Kodály Zoltán emlékezete

Bieliczkyné: Buzás Éva: Kodály Zoltán emlékezete

Kodály festmény dupla

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.)

Kossuth-díjas (1948, 1951, 1957) zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató,

az MTA tagja, majd 1946-tól 1949-ig elnöke.

 

III/1. rész Pályakezdés (1882-1924)

Az Emlékezés sorozatomban a zeneszerzők Magyar Rádióval való kapcsolatát dolgoztam fel. Kodály Zoltánnal azonban 1925 (a Rádió megindulása) előtt is fontos dolgok történtek. Ezeket az életrajzi adatokat érdemes röviden felsorolni.

A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892–1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett.

  1. szeptemberben került Budapestre és kezdte meg tanulmányait Eötvös kollégistaként a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német és a Zeneakadémia zeneszerzés szakán.

A zeneszerzés szakot Koessler János irányításával 1904-ben fejezte be, német-magyar tanári diplomáját 1905-ben nyerte el; 1906-ban benyújtott, A magyar népdal strófaszerkezete című disszertációjával doktori fokozatot szerzett.

1906-7-ben külföldi tanulmányútra utazott Berlinbe és Párizsba; itt ismerte meg Debussy zenéjét, s ez döntő hatással volt zeneszerzői kibontakozására. A magyar népzene felfedezése hatott rá erőteljesen: már 1905-ben járt népdalgyűjtő úton. A folklór iránti érdeklődésének köszönhetően kötött barátságot Bartók Bélával: 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva.

Kodály és Bartók

 

1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.

  1. augusztus 3-án feleségül vette Sándor Emmát. (Aki 19 évvel volt idősebb nála.)

Sándor Emma

 

1919-ben, a Tanácsköztársaság idején Bartókkal és Dohnányival együtt a zenei direktórium tagja volt.

1919-ben a Zeneakadémia aligazgatójává nevezték ki, s ezt a pozícióját a Tanácsköztársaság idején is megtartotta. Ezért a Tanácsköztársaság bukása után fegyelmi eljárást indítottak ellene, s két évre szabadságolták.

1923-ban a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulóján tartott ünnepi hangversenyen hatalmas sikert aratott a Psalmus Hungaricus című műve. Ettől kezdve kórusműveivel, ének- és olvasógyakorlataival segítette elő az ifjúság zenei nevelését, írásaival, nyilatkozataival, reformjavaslataival vette fel a harcot a zenei műveletlenség ellen, és új lendületet adott a magyar kórusmozgalomnak. (Forrás: Internet)

 

Kodály Zoltán és a Magyar Rádió (1925-1932)

 

1925 után Kodály életébe is belépett a Magyar Rádió, műveinek és előadásainak közvetítésével.

  1. március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmával Kodály Zoltán szerzői estjét rendezték meg a Rádióban. A műsorfüzet tanúsága szerint a koncerten előadott dalok és kórusok először hangzottak el. Sőt, még nyomtatásban sem jelent meg mindegyik. A cím mellé zárójelbe írt Kézirat szó utal erre.
  1. október 16-án volt Kodály Zoltán Háry János című daljátékának bemutatója a Magyar Királyi Operaházban, amelyet a Rádió is közvetített. Az ősbemutatón Háry János szerepét Palló Imre, Örzsét pedig Nagy Izabella énekelte, vezényelt: Rékai Nándor.
  1. január 25-én Kerpely Jenő gordonkaművész hangversenye volt a Rádióban. Kerpely korának egyik legnevesebb gordonkaművésze, a Rádió művészgárdájának pedig állandó, sokat szereplő tagja volt. Hangversenyének műsorát magyar zeneszerzők műveiből állította össze. Ekkor hangzott el először a Rádióban Kodály Zoltán Szólószonátája Op. 8. A szerző ezt a művét 1915-ben komponálta. Ajánlása Kerpely Jenőnek szólt, aki 1918. május 7-én Kodály szerzői estjén mutatta be a Zeneakadémián. A virtuóz igényű darab technikai megoldása igen nehéz feladat elé állítja az előadót, de a művészi, zenei élmény kárpótolja az erőfeszítésekért.

 

Kodály Zoltán gyermekkórusai (1928)

Kodály Zoltán életcélja a nemzeti zenekultúra megteremtése volt, azaz: a zeneileg művelteket magyarabbá, a magyarságot zeneileg műveltebbé tenni! Kodály felismerte, hogy a közönség zenei nevelését gyermekkorban kell elkezdeni. Például a kórusénekléssel. Éppen ezért már 1925-től kezdve komponált gyermekek számára, és ezzel új korszakot nyitott a magyar ifjúsági kóruséneklés történetében.  Az első darabok megalkotásához az ösztönzést többek között a Wesselényi utcai polgári fiúiskola 120 tagú énekkara adta. Ők énekelték ugyanis 1925-ben a Psalmus Hungaricus gyermekkari részét, és a frissen csengő gyermekhangok megragadták Kodály képzeletét. 1925 és 1928 között komponálta a a következő remekműveket: Villő, Túrót eszik a cigány, Gergelyjárás, Lengyel László, Jelenti magát Jézus, Juhásznóta, A süket sógor, Cigány sirató és az Isten kovácsa.

  1.  december 7-én az Országos Magyar Dalosszövetség hangversenyt tartott a Pesti Vigadóban, amit a Rádió is közvetített. A Wesselényi utcai polgári fiúiskola énekkara Borus Endre karnagy vezényletével nagy sikerrel adta elő Kodály Zoltán Lengyel László és a Süket sógor című kórusait.

 

Kodály Zoltán a Psalmus Hungaricust vezényli (1929)

  1. február 4-én szenzációs hangversenyre került sor. Kodály Zoltán maga vezényelte Psalmus Hungaricus című művét a Filharmóniai Társaság zenekara élén. Ez volt Kodály budapesti bemutatkozása karmesterként. A koncertet, amely a mű sikeres történetének fontos állomása volt, a Rádió is közvetítette. Tekintsük át röviden az előzményeket is.

1923-ban a főváros méltóképpen kívánta megünnepelni Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból a három legjelentősebb zeneszerzőt, Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt kérték fel egy-egy mű komponálására. Dohnányi Ünnepi nyitánya, Bartók Táncszvitje mellett Kodály Psalmus Hungaricusa született ekkor. Kodály e legjelentősebb művét mintegy két hónap alatt írta meg. Szövegét a 16. századi költő-prédikátor Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltárából vette, amelyet az Eötvös kollégiumi időkben, irodalmi tanulmányai közben fedezett fel.

  1. november 19-én díszhangversenyen mutatták be az új műveket. A Filharmóniai Társaság zenekarát és a Palestrina kórust Dohnányi Ernő vezényelte. A tenorszólót Székelyhidy Ferenc énekelte. A művek sikeres előadását 15 budapesti napilap kommentálta, ami szinte példátlan hazai vonatkozásban. A bemutatón Kodály műve még az 55. zsoltár címet viselte, de az 1924. november 30-i és december 1-i előadásokon már a Psalmus Hungaricus, azaz Magyar zsoltár végleges címet kapta.

Néhány sikeres budapesti Psalmus koncert után elkezdődtek a mű külföldi előadásai is.

Az amszterdami Oratórium egyesület karnagya arra kérte Kodályt, hogy vezényelje saját maga a Psalmus hollandiai bemutatóját. Kodály ekkor még azt felelte, hogy nem tud dirigálni, de hamarosan vezényelni tanult. Strasser István, a nála hét évvel fiatalabb karmester volt ebben segítségére, miközben Szabolcsi Bence zongorán játszotta a zenekar, szólista és vegyeskar szólamait. 1927. április végén már Kodály vezényelte a művet a világhírű Concertgebouw zenekar élén. A Psalmus Hungaricust számos külföldi hangversenyteremben bemutatták, például Németország több városában, Angliában, Nem Yorkban és 1928-ban Toscanini vezényletével a milánói Scalaban.

Ilyen előzmények után 1929. február 4-én került sor arra, hogy Kodály Budapesten is bemutatkozzék, mint karmester. Fogadtatása kedvező volt. Csupán néhány mondatot idézek a Budapesti Hírlapban, a Magyarságban és a Pesti Naplóban megjelent kritikák közül:

„Kodály kitűnően dirigál, az együttes abszolút biztonsággal működik a keze alatt.”

„Ez a dirigensi bemutatkozás volt az est külön szenzációja.” „Kodály biztos és világos

mozdulatokkal vezényel. Szigorúan, határozottan, parancsolóan. Kórus és zenekar

szemmel-láthatóan odaadással követte vezére parancsait.”

 

Kodály vezényel

 

Kodály Zoltán Háry János c. daljátéka Csákváron (1929)

  1. július 27-én nem a szereplők jöttek a Rádióba műsort adni, hanem a Rádió közvetítő kocsija ment el egy dunántúli faluba, a Vértes hegység tövében épült Csákvárra, hogy az egész ország tanúja lehessen egy érdekes vállalkozásnak. Csákvár lakossága ugyanis elhatározta, hogy előadja Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. Az ötletadásban része lehetett Paulini Bélának, a darab egyik szövegírójának, Csákvár szülöttének. Az akkori írások szerint a csákvári Bozory vendéglőt zsúfolásig megtöltötte a közönség. A szereplők iskolázatlan hangon, de tisztán énekelték a Kodály melódiákat. Egy-egy ízes mondás után felcsattantak a nyílt-színi tapsok.

A Rádióújság így kommentálta az eseményt: „Ha vitéz Háry János legragyogóbb meséje elevenednék meg, az sem lehetne meglepőbb, kedvesebb és meghatóbb, mint az a valóság, hogy Csákvár magyar község földműves legényei és lányai összeálltak, és Bozory Endre betanításával megtanulták a Magyar Királyi Operaház egyik klasszikus veretű daljátékát. Majd a mikrofon előtt is eljátszották és elénekelték. Minden szeretetünk és elismerésünk az övék, de ugyanakkor meghajtjuk fejünket a Rádió igazgatósága előtt is, mert nagy áldozatkészséggel, az aktualitás megérzésével és a magyar népművészet iránti rajongással sietett műsorába illeszteni ezt a példátlanul érdekes előadást.”

 

Húsz éves a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes (1930)

  1. február 26-án közvetítette a Rádió a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes hangversenyét, és ekkor egyúttal megemlékeztek az együttes húsz éves fennállásáról is. (Lásd: Bartóknál)

 

Arturo Toscanini Budapesten vezényel (1930)

  1. május 21-én szenzációs hangversenyt közvetített a Rádió a Városi Színházból: Arturo Toscanini vezényletével a New Yorki Szimfonikus zenekar mutatkozott be a budapesti közönségnek. Jemnitz Sándor írásából idézek: „Végre eljött hozzánk is Arturo Toscanini, Olaszország leghíresebb karnagya. Sötét szemében kigyúl a tűz dirigálás közben. Fanatikus művész és fanatizmusának tárgya már az első ütemeknél kibontakozik előttünk.”

A hangverseny műsora igen változatos volt: a Rossini nyitányt Beethoven VII. szimfóniája, Kodály Nyári este és Debussy A tenger c. kompozíciója követte, majd Wagner Trisztán és Izolda c. operájának részletével fejeződött be a nagy-sikerű koncert.

A műsorból Kodály Nyári este című zenekari művét emelem ki, hiszen annak sikere éppen Toscaninihez fűződik. Az 1906-ban komponált darabban Kodály az Adriai tenger partján eltöltött nyári esték emlékét örökítette meg. A bemutatón nem volt sikere. Mintegy húsz évvel később Toscanini beszélte rá Kodályt, hogy korai darabját dolgozza át.

Ez valóban megtörtént. Az átdolgozott művet a szerző a karmesternek ajánlotta és a partitúra előszavában ezt írta:  „Ha most sikerült volna helyreütnöm, amit feleannyi idős koromban elhibáztam, azt egy nagy mesternek köszönném. Az ő példája és munkára szólító szava rázta fel bennem újra azt a felelősségérzetet, azt az örök elégedetlenséget, amely szeretne mindent elölről kezdeni.” Az átdolgozott „Nyári estét” Toscanini New Yorkban mutatta be 1930. április 3-án, ugyanez év május 21-én pedig a budapesti hangversenyen.

A közönség reagálásáról Péterfi István így tudósított: „Különösen büszkék voltunk arra, hogy Kodályt itthon is láthattuk Toscanini oldalán, amikor a zúgó tapsokra a mester a pódiumra hívta. Hiszen az egész magyar zeneművészetnek felbecsülhetetlen dicsősége, hogy Toscanini vezényli a Scalaban, New Yorkban és mindenfelé, amerre jár, a Kodály műveket.”

 

Móricz Zsigmond és Kodály Zoltán barátsága (1930)

  1. augusztus 5-én „Magyar művészek otthonában” címmel Móricz Zsigmond leányfalui villájából adott helyszíni közvetítést a Rádió.

Móricz Zsigmondról szólva, megemlíthetjük a Kodály Zoltánnal való kapcsolatát is. Írásos nyomai vannak annak, hogy kölcsönösen tisztelték egymást, és többször is felvetődött a közös alkotás terve. Erre először 1917-ben került sor. Július 7-én levél érkezett Kodály Áldás utcai lakásába:  „Igen tisztelt uram, nagyon szeretnék Önnel találkozni. Nem tudom, Reinitz Béla beszélt-e már Önnek arról, hogy nagyon meg akarom kérni, vállalja el egy darabom fő jelenetének zenei megkomponálását. Népjelenet, népdal, s muzsika, és mégis lehetne talán valamit kezdeni vele. Ha készsége van erre, s nincs egyéb dolga, legyen olyan jó, ma délután 3-4 óra közt a Szabadság kávéházban találkozzunk. Ha ez lehetetlen volna, tessék ugyanakkor telefonálni oda nekem. Szíves és meleg üdvözlettel kész híve Móricz Zsigmond.”

Eősze László Kodály életének krónikája c. könyvéből tudjuk, hogy Kodály örömmel tett eleget a meghívásnak és az általa már korábban is nagyra becsült író felkérésére elvállalta a Pacsirtaszó című színdarab kísérőzenéjének megírását. A bemutató 1917. szeptember 14-én volt a Nemzeti Színházban. Molnár Antal a Zenei Szemlében ezt írta Kodály munkájáról:

„Kodálynak dicséretére válik, hogy nagy művészetét ennyire tudta stílusosan alá tudta rendelni az író céljainak … A szép és mély érzésű  „Fáj a szívem” kezdetű dal a második felvonás dísze, Kodály lírájának jellemző terméke.”

A Kodály Zoltán és Móricz Zsigmond által tervezett másik közös alkotás az Odüsszeusz opera lett volna. Móricz ugyanis Simonyi Mária színésznő iránt fellobbant szerelme idején Odüsszeusz címmel verses drámát írt. Tőle szokatlan módon a mitológia „kényelmes köntösében” vallott magáról és szerelméről. Ismét Eősze László könyvéből idézek: „1926. január 3-án Móricz Zsigmond meglátogatta Kodályékat újévi jókívánságokkal és egy Odüsszeusz opera tervével.” Kodály ellátta ugyan a kéziratot megjegyzéseivel, de mégsem lett belőle operaszövegkönyv, mert elképzeléseiket nem tudták összehangolni. Kodály egy alkalommal így beszélt Eősze Lászlónak a Móricz Zsigmonddal közösen tervezett operáról:

„Egy szereplőnő három alakban, ez lett volna a vonzó benne. De ilyen énekesnőt nehéz lett volna találni. Lett volna ok, hogy ritkán adják. A három darab egy este ment volna. De nem készült el belőle semmi, csak a régi dal, amit Odüsszeusz távozása után Nausikaa énekelt volna.”

A Nausikaa című dalt Kodály még 1907-ben komponálta, amely bizonyítja, hogy volt affinitása az Odüsszeusz témához. Kár, hogy a Móricz Zsigmonddal közösen tervezett opera nem valósult meg.

 

Gyermekkórusok hangversenye (1931)

  1. április 26-án délután a Zeneakadémia nagyterméből iskolai kórusok hangversenyét közvetítette a Rádió. A Wesselényi utcai és a Hernád utcai polgári fiúiskola, valamint a Koronaőr utcai leányiskola gyermekkarai szerepeltek, Borus Endre, Steiner Rezső és Markóczy Irén karnagyok vezetésével. A műsorban Steiner Rezső, Ottó Ferenc, Kerényi György és Demény Dezső művei, valamint Kodály Zoltán Isten kovács, Lengyel László és A süket sógor című kórusai hangzottak el. A Rádióélet a kórusok és vezetőik fényképe mellett egész oldalas cikkben hívta fel a figyelmet a gyermekkórusok hangversenyének közvetítésére: „Magyarországon a gyermekkarok felállítása egybeesik a polgári iskola megalapításával. A gyermek énekkarok működése az utolsó 8-10 évtől eltekintve csaknem kizárólag az iskolai ünnepélyeken való szereplésre szorítkozott. Egy évtizeddel ezelőtt indult meg a fejlődés, amihez nagyban hozzájárult az a körülmény, hogy erre elhivatott zeneszerzők is kedvet kapnak gyermekkari művek írására.”

Tóth Aladár a Pesti Naplóban így írt a gyermekkórusok koncertjéről: „Kodály gyermekkar-kompozícióinak és az azokat előadó gyermekkórusoknak rendkívüli sikere, úgy látszik, döntő hatást gyakorolt a magyar iskola zenei életére. Immár évenként több tanintézet állítja ki kis dalosait a hangversenydobogóra. Iskolai énektanításunk ezzel a nagy nyilvánosság ellenőrzése alá került. Ezen a hangversenyen már megfigyelhettük azt a visszhangot is, melyet Kodály gyermekhangra írt muzsikája a zeneszerzők lelkében keltett. Általában megállapíthatjuk: az új gyermekkar-szerzőknek sikerült a Kodály-stílus egy-egy értékes impulzusát megragadniuk. És ez már óriási haladás a Kodály-előtti magyar gyermekének-irodalomhoz képest.”

 

Gyerekkórus

 

Bartók Béla és Kodály Zoltán estje a Rádióban (1931)

  1. május 26-án Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiből összeállított estet rendeztek a Rádióban. A műsorban megszólalt Bartók I. és Kodály II. vonósnégyese a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes előadásában, valamint öt Bartók és öt Kodály népdalfeldolgozás Báthy Anna tolmácsolásában, Kósa György zongorakíséretével. (Lásd: Bartóknál)

 Kodály Zoltán: Marosszéki táncok (1931)

Az 1931. július 15-i hangversenyről így írt a Rádióélet:

„A szépséges magyar muzsika tért hódít Európa zenevilágában is. A nálunk fejlettebb kultúr- országok állandóan figyelik rádiónkat, meghívják szereplésre művészeinket, sorra előadják a magyar műveket s nem először történik, hogy teljes magyar műsor közvetítésére kérik fel Stúdiónkat. Most is ebbe az örvendetes helyzetbe kerültünk.

A berlini Rádió felkérésére magyar műsort adunk Németország számára. A nagyszabású koncerten a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara játszik Dohnányi Ernő vezényletével.

A műsor második száma friss magyar újdonság (a filharmonikusok 1930. december 1-jén mutatták be), mely féléves korára jelentős külföldi sikereket ért el. Címe: Marosszéki táncok zenekarra. Szerzője: Kodály Zoltán, a modern magyar zeneművészet egyik kiválósága.

A Marosszéki táncok: gyönyörű magyar mestermű. A kompozíció, mint neve is mutatja, marosszéki magyar témákra épül, és a régi Erdély, Tündérország hajdani képét idézi fel.”

 

A Szilágyi Erzsébet leánylíceum énekkarának hangversenye a Rádióban (1932)

  1. április 15-én a Szilágyi Erzsébet leánylíceum énekkarának hangversenye volt a Rádióban, Sztojanovits Adrienne vezetésével. Műsoruk kiemelkedő számai Kodály Zoltán Pünkösdölő, Gólyanóta és Táncnóta c. kórusai voltak. Sztojanovits Adrienne, a neves zenészcsalád tagja. 1929-ben kapott diplomát a Zeneakadémián és a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium énektanára lett. Egyike volt azon lelkes tanároknak, akik segítették Kodály terveit megvalósítani a kóruséneklésen keresztül. A leánykórus nagy sikerrel énekelte Kodály műveit az iskolában, a hangversenyeken és a Rádióban. Ez az énekkar jutott elsőként külföldre is. Az 1931-32-es években Bécsben, Münchenben, Augsburgban és Salzburgban tartott koncertjeik valóságos diadalutak voltak.

Látogatás Sergio Failoni karmester otthonába (1932)

A Rádióélet munkatársa ellátogatott Sergio Failoni, a budapesti Operaházban működő olasz karmester otthonába. Failoni karmesterként 1921-ben mutatkozott be Milánóban, aztán különböző olasz színházakban vezényelt. 1928-tól 1948-ban bekövetkezett haláláig volt a budapesti Operaház vezető karmestere.

A karmester többek között ezt mondta: „Gyermekfővel kezdtem tanulmányozni Wagnert. Azóta is hű maradtam hozzá, és nincs olyan műve, amelyet kotta nélkül ne tudnék. Wagneren kívül természetesen ismerem a világ zeneirodalmának minden számottevő darabját. Igen nagyra értékelem a magyar szerzőket is, különösen a moderneket, akiknek műveit örömest vezénylem. Erre remek alkalom most Kodály Székely fonójának betanítása.”

 

Kodály Zoltán Székely fonó c. daljátéka az Operaházban (1932)

  1. április 24-én az Operaházban bemutatták Kodály Zoltán Székely fonó c. daljátékát. Ezt követően, a Rádióélet május 20-ai számát ünnepivé emelte a Kodály Zoltánnal készített interjú. A műsorújság munkatársa megkérdezte a zeneszerzőtől, hogyan szánta rá magát, hogy szabályszerű operaszöveg nélkül alkosson. Íme Kodály válasza:

„A Háry sikere után érlelődött meg bennem ez a gondolat, még pedig azért, mert ezekben a népi szövegekben költői cselekmények húzódnak meg, aztán meg bántott, hogy minden más nemzetnek van dalos szava a tulajdon operaháza színpadán, csak nekünk nincsen.

A Székely fonó dalaiban sok a drámai és a színpadi elem, a keret: a székely fonóhely pedig egyenesen a színpadra termett. Először a zene állt össze egységes, nagyobb formában. A szöveg, azaz a cselekmény jóformán a dalok szövegéből vetődik ki. Miért ne aknáznók ki végre azokat a dalokat, melyek tőrőlmetszett népi szövegéből kerek mese alakul ki?!”

Kodály Székely fonóját a kritika általában elismerte, bár voltak, akik fenntartással fogadták. Egyikük kijelentette: „Nem opera, csak remekmű”. Jemnitz Sándor a következőket írta:

„Egymástól független népdalfeldolgozások, önálló zeneszámok diktálják itt a tempót és a hangulatot. A szereplők egyéni hozzájárulásuk nélkül, a sorrend kényszerének engedelmeskedve, nem mint drámai alakok, hanem mint népdalátiratok előadóművészei zökkennek bele egyik jelenetből a másikba. Kétségtelen, hogy a műben nagy akarások, igazán költői szándékok jelentkeznek. Az újdonság döntő alaphibája ott rejlik, hogy külön életet élő népdalok jelenetezett összefűzésével, egymás mellé állításával vél szerves, élő egészet alkotni. Ez nem daljáték, hanem egyes dalszámoknak néhol már-már kínosan össze kényszerített gyűjteménye.

Az előadás a Kodály személye iránt érzett szeretet és tisztelet jegyében áll. Minden közreműködő képességeinek legjavát adja, így elsősorban Basilides Mária és Palló Imre, a magyar népi dalművészet hivatott két apostola, továbbá Sergio Failoni karnagy, Márkus László főrendező és ifj. Oláh Gusztáv, a díszletek tervezője.”

 

Székelyfonó

 

 

Kodály Zoltán a Psalmus Hungaricus című művét vezényelte (1932)

  1. június 15-én Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művét közvetítette a Rádió. Az Operaház tagjaiból alakult zenekart és énekkart maga a zeneszerző vezényelte. A tenorszólót Székelyhidy Ferenc énekelte, a bevezető előadást pedig Tóth Aladár mondta.

A Rádióélet műsorajánlatában ez olvasható: „Kodály Zoltán művei között ékkő a Magyar Zsoltár, a Psalmus Hungaricus, amely Buda és Pest egyesülésének félszázados évfordulójára készült Kecskeméti Végh Mihály 1561-ből való 55. zsoltár szövegére. A grandiózus művet 1923. november 19-én mutatták be. Az Istenség gondolatának szent extázisával telített mű lenyűgöző hatású. A magyar egyházi zene egyik legmonumentálisabb alkotása.”

Az Így láttuk Kodályt c. kötetben Bónis Ferenc emlékezik arra a diákkori élményére, amikor Kodály a Psalmus Hungaricust vezényelte. Ebből idézek: „Nehéz fogalmat adni róla: mint érezte meg az elfogulatlan hallgató, pillanatok alatt, a vezénylő Kodály magától értetődő nagyságát. Pedig tulajdonképpen semmi karmesteri nem volt benne. Takarékos, egyszerű, jelzésekre szorítkozó mozdulatokkal vezette együttesét. De talán épp ez: a külső egyszerűségnek és a belső izzásnak e különös ellentéte kerített hatalmába.”

Kodály Zoltán egyik hanglemezén megörökítették a zeneszerző prózában elmondott gondolatait is. A Psalmus elhangzása előtt ezt mondta:

„Tudomány, művészet gyökere egy. Mindegyik a világot tükrözi, a maga módján.

A tudományos és művészi nagyság alapja is ugyanaz: az igaz ember, a vir justus.”

És egy versszak a zsoltár szövegéből:

„Az igazakat te mind megtartod, /  A kegyeseket megoltalmazod,

A szegényeket felmagasztalod: /  A kevélyeket aláhajigálod.”

 

mikoron_david_nagy_busultaban