Emlékezzünk Szokolay Sándor zeneszerzőre

Emlékezzünk Szokolay Sándor zeneszerzőre

(1931. március 30. Kunágota – 2013. december 8. Sopron)

 

Szokolay 2

 

Zenei tanulmányait 1947-től a Gulyás György vezette békés–tarhosi zenei gimnáziumban kezdte, ahol 1950-ben érettségizett. 1950-től a Zeneakadémián Szabó Ferenc majd Farkas Ferenc tanítványaként tanult zeneszerzést.

Diplomája megszerzése után, 1957-től 1961-ig a Magyar Rádió szerkesztője lett.

1966-tól 1994-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított.

Számos énekes és hangszeres alkotást írt, életművének gerincét azonban operái alkotják.  A Lorca-tragédia alapján írt, Illyés Gyula által fordított Vérnász (1964),

a Shakespeare ihlette Hamlet (1968), , a Németh László Ótestamentumra épülő drámája inspirálta Sámson (1973),   a Níkosz Kazantzakisz regénye nyomán készült Ecce homo (1984),  újgörög passió, a Szávitri (1988),

Továbbá: Zongoraverseny, Hegedűversenyek, Trombitaverseny, Fuvolaverseny, Kettősverseny. Öt balett, három szimfónia, száznál is több kamaramű, huszonhét kantáta, oratóriumok, dalok és kétszáz kórusmű.

 

 Részletek a RÁDIÓFÓNIA sorozatomból

Szokolay Sándor Hegedű-szólószonátája (1957)

A Rádióújság 1957. júliusában részletesen és terjedelmesen tudósított a Moszkvában megrendezett VI. Világifjúsági Találkozóról, benne egy magyar győzelemről is:

„Magyar rádiós sikernek is számít a moszkvai VIT kamarazene-versenyének végeredménye. Az első díjat – 400 pályázó közül – a Magyar Rádió munkatársa, Szokolay Sándor nyerte

Hegedű-szólószonátájával.” A műsorújságban megjelent Szokolay Sándor zeneszerző beszámolója is: „Kissé hihetetlennek tűnt, amikor megtudtam, hogy a moszkvai VIT zeneszerzői versenyén első díjat nyertem – különösen azért, mert ez már a harmadik nemzetközi verseny, amely szerencsét hozott számomra. Hegedű-szólószonátámat Simor András mutatta be a Moszkvai Konzervatórium magyar estjén. Olyan csodálatosan adta elő, hogy azt éreztem, játéka sokkal jobb a darabnál! Különben ő is díjat nyert a hegedűsök versenyén, amiért nagyon izgultam.”  Szokolay műve a Magyar Rádióban 1957. augusztus 1-jén hangzott el először.

 

Szokolay Sándor: A tűz márciusa – oratórium (1959)

  1. július 21-én mutatták be Szokolay Sándor A tűz márciusa című oratóriumát, amely a Rádió részére – a Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából kiírt zeneszerzői pályázatra készült.

Az akkor 28 éves komponista már jelentős sikereket mondhatott magáénak, kétszer nyert első díjat Világifjúsági Találkozón: Hegedű-szólószonátájával Moszkvában, majd Két balladájával az 1959-es bécsi VIT-en. De nagy sikerrel mutatták be Hegedű- és Zongoraversenyét is.

Ady

Ady Endre (1877-1919)

 

Az Ady Endre forradalmi verseire komponált oratóriuma az évad egyik legjelentősebb bemutatója volt. Kovács János zenetörténész kritikájából idézek: „Szokolay Sándor A tűz márciusa c. oratóriumában összefüggő eseménykompozíció helyett Ady forradalmi verseit választotta anyagául. A nagylélegzetű, méreteiben is impozáns művet hatalmas apparátus szólaltatja meg: öt énekes-szólista, szövegmondó, vegyes-kar, gyermekkar és nagy-zenekar.

A mű erős drámaisága, élénk kifejező készsége többnyire sötét tüzű, robbanékony, éles hangsúlyokban talál kifejezést. Az Ady-versek művészi ereje túlságosan nagy: a zene több helyen akaratlanul is a versek illusztráló társául szegődik. A tűz márciusában bizonyosan akadnak még kiforratlan vonások is, mégis tanúbizonysága egy gazdag alkotótehetség kibontakozásának.”

 

Szokolay Sándor: Hegedűverseny (1959)

Szokolay Sándor zeneakadémiai vizsgadarabja volt a Hegedűverseny. A zeneszerző ezzel kapcsolatos emlékeiből idézek: „A Magyar Rádió szimfonikus zenekarát mint pályakezdő zeneszerző, s mint rádiós munkatárs, a felfedezés nyugtalan örömében ismerhettem meg, amikor első zeneszerzői kísérleteimet türelmes, gondos szeretettel tartották keresztvíz alá. Zeneszerzői diplomamunkáim megszólaltatásával egy életre elköteleztek. Az egyik vizsgadarabomat, a Hegedűversenyt Simor András szólójával, Lehel György vezényletével 1959-ben elvitték a Varsói Ősz modern-zenei seregszemlére is.

 Szokolay Sándor: Vérnász – operabemutató (1964)

A 80 esztendős, ünneplő Operaház – korszerűségét is igazolva, 1964. október 31-én mutatta be Szokolay Sándor Vérnász c. operáját. Az akkor 33 éves zeneszerző kantáták, oratóriumok és táncjátékok komponálása során készült fel a nagy feladatra, az opera írására.  Tehetségét segítette a szerencsés szövegválasztás: Federico Garcia Lorca Vérnász c. tragédiája. Szokolay Sándor a Rádióújság olvasóinak így vallott első operájáról: Számomra Lorca Vérnásza nem csak spanyol parasztdráma, hanem örök mondanivalójú, európai klasszikus tragédia. Illyés Gyula remek fordításának nyelvezete és sejtelmes szimbolikája ejtett rabul.  A Vérnász szövegkönyvét az Illyés fordítás alapján – a zene követelményeinek megfelelően, magam készítettem. Azzal a hittel fogtam a komponáláshoz, hogy egy opera elsődleges hordozója a dallam, hogy egy operát végig kell énekelni, nem zárkózva el természetesen az énekbeszéd lehetőségei elől sem.”

Az új opera rendkívüli sikerét számos kritika is tanúsítja, melyek közül elsőként Fábián Imre írásából idézek: „A Vérnász egy fiatal magyar komponista első operája, de a kezdő színpadi szerző minden bizonytalansága nélkül. Szinte meghökkentően érett, kiforrott alkotás, melyben imponáló színpadi érzék, hatalmas drámai tehetség, nagyszabású koncepció és egy magát teljes biztonsággal kifejezni tudó alkotó-egyéniség nyilatkozik meg. Annyit máris megállapíthatunk, hogy az 1964. október 31-i bemutató feljegyzésre méltó dátuma lesz a magyar zenetörténetnek.”

A sikerhez az Operaház akkori művészei nagy részben hozzájárultak, akik nemcsak hangban, hanem színészi játékban is kiválót nyújtottak. Kovács János kritikájában az előadókról többek között ez olvasható: „Komlóssy Erzsébet elementáris hőfokon, a természeti jelenség erejével és egy kivételes orgánum hatalmával farag ércbe és márványba egy monumentális színpadi jellemet. Házy Erzsébet lobogó drámai intenzitásán túl, az érzelmi kifejezőképesség árnyalt sokrétűségével, magas fokú szerepkultúrájával szerez pillanatonként ismétlődő élményt. Harmadikként közelükbe zárkózik fel Faragó András Leonardója, szintén intenzív kifejezőerővel és a színpadi alak meggyőző felépítésével.”

Házy Erzsébet

Házy Erzsébet (1929-1982)

 

Szokolay Sándor: Trombitaverseny (1970)

  1. február 11-én Szokolay Sándor Trombitaversenyét mutatta be a Rádiózenekar,

Schubert János szólójával, Oberfrank Géza vezényletével. Várnai Péter zenekritikus így írt róla: „A Trombitaversenyt hallgatva csak örülhetünk, hogy az operaszínpadon nagy sikereket arató Szokolay Sándor hangszeres darabokkal is foglalkozik. A kompozíció a zeneszerző újabb alkotói periódusára jellemző szabad dodekafónia jegyeit viseli. A versenyszólam uralkodik a műben, a zenekar inkább csak a kísérő funkcióra szorítkozik. A szólóban viszont a trombita összes hangszeres lehetőségét kihasználja a komponista. Szokolay Sándor Trombitaversenye valószínűleg kifejezetten virtuóz darab célzatával készült. És a szerző nagymértékben meg is lehet elégedve műve előadásával, hiszen Schubert Jánosban olyan trombitaművészt talált, aki az igen nehéz versenyszólamot elképesztő technikai virtuozitással adja elő.”

Oberfrank_Géza

Oberfrank Géza (1936-2015)

 

Szokolay Sándor: Sámson – opera (1973)

A Budapesti Művészeti Hetek nagy érdeklődéssel várt eseménye volt: Szokolay Sándor Sámson című operájának bemutatója 1973. október 26-án az Operaházban.

A zeneszerzőnek ez a harmadik operája. Az első, a Vérnász 1964-es bemutatója szenzáció volt. Ezt négy év múlva követte a Hamlet, majd rá öt évre a Sámson. Garcia Lorca és Shakespeare után ismét nemes irodalmi alapanyagot zenésített meg: Németh Lászlónak, a kiváló magyar írónak verses drámáját. Sámson története a bibliából ismert: születése előtt édesanyja fogadalmat tett, ha fia születik, a fiú sohasem iszik szeszes italt és nem vágatja le a haját, szakállát. Fogadalmát Sámson megtartotta, ebben volt az ereje. A támadó filiszteusok ellen számtalanszor győzött, de filiszteus nőbe szeretett bele. Ám a szép Delila elárulta, álmában levágta Sámson hajfürtjeit. Ekkor a filiszteusok elfogták és megvakították.

Németh László Sámson c. drámáját 1945 és 1957 között írta. A darab Sámson „erejének vétele” után kezdődik, a börtön-malomban. A vakság és magányosság éje szakad rá, hitvány emberek is megalázhatják. Küldetésébe vetett hite azonban megtörhetetlen, kinő a haja, feltámad ereje, s irtózatos bosszút áll megalázóin. Szokolay operájában a címszereplő, a rabságba taszított és megvakított bibliai hős – a leláncolt Nagyság, az újjáéledő Erő és a céljának betöltésére készülő Elhivatottság jelképe.  Sámson egyik alakítója: Melis György lelkesen mondta: „Úgy érzem, Szokolay Sándor őszinte zenét írt. Nem akart mindenáron modern lenni. Ez az opera csupa magyar lélegzetvételű énekbeszéd és szépen énekelhető részlet. A zeneszerző tisztelettel meghajolt az eredeti szöveg előtt! Egyetlen sort sem írt át. Csak rövidített. Vagy ismételt. Ilyen csodálatosan szép szöveget, egy nagy élő író és gondolkodó alkotását még soha nem volt alkalmam elénekelni. Nagyon fontos, hogy minden szót, minden mondatot érteni lehessen.”

Melis György

Melis György (1923-2009)

 

Szokolay Sándor: Ady-kantáta (1976)

  1. május 17-én mutatták be a Zeneakadémián Szokoly Sándor Ady-kantátáját, a zeneszerző vezényletével. E mű komponálása közben Szokolaynak talán eszébe jutott egykori tanára: Gulyás György is, hiszen az Ady-versekben megfogalmazott igazság-eszme mindkettőjükhöz közel állt. A szólistára, ének- és zenekarra komponált kantátában Ady Endre Futás a gond elől, A halál-tó fölött és az Ifjú szívekben élek című verseit zenésítette meg.

Kárpáti János zenekritikus többek között ezt írta a bemutató után: „Ady Endre költészete – úgy látszik – kiapadhatatlan forrása az új magyar zenének. Szinte nincs év, hogy ne keletkeznék legalább egy nagyszabású mű az ő versei alapján – a sokféle szólódalról és kamarakompozícióról nem is beszélve. Szokolay Sándor most bemutatott Ady-kantátája tehát jelentékeny hagyományból táplálkozik, amihez – tegyük hozzá – ő maga is hozzájárult két korábbi, ugyancsak Ady-megzenésítésével: A tűz Márciusa c. oratóriummal és a Magyar Kórus-szimfóniával. Szokolay hazai és nemzetközi sikerei után talán kissé furcsán hat, ha leírjuk: a szerző ismét tanúbizonyságát adta, hogy mesterien kezeli a zenekart és jól bánik az énekhanggal. Kellemes meglepetést okozott a szerző karmesteri bemutatkozása. Szokolay Sándor esetében olyan zeneszerzőt ismertünk meg, aki a zenén kívül még sok közlési lehetőséget ismer, aki szavával, lényével is mindig hatni akar – és hatni tud. Ez alkalommal karmesteri közreműködése növelte az előadás hitelét és közrejátszott sikerében.”

Szokolay 3

 

Szokolay Sándor zeneszerző 50. születésnapja (1981)

  1. március 30-án ünnepelte 50. születésnapját Szokolay Sándor. Egy újságíró megkérdezte tőle, milyen érzésekkel érkezett el ehhez a jubileumhoz. Íme a zeneszerző válasza:

„Ötven év és öt nap választ el Bartók Béla születésétől. Ez a tudat a zeneszerzőt bizony elgondolkoztatja, mert úgy érzi, hogy a bartóki életmű örökségéhez sem egyéni, sem közösségi vonatkozásban nem nőhet fel. Kétségtelen, hogy mindenki csupán önmagához mérhető, én mégiscsak Bartók születésének 100-ik évfordulóján döbbentem rá arra, hogy a tartalmas, vagy olykor csak látszólagos megemlékezések özönében ez az évforduló számomra kettős értékű, hiszen egyaránt kényszerít belső és külső világunk újragondolására.”

Szokolay pályakezdésének éveit az oratóriumok és kantáták komponálása jellemezte, majd valami ellenállhatatlan erő sodorta az opera műfajához. A zeneszerző így beszélt erről a korszakáról: „Már a Tűz márciusa című Ady-oratóriumom és sorozatos kantátáim komponálása idején a szöveges zene bűvöletében éltem. Vérnász című operámat az örömnek akkora mámorával-szenvedélyével írtam, hogy majd elégtem. A Hamlet munkája a megújulás és a kísérletezés korszakaként szakadt rám. Harmadik operám, a Sámson az első kettőnek az ötvözete. Az operaírások évtizede már-már a magam börtönébe zárt. Éreztem, hogy változásra van szükségem, ezért fordultam másfajta műfajok: a szóló és kamaraművek komponálása felé.”

Szokolay új korszakának termékei: a Gordonka szólószonáta, a II. vonósnégyes és a Jeremiáda című kantáta, melynek rádiós bemutatója 1981. február 6-án volt.

A közel negyedórás mű 1979-ben készült, a Károli Gáspár fordította bibliai szövegek felhasználásával. A felvétel előadói: Csajból Terézia és a Magyar Barokk Trió. Idézek néhány sort a zeneszerző műsorajánlatából: „Nagy megpróbáltatások szorítása közben próbáltam a biblikus szövegből emberi és művészi erőt meríteni. Most szembesültem azzal az új érzéssel, hogy a zeneszerző az alkotásban vigasztalást is nyer. Pedig a siratóének-szerű Jeremiádámban zaklatott érzéseket fejeztem ki. Ma már nem annyira a konfliktus, sokkal inkább az azon való felülemelkedés sarkall. A megtisztulásig …”

 

Szokolay Sándor: Ecce homo – passióopera (1987)

Szokolay Sándor első három operája: a Vérnász, a Hamlet és a Sámson volt. Több mint 10 év szünet után, 1987. január 25-én gördült fel újra a függöny, az Ecce homo című passióopera bemutatóján. A zeneszerző így beszélt legújabb alkotásáról: „Amikor elolvastam a világhírű görög író, Nikosz Kazantzakisz Akinek meg kell halnia című regényét, éreztem, hogy rátaláltam életem legszebb operatémájára.

Magam írtam meg a szövegkönyvet – igen nehéz feladat volt, hogy az 527 oldalas regény terjedelmét 20-30 oldalasra zsugorítsam és a 40 szereplőt 20-ra csökkentsem. Műfaját passióoperának neveztem, címéül pedig az Ecce homót választottam, amely utal a témára, vagyis a passióra. A történet szerint egy görög falu tragikus eseményei mögött a szenvedés és önfeláldozás örök emberi példázata játszódik le. A Krisztus szerepét alakító hegyi pásztort a karácsonyi mise ideje alatt ölik meg, nem várakoznak Nagypéntekig. Mivel az ember a parancsolatokat nem önmagára, hanem másra alkalmazza, ezért elkerüli a megváltást.”

Bordás György, a passióopera egyik szereplője saját élményét mondta el: „Ismét csodálom Szokolay zenéjét – korábban a Hamletben is énekeltem -, szép liturgikus részek, izgalmas harmóniák, különleges ritmusképletek, érdekes hangzások vannak benne. Szokolay hihetetlen tűzzel, izzó hőfokon komponál, szinte túllépi az énekelhetőség határát, szédítő magasságokban és félelmetes mélységekben gondolkodik. Ugyanakkor szívvel-lélekkel érzi a muzsikát.”

Idézek néhány sort Albert István zenekritikájából is: „Két kis balett és három nagy lélegzetű opera tanúskodik Szokolay Sándornak a színpad iránt érzett szenvedélyes vonzódásáról.

A negyediknek, az Ecce homónak létrejöttében minden eddiginél többre vállalkozott: maga írta a szövegkönyvet, önnön dramaturgja volt, betanította az énekeseket, vezette a próbákat, majd vezényelte kompozícióját. Ám a passió-jelleg sem változtat a mű dramaturgiai, szerkezeti és felépítésbeli aránytalanságain. A hosszú, terjengős-részletező bevezetés után túl sommás a befejezés. Kár az elszalasztott lehetőségért, mert ha Szokolay Sándor nem vállal mindent magára, az új magyar opera bemutatása jelentős esemény lehetett volna.”

Nikosz

Nikosz Kazantzakisz (1883-1957)

 Szokolay Sándor: Magyar zsoltár – kantáta (1990)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére 1990. október 23-án ünnepi hangversenyt rendeztek a Magyar Állami Operaházban – a Rádió szimfonikus zenekarának, énekkarának és gyermekkórusának közreműködésével. A koncertet Ligeti András dirigálásával Beethoven Egmont nyitányával kezdték és Kodály Zoltán Budavári Te Deumával zárták.

A két mű között bemutatóként hangzott el Szokolay Sándor Magyar zsoltár című kantátája – Géczy Olga, a Svájcban élő karmester vezényletével. A zeneszerző műsorajánlatában ez olvasható: „Mintha a történelmi gondviselés csodát tett volna: némaságunk feloldódhatott, október 23-a nemzeti ünneppé vált. Éveken át érlelődött bennem a tisztultabb nemzeti tudat zenei megfogalmazásának gondolata. Nem ’56 közvetlen megidézését tervezgettem, hanem a vigasztaló szó hangját kerestem, amelyre talán sohasem volt nagyobb szükségünk, mint amikor újra meg kell találni önmagunk és helyünk Európában, a világban.

Felfedeztem Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versének új aktualitását, amely a „téma” megvalósítására ösztönzött. Nekifogtam hát, s „történelmi imádságban” próbáltam meg újraénekelni a „múltat, s jövendőt”.  Az 1956. október 23-a emlékére komponált „történelmi imádság” mondanivalóját ez a négyszer is visszatérő sora fejezi ki: „üljetek mellém”.

A vers írója: Dsida Jenő és megzenésítője: Szokolay Sándor szerint a magyarok gyarló széthúzását csak az egymás iránti szeretet orvosolhatja. Dsida Jenő, az 1907-ben született és mindössze 31 évet élt erdélyi költő egyik utolsó verse volt a nagyhatású, megrázó erejű Psalmus Hungaricus, amelyet Szokolay 4 tételben komponált meg. A tételek címe: A lelkiismeret hangján, Történelmünk régmúlt hangján,  A közelmúlt hangján és A jövő hangján.

Dsida Jenő

Dsida Jenő (1907-1938)

 Szokolay Sándor: Concerto két hegedűre (1994)

Szokolay Sándor zeneszerző életében az 1994-es esztendő sorsfordító volt: valamit lezárt és valamit újrakezdett. Gombos László zenetörténész így fogalmazott: „Az 1980-as évek végén, a magyar parlamentáris demokráciát megteremtő rendszerváltozás idején Szokolay aktív közéleti szerepet vállalt a nemzet sorsáért érzett felelősségtudattól indíttatva. Húsznál több társadalmi szervezet, társaság és alapítvány választotta elnökének illetve vezetőségi tagjának.

1994-ben azonban: a Zeneakadémián befejezte tanári működését – nyugdíjba ment, a politikai természetű támadások és súlyosbodó szívbetegsége miatt visszavonult a közélettől is, és nyugodtabb környezetbe, Sopronba költözött.”

Zeneszerzői érdeklődése fokozottabban fordult a hangszeres műfajok felé. Zongoradarabjait Balázs fiának szánta, hegedűdarabjait pedig lánya, Orsolya inspirálta. 1994. március 21-én a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara Oberfrank Géza vezényletével ősbemutatóként szólaltatta meg Szokolay Sándor 127. opuszát. Farkas Zoltán zenekritikájából idézek: „A két hegedűre írt Concerto szólóit két egészen fiatal előadóművész Szokolay Orsolya és Csűry Lajos játszotta. Hangozzék bármily meglepően, maga a kompozíció is tipikusan fiatalkori alkotás. Erre vall határtalan optimizmusa, legyőzhetetlen életkedve és szertelensége. Az első tétel (melyet a mű legjobb részének érzek) indításában is Bartók fiatalkori hegedűversenyére emlékeztet. Szokolay Concertója tobzódik a színes hangszerelés kínálta lehetőségekben. A második és harmadik tétel aztán igencsak zavarba hozza a hallgatót. A második tétel Tema con variazioni szakaszától kezdve egy régebbi korba csöppenünk.  A magyarosan bokázó Andantino téma a korai verbunkos világába vezet, s az egymásra következő variációk a kései 18. és 19. századi táncgyűjtemények hangulatát idézi.

A bemutató forró sikere arra figyelmeztet, hogy sokan boldogan fogadják az új zene eme ifjonti megszépülését. A képlet ebben az esetben egyszerű: Szokolay Sándor a jelennél biztonságosabb, idillikusabbnak tűnő múltba rendezkedett be lélekben.”

lányával

 Szokolay Sándor a lányával

Szokolay Sándor: Szávitri –opera (1999)

Az Operaház társulata 1999. január 30-án a Thália Színházban mutatta be Szokolay Sándor Szávitri című operáját. Kertész Iván kritikájából idézek: „Szokolay Sándor a kortárs magyar zeneszerzők között a legelkötelezettebb híve a zenés színpadnak. A Szávitri már a 6-ik operája, amit bemutatnak Budapesten. A komponista mindig nemes irodalmi alapanyagot választ dalművei témájául, és librettóit is maga írja vagy állítja össze. Hogy ez használ-e a daraboknak vagy sem, azon lehet vitatkozni. Szávitri című operája szintén hasonló módon keletkezett. Szokolay Illés Endre kisregénye nyomán készítette a szövegkönyvét. A magyar irodalmi mű forrása a nagy indiai eposznak, a Mahabharátának egyik epizódja. A cselekmény lényege: hogyan hozza vissza Szávitri királylány a halálból fiatalon elhunyt, szeretett férjét, Szatjavánt. A Szávitri alaphangja a líra. A mű ebben a karakterben sok szép részletet tartalmaz. Különösen tetszettek a címszereplő magánjelenetei és a hangszeres közjátékok. Főleg az utóbbiak utalnak a cselekmény helyszínére. Kevésbé ragadtak meg az énekelt dialógusok, ezekben mintha gyengébben buzogna Szokolay zeneszerzői invenciója. Az opera sok rövid jelenetből áll, zenei anyaga gyakran változik, és ez a mozaikszerű szerkesztés jót tesz a darabnak.

A kortárs zene ugyanis sokkal jobban élvezhető, ha színes, változatos, nem ragad bele sokáig egy hangvételbe, hangulatba. Nagyon jól sikerült a hangszerelés is, a megfelelő helyeken láttató módon idézi fel a Kelet világát.”

 

Szokolay Sándor: Symphonia Ungarorum (2000)

A Magyar Állami Operaházban 2000. január 3-án tartották a Rádió ének- és zenekarának, valamint Gyermekkórusának millenniumi nyitóhangversenyét, Vásáry Tamás vezényletével.

A Himnusz elhangzása után Nemeskürty István kormánybiztos mondta az ünnepi beszédet. A millenniumi év méltó kezdete volt Szokolay Sándor Symphonia Ungarorum című művének bemutatója, valamint Kodály Zoltán Budavári Te Deumának előadása.

Elsőként Breuer János zenekritikájából idézek: „Hallod-e a magyarok szimfóniáját?

kérdezte Szent Gellért püspök a kísérőjét, midőn az országot járván, kézi-malomban búzát őrlő leány énekére lett figyelmes. Legalábbis a jóval később lejegyzett legenda szerint így történt – néma zenetörténeti adat, hogy mit hallott, soha meg nem tudjuk.

Hogy miként visszhangzik a mi szimfóniánk Szokolay Sándor alkotó fantáziájában, megismerhettük az Operaház millenniumi nyitóhangversenyén, megismerhették milliók a Nagy Gáspár verseire írt monumentális hangzó freskót, rádión, tévén, határainkon innen és túl. Vásáry Tamás a Magyar Rádió zenekarának, énekkarának és gyermekkórusának élén tökéletes, átlelkesített előadást teremtett, élvezve a két karigazgató Strausz Kálmán és Thész Gabriella példás betanító munkáját. Élményt adott Hamvasi Szilvia megannyi átszellemült szopránszólója, Rácz István (basszus) éneke. Hasonló színvonalon szólalt meg Kodály Budavári Te Deumja.”

Következzék Devich Márton A megmaradás szimfóniája című írásának részlete:

„Meghatóan szép és nemes, az alkalomhoz méltó új magyar zenemű csendült fel az Operaházban a millenniumi év ünnepi nyitó hangversenyén. A legtöbb művészi alkotás kihullik az idő rostáján. Szokolay Sándor Symphonia Ungarorum – Szent István és Szent Gellért emlékezete című oratórikus szimfóniája, mely Nagy Gáspár ihletett, veretes, balladisztikus versciklusára született, a jövő muzsikája, melyhez érdemes lesz újra és újra visszafordulni.

 

Szokolay és Nagy Gáspár

Szokolay Sándor és Nagy Gáspár

 

Valamennyi hangja – érthetően, befogadhatóan és ami a legfontosabb, átélhetően – rólunk és hozzánk szól, erőt és hitet sugároz, hatásos, önvallatásra késztet, elgondolkodtat. Monumentális, freskószerű örömzene, egyben fohász, és bár a szöveg nem történetírás, benne rejlik szinte az egész magyar sors. Úton, Hitben, Háborúságban, Megmaradásban – ez a szimfónia négy tételének címe, s a zene a múlt megidézésével valóban a jövő évezredbe vezeti át hallgatóját:

„mintha szép aranyló hídon / kelne át egy nép / mire meghajnallik”

 

Szokolay Sándor műveinek rádiós felvételei

1955  Négy tréfás kórus

1956  Gyermekminiatűrök + Gyermektánc és dudamuzsika
Három zongoradarab + Zongoraszonatina

1957  Hegedűverseny + Hegedű szólószonáta (három tételben)

1958  Vízi-mesék – gyermekkantáta (Weöres Sándor) + Április bolondja
Két ballada vegyeskarra és ütőhangszerekre + Lakodalmas

1959  Szamárfogat + A tűz márciusa – oratórium (Ady Endre)
Reggeli dal (Boros János) + Újévi köszöntő (Boros János)

1960  Mulatós + Zongoraverseny + Nyári utazás (Boros János)

1961  Guzsalyas – csángó népdal szvit + Sok kicsi (B. Radó Lili)

1962  Néger kantáta

1963  Mágikus dalok primitív népköltés alapján (Kulifay Gyula átköltése)
Tavaszi ének (Hidas Antal)

1964  Vizi-mesék – három gyermekkar Weöres Sándor verseire

1966  Duhajkodó – szvit + A fonóban – kórusszvit gyermekkarra

1967  A tavaszhozó kisleány – meseopera (Balássy László) + Vérnász – operarészletek
Búcsú Kodály Zoltántól – Berzsenyi Dániel verssoraira és Kodály kórusművei     nyomán – vegyeskarra és rézfúvókra
Egervár viadaláról szóló ének (Változatok Tinódi Lantos Sebestyén dallamaira)

1968  Szimfonikus ballada

1969  Trombitaverseny + Vérnász – Lakodalmas

1971  Piccolo alphabete musicale + Vitézi ének (Balassi Bálint)

1972  I.vonósnégyes + Revelation (Alfred Musset Szomorúság c. versére)

1975  Rézfúvós szextett + Revelation (Alfred Musset Szomorúság c. versére) (2. felvétel)

1976  Gyermekdalok mélyhegedűre és gordonkára (feld.) + Magyar gyermekdalok két   hegedűre + Anakreoni dalok (Devecseri Gábor ford.) + Dalok imádság helyett

(Nagy László) + Ady-kantáta + Újévi kánta + Hamlet – részletek az operából
Három epigramma Janus Pannonius verseire + Pedagógusnapi köszöntő

1977  Miniatűrök (szextett) + Sirató (Lamenti)

1978  Alliterációk + Incselkedés + Kis szvit + Portrék zongorára
Béres vagyok, béres – három magyar népdal (feld.) + Kossuth Lajos azt üzente (feld.)
Magyar történelmi dalok (feld.) + Csalóka Péter – meseopera (Weöres Sándor)
Aforizmák (Hat miniatűrök vegyeskarra) (Weöres Sándor)
Két motetta + Névcsúfoló ABC (népi mondókák nyomán)

1979  Archaikus szvit + Bagatellek + Improvizáció + Jóslat (Vörösmarty Mihály)
Két motetta (2. felvétel) + Két Petőfi-kórus (Álom, Vén épület) + Megy a kocsi              (Weöres Sándor) + Vizi-mesék – három gyermekkar Weöres Sándor verseire (2. felv.)

1980  Archaikus szvit (2. felvétel) + Jeremiáda + Alkony (Babits Mihály) + Három tréfás       gyermekkar József Attila verseire + Kóc-kóc (Zelk Zoltán) + Tíz József Attila töredék

1981  Polymorphia + Szólószonáta gordonkára + Gingalló (népi szöveg)
Kergető – kánon + Musica notturna (Babits Mihály)
Négy aforizma (Sötétség, Halál, Idő, Mindenség)
Népdalszvit + A zengő csuda-erdő balladája – népi szövegek nyomán

1982  Alliterációk (2. felvétel) + Miniatűrök (szextett) (2. felvétel) + Himusz-töredék (Juhász Ferenc) + Megy a kocsi (Weöres Sándor) (2. felvétel) + Tavasz-ébresztő (Csanádi Imre)

1983  Divertimento – Hommage á Bartók + A kő és az ember (Weöres Sándor)
Tabernákulum – vegyeskari ciklus (Pilinszky János)

1984  Három tréfás miniatűr + Négy archaikus ének + Négy olasz madrigál
Négy tréfás  kórus (2. felvétel)

1985 Gregorián változatok

1986  Suite a tre + Gingalló (népi szöveg) (2. felvétel)
Karácsonyi betlehemes + Kergető – kánon (2. felvétel)

1987  Karácsonyi betlehemes (2. felvétel)

*