházban megtartott hangversenyén a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén  nagy sikerrel vezényelte egyik Bach-átiratát, valamint a Beethoven, Muszorgszkij és Sztravinszkij-művekből álló műsorát. Leopold Stokowski korábban is járt már Budapesten, de csak inkognitóban.

Kodály Zoltánnal régóta szeretett volna megismerkedni és az iránta való tisztelete jeléül a Rádióban elvezényelte a Háry János-szvitet. A mű felvétele 1967. február 3-án készült a Rádió 6-os stúdiójában Kodály jelenlétében. Ekkor találkozott személyesen az azonos korú, két nagy muzsikus és szívélyesen elbeszélgettek egymással.

Ez volt Kodály egyik utolsó megjelenése a nyilvánosság előtt.

 

kodaly es stokowski

ZUK-19670101-BAF-K09-134 - © - ZUMAPRESS.com

Elhunyt Kodály Zoltán (1967)

A Háry-szvit Leopold Stokowski vezényletével a Rádió április 4-ei, ünnepi műsorában

szólalt meg, de ezt a zeneszerző már nem hallhatta. Mint említettem, február 3-án jelen volt művének rádiófelvételén. Néhány hét múlva be kellett feküdnie kivizsgálásra a Kútvölgyi úti kórházba, ahol szívroham vetett véget életének.

  1. március 6-án tíz órakor a rádióhírek első mondata így hangzott:

„Kodály Zoltán 85 esztendős korában meghalt.”

Kodály íróasztalán egy kottalap üresen maradt, csak ritmusjelzéssel volt ellátva.

Utolsó üzenete Ady Endre: Az Isten harsonája c. versének megkomponálása lett volna:

„Mert Isten: az Élet igazsága, Parancsa ez: mindenki éljen,

Parancsa ez: mindenki örüljön, Parancsa ez: öröm-gyilkos féljen,

Parancsa ez: mindenki éljen.”

 

kodaly temetese 001

 

Kodály Zoltán temetésén szinte az egész ország képviseltette magát. Az akkor elhangzott, vagy leírt búcsúztatók közül néhány mondatot emelek ki:

Szabolcsi Bence zenetörténész így kezdte búcsúbeszédét: „Szálfa dőlt ki közülünk, utolsó a nagy szálfák között, utolsó óriása annak a nemzedéknek, mely a századforduló idején és az utána következő évtizedekben megváltoztatta Magyarország szellemi arculatát. Ady Endre, Móricz Zsigmond, Bartók Béla nemzedéke volt ez, teremtőké és felfedezőké, a faltörőké és sziklabontóké.”

Németh László író emlékező-sorait így fejezte be: „Kodály Zoltán, mint egy bőséges erejű, fáradhatatlan erejű király mindenben részt kért, áldásos hatását éreztetve. Azt, hogy mekkora volt és mink volt, reméljük, nem azon kell majd felmérnünk, ami nélküle szétesik, elapátlanodik.”

Illyés Gyula író szavai már a jövőbe mutattak: „Nagy figyelmeztetése a sorsnak, ha a szellemi, művészi élet egy-egy korszakát azok zárják, aki nyitották. Itt ez történt.

Nagy kincs, de nagy felelősség is marad az örökösökre. Mert a korszakot szüntelenül nyitni kell. És ilyen jellemek, ilyen teljesítmények nyomán óriásit kíván a folytatás is.”

Szabó Ferenc zeneszerző a tanítványok nevében így fogalmazott: „Növendékeibe beoltotta a művészi erőfeszítés, a koncentráció teljes vállalását. Akkora munkamennyiséggel terhelt meg minket, amekkorával csak a legjobbak tudtak megbirkózni. Megtanultuk tőle, hogy olyanok vagyunk, mintha rozsdásak lennénk és csikorgásunk leküzdésére nagyon sok munka szükséges.”

Rajeczky Benjamin zenetudós, ciszterci rendi szerzetes, a népzenekutató munkatársak nevében emlékezett Kodály Zoltánra: „Mesterünk munkájának legmélyebb alapja a mindent átölelő emberszeretet volt. Ez melegített mindnyájunkat a vele végzett munka minden pillanatában, ezt vesszük át tőle legdrágább örökségképpen és ebből igyekszünk a jövőben is új dalok szókincsét szerkeszteni új idők számára.”