Görögországi emlékek – Bieliczky Joó Sándor versei

NINCSEN  ÖRÖKLÉT

Ráncos pajta, ódon öregség,

érzed ugye nincsen öröklét,

koponyádon meggyérült a nád,

töri gerinced a bénaság.

(Krusevác után, 1977. augusztus 26.)

HULLÁM  CSOBBAN …

Szőke asszony fürdik a tengerben,

hullám csobban bőre aranyára,

hosszú haján kacér szellő lebben

fény örvénylik ölbe zárt karjára.

Messze-néző egyedüllét sorsa,

hűvös bánat riad a szemében

könnyeit az emlékében mossa,

szíve lapoz múltja jegyzetében.

(Görögország, 1977. augusztus 27.)

GÖRÖGHON

Göröghon.

A legendás ókor beles az

ablakon.

Istenek,

hűs izmú márvány-csönd karjai

intenek.

Istennők

tobzódó nászában lehullnak

a kendők.

Reszketek.

Cipelt e nép sorsával ácsolt

keresztet.

(Athén, 1977. szeptember 1.)

GÖRÖG  ISTENNŐK

 

Szerettétek ti is a szerelmet,

a férfit, ölelő karja lavina-börtönét,

testének forró Vezúvján

éltétek a szenvedély örömét.

Görög istennők, mondák valósága

a misztikumnak neves földi jói,

egekben született

férfi markokba szédült

jólelkű és gonoszsággal áldott,

megbocsátó és büntetni tudó

törvényei a sorsnak,

szeretői a pénznek,

italai a mámornak,

ágyasai a szépségnek,

szobrai és márványba sírt

őrzői a művészetnek,

nektek dalolom az őszi énekem,

ti vagytok még most is,

az évezredek csendjében

a szépség művészetének

kőbezárt forradalma.

(Budapest, 1977. szeptember 25.)