EMLÉKEZZÜNK SZŐLLŐSY ANDRÁS ZENESZERZŐRE

EMLÉKEZZÜNK SZŐLLŐSY ANDRÁS ZENESZERZŐRE

 

Szőllősy 23jpg

(Szászváros, 1921. február 27. – Budapest, 2007. december 6.)

Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar zeneszerző, zenetudós.

 

Amikor középiskolai tanulmányainak befejeztével 1939-ben Kolozsvárról Budapestre jött, még nem döntött a zeneszerzői pálya mellett. A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–francia szakára iratkozott be (ahol 1943-ban doktori fokozatot szerzett), a Zeneakadémián pedig zeneszerzést tanult. Tanárai: Kodály Zoltán, Siklós Albert és Viski János.voltak.

Majd ösztöndíjjal Rómában, a Santa Cecilia Akadémián az 1947/48-as tanévben Petrassi mesteriskolájába járt.

Gondolkodásmódjára és művészi hitvallására három fontos helyszín gyakorolta a legnagyobb hatást, mégpedig: Kolozsvár, az Eötvös Collegium, valamint Róma.

1950 és 1991 között a Zeneművészeti Főiskola tanára, ahol hozzájárult a zenetudományi tanszék alapításához. Zenetudósként szövegpublikációkkal és bibliográfiákkal szolgálta a magyar zene két nagy mesterének – Kodálynak és Bartóknak a kultuszát. (Internet)

 

Részletek a RÁDIÓFÓNIA sorozatomból

 

Szőllősy András-Radnóti Miklós: Nyugtalan ősz – szólókantáta (1957)

Az 1957-es év második felében megszaporodott azoknak a zenei ismeretterjesztő műsoroknak a száma, amelyek neves történészek és zeneakadémiai tanárok közreműködésével készültek.

Szőllősy András például, négy hónap alatt nyolc alkalommal szerepelt ilyen minőségben. Előadásokat tartott: Bartók és a bolgár népzene, Kodály és a magyar vers, és Weöres Sándor megzenésített versei címmel, majd Schubert A szép molnárlány, valamint Brahms Négy komoly ének c. dalciklusait elemezte.

Szőllősy András 1950-től kezdve a Zeneakadémián tanított, miközben tudományos munkát is végzett: közreadta Kodály és Bartók írásait, valamint a két nagy mester műveinek jegyzékét. Zeneszerzői műhelyében az 50-es években még kevés darab született.

Kárpáti János zenetörténész Szőllősy-monográfiájában így írt erről: „Kompozíció ezekből az évekből kevés maradt meg, többségét a szerző maga dobta el. Nem kedvezett a légkör az igényes komponálásnak. Az egyik oldalon még erősen érvényesült a Kodály-hatás, a másik oldalon pedig egyre inkább politikai indulók, tömegdalok komponálását várták el.

A fiatal zeneszerző számára egyetlen biztos pont maradt az alkotáshoz: a költészet, mely egyetemi tanulmányait messze meghaladóan foglalkoztatta – magyar és francia versek százainak emlékezetben való tárolásával. A szerző által jelentéktelennek tartott művekben is jelen van a jó iskola nyoma, a műgond, az igényességre törekvés. S nem utolsósorban eszmei-gondolati vonzódás két nagy költőhöz: József Attilához és Radnóti Miklóshoz.”

Szőllősy András első darabjai közül gyöngyszemként maradt fenn a Radnóti Miklós versére bariton hangra és zongorára komponált Nyugtalan ősz c. szólókantáta, amelynek rádiófelvétele Déry Pál és Varasdy Emmi előadásában 1956. szeptember 4-én készült el, de a műsorban csak 1957. március 12-én hangzott el először.

 

A sokoldalú Szőllősy András (1960)

A Rádió zenei ismeretterjesztő műsorai igyekeztek minél több hallgatót megnyerni a komolyzene számára. Szőllősy András zeneszerző, zenetudós, főiskolai tanár aktívan részt vett ebben a munkában. Neve jó néhány műsorban feltűnt. Ezek közül választottam ki néhányat.

  1. október 16-án kezdődött egy újfajta sorozat Beszélgetések a zenéről címmel.

A mikrofon körül Szőllősy András zeneszerző, Ujfalussy József zeneesztéta és Mátrai Betegh Béla ült és különböző szemszögből elemezték egy-egy remekmű sikerének titkát.

Érdemes kiemelni Szőllősy András munka-kapcsolatát Hegedüs Géza íróval.

Hegedűs Géza, a sokoldalú és fantasztikusan termékeny író szinte házi szerzője volt a Rádiónak: számos rádiójátékot írt és még számosabb ismeretterjesztő előadást vezetett.

Különösen jeleskedett az ősmagyar mondák és a régi krónikás emlékek feldolgozásában. 1960-ban hangzott el az Álmos vezér c. krónikás hangjáték és A megtalált haza c. utójáték az ősmondához. Mindkét hangjáték zenéjét Szőllősy András komponálta. Egy kritikus szerint:

„A zene jóval többet adott az egyszerű aláfestésnél.”

A Rádióújság Meghallgattuk c. kritikai rovatában 1960. május 15-én jelent meg Szőllősy András írása, amelyből néhány gondolatot idézek: „Az európai költészetnek aligha van formai szempontból kötöttebb műfaja a szonett-koszorúnál, a magyar irodalomban nincs is hagyománya. Már ezért is és rádiószerűsége miatt is örömmel hallgattuk Hegedüs Géza szonett-koszorúját, az Összhang és zűrzavart, amely a zenéről szól. 15 zeneszerző egy-egy szonettbe foglalt portréja jelenik meg. Amire a történész csak hosszadalmas elemzések által juthat el, azt a költői intuíció néhány sorban elénk vetíti.

Az egymást követő szonettek végső és kezdő sorának azonosságában egy-egy mester művészetének végső eredménye egyben a következő számára kiindulást jelent.

Úgy érezzük, hogy Hegedüs Géza személyes vallomását a zenéről nem az egyes szonettek „zenészportréiban”, hanem a történeti változás ilyen látásában és láttatásában kell keresnünk.”

 

A zene műhelyében – ismeretterjesztő sorozat (1965)

  1. február 3-án indult el egy jelentős zenei ismeretterjesztő sorozat a Rádióban.

A műsorajánlatban ez olvasható: „A zene műhelyében – havonta jelentkező műsor a nemrégen befejezett Beszélgetések a zenéről c. sorozat édestestvére: formája ugyanolyan kötetlen beszélgetés, és szereplői ugyancsak Szőllősy András zeneszerző, Ujfalussy József zenetudós és Mátrai Betegh Béla újságíró. Egy-egy beszélgetés tárgya egyetlen mű, amelyhez több oldalról közelednek a beszélgetők. Ez lehetővé teszi, hogy a szóban forgó műről minél alaposabb képet kapjon a hallgató.”

 

Újfalussy József

Ujfalussy József

 

Mátrai Betegh Béla

Mátrai Betegh Béla

 

Manuel de Falla: Pedro mester bábszínháza Szőllősy András fordításában (1965)

Szőllősy András neve ismerősen csengett a rádióhallgatók előtt, hiszen kompozícióival, ismeretterjesztő előadásaival, kísérőzenéivel, sőt, műfordítással is szerepelt a műsorban. Manuel de Falla Pedro mester bábszínháza c. egyfelvonásos operájának szövegét – Cervantes Don Quijote c. regényének epizódjaiból a zeneszerző írta, és Szőllősy András fordította. A műről készített új felvételen 1965-ben a Rádiózenekar játszott, Lehel György vezényletével. A „Kikiáltó” szerepét szenzációsan adta elő Sziklay Erika.

 

Szőllősy András: III. concerto (1970)

  1. április 29-én hangzott el először a Magyar Rádióban Szőllősy András III. concertója, és mint az év legjobbnak ítélt felvételét küldték ki a párizsi Tribünre. Ezzel kezdődött el a zeneszerző nemzetközi elismerése. Kárpáti János zenetörténész Szőllősyről írott monográfiájából idézek: „Szőllősy András műveinek sikersorozatát a III. concerto indította el. Ebben a kompozícióban mind a 16 hangszer önálló szólamot játszik. A szerző a dallam és az együtthangzás, a ritmus és a hangszerelés faktorai mellett jelentős szerepet juttat az újszerű dinamikai effektusoknak is. E kompozíció lényegi újdonsága azonban nem a technikai trükkökben jut kifejezésre, hanem a zenei folyamatok lélektani logikájában, a belülről fakadó őszinte lírában és megrázó szomorúságban. Ezt az őszinte zeneiséget jól fogják fel első tolmácsolói, a Liszt Ferenc Kamarazenekar fiatal művészei, akik Sándor Frigyes vezényletével 1969. november 13-án játszották el először a kompozíciót bécsi vendégszereplésük alkalmával. A mű azóta nemzetközi méretű sikert aratott: első helyezést kapott a rádiótársaságok 1970. évi Tribünjén Párizsban, és azt követően csendült fel a világ megannyi rádiójának műsorában.”

Kroó György, aki a Magyar Rádió képviseletében a műveket elbíráló zsűri tagja volt, így számolt be tapasztalatairól: ”Az évenként megrendezésre kerülő párizsi találkozót a Nemzetközi Zenei Tanács szervezi az UNESCO palotájában. 30 ország nemzeti rádiója küldi ide legújabb zenei termésének javát. A résztvevő rádiók képviselői kölcsönösen meghallgatják egymás műveit hangszalagról és pontozásos módszer alapján, titkos szavazással értékelik a hallottakat. A legtöbb szavazatot nyert művet a Tribün valamennyi résztvevő rádióállomása sugározni köteles.

Az idén 30 ország 80 műve közül Szőllősy András III. concertója kapta a legtöbb szavazatot. Nincs jobb érzés, mint azzal a tudattal hazatérni a nemzetközi erőpróbáról, hogy jogosan figyeltek fel ránk, és hogy az elismerést megérdemeltük.”

 

Liszt Ferenc kamarazenekar

 

Szőllősy András Trasfigurazioni (Átváltozások) valamint

                            Musica per orchestra c. művének bemutatója (1973)

Szőllősy András számára az 1973-as évben két műve is nagy sikert ért el. A zeneszerző később így emlékezett életének erre a munkában, alkotásokban és elismerésekben gazdag korszakára: „Egy makacs betegség miatti kétévi szünet után 1972-ben belelendültem a munkába, amiben a körülmények szerencsés összejátszása is segített. Egy évben 3 darabra kaptam felkérést. Jól ment a munka, mert értelmét láttam.”

Szőllősy András Trasfigurazioni (Átváltozások) c. művét az akkor 25 éves fennállását ünneplő Rádiózenekarnak ajánlotta. Ők mutatták be Erdélyi Miklós vezényletével a Zeneakadémián 1973. június 1-jén. E művével kapcsolatosan a zeneszerző ezt mondta: „A Trasfigurazioniban a következő ötletet valósítottam meg: van egy dallam, ami 13 hangból áll, ami kicsit kanyargósan, skálaszerűen fölmegy, aztán ugyanez a 13 hang lemegy. Minden szólam mindig ugyanazt játssza, csak éppen más hangon indulnak el. A Trasfigurazioni cím arra utal, hogy a darab alapjául szolgáló 13 hangból álló hangsor lényegi átváltozáson megy keresztül, anélkül, hogy a hangok sorrendje megváltoznék.”

 

1973-ban ünnepelték Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulóját. A Fővárosi Tanács öt magyar zeneszerzőt kért fel, hogy erre az alkalomra darabot komponáljon. Köztük volt Szőllősy András is, aki a Musica per orchestra című művét írta meg, amelyről a következőket mondotta:

„Nagy megtiszteltetésnek éreztem ezt a felkérést. Első gondolatom az volt, hogy 50 évvel ezelőtt hasonló alkalomra született Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa. Azért, hogy tisztelegjek a Psalmus előtt, átvettem az egyik témáját. Akkor engem egy különleges hangrendszer kialakítása érdekelt. Liszt Koronázási miséjének Agnus Dei tételében találtam egy kitűnő mottót hozzá: egy fél, egész, fél hangokból álló motívumot. A komponálás technikája matematikai, kombinatív módszerrel kapcsolatos, ezért a Kodály és Liszt-témát nem lehet fölismerni.”

 

Érdekes a mű előadásának története is. Ezzel folytatom Szőllősy András elbeszélését:

„Amikor elkészültem a Musica per orchestra című darabom komponálásával, beadtam a Fővárosi Tanácshoz – mint ahogy a többi négy társam is. Egy zsűri a Rádiózenekart kérte fel az előadására. Csak zárójelben említem meg, hogy a budapesti nagy ünnepi bemutató előtt két nappal a Rádiózenekarnak Bécsben volt egy fellépése, ahová vinni kellett egy magyar darabot is. Mivel az én Musicamat éppen megtanulták, hát eljátszották a bécsi hangversenyen. Úgyhogy a Pest-Buda-Óbuda egyesítésére írt darab Bécsben szólalt meg először. Itthon persze ezt elhallgatták. Újabb két nap múlva a Rádiózenekar Amerikába ment turnéra. Oda is vinni kellett egy magyar darabot. Ezt már tudták, hát ezt vitték ki oda is. Lehel György mondta is: „Meg kellett tanulnom a darabodat kívülről, mert Amerikában nem állhattam oda kottából dirigálni.”

 

A_Magyar_Rádió_zenekara_a_6-os_stúdióban,_vezényel_Lehel_György

 

 

Szőllősy András: Musica concertante (1973)

Szőllősy András Musica concertante  c. műve a kritikusok 1973. évi díját nyerte el.

A mű felvételének bemutatója alkalmával Meixner Mihály szerkesztő azt mondta:

„Szőllősy Andrásnak jó néhány alkotása az elmúlt években kiemelkedő nemzetközi sikert aratott és műveit csaknem félszáz külföldi rádióállomás játszotta. Újabb kompozícióiban azt az utat követi, és teljesíti ki, amelyet Párizsban oly nagy sikert aratott III. concertóval kezdett meg.

Szőllősy új alkotókorszaka az elmúlt két esztendőben több, jelentős új kompozícióval bővült. Úgy hisszük a modern muzsika kedvelői nagy érdeklődéssel várják a Musica concertante c. alkotás bemutatóját, amelyet a Mihály András vezette Budapesti Kamaraegyüttes szólaltat meg.”

Szőllősy András zeneszerző később így emlékezett műve komponálására és bemutatására: „A Musica concertante c. darabom 1972-ben készült. Néhány évvel korábban alakult meg a Budapesti Kamaraegyüttes, akik kérték a zeneszerzőket, hogy komponáljanak számukra darabokat. A megtisztelő felkérés hozzám is eljutott és igyekeztem ennek eleget tenni.

Mivel a Budapesti Kamaraegyüttes 11 muzsikusból állt, adva volt a feladat, hogy 11 hangszerre komponáljak. A darabban különleges ritmikai problémákat igyekeztem megoldani. Ezek a ritmusok nem lejátszhatatlanok, csak nagyon oda kell rá figyelni, vagy többet kellene próbálni. Sajnos, sohasem hallottam pontosan megoldani ezeket a különleges ritmusokat. Erre a darabomra rádió-megrendelést kaptam, ami azzal jár együtt, hogy a Rádiónak van joga bemutatni. Mihály Andráséknak akkor kellett menni a Zágrábi Biennáléra, ahol ezt a művet elő akarták adni. Úgy hidalták át a jogi problémát, hogy a kiutazás előtti éjszaka felvették a Rádióban. Nem hangzott ugyan el, de fel volt véve. Másnap aztán Zágrábban volt az igazi ősbemutató.”

Mihaly Andras

 

Szőllősy András: Lehellet – V. concerto (1976)

  1. május 27-én a Zeneakadémia nagytermében a Rádiózenekar Lehel György vezényletével mutatta be Szőllősy András Lehellet című művét. Ez a darab személyes-baráti gesztusként született, amelyre a zeneszerző később így emlékezett: „Egyik darabomnak a lemezfelvételét készítettük, úgy emlékszem a pasaréti református templomban. Utána megittunk egy kávét a közeli eszpresszóban.

Beszélgetés közben Lehel György azt mondta: „Holnapután leszek 48 éves”. Mire én: „Az 50. születésnapodra írok neked egy Lehelletet, hogy ki ne fogyjon belőled a szusz!” Ennyi volt az ötlet. S ha egyszer megígértem, meg is írtam. Abban az időben különösen izgatott, hogy lehet-e művet írni úgy, hogy mind a 12 hang egyszerre szóljon az egész darab folyamán. Ezt a komponálási módot próbáltam meg a concertóban. És valóban, az első taktustól az utolsóig mind a 12 hang egyszerre szól.”

Kárpáti János zenetörténész – a Szőllősy-művek legjobb ismerője – többek között ezt írta a bemutató után: „Szőllősy András Lehellet c. művét a Magyar Rádió megrendelésére komponálta, s ajánlása a karmesternek szól. Ez – és csakis ez – magyarázza a furcsa, kissé tréfás címet is, ne keressen tehát benne senki valamiféle „légiesen könnyű” programot, vagy zenekari karaktert!

A mű alcíme – V. concerto – talán hívebben fejezi ki a mű jellegét, mert visszautal Szőllősy korábbi zenekari műveire, másrészről hűen tükrözi a kompozíció valóságos eszközeit: a szólóhangszerek fokozott előtérbe hozását.”

 

Lehellet kotta

 Szőllősy András: Phaedrus mese (1982)

A híres King’s Singerset, a hat férfi-énekesből álló angol együttest 1978-ban ismerte meg a budapesti közönség. A Rádió hangversenyciklusában 1982. november 23-án szerepeltek újra a Hilton szállóban. A koncert szenzációja Szőllősy András Phaedrus mese című ének-szextettjének bemutatója volt. A zeneszerző egy beszélgetés alkalmával így emlékezett:

„A King’s Singers együttessel Varsóban találkoztam először, amikor nálunk még nem is hallottak róluk. Kodály országában hozzá voltam szokva a szép énekléshez, de azt mégsem tudtam elképzelni, hogy emberi hangokon ilyen magas fokon is meg lehet szólalni. Amikor megrendeltek tőlem egy darabot, igen megtisztelve éreztem magam. Két előtanulmányt is írtam, annyira igyekeztem, hogy jó legyen. Vidám témájú, latin szöveget választottam és határidőre el is készültem a komponálással. A partitúrát Ausztráliába küldtem az együttes után, mert éppen ott szerepeltek.”

A koncertről Boronkay Antal zenekritikus így számolt be: „Szőllősy Andrásnak a King’s Singers számára komponált és bemutatóként elhangzó Phaedrus mese című műve a zenei karakterek változatosságával, a szerkezet tisztaságával és nem utolsó sorban a kompozíció bájával óriási sikert aratott.”

Kárpáti János pedig – a zeneszerzőről írott monográfiájában többek között így fogalmazott: „A Fabula Phaedri című, humoros, virtuóz darabnak nemcsak Szőllősy életművében, de az egész magyar kórusirodalomban nincs se előzménye, se párja, megfelelője. Phaedrus, az első században élt nagy római meseíró egy menyegző pajzán történetét mondja el. Két ifjú: egy gazdag és egy szegény szeretett egy leányt, ki végül is a gazdagnak ígérte a kezét.

A nászi ünnepet azonban vihar zavarta meg, s a menyasszonyt hordozó szamár, amely véletlenül a szegény ifjúé, félelmében megbokrosodott és hazavágtatott. Így esett meg, hogy az esküvői aktust végül is a szegény ifjú fejezhette be. A zeneszerzőt az elbeszélés ábrázolhatósága ragadta meg: a nászmenet forgatagától kezdve, a vihar festésén keresztül a szamár vágtájáig. Szőllősy nem riadt vissza ezektől, különösen nem ebben a humoros közegben.”

 

the_king_s_singers_1968

 

 

Szőllősy András: Tristia (Maros sirató) (1984)

A Szegedi Kamarazenei Fesztivál szervezői 1983-ban Szőllősy Andrást kérték fel új mű komponálására. Ekkor született a Tristia (Maros sirató). A kompozíció megírásának és bemutatóinak körülményeire a zeneszerző később így emlékezett:

„Egy évvel korábban temettük el Maros Rudolfot, és azóta foglalkoztatott a gondolat, hogy komponálni kellene valamit az emlékére. A mű címe Tristia lett, ami szomorú dolgot jelent, zárójelben pedig odaírtam: Maros sirató. Amikor én Marost siratok, akkor nekem két Marosom van: egy ember és egy folyó is. Maros Rudolf az egyik legjobb barátom volt, és a Maros folyó mellett születtem. Egy régi zenei emlékem is felmerült. Hindemithnek van egy brácsa szólóra és vonós együttesre írott Gyászzenéje, amit nagyon sokszor játszottunk Rudival, úgy, hogy én játszottam a vonós együttest zongorán, ő pedig a brácsaszólóban csillogtatta meg hangszeres tudását. Hindemith művének egyik legszebb részlete a korál. Ehhez hasonlóan az én darabomban a korál a 90. genfi zsoltár, amely Maros temetésén is elhangzott: „Tebenned bíztunk eleitől fogva”, a második strófája pedig: „Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Légyetek porrá, kik porból lettetek!”  A Tristiába ezt is belekomponáltam, a hegedűszólóval pedig Maros egykori hangszerjátékára emlékeztem.”

A művet a megrendelő szegedi Weiner Kamarazenekar mutatta be 1984 tavaszán, Weninger Richard vezényletével. Ősszel pedig Budapesten a Liszt Ferenc Kamarazenekar adta elő Gazda Péter dirigálásával, a Korunk Zenéje egyik hangversenyén, majd a rádiófelvételen is.

Íme néhány mondat Csengery Kristóf zenekritikájából: „Magyar zeneszerzők műveiből összeállított kamaraest színhelye volt 1984. október 8-án a Pesti Vigadó. Szőllősy András vonós zenekari tételére, a Tristiára a hangverseny legjelentősebb élményeként emlékezhetünk, a közönség is így fogadta. Azzá tette eszköztelenül egyszerű volta, a mélyről fakadó őszinteség hitele.”

 

Maros 2

 

Szőllősy András: Harsona-kvartett (1987)

A Magyar Rádióban az 1987-ben (az előző évben bemutatott művek közül) Szőllősy András Harsona-kvartett című darabja a kritikusok díját nyerte.

A zeneszerző egy beszélgetés alkalmával a komponálás és a bemutató történetére így emlékezett: „A hangszerre először Tom Everett, a kitűnő harsonás felkérésére komponáltam. A Száz ütem Tom Everettnek című darab első hazai előadása a Zeneakadémián egy vizsgakoncerten volt.

A nagy siker után főiskolai tanár kollégáim unszoltak, hogy tanulmányi célra is komponáljak darabokat – de ez végül is nem valósult meg.

Az új harsonadarab megírását Hőna Gusztávék „kényszerítették” ki belőlem. Azzal a meglepő hírrel álltak ugyanis elő, hogy mennek valahova koncertezni, ahol az én új darabom már ki is van plakátozva. És mi a címe? – kérdeztem. Az egyszerűség kedvéért Harsona-kvartett – volt a válasz. Ha már ki is van plakátozva, akkor mit tehettem volna mást, megírtam a darabot. A kompozíció végén egy Steve Reich-féle újdonsággal próbálkoztam: abból áll, hogy kis-tercet fújnak, ami mindig megy tovább, és alakul mássá. Csak arra nem figyeltem eléggé, hogy a harsona fújásához tüdő kell, és ha én egyfolytában 3 percig fújatom a hangszert, akkor a fáradtság miatt már nem úgy szól, ahogy a kottában le van írva. A Hőna kvartett azonban hősiesen eljátszotta a bemutatón, majd a rádiófelvételen is. Én pedig az 1987. évi kritikusok díját kaptam érte.”

 

Hőna Gusztáv

  Szőllősy András Töredékek (1985)

1986-ban az Új magyar zene a Rádióban című seregszemlén a díjazott művek között szerepelt Szőllősy András Töredékek – Lakatos István verssoraira című, énekhangra, fuvolára és mélyhegedűre írt kompozíciója. Érdekes történet Szőllősy András és Lakatos István találkozása. Az erdélyi születésű Szőllősy a budapesti Zeneakadémián Kodály Zoltán növendékeként tanult zeneszerzést, miközben az egyetemen magyar-francia szakos bölcsészhallgató volt és a nagyhírű Eötvös Kollégiumban lakott.

1940 nyarán azonban – a zűrös határforgalom miatt – nem tudott hazautazni édesanyjához, a kollégium pedig két hónapra bezárt. Ezért erre az időre – egy újsághirdetésre jelentkezve -, a gimnazista Lakatos István házitanítója lett Bicskén. A nyári vakációt zongorázással, a francia nyelv, valamint a matematika tanulásával töltötték, közben jó barátok lettek. Szőllősy András később a Töredékek című műve születésére így emlékezett: „Lakatos Istvánból kitűnő költő és műfordító lett. Nagyon szerettem a verseit, sokat könyv nélkül is tudtam, ezért motoszkált bennem a téma. Évekkel korábban kezdtem vázlatokat írni, de a komponálást a költő 60-ik születésnapjának közeledtével fejeztem be. Az akkor már Összegyűjtött versek közül válogattam, nem verseket – mert azok túl hosszúak voltak – hanem verssorokat. Például ezt: „Mint akinek bemérte már helyét műszereivel a halál” – milyen pontos megfogalmazás! Így született meg 1985-ben a Töredékek – Lakatos István verssoraira. A költőt 60. születésnapján a Fészekben köszöntötték, akkor hangzott el a darab először. A Rádióban készült felvételt – Csengery Adrienne, Matuz István és Bársony László előadásában a kritikusok zsűrije a legjobb kamaraműnek járó díjjal jutalmazta.”

 

Lakatos_Istvan

 

Szőllősy András: Tájkép halottakkal (Paesaggio con morti) (1990)

  1. január 10-én a kortárs-zene ünnepe volt a Zeneakadémián, Frankl Péter zongoraművész hangversenyén. Ekkor hangzott el a skóciai premier után Magyarországon először Szőllősy András Tájkép halottakkal című műve.

A komponálás „történetére” a zeneszerző később így emlékezett: „1987-ben kért fel a skóciai Szent Magnus Fesztivál vezetősége, hogy komponáljak egy zenedarabot, amelyet Frankl Péter fog bemutatni. A zongoraművész régi kedves barátom – valamikor tanítványom is volt.

Tudtam: bármilyen darabot írok, ő veszi a fáradtságot, hogy megtanulja és a lehető legjobban eljátssza. Ez nagyon inspirált. Igyekeztem adottságainak megfelelő kompozíciót írni, mégis nagyon nehézre sikerült. A cím eredetileg Tájkép lett volna. De mivel lassan a legtöbb barátom a Farkasréti temetőbe költözött, az ő emlékük állandóan bennem él. Ezt a darabot át-meg átszövi az a rémület, hogy ez sincs már, az sincs már. Így lett a cím Tájkép halottakkal.”

Kroó György zenekritikájában a következőket írta a koncert után: „Mély benyomást hagyott bennünk Frankl Péter zeneakadémiai zongoraestje. Úgy látszik, az igazi tehetségek útja mindig magasabbra vezet. Mert mikor és kitől hallottunk Kocsis Zoltánon kívül olyan szenzációs tökéletességgel új magyar művet bemutató előadásban, mint ezen az estén.

Szőllősy András olyan pódiumdarabot írt, amely a muzsikust éppúgy meghódítja, mint a nagyközönséget. A Tájkép halottakkal (Paesaggio con morti) című kompozíció klasszikus arányaival, a teljes billentyűzeten élő, lélegző, mozgó anyagával, színeivel, kontrasztjával, zenei és érzelmi egyensúlyával aratott viharos tapsot és szerzett szerzőjének, valamint előadójának többszöri kihívást. Frankl Péter tüneményesen játszotta. Előadása méltán került a magyar zene történetének – előadók által írott legszebb lapjaira.”

 

Frankl Péter

  Szőllősy András: Canto d’autunno (Őszi ének) (1992)

A Magyar Rádió – Lázár Eszter szerkesztésében 1992-ben is megrendezte szokásos évi bemutatóját Hangversenyciklus századunk zenéjéből címmel, amely heteken át gazdag műsort kínált a kortárs zene iránt érdeklődőknek.  A sorozat első koncertjén hangzott el Szőllősy András Canto d’autunno (Őszi ének) című zenekari műve a Rádiózenekar előadásában, Antal Mátyás vezényletével. A zeneszerző egy beszélgetés alkalmával így vallott művéről: „A Canto d’autunno (Őszi ének című darabomat 1986-ban komponáltam a BBC megrendelésére. Bemutatója 1987. januárjában volt Swansea-ban, a BBC Welsh Symphony Orcherstra előadásában, Elgar Howarth vezényletével. Majd ősszel a budapesti „Korunk zenéje” keretében is elhangzott. Így a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal dísztermében 1992. április 27-én, a Magyar Rádió által megrendezett hangversenyen tulajdonképpen harmadik alkalommal szólalt meg ez a művem. A címadás nekem mindig nehezen megy, de a Canto d’autunno (Őszi ének) azt hiszem találó. Kint is ősz van, itt bent is ősz van, ez a kettő jól összecseng.”

A koncert után Farkas Zoltán zenetörténész írt róla részletes zenekritikát a Muzsika hasábjain, most csak véleményének summázatát idézem: „Szőllősy András Canto d’autunno (Őszi ének) című műve a hangversenyciklus talán legjelentősebb magyar alkotása. Ösztöneink azt súgják, hogy különös súlyú, maradandó értékű, nagy művel állunk szemben, amely visszaadja a hitet az elemzőnek, hogy korunkban is születnek még olyan zeneművek, melyek azonos érvénnyel szólnak értelemhez és érzelemhez, s melyeknek üzenete hiteles, fölfogható és gazdagító erejű.”

 

Szőllősy András: Passacaglia Achatio Máthé, in memoriam (1998)

  1. június 3-án, a Századunk zenéjének utolsó hangversenyén bemutatóként hangzott el Szőllősy András Passacaglia Achatio Máthé, in memoriam című műve, Perényi Miklós gordonkaművész és az Auer vonósnégyes előadásában.

Szőllősy Andrást gyermekkori barátjának, a kiváló erdélyi orvosnak, Máthé Miklósnak az elvesztése ösztönözte az emlékező mű komponálására.

Kovács Sándor, a koncert kritikusa ezt írta: „Ez a mélyen zenei indíttatású szigor valójában csodálatra méltó. Lényegében egyetlen téma (vagy inkább sor volna a helyénvaló kifejezés?) imitációiból-változataiból, fordításaiból áll az egész zenei szövet. Kérlelhetetlen és megrendítő ez az egyanyagúság.”

 

Szőllősy 2

 

Szöllősy András műveinek rádiós felvételei

 

1952  Békét akarunk – tömegdal  (Weöres Sándor)

1953  Hazám + Hívogató (Weöres Sándor) + Népek tavasza + Szép a világ

1954  A leányka  (Vörösmarty Mihály)

1955  Köröcskéző + Nehéz szerelem – dalciklus József Attila verseire
Rózsadal (Csokonai Vitéz Mihály)

1956 Nehéz szerelem – dalciklus József Attila verseire (2. felvétel)
Nyugtalan ősz –kantáta baritonszólóra és zongorára  (Radnóti Miklós)

1957  Kolozsvári éjjel – elégia énekhangra és fúvósötösre (Jékely Zoltán)

1958  Nehéz szerelem – dalciklus József Attila verseire (3. felvétel)

1959  Régi magyar tánc

1969  Három darab fuvolára és zongorára

1970  III. concerto (16 vonós hangszerrel) (1968) + IV. concerto (1970)

1972  Átváltozások (Trasfigurazioni)

1973  Zene nagyzenekarra (Musica per orchestra) + Musica concertante

1974  Preludio, adagio, fúga + Sonoritá (Hangzások)

1976  Lehellet

1977  Rézfúvószene

1978  Gyászzene Igor Sztravinszkij emlékére (/Pro somno Igoris Stravinsky quieto)

1979  Csembalóverseny

1982  100 ütem Tom Everettnek (A hundred bars Tom Everett)

1984  Tristia (Maros sirató) + A farizeusok ellen (In pharisaeos)
Planctus Mariae – változatok egy barokk témafejre

1985  Miserere

1986  Harsonakvartett + Planctus Mariae – változatok egy barokk témafejre (2. felvétel)

1988  Töredékek – dalciklus Lakatos István verseire