EMLÉKEZZÜNK KADOSA PÁL ZENESZERZŐRE

EMLÉKEZZÜNK KADOSA PÁL ZENESZERZŐRE

(1903. szeptember 6. Léva – 1983. március 30. Budapest)

Zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus.

Kadosa fiatalon

Kadosa Pál

 

Beszélgetés Kadosa Pál zeneszerzővel (1980.06.01.)

 

B.É. Kadosa Pál iránt mindig nagy tiszteletet éreztem, hiszen egyike korunk jelentős zeneszerző személyiségének. Eddigi életútjának rövid lexikális felsorolása is tekintélyes. 1921-27 között Kodály Zoltán tanította zeneszerzésre, Székely Arnold pedig a zongorázás művészetére. Az 1920-as évektől kezdve az avantgarde művészek vezető egyénisége volt. József Attila és Kassák Lajos baloldali gondolkodású baráti köréhez tartozott. 1923-tól kezdve, mint zongoraművész nemcsak a saját, hanem kortársainak műveit is gyakran műsorára tűzte. 1949-től a Magyar Zeneművészek Szövetsége elnökségének tagja.

„Kadosa Pál legkiemelkedőbb fiatal komponistáink egyike: felkészültsége igen figyelemreméltó; erről tanúskodnak művei és az Új Zene Nemzetközi Társasága számos ünnepségén való részvétele. – Ezen felül kiváló zongoraművész és pedagógus” – írta róla Bartók Béla 1939-ben.

Egyéniségében a zeneszerző, a zongoraművész és a pedagógus egységet alkotott.

Művei: Huszti kaland című opera, 5 kantáta, 8 szimfónia és a Szimfonietta,

2 divertimento, 4 zongoraverseny, 2 hegedűverseny, versenymű brácsára, versenymű vonósnégyesre, 3 vonósnégyes, 4 zongoraszonáta és más zenekari-, kamara-, kórusművek, zongoradarabok, valamint dalok.

Ezekről a művekről szerettem volna megkérdezni a véleményét. 1980. június 1-én,

vasárnap délelőtt – amikor éppen nem tanított – kissé elfogódottan léptem be otthonába, de olyan szerényen és barátságosan fogadott, hogy néhány perc múlva már lelkesen faggathattam zeneműveinek rádiós történetéről.

Kadosa 1

Kadosa Pál (Bieliczkyné felvétele)

B.É. A Magyar Rádió szalagtárában csaknem minden Kadosa-mű felvétele megtalálható. Kompozícióinak jelentős része a Rádió megrendelésére készült, vagy több korábban írt mű átdolgozott változatát vásárolta meg és mutatta be a Rádió.

K.P.  Nagyon örülök a kérdésének, mert a Rádió nagyon sokat tesz a magyar zeneszerzők műveinek megismertetéséért. A 30 évvel előttem járó generációért és az én korosztályomért éppen úgy, mint a mostani fiatal komponistákért. Műveim rádiós felvételei a legjobb megszólaltatások közé tartoznak.

 

Zenekari művek

B.É. A több tételes, zenekarokra komponált szimfónia az egyik legjelentősebb zenei műfaj. Ön sorozatban nyolcat számozott, de ha hozzávesszük a Szimfoniettát is, akkor annyit komponált, mint Beethoven.

K.P. A szimfónia írására elég soká szántam rá magam. Féltem ettől a nagyon jelentős és igényes műfajtól. Mind a nyolc szimfóniám felvétele megvan a Rádióban. Az első három kivételével a Rádió megrendelésére készültek. A IV.-et és a VIII.-at a Magyar Állami Hangversenyzenekar adta elő, a többit a Rádiózenekar.

Az I. szimfóniámat félelmetesen nehéz időszakban, 1941-42-ben írtam, de a bemutató csak a felszabadulás után, 1945-ben volt. Somogyi László vezényelte egy nagyzenekari hangversenyen. Úgy emlékszem, hogy ezen a koncerten Bartók és Kodály mellett én voltam a szerény harmadik zeneszerző, akinek a művét játszották. Utána – mint sok más művemet is – rövidítettem és átdolgoztam. A Rádió így rögzítette 1965-ben Lehel György vezényletével. Érdekes, hogy az első előadásnak sokkal nagyobb sikere volt, mint később az átdolgozott formájában, pedig ez a jobb.

A II. „Capriccio” szimfónia állami felkérésre készült 1948-ban, a szabadságharc századik évfordulójára. A rádiófelvételt 1959-ben Erdélyi Miklós dirigálta.

A III. szimfónia írása egy kis kitérő volt zeneszerzői munkásságomban. Romantikus szimfóniának is neveztem, amit ma talán kissé túlzásnak tartok, de az biztos, hogy szélesebb dallamívelésű minden előtte és utána következő szimfóniánál.

Mihály András – nekem kedves volt tanítványom mutatta be a Rádióban 1957-ben. Azt hiszem, ez volt az első karmesteri szereplése.

A többi szimfónia gyorsabban követte egymást, mert megszerettem ezt a műfajt.

A IV. szimfóniát Révai József emlékére írtam. Megfogalmaztam benne a humanista egyéniségét és bizonyos tévedéseit egyaránt.  Volt bizonyos ellentmondásosság az ő lényében, de mindig becsületes és mély érzésű embernek ismertem. Ez a szimfónia tragikus hangvételű.

Az V. szimfónia viszont ennek furcsa ellentéte: egy hétköznapi életet megéneklő szimfónia. Mindegyiket 1961-ben vette fel a Rádió Erdélyi Miklós vezényletével.

A következő két lírai jellegű szimfóniámat szintén ő dirigálta: a VI-at 1966-ban,

a VII-et pedig 1968-ban.

A VIII. szimfóniámat – amelyre a líraiság mellett a jókedv és a szomorúság is jellemző – 1969-ben Lehel György mutatta be.

Ide tartozik a Szimfonietta 1974-es felvétele a Rádiózenekarral, szintén Lehel György vezényletével. Ez a művem – amely tulajdonképpen IX. szimfóniának készült – volt az utolsó, amelyet még magam le tudtam írni. Egy agyérgörcs miatt ugyanis a jobb kezem olyan merev lett, hogy ma már nem tudok vele írni, vagy zongorázni. Ennek a partitúráját is nagyon nehéz lehetett elolvasni. Egy volt tanítványom másolta le, aki még a gyöngye kézírásomat is ismeri. Ezt még nem hallottam igazán meggyőző előadásban, annak ellenére, hogy több jó karmester dirigálta. De lehet, hogy az én lejegyzésem nem volt elég kifejező, mert többre gondoltam, mint amennyit meg tudtam valósítani.

Szimfóniáim közül gyakrabban csak a IV.-et tűzik műsorra, pedig én a többit is tartom olyan jónak, különben átdolgoztam volna. Jellemző rám, hogy ha a műben az ideát jónak tartom, de a megvalósítást kevésbé, akkor átírom. Van, amikor 3 év múlva, van úgy, hogy 45 év múlva. Amikor úgy érzem, hogy most már meg tudom valósítani, ahogy elképzeltem.

Lehel György

Lehel György

Erdélyi Miklós

  Erdélyi Miklós

 

Kamara művek

B.É.A Rádió archívumában jó néhány kamaraműve megtalálható.

Hogyan emlékszik rájuk?

K.P. Az 50-es években készült felvételeket persze ma már nehéz pontosan ellenőrizni. Arra azonban emlékszem, hogy a Fúvósötöst a Budapesti fúvósötös mutatta be, több kisebb zongoraművemet pedig én játszottam felvételre. Ilyen lehetett például 1955-ben a Népdalszvit, valamint az Ajánlás és Román bordal a Vázlatok sorozatból. A Tátrai vonósnégyes játszotta hangszalagra mind a három vonósnégyesemet, de ezek közül csak a II. vonósnégyes volt rádiós megrendelés 1957-ben.

 

Vokális művek (dalok és opera)

B.É. Mindig örömmel hallgatom a költők verseire komponált műveit.

Különösen, ha az én legkedvesebb költőim is köztük vannak.

József Attila

József Attila

K.P. Általában szigorúan bírálom korábban írt műveimet. Ezek közé tartoztak a régebben komponált József Attila dalaim is. A költővel jó barátságban voltam. Nagyon örült, mikor megmutattam az általam megzenésített verseit. Neki tetszettek ugyan, de én nem éreztem teljesen megoldottnak azokat. Csak a Ringató című dalt tartottam meg közülük.

1938-40 között írtam viszont egy kantátát József Attila verseire A végzetes szerelemről (De amore fatali) címmel. Később azonban teljesen átdolgoztam. Ezt a változatot vette meg tőlem a Rádió, s 1964-ben készítették el a felvételét. Sándor Judit, Sziklay Erika, Réti József, Szalma Ferenc énekelték a szólót, az MRT énekkarát és szimfonikus zenekarát Lehel György vezényelte.

 

Sziklay Erika

Sziklay Erika

Szűcs Lóránt Szűcs Lóránt

 

1964-ben készült az Op. 60-as számú Hét dal József Attila verseire.

Ezeket ma is szívesen vállalom. A felvételük 1965-ben volt. Sziklay Erika énekelte Szűcs Lóránt zongorakíséretével.

Nelly Sachs

Nelly Sachs

 

Ugyancsak ők adták elő az egyik legjobbnak tartott művemet a Négy Nelly Sachs dalt is (In memoriam Nelly Sachs).  Emlékezni akartam a német költőnőre, akit koncentrációs táborba zártak, de a svéd király személyes közbenjárására kiengedtek. Ezután Svédországban telepedett le. Ott kapta a Nobel-díjat és ott is halt meg 1970-ben. Nelly Sachs életében nem engedte megzenésíteni a verseit, mondva, hogy akkor az ő eredeti gondolata elvész. Az örökösei, akik Nyugat-Németországban élnek, úgy gondolták, hogy tiszteletben tartják a költőnő elképzelését és ők sem járulnak hozzá a versek megzenésítéséhez. Mivel a Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke vagyok, személyesen kértem a német jogvédő hivatal elnökét és vezérigazgatóját, hogy járjanak közre ez ügyben.

Ők el is intézték, hogy megkaptam az engedélyt a versek komponálásához. Én az eredeti német verseket zenésítettem meg. Raics István fordította magyarra, kitűnően.

A Rádiónak az volt az elve, hogy lehetőleg minden magyarul szólaljon meg, ezért az első 1971-es felvétel magyar szövegű, 1976-ban azonban az eredeti német szöveggel is készült rádiófelvétel.

 

B.É. Nem maradhatott volna ki az MRT énekkarának komponált mű sem.

K.P. Arany János verseire hat kórusdalt írtam, az MRT énekkara részére. Sapszon Ferenc vezényletével kétszer is felvették, 1970-ben, majd 1975-ben. Úgy érzem, hogy ezek a kórusművek megérdemelnék, hogy gyakrabban műsorra tűzzék. Köztük több  szerepel néha hangversenyeken is. Persze tudom, a legnagyobb gond az, hogy igen nehezek. Tehát a Rádió énekkarán kívül alig tudná más kórus megszólaltatni az egészet.

 

B.É. A Huszti kaland című operája nemcsak a Rádióban, hanem az Operaházban is megszólalt.

K.P. A rádiófelvételeken sokszor sikeresebben szólal meg a mű, mint az élő előadásokon. Példa erre a Huszti kaland című operám. A két felvonásos történelmi vígopera 1949-50-ben készült. Jókai Mór novellája nyomán a szövegét Szabolcsi Bence írta.

Huszti kaland

Huszti kaland – opera

 

B.É.1951. július 31-én a Magyar Nemzetben Asztalos Sándor cikkében a többi között ezt írta: „Szombat reggel zenei életünk jelentős eseménye zajlott le a Rádió 23-as stúdiójában: végig hallgattuk a felszabadulás után elkészült első operánkat, Kadosa Pál Kossuth-díjas zeneszerzőnek Huszti kaland című művét. A Rádió helyesen járt el, amikor a jövő zenei évad operaházi bemutatója előtt elkészítette az egész opera felvételét. A közel 90 perces kitűnő zenei anyag bemutatója augusztus 19-én, Alkotmányunk ünnepének előestéjén lesz a Rádióban”.

K.P. A speciális stúdióhangzás miatt egy-két tömegjelenetet át is dolgoztam.

Ekkor a szerepeket Udvardy Tibor, Maleczky Oszkár, Sándor Judit, Littasy György, Lendvay Andor, Aarika Anelli, Andor Éva, Domahidy László, Katona Lajos, Kishegyi Árpád, Somogyvári Lajos és Pálffy Endre énekelték. A Földényi kórust és a Magyar Rádió szimfonikus zenekarát Kórody András vezényelte.

A Huszti kaland című művem Operaházi bemutatója pedig 1951. november 22-én volt. Az előadók azonban nem voltak megfelelően felkészítve a bemutatóra.  Tóth Aladár, az Operaház igazgatója hiába lelkesedett érte, mégis csak tizenegy előadást ért meg. Ehhez az operaházi előadáshoz képest a Rádió felvétele sokkal jobb volt.

 

Zongora-művek

B.É. Az az érzésem, hogy a zenei műfajok közül Önhöz legközelebb a zongorára írott művei állnak. Ez nem csoda, hiszen világszerte sikereket elért zongoraművészről van szó.

K.P. Amíg aktív zongorista voltam, a műveimet magam játszottam felvételre is.

Ezek közül megemlítem a Rádió felkérésére írt két nagyobb zongoraművemet: a IV. zongoraszonáta felvételét 1964-ben, a IV. zongoraversenyét pedig 1967-ben készítették. Ez utóbbin a MRT szimfonikus zenekarát Oberfrank Géza vezényelte. Mondhatom, hogy szinte soha nem éreztem magam olyan jól, mint mikor a Rádiózenekar kíséretével zongoráztam. Mindig inspirált az, hogy nagy biztonsággal és lelkesedéssel játszották műveimet.

Kadosa 2

Kadosa Pál (Bieliczkyné felvétele)

 

Pillanatképek címmel öt zongoradarabot írtam 1972-ben a Rádió kérésére. De ekkor már baj volt a kezemmel, úgyhogy Kocsis Zoltán adta elő, nagyszerűen. Azóta több művemet játszották már rádiófelvételre vagy lemezre a volt tanítványaim. Megemlítem például az 1946-ban komponált Op. 37-es Szonáta két zongorára címűt, amelyet 1973-ban Jandó Jenő és Schiff András játszott el. Számomra emlékezetes azonban az 1959-es felvétele is, amikor Szabó Márta – a feleségem – és Rados Ferenc adták elő. Ezt megelőzően azonban többször is én játszottam – zongoraművész feleségemmel együtt – hazai és külföldi koncerteken egyaránt.

Kadosa 3

Kadosa Pál (Bieliczkyné felvétele)

 

A Zeneművészeti Főiskola zongoratanára

B.É. A Zeneművészeti Főiskolán 1945-től tanít, és 1948-tól a zongora tanszak vezetője. Tanítványai emlegetik, hogy fontosnak tartja, hogy a tananyag részévé váljanak a kortárs zeneszerzők művei, így Bartók, Casella, Debussy, Poulenc, Prokofjev, Ravel.

Zeneszerzést is oktatott, tanítványai közül került ki Lehel György és Mihály András karmester. (Ők nagy tisztelettel beszéltek erről.)

Pedagógiai eredményei legendássá váltak, mert az utóbbi időben tanítványai közül kerültek ki világhírű zongoraművészeink: Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő, Kiss Gyula és mások. Volt-e valamilyen „titka” az eredményes tanításnak?

 K.P. Valaki megkérdezte Kodálytól, mi az ő tanítási módszere? Azt felelte az, hogy nincs módszere. Nos, erre törekszem én is. Hiszen a tanárnak minden növendékhez másképpen kell közelednie.  Mindig konkrétan az adott zenéből szeretnék kiindulni és alkalmazkodni a növendék egyéniségéhez. Mindenkit a saját tehetségéből próbáltam és próbálok továbbfejleszteni.  Igyekeztem minél több fiatal útját egyengetni. Azt hiszem, többet ér, ha egy-egy növendék fejlődését segítjük, aki később nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mintha lemondunk csak egyetlen növendék fejlődéséről is. Változatlan pedagógiai optimizmusban élek.

B.É. Végezetül szeretném megkérdezni, mi a véleménye a Rádió zenei műsoráról?

K.P. Igen, szívesen mondanék még néhány gondolatot a Rádiónak a modern zenével való kapcsolatáról. A műsorban sok új zene, és főleg sok új magyar zene hangzik el. Maga az, hogy a Rádió együttesei az új műveket előadják, és hogy jól adják elő, ez nekem nagyon tetszik. Sőt, szerintem a Rádió zenekara és énekkara a legjobban tudja megszólaltatni az új magyar zenét.  Erre hivatott előadók. Hamar orientálódnak a megfelelő zenei stílusban, jól olvasnak kottát és könnyen tanulnak. Ez szükséges is, mert nekik nincs annyi érési időre lehetőségük, mint más zenekarnak és énekkarnak.

Itt említem meg, hogy vidéken is vannak eredmények. Miskolcon Mura Péter – akit zeneszerzésre és zongorázni is tanítottam -, Pécsen Breitner Tamás, Szegeden pedig Pál Tamás karmesterek is adnak elő mai műveket zenekarukkal. Nagyon jó hangversenyt hallottam például Zalaegerszegen a kamara-kompozícióimból.  A szép teremben azonban száznál kevesebb ember fér el. Ilyen helyen tehát zenekart nem lehet elhelyezni. Mivel a Filharmónia Művészeti Tanácsának is tagja vagyok, azért tudom, hogy milyen nagy problémát jelent a kortárs művek megszólaltatása. A Filharmónia sokat tesz a cél érdekében, de a korlátokkal számolni kell: kevés a hangversenyterem és a modern zene megfelelő előadására alkalmas zenekar.

Az új magyar zene ügyének legjelentősebb pártfogója a Magyar Rádió. Ez megnyilvánul például abban, hogy a műsorban több időt és gyakoribb elhangzási lehetőséget ad a kortárs műveknek, mint amennyi a hangversenyeken lehetséges. A Rádió vezetősége pedig nemcsak érdeklődik az új magyar zene iránt, hanem feladatának is tekinti annak támogatását és népszerűsítését. Kívánom, hogy a Magyar Rádió ezután is ilyen gonddal szolgálja az új magyar zene ügyét, mint jelenleg.

*

Államunk a legmagasabb díjakkal ismerte el Kadosa Pál tehetségét, sokoldalú, színvonalas munkáját, közéleti tevékenységét.  Műveiben és tanítványainak zongorajátékában pedig benne él a mester művészi elkötelezettségének teremtő ereje.

Elismerései: Kossuth-díj (1950, 1975), Érdemes művész (1953),

Erkel díj (1955, 1962), Kiváló művész (1963)

 

Részletek a RÁDIÓFÓNIA sorozatomból

 

A Magyar Rádió pályázatának díjnyertes művei (1948)

A Magyar Rádió az 1848-as forradalom és szabadságharc százéves évfordulóját új művek bemutatásával kívánta emlékezetessé tenni és pályázatot hirdetett különböző, a rádióban megszólaltatható műfajok számára.

A két zenei nagydíjat Kadosa Pál zongorára és zenekarra írt Concertinója valamint Veress Sándor Szent Ágoston zsoltára kapta.

Kadosa Pál a Concertinó néven ismertté vált II. zongoraversenyét 1938-ban komponálta, de az 1948-as rádiós bemutatótól kezdve számíthatjuk igazi sikerét, népszerűségét.

A zeneszerző ezt a kompozíciót önmagának írta, mint mondta:

„A zongorás Concertinó megírására az ösztönzött, hogy magam is aktív zongorista lévén, a saját technikai fölkészültségemnek megfelelő versenyművet írjak. Tehát olyan művet, amelyet mint pianista nem túl nagy erőfeszítéssel győzök, és amellett mutatós.”

Kadosa Pál Május-köszöntő – kórusmű (1949)

Az 1949-es évtől óriási fejlődésnek indult országszerte a kórusmozgalom. Gyárakban, üzemekben, hivatalokban, iskolákban egymás után alakultak az énekkarok.

A zeneszerzők pedig szinte ontották a tömegdalokat.  Kadosa Pál a feladat szükségességét így fogalmazta meg: „A tömegdal nagy összefogást teremt a tömegek között. A kedélyre és az érzelemvilágra a zene hat legközvetlenebbül. A tömegdalnak politikai nézőszögből is óriási a jelentősége.” Kadosa Pál is megírta a maga „tömegdalát” Raics István versére, Május-köszöntő címmel. A kórusmű nagyon népszerűvé vált és a zeneszerző 1950-ben Kossuth-díjat kapott érte.

Dallama később bekerült a Huszti kaland című operájába is.

Kadosa Pál Huszti kaland c. operája (1951)

Az 1949-es évvel kezdődő időszakban a kultúrpolitika a kantátákon, tömegdalokon és divertimentókon kívül sürgette az új magyar operák bemutatását is. E várakozásnak kívánt eleget tenni Kadosa Pál Huszti kaland c. operájával, amelynek szövegkönyvét Szabolcsi Bence készítette egy Jókai-novella alapján. A kuruc korban játszódó történetet tréfás, regényes formában dolgozták fel. A mű rádiós premierje előtt úgynevezett szakmai bemutatót tartottak.

Az 1951. november 21-én lezajlott operaházi premier nem aratott sikert. Kadosa Pál szerint a színpadi előadás nem volt olyan jól előkészítve, mint a rádiós felvétel.

Tóth Aladár, az Operaház igazgatója hiába lelkesedett érte, néhány előadás után le kellett venni a műsorról. Idézem még Kadosa Pál későbbi, sommás, önkritikus véleményét:

„Azokban az években, mi zeneszerzők világnézeti meggyőződésből akartunk egyszerűsödni, hogy minél több emberhez tudjunk szólni. De túlmentünk azon a ponton, amit még szabad lett volna csinálni. A legsúlyosabb az volt, hogy az egyszerűsödéssel sem tudtuk elérni azt, amit akartunk, hogy a közönség ráhangolódjon a mondanivalónkra. Azóta rájöttem, nem az egyszerűség biztosítja a zene sikerét, hanem az elhitető erő, amely belőle árad.

A legtöbb zenét, amit akkor írtunk, meg kellett tagadnunk utólag.  Jóllehet a Huszti kaland is ilyen szerencsétlen időben született, de azért most sem tagadom meg teljesen, mert vannak benne olyan törekvések, amelyeket ma is helyesnek tartok.”

Kadosa Pál: Pian e forte (1963)

„A fesztiválok fölött sohasem nyugszik le a nap – olvasható az egyik amerikai zenei folyóiratban, arra célozva, hogy szinte az év minden hónapjára, hetére jut zenei fesztivál a világ valamelyik részén. A Budapesti Zenei Hetek a szerényebb zenei seregszemlék közé tartozik. Nem fémjelzik a legnagyobb előadósztárok nevei, nincsenek évtizedes hagyományai sem, nekünk mégis a legkedvesebb: mert a miénk, mert hazai zenei életünk évről-évre ismétlődő nagy erőpróbája” – írta Kroó György a Rádióújságban, az ünnepi műsorok bevezetéseként.

  1. szeptember 28-án, a Budapesti Zenei Hetek megnyitó-hangversenyén Lehel György vezényelte a Magyar Állami Hangversenyzenekart. A koncerten bemutatóként hangzott el a 60. születésnapját ünneplő Kadosa Pál Pian e forte c. egytételes zenekari műve.

Pándi Marianne többek között ezt írta a műről: „Kadosa Pál Pian e forte c. kompozíciója ez év nyarán a rádióban hangzott el először, ugyancsak Lehel György tolmácsolásában és az akkor nyert benyomásokat a hangversenytermi előadás megerősítette: összefoglaló jelentőségű, rövidre fogott, mondanivalójában igényes és hatásában reprezentatív művet hallottunk. Lehel György lelkes ügybuzgalma valódi ünneppé avatta a jól sikerült bemutatót.”

Kocsis és Ránki

Kocsis Zoltán és Ránki Dezső

 

Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt Kossuth-díjjal tüntették ki (1978)

Kocsis Zoltán és Ránki Dezső, a két fiatal zongoraművész a 60-as évek végén és a 70-es évek elején robbant be a magyar és a nemzetközi zenei életbe. Tehetségüket 1978-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Az egyik hetilap munkatársa úgy vélte, hogy magas kitüntetésük korábbi zeneakadémiai mesterük: Kadosa Pál diadala is. Az újságíró megkérdezte a neves professzortól, miképpen vélekedik arról, hogy két rendkívüli tehetségű növendékét csaknem példátlanul fiatalon, 26 évesen jutalmazták a Kossuth-díjjal. Íme Kadosa Pál válasza:

„Mindig zavarba ejt, ha növendékeim sikerét nekem tulajdonítják. Nem valami álszerénység szól belőlem, de Kocsis és Ránki eredményeiben voltaképpen kevés az érdemem. Mind a ketten csodagyerekek voltak, abban a vonatkozásban, hogy játékukkal a növendékkoncerteken minden alkalommal feltűnést keltettek. Amikor hozzám kerültek, már magas-szinten tudtak zongorázni. A zene iránti lelkesedésük kiapadhatatlan. Ránki lírikus alkatú, de hogy izzó drámaiság is fűti, az kiderült Liszt h-moll szonátájának előadásakor. Kocsis drámai és intellektuális zenész és tevékenysége igen sokoldalú. Az, hogy már főiskolás korukban javában koncerteztek, csak hasznukra vált, mert hamar otthonosan érezték magukat a pódiumon. Hogy ilyen fiatalon tüntették ki őket Kossuth-díjjal? Ez a döntés nem elhamarkodott, sőt nagyon is igazságos, hiszen mind a ketten bebizonyították már, hogy itthon is, külföldön is megállják helyüket, s világszerte igen nagy sikereket aratnak.”

Kadosa 5

Kadosa 6

Kadosa 4

Kadosa Pál az otthonában

 

Elhunyt Kadosa Pál zeneszerző (1983)

  1. március 30-án Kadosa Páltól búcsúzott a magyar zenei élet. A 80 éves korában elhunyt zeneszerző, zongoraművész és a Zeneművészeti Főiskola tanára gazdag életművet hagyott maga után. 1921 és 1927 között Kodály Zoltán magánúton tanította zeneszerzésre, Székely Arnold pedig a Zeneakadémián zongorázni. A 20-as évektől kezdve az avantgarde művészek csoportjához, valamint József Attila és Kassák Lajos baloldali gondolkodású köréhez tartozott.

Zongoraművészként nemcsak a saját, hanem kortársai műveit is játszotta – mindenekelőtt Bartókét. Kadosa Pál művei egyéni hangot képviseltek. Írt operát, kantátákat, szimfóniákat, versenyműveket, kamarazenét, valamint dalokat és kórusokat. Élete vége felé abbahagyta a komponálást, mert úgy érezte, művei fölött eljárt az idő. „Az ifjú szívekben nem élek már” – hangoztatta. Zongoraművészi ambícióit is felváltotta a tanítás.

1945-től volt a Zeneakadémia zongoratanára, a tanszak vezetője. Pedagógiai eredményei legendássá váltak: tanítványai közül kerültek ki világhírű zongoraművészeink. 70-ik születése napján emlékezetes hangversenyt tartottak a Zeneakadémián. Négy fiatal növendéke ünnepi műsorral köszöntötte mesterét: Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő és Schiff András Kadosa-műveit játszotta. A koncert végén az idős zeneszerző szemmel láthatóan meghatottan hajolt meg velük együtt a dobogón. Kadosa Pál életét még egy zongoraművész ragyogta be: Szabó Márta, aki előbb tanítványa, majd felesége lett. Ő adta az ihletet az 1946-ban komponált Szonáta két zongorára című darab alkotásához. A hatásos koncertmuzsikát Kadosa és kiváló pianista felesége együtt játszotta idehaza, elsőként a Rádióban, majd nagyon sokszor külföldi koncerteken is.

sírja

Kadosa Pál sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben: 42/1-U-1.

 

Kocsis Zoltán így búcsúzott kedves tanárától:

„Új állapot ez számunkra – s itt a fejedelmi többes nemcsak a zenészekre, zenebarátokra, hanem az egyetemes magyar kultúra munkatársaira, képviselőire, hódolóira is utal – hiszen olyan egyéniséget vesztettünk el, akinek neve a magyar zeneművészet utolsó hatvan évét fémjelzi, s aki zenei életünk aktív részese maradt haláláig. (…)

Kadosa tevékenységei közül ma kétségkívül a zeneoktatásban kifejtett munkája talál a legszélesebb hazai és nemzetközi elismerésre. (…) Nekünk a legjelentősebb az, amit már senki tőlünk el nem vehet, nevezetesen amit a Kadosánál eltöltött öt év számunkra jelentett. (…) A legbonyolultabb egyéniségből is előbányászta ama rejtett értékeket, amelyek létezésében valószínűleg jobban hitt, mint maga a tanítvány. S ha az eljövendő zongoristanemzedékekre is tekintünk, tanítványainak száma végtelennek mondható.

Kadosa Pált is azok közé kell sorolnunk, akiknek földi létük befejeződése nem egyenlő elmúlásukkal.”

emléktábla

Március 15. tér 8.

 

KADOSA PÁL MŰVEINEK RÁDIÓS FELVÉTELEI

1951  Boldog éjjel –dal + De már nem tudom mit csináljak – dal + Az erdőnek madara             van – dal + Mi kék az ég – dal + Orbán-dal + Tiz pár csókot egyvégből – dal

1952  I.divertimento + Megy az eke (Illyés Gyula) + Becsület és dicsőség – szvit

1953  Capriccio No. 4. (kamara) + Kis prelűd (kamara) + Öt vázlat (kamara)
II. szonáta (kamara) + Toccata és etüdök + A gellérthegyi szabadságszobor három        alakjára
A dombon messze túl (Kótzián Katalin)

1954  Mezei csokor (szimf.) + Szvit (szimf.) + Fúvósötös (kamara)
Hódolat Bartóknak (Hommage á Bartók) (kamara) + Incselkedő + Kirgiz             bölcsődal +             Ugrótánc (kamara) + Rapszódia Op. 28/a (kamara) + Sirató (kamara)
Szonatina – magyar népdalokra Op. 23/d (kamara) + Tatár táncdal (kamara)
Népdalkantáta (vokális) + Őszi dal  + A szerelem, a szerelem (dal) +

  1. vonósnégyes

1955  Concertino mélyhegedűre és zenekarra (szimf.) + Partita (szimf.)
Gyermekdarabok (kamara) + Népdalszvit (kamara) + Tizenkét kis gyermekdarab          zongorára + Vonóstrió + Ajánlás és román bordal (kamara) + Ábránd (dal)
Hogy Júliára talála (dal) + Zöldleveles, fehér virágos akácfa (dal)

1956  Vonósnégyes-verseny (szimf.) + Igyunk biz azt egy kicsit (dal)
Ej, haj, ne szomorkodj szívbéli barátom + Nemzetőrdal (dal) + Télben (dal)

1957  III. szimfónia + III. zongoraverseny + Tíz bagatell + II. vonósnégyes (2. felvétel!)

1958  Három kis zongoradarab + Kis szvit (kamara) + Négy duó Op. 16/b
Négy magyar népdal (kamara) + Öt kis ritmustanulmány Op. 16/d
Tíz kis zongoradarab + III. vonósnégyes

1959  II. szimfónia + I zongoraverseny + Szonáta két zongorára Op. 37.
Kis szvit négy kézre

1960  IV. szimfónia + Gyermekszonatina
Három darab a B-A-C-H témára (kamara) + Huszti kaland – opera

1961  II. divertimento (szimf.) + IV. szimfónia (2. felvétel!) + V. szimfónia

1962  Négy orgonamű + III. szonáta + Szonatina

1963  II. hegedűverseny Op. 32. + Pian e forte – sonate per orchestra
II. szonáta Op. 58. + Négy capriccio Op. 57. + Ballada (dal)
Két karodban (dal) + A tél (dal)

1964  IV. szonáta Op. 54. + A végzetes szerelemről . kantáta

1965  I. szimfónia + Emberiség (dal) + A kanász (dal) + Nem én kiáltok (dal)
Ősz (dal) + Reménytelenül (dal + Töredék I.II. (dal)

1966  Concertino (2. felvétel!) (szimf.) + VI. szimfónia
Kaleidoszkóp Op. 61. (kamara) + I. vonósnégyes

1967  IV. zongoraverseny

1968  VII. szimfónia Op.64. + Szerenád kamarazenekarra
Három magyar népdal (dal) + Koreai dal (dal)

1969  VIII. szimfónia

1970  I. hegedűverseny

1971  Hat kis zongoradarab + Hat magyar népdal Op. 23. (kamara)
Nyolc kis zongoradarab Op. 3. + In memoriam Nelly Sachs – dalciklus Op. 68.

1972  Concertino mélyhegedűre és zenekarra (2. felvétel!)
Pillanatképek – öt zongoradarab + I. szonáta Op. 5 + I. zongoraszvit

1973  Kis szvit (2. felvétel) (kamara) + Szonáta két zongorára Op. 37. (2. felvétel)

1974  Szimfonietta + Duó Op. 2/o. + Hegedű-zongora szvit Op. 6.

1975  Kaleidoszkóp Op. 61. (2. felvétel!) (kamara) + Lassú és friss (kamara)
Tizenkét kis gyermekdarab zongorára (2. felvétel!)

1976  Concertino (szimf.) (3. felvétel!)

1977  Szonatina – magyar népdalokra Op. 23/b (kamara) (2. felvétel!) + Trió

1978  Vivo (kamara)

1979  Improvizációk három román népdalra (kamara)

1980  I. hegedűverseny (2. felvétel!)