Emlékezzünk Reinitz Béla zeneszerzőre

Emlékezzünk Reinitz Béla zeneszerzőre

(Budapest, 1878. november 15.– Budapest, 1943. október 26.)

 

Reinitz

Jogi doktorátust szerzett, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott. 1906-tól 1917-ig

a Népszava, majd 1918-ban a Világ  zenekritikusa volt.

A magyar zene sorsa közben nagyot fordult. A Zeneakadémiának két növendéke áttörte a gátat, ami a városi kultúrát a messze falvakba kiszorult magyar zenei teremtőerőktől elválasztotta.  Az első, kinek szíve hatalmasan fellobogott erre az új, merész harmóniára, Bartók és Kodály zenéjére: Reinitz Béla volt. Harcolni kellett, keservesen, ezért az új magyar zenéért. Reinitz harcolt, a látók vakbuzgóságával, az igazán meggyőzöttek fölényével, az igazán megértők hirdető erejével.

A Tanácsköztársaság zenepolitikája (1919. március 21- augusztus 1 )

Reinitz Béla a modern magyar zene, különösen Bartók Béla és Kodály Zoltán híve és lelkes népszerűsítője volt. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején meggyőződésből és segíteni akarásból vállalt szerepet, mint a művészeti ügyek kormánybiztosa, az államosított színházak ügyvivője. Ő szervezte meg a háromtagú zenei direktóriumot, amelynek a tagjai Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán voltak.

Bartók írta ekkor: „Az említett muzsikusok, ha nem voltak is meggyőződéses kommunisták, a missziót elvállalták egyrészt abban a halvány reményben, melyet, mint a politikában járatlanok, magukban tápláltak, hogy az általános állapotok javulni fognak, másrészt azért, hogy lehetőleg meggátoljanak esetleges, a zeneéletre nézve ártalmas intézkedéseket és a tehetségtelen törtetők előrenyomulását.”

Az új rend társadalmi fogadtatása szélsőségesen ellentétes volt. A régi gazdasági, társadalmi és politikai elit képviselői vagy passzivitásba vonultak, és megpróbáltak láthatatlanná válni, vagy külföldre távoztak. A „remény” nagyjából egy hónapig tartott. Utána valami megtört… A magyar értelmiségiek lelkesedése elmúlt.

Úgy érezték, ez mégsem az a hatalom, amit vártak, ez valami más…

A változások a Zeneművészeti Főiskolát is érintették, az 1919. február 14-én igazgatóvá kinevezett Dohnányi Ernő mellé Kodályt jelölték ki aligazgatónak.

 

emléktábla

Reinitz Béla emléktáblája, Budapest, V., Szemere utca 6.

 

A direktórium tagjai májust követően mindenesetre már leszámoltak az illúzióikkal, s a testületi lemondásra is kísérletet tettek. A zongoristaként turnézó Dohnányi azután tartósan külföldön rekedt, s a direktórium működése szép csendben elsikkadt.

A Zeneakadémiát tettleg irányító Kodályt az 1920-as fegyelmi tárgyalása után

értesítették:  „Önnek sem a kommunizmus alatt tanúsított magatartásában, sem tanári működésében a fegyelmi vétség esete nem forog fenn” – ám aligazgatói működését elégtelennek ítélték.

A Tanácsköztársaság bukása után elkezdődő restauráció jegyében 1919 novemberében azután Hubay Jenő zeneakadémiai tanárt nevezték ki igazgatónak, Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát, Kodály Zoltánt pedig egy évre szabadságolták.  Kodály ez idő alatt otthonában tanított, ott fogadta tanítványait. 1921-ben kapta vissza a Zeneművészeti Főiskolán a tanári katedráját.

Az 1919-es érintettség stigmáját mindenesetre pár évig Kodály, Bartók és Dohnányi is magán viselte.

A több éves mellőzöttség után az áttörést egy hangverseny hozta meg mindhármuk számára. 1923 novemberében rendezték meg a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félszázados jubileumát megünneplő koncertet a Vigadóban. Erre az alkalomra a három nagy magyar zeneszerzőt kérték fel új mű komponálására. Ekkor hangzott el:

Kodály Psalmus Hungaricusa, Bartók Táncszvitje és Dohnányi Ünnepi nyitánya.

Reinitz Béla kommünben való érintettsége okán, az üldöztetések elől 1920-ban Bécsbe emigrált, miközben zeneszerzői tanulmányokat is folytatott Alban Bergnél. Később, német, osztrák és svájci városokban hangversenyezett.

1931-ben visszatért Budapestre, de csak fokozatosan ismerték el, hogy milyen kiváló dal- és kabarékuplé-szerző, Ady Endre verseinek első megzenésítője. Különösen a sanzonművészet két kimagasló egyénisége, Medgyaszay Vilma és Neményi Lili tartotta műsorán Ady-dalait.

Medgyaszay Vilma

Medgyaszay Vilma (1885-1972)

                                                           Neményi Lili opera-énekesnõ (szoprán), színésznõ, érdemes mûvész (1959), kiváló mûvész (1967). Nagyanyja, Szelényi Emília nevelte. Zenei tanulmányait Hoór Tempis Erzsébet, Kelen Hugó valamint Hetényi Kálmán irányításával végezte el. Iskoláival egyidõben megtanult zongorázni - késõbb maga tanulta énekes szerepeit, saját zongorakíséretével. Kolozsvári Állami Magyar Színházban vizsgázott 1917-ben, hogy megkaphassa mûködési engedélyét. 5 évet töltött Kolozsvárott, Janovics Jenõ társulatánál, ez volt a "fõiskolája". A következõ években többek között Szegeden, Miskolcon, Nagyváradon, Kassán, Debrecenben, Budapesten, Egerben, Békéscsabán, Gyulán, Hódmezõvásárhelyen lépett fel. 1928-ban a Fõvárosi Operettszínházban és a Magyar Színházban kapott szerepeket. 1922-1931 között törzshelye újra Kolozsvár lett, innen indult vendégszereplésre más-más városokba. 1930-ban Miskolcon játszott. 1932-1933 között a Royal Orpheumban szerepelt. 1933-ban házasságot kötött Horváth Árpád színházigazgatóval. 1933-1934 között ismét Miskolcon lépett színpadra. 1937-ben Mozart: Szöktetés a szerájból Blondéja, majd Császárné a Háry Jánosban. A Székelyfonó elsõ vidéki színrevitelében a Lányt énekelte. 1939-ben egy Rádió-beli A vígözvegy-egyveleg élõ adása után meghívták próbát énekelni a Budapesti Operaházba, s megbízták több szerep betanulásával. 1940-1945 között könnyû sanzonokat énekelt Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, József Attila, Szép Ernõ és Gábor Andor verseire. 1946-1970 között a Budapesti Operaház magánénekese volt. Emellett fõszerepeket énekelt operettekben is. Ausztria, Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Jugoszlávia, Kína, Lengyelország, Mongólia, Nagy-Britannia, NDK, NSZK, Románia, Svájc és az USA nagyvárosaiban is fellépett. (Forrás: Wikipédia)

Neményi Lili (1902-1988)

 

Ady Endre verseinek megzenésítője

Reinitz Béla megismerkedett Ady Endrével, és felfedezte magának a költő verseit. Szenvedéllyel zenésítette meg ezeket élete végéig.

Hasonlóságok Reinitz Béla és Ady Endre életében: koruk szerint közel álltak egymáshoz: Ady Endre 1877. november 22-én, Reinitz Béla pedig 1878. november 15-én született. Mindketten jogásznak készültek: Ady Endre nem fejezte be a jogi tanulmányait, Reinitz Béla megszerezte az ügyvédi diplomáját, de sohasem praktizált.

Mindketten írtak újságcikkeket és kritikákat.

 

Ady

Ady Endre (1877-1919)

Ady és Reinitz ismeretségük kezdetén nap mint nap találkoztak egymással, s hajnalokig vitáztak a Három Holló kávéházban. Reinitz nem tudta megszokni a polgári életforma egyhangúságát, hiszen számára a kávéházak, a kabarék világa, a hajnalba nyúló baráti beszélgetések jelentették az igazi életet. Remek társasági ember volt, alkoholt azonban soha nem ivott – ellentétben Ady Endrével. Temperamentuma és lelkesedése mégis mindenkit magával ragadott, magát Ady-t is.

Reinitz Béla első zenei sikereit is természetesen a kabaré világában, a Nagy Endre vezette Modern Szinpad estjein aratta, ahol dalai szinte mindennap elhangzottak.

Ady-megzenésítései szintén kabarészínpadon szólaltak meg először, és hatásuk rendkívüli volt.

Reinitz személyében Ady végre megtalálta az érte beszélő, érte muzsikáló kommentátorát. A komponista ugyanis a versek nehezen érthető szövegi tartalmát a kor átlagembere számára ismerős és kedvelt zenei köntösbe bújtatta.

Minthogy azonban a zeneszerzés technikai alapjait kevéssé ismerte, dalai voltaképpen papírra vetett rögtönzések maradtak, népszerűségük nagyban függött az előadók egyéniségétől. Együtt járták az országot is, a Nyugat vidéki felolvasóestjein Ady szavalt, Reinitz pedig énekelt és zongorázott. Barátságuk azonban rövid életűnek bizonyult, Ady hűtlen lett „dalnokához”.

 

Tóth Aladár

Tóth Aladár (1898-1968)

Tóth Aladár zenetörténész igyekezett megfejteni Reinitz titkát.

„ Reinitz Béla első sikereit a kabaré világában aratta. Tehát a muzsikának olyan területén, hol annál jobb a darab, mennél jobban lehet előadni, mert az előadás sikere előbbre-való, mint az, amit előadnak. Nem csoda, hogy a zenének ezen a területén az előadó-művészet gyakran megelőzheti az alkotó-művészetet. Mint nálunk. A magyar chanson máig sem érte utol Medgyaszay Vilma zsenijét. Igaz, az előadó-tehetség szabadabb madár; természetében van: beleélni magát mások életébe, otthont találni az idegenben. Az alkotónak talaj kell lába alá.

Reinitz megkereste a szavak zenéjéhez a zene szavait. Megadta nekik azt a hangsúlyt, melyben maga a költő magára ismert. És megadta nekik a gyermekien nyílt szívnek, a férfiasan bátor érzésnek azt az átütő erejét, melyért hiába igyekeztek ellesni chanson-szerzőink a bécsi vagy párizsi «slágerek» «titkát». Sanzon lett ez a muzsika magától. Érdemes volt énekelni ezeket a dalokat, Reinitz Béla első Ady-dalait.

 

Reinitz harcolt az új magyar zenéért, harcolt, míg el nem nyerte az ilyenfajta szolgálatért nálunk hamar kiosztott jutalmat: a száműzetést. És amikor évtizedes száműzetéséből visszatért hozzánk, egy monumentális sorozat új Ady-dallal felelt itthon-hagyott és mellette hűségesen kitartó híveinek kérdésére: hol voltál, merre bujdostál, mit csináltál?

Ekkor már Ady halott és hallgat az utca éneke. Dalosuk messze került onnan, honnan elindult. Ahogyan együtt akarta élni Adyval Ady közvetlen életét, úgy akarja most együtt élni a költővel a költő örök életét is. Ami azonban a legmegkapóbb ezekben az új Ady-dalokban: Reinitz semmit sem vesztett annak a közvetlen élménynek tüzéből, melyet neki az ifjúságát lángra-gyújtó Ady Endre jelentette.

Ki tudja milyen hatalmas dalokra fog még ébredni Ady költészete? Annyi azonban bizonyos: a közvetlen életnek az az intim közelsége, melyben Reinitz zenéje Ady szavaihoz simul, soha semmiféle más zenében vissza nem térhet. Ezzel Reinitz Béla egyedül fog állni a magyar zenetörténetben.”

Ady-dalainak jó része ma ismeretlen, pedig nagy kincse a magyar sanzonirodalomnak

 

Reinitz 1

 

Nyaranta a szélesre tárt ablakok mellett a Pasaréti úti házakból többen hallgathatták Reinitz zongorajátékát, amely hangok Jávor Pál villájából szűrődtek ki. Egészsége megrendült, a pesti zsidó kórház állandó lakója lett. A közben életbe lépő törvények korábbi elszigeteltségét csak tetézték. Jó barátok, művészek, költők, írók, színészek csöndes szeretete volt az egyetlen vékonyka szál, ami még életben tartotta.

 

Részlet a RÁDIÓFÓNIA sorozatomból

Elhunyt Reinitz Béla (1943)

1943. október 27.-én váratlanul elhunyt Reinitz Béla. Méltatói kiemelték, hogy a jogot végzett, de zeneszerzői tanulmányokat is folytató Reinitz a Népszava, majd a Világ című lapok kritikusaként harcos írásaival segítette a fiatal Bartók és Kodály műveinek megismertetését, elfogadását.

A Tanácsköztársaság idején őt bízták meg a zenei direktórium vezetésével, emiatt később külföldi emigrációra kényszerült. Reinitz a század első évtizedében tűnt fel, mint Ady Endre verseinek értő tolmácsolója, több mint száz versének megzenésítője.

Nagy Endre kabaréjában, ahol korábban Ady verseiről csak karikatúrák hangzottak el, megrendítő hatással csendültek fel a Reinitz-dalok és az addig idegenkedéssel fogadott Ady-versek hamarosan népszerűek lettek. Ünnepségeken, matinékon,

a Nyugattfolyóirat felolvasó körútjain számos Ady-vers hangzott el Reinitz megzenésítésében, elsősorban Medgyaszay Vilma és Basilides Mária tolmácsolásában. Az egyik műsorról az Újság című lap kritikusa így írt: „A zeneszerzők között Reinitz Béla volt az, aki elsőnek értette meg Ady költészetét. Ő találta meg legelőször azokat a zenei formákat, amelyek az Ady-versek mélységét hangokon keresztül érzékelhetővé, a tökéletes prozódiával érthetővé, könnyen énekelhetővé teszik.”

 

Kodály_Zoltán_1930s

Kodály Zoltán (1882-1968)

 

 Kodály Zoltán egy 1956-os keltezésű írásában szigorú-szeretettel emlékezett a hányatott sorsú zeneszerzőre:

„Egy nem sikerült élet: ügyvédi, hivatalnoki pályával össze nem egyeztethető, de el nem csitítható zenészhajlam, amely éppen ezért teljes kifejlődésre nem juthatott.

Későbbi tanulmány nem pótolhatta az ifjúkorban elmaradt alapvetést. Határozott előadó tehetség: kiváló énekes lehetett volna, ha jó hangja van. Ady tette dalszerzővé: az ő versére írt, félig szavalt, félig énekelt melodramatikus, szinte rögtönzött dalaival, saját szuggesztív előadásában sokak fülét nyitotta meg Ady számára, akik olvasva „nem értették”. Sok csalódás érte, s Adyn kívüli szövegei is: csupa nem sikerült élet tükrei. És mégis: ez az ember egy nagy áradó szeretetforrás volt, nem „szeretném, ha szeretnének” volt a jelszava, hanem „szeretném, ha szerethetnék valakit”.

*