EMLÉKEZZÜNK KÓKAI REZSŐ ZENESZERZŐRE

EMLÉKEZZÜNK KÓKAI REZSŐ ZENESZERZŐRE

 (1906. 01. 15 Budapest – 1962. 03 06. Budapest)

Zeneszerző, zenetörténész

Kókai Rezső fiatalon

Kókai Rezső 20 évesen

A Zeneakadémián Koessler János zeneszerzés- és Hegyi Emmánuel zongoratanítványa.  Zenetörténetet Freiburgban tanult, doktori disszertációja: Franz Liszt in seinen frühen Klavierwerken (Liszt Ferenc korai zongoraművei)(Lipcse, 1933).

1929-től a Zeneakadémia tanára. 1945-től három évig a Magyar Rádió zenei osztályának vezetője, majd 1960-tól haláláig az új zenei felvételek lektora.

Háromszoros Erkel-díjas (1952, 1955, 1956).

 

Kókai Rezső emlékezete (1980)

A Rádióújság hajdani elődje, a Magyar Rádió 1946. januári száma „Mind hősök ők”

címmel fényképes riportban számolt be az ott folyó munkáról.

„A demokratikus magyar rádió lelkes gárdája a szó szoros értelmében a semmiből teremtette meg azokat a lehetőségeket, hogy nyolc hónappal ezelőtt végre ország-világ hallgathassa a felszabadult szellem és kultúra hangját. A Magyar Rádió dolgozói  – munkások és tisztviselők – a legnehezebb körülmények között végzik felelősségteljes feladatukat. A szinte hősies, önfeláldozó munkát és annak menetét még a most beállott hidegebb idő sem akadályozhatja meg, pedig a rádió dolgozói fűtetlen helyiségekben, dermesztő hidegben dolgoznak.”

Az egyik képen az íróasztal mellett három férfi látható, amint nagykabátban, kalapban munkálkodnak. A kép mellett pedig a humorosnak tűnő szöveg: „Lajthán innen és Lajthán túl egyaránt mindenki fázik a zenei osztályon. Középen Lajtha László, a Rádió zeneigazgatója, balra Kókai Rezső osztályvezető, jobbra Ferencsik János karnagy.”

Egy másik képen Polgár Tibor „Vágyik egy hő után …”

kokai rezso2

Kókai Rezső

Lajtha Lászlo

Lajtha László

Ferencsik János

Ferencsik János

Polgár-Tibor

Polgár Tibor

A rádiós zenei élet megteremtőire így emlékszik Tamássy Zdenko: „Az, hogy a felszabadulás után Lajtha László, Kókai Rezső és Polgár Tibor lettek a Rádió zenei vezetői, nem volt véletlen. Hiszen a széles látókörű zenei műveltségük mellett sokat számított, hogy a fasizmus idején és a nehéz háborús években becsületes, tisztességes magatartásuk minden művész számára példamutató volt. Már kezdetben is látszott, hogy a Rádió nagy szerepet fog betölteni az ország kulturális életében. S az olyan nagyszerű emberek, mint Lajtha és Kókai hónapok alatt megalapozták a zenei osztály jövőjét.

A Rádiózenekar megalapítása pedig Ferencsik János nevéhez fűződik. A háború előtti szalonzenekar az ő keze alatt kezdett igazán szimfonikus és koncertező zenekarrá nőni. Az a fajta munka pedig, amit Polgár Tibor a Rádió megindulása óta végzett, nekem már zeneakadémista koromban is nagyon imponált. Olyan muzsikus volt, aki a zene minden területén virtuózan tudott dolgozni: komponált, vezényelt, zongorázott, hangszerelt. Ő volt az egyetlen, aki szimfonikus könnyűzenét írt Magyarországon. Az ő példája vonzott engem is a Rádióhoz.”

A felszabadulás utáni zenei élet megalapítói közül ezúttal Kókai Rezső emberi portréját idézzük fel vázlatosan, a barátokkal, muzsikus kollégákkal és feleségével – 1980-ban történt beszélgetések alapján.

Tamássy Zdenko

Tamássy Zdenko

A Rádió zenei osztályának vezetője

Tamássy Zdenko (1921-1987): „Lajtha László a több mint egyéves zeneigazgatói tevékenysége után megvált a Rádiótól. A zenei osztály két részre oszlott. A komolyzenei osztály vezetője Kókai Rezső, a könnyűzenei osztályé Polgár Tibor lett. Én a tanulmányaim befejeztével 1946 augusztusában kezdtem el a munkát a Rádióban. Voltam forgató, zenei rendező és szerkesztő a hanglemez osztályon. Itt különösen nehéz feladatom volt. A háború alatt a Rádió hanglemeztára majdnem teljesen elpusztult. Volt olyan időszak, amikor mindig ugyanazt a pár lemezt játszottuk. De egyszerre csak jött a segítség, özönlöttek az ajándéklemezek a szovjet, amerikai, angol és más rádióktól.

A szobámban szinte toronymagasan álltak az ajándéklemezek, amelyeket nekem kellett meghallgatni, véleményezni, idejét lemérni, katalogizálni. Akkor ismerkedtünk meg sok olyan zenével, amelytől azelőtt teljesen el voltunk zárva, Talán én voltam az első, aki meghallgattam Hacsaturján Gajane című balettjét.  Éreztem, hogy nagyszerű zene. A Kardtáncot csaknem mindennap lejátszottuk, és hamarosan az egész országban kedvelt lett.

Néhány hónapig Kókai mellett én voltam a titkár. Meg kellett szervezni a zenei életet a Rádióban. Igyekeztünk személyesen felvenni a kapcsolatot az előadóművészekkel, zeneszerzőkkel – telefonon, levélben, élő szóval – ahogy lehetett.  Kókai nagyon népszerű ember volt, sokan szerették és szívesen jöttek a Rádióba muzsikálni. Akkor még nem volt mecénás szerepe a Rádiónak, még talán költségvetése sem arra, hogy műveket rendeljenek a szerzőktől, mint ahogy azt később, vagy olyan mértékben, ahogyan ma teszik. De Kókainak volt olyan szándéka, hogy a Rádiót a magyar zene egyik központjává tegye és a muzsikusokat, elsősorban az előadóművészeket a Rádió köré tömörítse. Arra is emlékszem, hogy bizonyos külföldi kapcsolatokat is próbált teremteni, hogy meginduljon és egyre pezsgőbb legyen a zenei élet a Magyar Rádióban.”

 

Lehel György

Lehel György

Lehel György : Kókai Rezső volt az osztályvezető, mikor először vezényeltem a Rádióban a Fiatal karmesterek bemutatkozása című műsorban. Nagy bizalom jele volt ez a 21 éves fiatalember számára. Jól emlékszem arra a kora nyári napra, Kókai is jelen volt az adáson. Utána odajött hozzám, – soha nem felejtem el, amit mondott, hiszen ez pályám egyik legszebb babérja – „Egyszer még büszke leszek arra, hogy akkor dirigált itt a Rádióban először, amikor én voltam a főnök!” Ezzel kezdődött a barátságunk, amely egészen a haláláig tartott. A zeneirodalom és zenetörténeti ismerete bámulatos volt. A legbonyolultabb partitúrákat is tökéletesen lezongorázta első látásra. Nála képzettebb muzsikust alig ismertem. Nagyon tiszta ember volt, csak kissé félénk és zárkózott. Azokban az években az ilyen természet nem volt szerencsés. Talán azért is ment el a Rádiótól.

Főiskolai tanár, rádió-előadó, könyvíró

Kókainé: „Kókai Rezső zeneszerzői tanulmányait Koessler Jánosnál végezte. 20 éves korában kapott diplomát, utána még Rómában, Párizsban és Milánóban képezte tovább magát. Mindig a zeneszerzés volt az első és legfőbb célja. Mégsem találta meg azt a stílust, vagy azt az utat, amelyen biztosan járhatott volna. A fiatal korában írott műveit  – bár technikailag hibátlanok – nem vállalta később. Tulajdonképpen csak 1945 után kezdett komolyan komponálni.

Dohnányi Ernő biztatására kezdett el zenetudománnyal is foglalkozni. A freiburgi egyetemen zenetudományi doktorátust szerzett. Diploma-munkája a Liszt korai zongoraműveiről szóló könyv volt. A Zeneakadémián 1929-62-ig tanított. A 33 év alatt 12 különféle tantárgyat oktatott. Amikor Siklós Albert nyugdíjba ment, hosszú időn keresztül tanított zeneszerzést, a zenetudományi tanszak megalakulása után pedig stílustörténetet, majd kortárs zenét. Ő ismertette meg először a Schönberg – Berg irányzatot a főiskolán. Liszt és Wagner zenéjét különösen nagyra becsülte. Volt tanítványai – Breuer János, Pernye András és mások mondták, hogy Wagner Trisztán és Izolda című operáját Kókai zongorázásával, éneklésével és magyarázataival az órán meghallgatni nagyobb élmény volt, mint az Operaházban.”

 

Tamássy Zdenko: „Kókai Rezsőt 1940-ben ismertem meg, amikor felvettek a Zeneakadémia zeneszerzés szakára. Őt akkor nevezték ki a zeneszerzés főtanszak tanárává, így mi voltunk az első növendékei. Amikor Budapest ostroma miatt a tanítás megszakadt a főiskolán, én még akkor is találkoztam vele a lakásán. A tanár és növendék közötti kapcsolat barátsággá mélyült. Mi növendékei nagyon szerettük. Gyakran találkozom egykori osztálytársaimmal, s mindnyájunkat valami kellemes, meleg érzés tölt el, ha Kókaira emlékezünk.”

Kókai Rezső 2

 

Kókainé: „A Rádióban tartott két előadássorozata nagy visszhangot keltett. Az egyik a 20. századi zenéről szólt. Ebből, valamint a zenetudományi tanszakon tanított kortárszene anyagából állt össze a Századunk zenéje című könyv. Fábián Imrével közösen adták ki 1961-ben. Ez volt az első magyar nyelvű összefoglaló mű ebben a témában. A másik sorozatát – a romantikus zenéről – Bónis Ferenc szerkesztette. Az utolsó előadását Wagner Parsifal című zenedrámájáról tartotta. A felvétel elkészült, de a műsor közvetítését ő már nem hallhatta.”

 

A zeneszerző

Tamássy Zdenko: „Abban az időben, amikor osztályvezetőként dolgoztam a Rádióban, azt a feladatot kaptuk, hogy minden héten mutassunk be egy zenés játékot. A Rádió akkor kezdte el azt a mecénási szerepet betölteni, ami ma már a legfontosabb feladata.

Külön pénzt kaptunk arra, hogy mozgósítsuk a zeneszerzőket komoly és főleg könnyű, vidám művek írására. Megindult a zenés játékok „termelése”. Brigádot alakítottunk: Lehel György volt a karmester, Rácz György a rendező, Balla Katalin a szerkesztő.

Feladatunkhoz híven, minden héten produkáltunk egy zenés játékot, daljátékot, operettet. A színvonal – így visszanézve – elég változó volt, de a sok gyenge darab mellett megszületett Fényes Szabolcs néhány népszerű műve, de olyan kiemelkedő daljátékok is, mint Farkas Ferenc Csínom Palkója és Kókai néhány daljátéka.

Megkérdeztük Kókaitól, hogy volna-e kedve daljátékokat írni. Szívesen vállalkozott rá. Ő ezt kicsit az operaíráshoz előtanulmánynak tekintette. Szűkebb baráti köre és tanítványai tudtuk, hogy szerette a könnyűzenét is. Én kétszer hallottam őt dzsesszmuzsikát zongorázni, és mondhatom, hogy briliáns volt. A Rádió rendelésére készültek a Fülemüle (1950),  Lészen ágyú (1951), és a Hétfalu kovácsa (1954) című daljátékai. Akkor még nem magnószalagra rögzítettük a darabokat mint ma, hanem lakklemezre. Javításra nem volt lehetőség, azért nagyon felkészülten kellett a zenekarnak és a szereplőknek megjelenni a felvételre. Kókai is ott volt minden alkalommal. A többéves rádió-operett gyártás kiemelkedő eseményei voltak a Kókai-daljátékok bemutatói, mert olyan nemes-veretű, igényesen hangszerelt, népszerű könnyűzenét tudott írni, amely már az opera határát súrolta. Őszintén megmondom, hogy azért nem buzdítottuk több daljáték írására, mert nem akartuk a komolyzenétől elvonni, hiszen az volt az ő igazi területe.”

Ney Tibor

Ney Tibor hegedűművész

Ney Tibor (1906-1981): „Kókai Rezsővel egy időben jártunk a Zeneakadémiára, Én játszottam első triójának hegedűszólamát. Kodály Zoltán tanította be a művet, ott találkoztunk először,  és kötöttünk életre-szóló muzsikus-barátságot. Amikor a Hegedűversenyét írta, a hangszerrel kapcsolatos tapasztalataimat igyekeztem átadni neki. A komponálás minden mozzanatát megbeszéltük, kipróbáltuk. Érdekes és szokatlan a mű kadenciája, ami tulajdonképpen hegedűszóló timpani kísérettel. Orgonapontra emlékeztető megoldás, ami kitűnően sikerült és nagyon eredetien hat. A Hegedűversenyt nekem ajánlotta a szerző és én lelkes odaadással mutattam be 1953-ban először a Rádióban, aztán nyilvános koncerten is Lehel György vezényletével. Kókai legjobb művének tartom, sajnálom, hogy csak kevesen játsszák. Az egyik növendékemnek betanítottam, koncerten is előadta. Aztán Gertler Endrével – külföldi koncertek után – lemezre is felvették.

Több kamaraművét is bemutattam a Banda-fivérekkel közösen. Például a Vonós trió szerenádot és a Kvartettínot, itthon és külföldi hangversenyeken egyaránt. Ezekben a kompozíciókban szép arioso és presto részek hatásosan, frappánsan követik egymás.”

Lehel György: „Mint komponista nem volt annyira primeren és sodróan zeneszerző alkat, bár amit leírt, máig is helytálló, választékos ízlésű művek. Az 50-es években készült magyar zeneművek közül szerintem az ő Verbunkos szvitje a legjobb.

A Hegedűversenyét én vezényeltem először a Rádióban, hangversenyen és lemezfelvételen is. A Concerto all’Ungherese című darabját nekem ajánlotta. A műben azt tartom jelentősnek, hogy ha nem is túl bátran, de mégiscsak megpróbált kitörni abból a provinciálisan magyaros stílusból, ami az 50-es években jellemezte a zeneszerzőket.

Nem hiszem, hogy korszakalkotó mű lenne, de mindenképpen rendkívül nagy tudással, ízléssel megírt darab, egy finom lélek megnyilvánulása. Ma is szívesen vezénylem, azért is, mert ez volt az első olyan kompozíció, amit nekem ajánlott a zeneszerző – s ez mély nyomot hagyott bennem.”

Kókai Rezső 3

Kókai Rezső az íróasztalánál

 

A modern zene ismerője – zenei lektor

Kókainé: „Ő maga nem volt modern stílusú zeneszerző, mégis nagyon értett hozzá, jól ismerte a legújabb irányzatokat is. 1960-ban például részt vettünk a Varsói Ősz zenei eseményein. Penderecki  mutatta meg az új elektronikus stúdiót. Társaságunk több zenész tagjának akkor még fogalma sem volt arról, hogy mi az elektronikus zene, Kókai azonban tájékozott volt ebben is.

Sokat dolgozott az új magyar zene ügyéért. A Zeneművészek Szövetségében elnökségi tag, és a zenei szakosztály vezetője volt. Mindenkinek szívesen segített, ha hozzá fordultak tanácsért, véleményért, útbaigazításért. Mindez hozzájárulhatott ahhoz az elhatározáshoz, hogy 1960-ban a Rádió Zenei főosztályának vezetője ő rá bízta a lektori munkát. Neki kellett véleményezni, elfogadásra ajánlani minden komolyzenei művet, amelyeket a zeneszerzők a Rádiónak írtak, nagy részben megrendelésre.  Hittel és lelkesedéssel végezte ezt a feladatot. Az új mű partitúráját mindig hazahozta és az íróasztalánál nézte át. Fantasztikusan gyorsan és biztos ítélőképességgel állapította meg a zenemű értékét. Minden héten egy délelőtt úgynevezett lehallgatásra ment be a Rádióba, amikor a már magnószalagra rögzített műveket hallgatta meg egy bizottság.

  1. március 5-én délelőtt ment be utoljára. Délután még a Zeneakadémián is tanított. Aznap éjjel a szívinfarktus végzett vele. 56 éves volt. Az íróasztalán ma is minden úgy van, ahogy ő akkor hagyta …”

KókaiRezső_Torockó11

II. Torockó utca 11

 

Részletek a RÁDIÓFÓNIA sorozatomból

 Kókai Rezső szerzői estje a Rádióban (1933)

  1. június 7-én a fiatal Kókai Rezső szerzői estjét tartották a Rádióban. A műsorban dalok, valamint gordonkára és zongorára komponált művek hangzottak el.

Pályakezdésének fontosabb mozzanatai: Kókai Rezső 1906-ban született, zeneszerető családban. Édesanyja zongorázott, édesapja pedig fanatikus Wagner-rajongó volt. Szülei gondoskodtak alapos zenei neveléséről. A Zeneakadémián zongora és zeneszerzés szakra vették fel. Professzora, Koessler János hatására az otthonról hozott Wagner-bűvkör mellett a romantikus Brahms felé fordult érdeklődése. A főiskolai években dalokat, zongora- és kamaradarabokat komponált. 1926-ban, fisz-moll vonósnégyesével elnyerte a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók pályázatát, amelynek díja egy római-milánói-párizsi tanulmányút volt. A romantikus iskolán nevelkedett ifjú zeneszerző szembe találta magát a nyugati modern zenével.

Útkeresése a zenetudomány területén hozott számára eredményeket. Freiburgban tanult tovább zenetörténetet, filozófiát és művészettörténetet. 1933-ban írta meg doktori disszertációját Liszt Ferencről. Kókai Rezső nagyszerű zongorista volt, de nyilvánosan általában csak saját műveit tolmácsolta.

 

Kókai Rezső: István király című oratóriuma (1942)

  1. március 15-én Kókai Rezső István király című oratóriumát mutatták be az Operaházban szcenírozott formában, azaz színpadi előadásban. A karmester Berg Ottó volt. A mű, amely a keresztyén és pogány tábor drámai szembenállását fejezte ki, 1938-39-ben készült Vitnyédi Németh István szövegére. A bemutató után azonban évtizedekig feledésbe merült.

Kókai Rezső a budapesti Zeneakadémián Koessler Jánosnál tanult zeneszerzést, de az ott elsajátítható konzervatív zeneszerzési stílus nem elégítette ki. Egy pályadíj elnyerésével lehetősége nyílt arra, hogy nyugat-európai városokban tanulmányozza a modern zenei irányzatokat. 1933-ban zenetudományi doktorátust szerzett a freiburgi egyetemen. Később ő lett a 20. századi zene egyik legjobb ismerője és ismertetője. Önmaga számára azonban mégsem találta meg azt az utat, amelyen mint zeneszerző biztosan járhatott volna.

Fiatal korában írott műveit – bár technikailag hibátlanok – később nem vállalta.

 

Kókai Rezső-daljátékai: a Fülemüle, a Lészen ágyú és a Hét-falu kovácsa (1949-1951)

Az 1949-es évtől a Rádió úgynevezett „operett-brigádja” hétről-hétre új zenés játékot, operettet mutatott be. A Hol késnek a rádió-operettek? c. írás azonban már változásról tudósított:

„A Rádió igyekezett újabb és újabb operettel kellemes szórakozást nyújtani. A folytatás azonban elmaradt. Az átmeneti operett-szünet oka a műfaj rádióbeli átszervezése. Eddig főleg mennyiséggel igyekeztünk kielégíteni a szórakoztató műfaj iránti igényt, most azonban a minőségi munkára kell áttérnünk, ezért megszűnt az „operett-gyártás”.

A minőségi munka érdekében igyekeztek megnyerni az úgynevezett komoly zeneszerzőket is, mint például Kókai Rezsőt. Tamássy Zdenko, a könnyűzenei osztály akkori vezetője, később így emlékezett a közös vállalkozásra: „Megkérdeztük Kókai Rezsőt, hogy volna-e kedve daljátékokat írni. Szívesen vállalkozott rá. Ő ezt előtanulmánynak tekintette az operaíráshoz.

Szűkebb baráti köre és tanítványai tudtuk, hogy szerette a könnyűzenét is. Többször hallottam őt dzsessz-muzsikát zongorázni, és mondhatom, briliáns volt.

Kókai Rezső a Rádió rendelésére írta a Fülemüle, a Lészen ágyú és a Hét-falu kovácsa című daljátékait. Akkor még lakklemezre rögzítettük a darabokat, javításra nem volt lehetőség, ezért a felvételre nagyon felkészülten kellett megjelenni a szereplőknek és a zenekarnak.

Kókai is ott volt minden alkalommal. A Kókai-daljátékok bemutatói kiemelkedő események voltak a Rádióban, mert olyan nemes-veretű, igényesen hangszerelt, népszerű könnyűzenét tudott írni, amely már az opera határát súrolta.

Őszintén megmondom, hogy azért nem buzdítottuk több daljáték írására, mert nem akartuk a komolyzenétől elvonni, hiszen az volt az ő igazi területe.”

A Kókai-daljátékok közül legnagyobb sikert az 1951-ben bemutatott Lészen ágyú érte el, amely Gábor Áronnak, a szabadságharc legendás ágyúkészítő mesterének regényes történetét dolgozta fel. Gyurkovics Mária, a kor legkiválóbb koloratúrszopránja olyan szívhez szólóan énekelte a női főszereplő, Krisztina áriáját, hogy igazi sikerszám vált belőle.

 

Kókai Rezső: Hegedűverseny (1953)

Kókai Rezső Hegedűversenyét 1953-ban mutatták be a Magyar Rádióban.

Ney Tibor hegedűművész így emlékezett a mű születésére és bemutatójára:

„Kókai Rezsővel egy időben jártunk a Zeneakadémiára. Első triójában én játszottam

a hegedű szólamot. Akkor találkoztunk először, és kötöttünk életre szóló muzsikus-barátságot.

Amikor Hegedűversenyét írta, a hangszerrel kapcsolatos tapasztalataimat igyekeztem átadni neki. A komponálás minden mozzanatát megbeszéltük, kipróbáltuk. Érdekes és szokatlan a mű kadenciája, ami tulajdonképpen hegedűszóló timpani kísérettel. Orgonapontra emlékeztető megoldás, ami kitűnően sikerült és nagyon eredetien hat.

A Hegedűversenyt nekem ajánlotta a szerző és én lelkes odaadással mutattam be

1953-ban, először a Rádióban, aztán nyilvános koncerten is. A Rádiózenekart Lehel György vezényelte. Kókai Rezső legjobb művének tartom, sajnálom, hogy csak kevesen játsszák. Az egyik növendékemnek betanítottam, koncerten is előadta. Aztán Gertler Endrével külföldi koncertek után lemezre is felvették.”

Kókai Rezső Hegedűversenyét a II. Magyar Zenei Héten „formalizmussal” vádolták, pedig nagyon is világos, közérthetőségre törekvő zene.

Kókai Rezső 4

Kókai Rezső

 Elhunyt Kókai Rezső zeneszerző (1962)

Az 1962-es esztendőben a magyar zenei élet több nagy egyéniségétől búcsút kellett venni. 1962. március 5-én Kókai Rezső halála alkalmából nemcsak a zeneszerzőt, főiskolai tanárt, zenetudóst, hanem a Rádió zenei főosztályának lektorát és egykori zenei vezetőjét is gyászolták.

A felesége később így emlékezett férje rádiós munkáira: „Kókai Rezső rádióval való kapcsolata sokoldalú volt. 1945 után a háborús romokból kellett újrateremteni a Rádió zenei életét. Ezt a hősies munkát Lajtha László egy évig, Kókai Rezső három évig, Polgár Tibor pedig még hosszú időn keresztül végezte. Újjászervezték a Rádiózenekart, felvették a kapcsolatot a hazai előadóművészekkel, a külföldi ajándéklemezekkel feltöltötték a szétdúlt hanglemeztárat és fokozatosan beindult a zenei műsor.

Az 1950-es években alakult meg a Rádió úgynevezett „operett-gyára”, amely minden magyar zeneszerzőt mozgósított, így Kókai Rezsőt is, és több igényesen komponált daljáték került ki kezei közül. 1960-ban pedig a komolyzenei lektor munkáját bízták rá. Neki kellett véleményezni és felvételre ajánlani azokat a műveket, amelyeket a zeneszerzők a Rádiónak írtak, többnyire a Zenei főosztály megrendelésére. Az új mű partitúráját mindig hazahozta és az íróasztalánál nézte át. Fantasztikusan gyorsan és biztos ítélőképességgel állapította meg a zenemű értékét. Minden héten egy délelőtt úgynevezett lehallgatásra ment be a Rádióba, amikor a már magnószalagra rögzített műveket hallgatta meg egy bizottság.

  1. március 5-én délelőtt ment be utoljára, délután még a Zeneakadémián is tanított.

Aznap éjjel a szívinfarktus végzett vele … 56 éves volt.”

 

„Kókai Rezső halála kivételes egyéniségtől fosztotta meg a magyar zenei életet. Mesterségbeli felkészültsége példamutató volt, ebben alig akadt párja. Hegedűversenye a műfaj legértékesebb hagyományait töltötte meg egyéni mondanivalóval, nevét ez a műve tette ismertté Európa-szerte. Több mint három évtizeden keresztül volt a Zeneművészeti Főiskola tanára. Tanítványai számára felejthetetlen marad sugárzó egyénisége, nagyszerű zongorajátéka, rendkívüli tudása” – írta róla az egyik emlékező. Kókai Rezső Magyarországon elsőként kezdte behatóan tanulmányozni a modern zenét. A témával kapcsolatos tanulmány-sorozata először a Rádióban hangzott el, majd megjelent a Muzsika c. folyóiratban, illetve a Századunk zenéje kötetben.

Egy másik rádiósorozata: A zenei romantika története volt, ezen belül a Wagnerről szóló 6. előadásának felvétele már halála után hangzott el.

Brankovics György opera

Erkel Ferenc: Brankovics György című operájának főszereplői:

Simándy József és Mátyás Mária

 

Emlékeznünk kell Kókai Rezső utolsó nagy munkájára is. Az Operaház megbízására

  1. tavaszán kezdte el Erkel Ferenc késői művének, a Brankovics György c. operának az átdolgozását. Hamburger Klára így írt erről: „Jobb kezekbe aligha kerülhetett volna ez a munka. Kókai Rezső filológiai pontossága, rendkívüli stílusismerete, ízlése, virtuóz kompozíciós technikája tette lehetővé, hogy a budapesti Operaház repertoárja kerek, jól-hangzó, jól felépített és meghangszerelt, jó prozódiájú, drámai, hatásos Erkel-operával gazdagodott. 

De Kókai is örömmel kezdett a nagy feladathoz: ez zenetudós-zeneszerzőnek való munka, s ifjúkorától kezdve szívéhez, adottságaihoz, egész zenei beállítottságához valójában a romantika világa állt legközelebb. Lázasan dolgozott, betegágyán sem hagyta abba a munkát. S alighogy befejezte a partitúrát, örökre kihullott kezéből a toll.

Az Erkel Színházi nagy sikerű bemutatót 1962. június 21-én már nélküle tartották meg.”

 

Kókai Rezső születésének 75. évfordulója (1981)

  1. január 15-én emlékeztek Kókai Rezső születésének 75. évfordulójára. A nagyszerű zeneakadémiai tanár alakját, egyéniségét, a hálás tanítványok idézték fel. A Rádió azonban mint egykori zenei vezetőjét, majd lektorát tisztelte benne, az archívum pedig őrzi zeneműveinek hangfelvételét. Kókai Rezső Magyar Rádióval való kapcsolata 1945 tavaszán kezdődött. A háború utáni első esztendőben Lajtha László volt a zeneigazgató. Távozása után a komolyzenei osztály vezetője Kókai, a könnyűzenei osztályé Polgár Tibor lett. Kókai igyekezett felvenni a kapcsolatot az előadóművészekkel és a zeneszerzőkkel – telefonon, levélben, élő szóval – ahogy a nehéz, ám hősi korszakban lehetett. Kérésére sokan és szívesen jöttek a Rádióba muzsikálni.

Kókai Rezső mint zeneszerző nem tudott igazán kibontakozni, bár művei kitűnő felkészültségről és választékos ízlésről tanúskodtak. Kortársainak műveit azonban jól ismerte, tájékozott volt a legújabb irányzatokban is. 1960-tól kezdve – mint a Rádió zenei lektora – nagy örömmel és lelkesedéssel végezte munkáját, korai, 1962-ben bekövetkezett haláláig.

 

Záborszky Kálmán

István király – oratórium, Záborszky Kálmán karmesterrel

 

Kókai Rezső: István király – opera-oratórium (2000)

  1. október 17-én az Erkel Színházban előadták Kókai Rezső István király című opera-oratóriumát. Kerényi Mária így írt a különleges előadásról: „Megszokhattuk már, hogy a Záborszky-család nevével hitelesített Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus tervszerűen törleszti zeneéletünk nyomasztó adósságait, mégis meglepett (és meghatott), hogy a millennium alkalmával, Kókai Rezső rég feledésre ítélt szcenikus oratóriumának előadására vállalkoztak. Az István királyt az 1938-ban meghirdetett pályázatra komponálta a 30-as évei elején járó szerző, aki korának rendkívül művelt muzsikusa volt: zeneszerzést Koesslernél – Bartók, Kodály és Dohnányi mesterénél – tanult, filozófiát Heideggernél hallgatott, disszertációját Liszt korai zongoraműveiről írta.

Első jelentős alkotása a történelmi tárgyú oratórium (szövegkönyvét is maga állította össze Vitnyédi Német István katolikus pap-költő nyomán). Noha a mű dramaturgiája igencsak kezdetleges, nemes és invenciózus zenei anyaga – mindenekelőtt a kórustablók nagyszabású sorozata – leginkább színpadi keretbe foglalva érvényesül. Az 1942-es operaházi ősbemutatót a zseniális Oláh Gusztáv rendezte. A mostani előadás rendezése: Horváth Zoltán impozánsan felépített, látványelemekben gazdag, képeskönyv-technikája telitalálat. Megvalósítja a zeneszerző eredeti szándékát: nemzeti múltunk kultikus alakját őszinte pátosszal és a nagyságnak kijáró hódolattal emeli piedesztálra. Ami pedig a zenei megvalósítást illeti: minden elismerést megérdemel a Záborszky Kálmán karmesteri irányításával az igényes partitúra magával ragadó hangszeres és vokális tolmácsolása.”

 

 Kókai Rezső műveinek rádiós felvételei

1950  Fülemüle – daljáték

1951  Verbunkos szvit (szimf.) +            Lészen ágyú – daljáték

1953  Hegedűverseny + Tiz dal

1954  Ária + Buria ostinata (kamara) + Négy magyar tánc klarinétra és zongorára
Szerenád vonóstriósra +    Hét falu kovácsa – daljáték

1956  Medvetánc (kamara) + Ugrótánc (kamara)

1958  Concerto all’Ungherese (szimf.)

1960  Széki rapszódia (szimf.)

1963  Hegedűverseny (2. felvétel!) + Improvizációk (zongora) +    Kétzongorás szonáta

1966  Verbunkos szvit (szimf.) (2. felvétel!)

1972  Szernád vonóstrióra (2. felvétel!)

1975  Széki rapszódia (szimf.) (2. felvétel!)

1976  Négy magyar tánc klarinétra és zongorára (2. felvétel!)

1979  Kétzongorás szonáta (2. felvétel!) + Kvartettino + Verbunkos (hegedü, zongora)