Görögországi emlékek – Bieliczky Joó Sándor versei
NINCSEN ÖRÖKLÉT
Ráncos pajta, ódon öregség,
érzed ugye nincsen öröklét,
koponyádon meggyérült a nád,
töri gerinced a bénaság.
(Krusevác után, 1977. augusztus 26.)
HULLÁM CSOBBAN …
Szőke asszony fürdik a tengerben,
hullám csobban bőre aranyára,
hosszú haján kacér szellő lebben
fény örvénylik ölbe zárt karjára.
Messze-néző egyedüllét sorsa,
hűvös bánat riad a szemében
könnyeit az emlékében mossa,
szíve lapoz múltja jegyzetében.
(Görögország, 1977. augusztus 27.)
GÖRÖGHON
Göröghon.
A legendás ókor beles az
ablakon.
Istenek,
hűs izmú márvány-csönd karjai
intenek.
Istennők
tobzódó nászában lehullnak
a kendők.
Reszketek.
Cipelt e nép sorsával ácsolt
keresztet.
(Athén, 1977. szeptember 1.)
GÖRÖG ISTENNŐK
Szerettétek ti is a szerelmet,
a férfit, ölelő karja lavina-börtönét,
testének forró Vezúvján
éltétek a szenvedély örömét.
Görög istennők, mondák valósága
a misztikumnak neves földi jói,
egekben született
férfi markokba szédült
jólelkű és gonoszsággal áldott,
megbocsátó és büntetni tudó
törvényei a sorsnak,
szeretői a pénznek,
italai a mámornak,
ágyasai a szépségnek,
szobrai és márványba sírt
őrzői a művészetnek,
nektek dalolom az őszi énekem,
ti vagytok még most is,
az évezredek csendjében
a szépség művészetének
kőbezárt forradalma.
(Budapest, 1977. szeptember 25.)