Juhász Gyula két verse

 

Juhász Gyula 2

 

JUHÁSZ GYULA: CONSOLATIO (VIGASZTALÁS)

 

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,

Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

 

Emlékük, mint a lámpafény az estben,

Kitündököl és ragyog egyre szebben

És melegít, mint kandalló a télben,

Derűs szelíden és örök fehéren.

 

Szemünkben tükrözik tekintetük még

S a boldog órák drága, tiszta üdvét

Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt

És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

 

szerelem

JUHÁSZ GYULA: SZERELEM

 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

 

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár, ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

 

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

tavaszi-viragok

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) költő.

A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője,  a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője.