Hajdútánc.hu

SZERETETTEL  KÖSZÖNTJÜK OLVASÓINKAT!

Hajdútánc.hu

Az Emlékszoba Alapítvány internetes folyóirata a zene és az irodalom ápolásáért.

Alapító: Bieliczkyné Buzás Éva (2019),
szerkesztő munkatárs: Papp András író

 

Hajdúság

Miért lett hajdútánc az internetes folyóirat neve? Mert van benne történelem, zene, ének, tánc és magán vonzalom.

1./ A Hajdúság egy történelmi és földrajzi régió a Tiszántúl középső részén.Hat hajdúvárosból áll: Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hajdúhadház és Vámospércs .

2./ A Hajdúk történelme röviden.

A hajdúk eredetileg fegyveres marhapásztorok voltak. A csorda őrzése időnként fegyveres fellépést is igényelt, mivel meg kellett védeni a jószágot a rablóktól vagy a ragadozó állatoktól. A fordulat 1604 őszén következett be. Bocskai István a Habsburg-ellenes felkelés élére állt és a hajdúkat toborozta, hogy felvehesse a harcot az ellene készülő csapatok ellen. Cserébe földet és békés letelepedést kínált, ezzel sikerült bennük felébreszteni a nemzeti öntudatot. 1606. szeptember 2-án megnemesítette és Szoboszlóra telepítette a Halasi Fekete Péter kapitány alatt harcoló lovas hajdúkat.

3./ A hajdútánc valamikor népviseletben, fegyverrel történő tánc volt. Mai alapja a zene, az ének, és a jellegzetes táncmozgás. Kifejezi a büszke magyar virtust, mely szerint „élni és éltetni kell a hagyományainkat”.

4./ Magán-jellegű vonzalom

Hajdúszoboszlón élek. Ide köt a férjem Bieliczky Joó Sándor emléke, aki itt született, régi polgári családban. Sajnos, ma már a Vénkerti temetőben nyugszik nagyszülei és szülei mellett. Én pedig itt jártam iskolába, itt kezdtem hegedülni, és énekelni tanulni. Ez lett az alapja további pályafutásomnak, mivel a zenetörténet töltötte be az életemet. A református templom látványa mindig felmelegíti a lelkemet, főleg, ha a Bocskai utcáról közelítek felé. Ez az utca számomra a szerelem utcája, hiszen itt láttuk meg egymást a szerelmemmel és a pillanat varázsa kitartott egy életen át. Versein, írásain keresztül pedig elkísér az örökkévalóságig.

*

2015. június 1-én jött létre az Emlékszoba Alapítvány – a zene és a költészet ápolásáért.

Az alapítvány céljai:

Bieliczky Joó Sándor újságíró, költő (1929 – 1983) irodalmi hagyatékának gondozása, feldolgozása és kiadása; Bieliczkyné Buzás Éva zenetörténeti gyűjteményének feldolgozása, kiadása és közzététele.

A 2011-óta az Emlékszobában Zenés irodalmi délutánokat és Baráti találkozókat rendeztünk. Később megalakult a Főnix Versmondó- és Népdalkör – korhatár nélkül.

Az irodalmi és zenei élet fellendülésének elősegítése Hajdúszoboszlón, a műsoraink bemutatásán keresztül történik a Kulturális Központban.

Ezekről is részletesen beszámolunk az új internetes folyóiratunkban.

A Hajdútánc.hu nevű internetes folyóirat megjelenése folyamatos lesz.

Mindenekelőtt Papp András írónak köszönöm, hogy elvállalta a folyóirat szerkesztését. Ilyen irányú tapasztalatát a Debreceni Disputa című kulturális-közéleti folyóiratban, és a Szókimondóban – Hajdúszoboszló kulturális havi folyóiratában kamatoztatja, ezután pedig a Hajdútánc című internetes folyóirat szerkesztő munkatársaként is tevékenykedik.

Szeretnénk megnyerni a Hajdú-Bihar megyei írókat, költőket és újságírókat, hogy műveik megjelenhessenek itt is. 

Nagy Balázs pedig létrehozta a Szoboszlai Idők című oldalt a facebookon. Az irodalom, zene és a kultúra témájában hasonló az elképzelésünk, tehát csak össze kell hangolni.

            2019. május 1.                                           Bieliczkyné Buzás Éva                                                                        kultúraszervező