EMLÉKEZZÜNK HIDAS FRIGYES ZENESZERZŐRE

EMLÉKEZZÜNK HIDAS FRIGYES ZENESZERZŐRE

(1928. május 25. Budapest  2007. március 7. Budapest)

 

Hidas Frigyes 1

 

Zeneszerzői tanulmányait 1946 és 1951 között a budapesti Zeneakadémián Viski János növendékeként végezte. 1950–1951-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett. Élete további részében független zeneszerző volt. Életműve meghatározó része a fúvós hangszerekre írott versenyművek. (Internet)

Erkel Ferenc-díj (1958), (1980), Érdemes művész (1987) Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1993)

 

Részletek a RÁDIÓFÓNIA sorozatomból:

 

Hidas Frigyes: Cantata de minoribus (1964)

  1. május 19-én stúdióhangversenyen hangzott el először Hidas Frigyes Cantata de minoribus (Kantáta a kicsinyekről) c. műve Forgács Éva, a Földényi kórus és a Rádiózenekar előadásában, Lehel György vezényletével.

 

Hidas Frigyes: Gyászzene (1974)

  1. október 16-án a Budapesti Művészeti Hetek alkalmával hangzott el a Rádióban

Hidas Frigyes Gyászzene c. műve. A Requiemet Palcsó Sándor, Miller Lajos, Sólyom-Nagy Sándor, valamint a Rádió ének- és zenekara szólaltatta meg, a karmester pedig – mint a legtöbb magyar mű bemutatásakor – Lehel György volt.  Hidas Frigyes műve történelmünk gyászos korszakára emlékezik. 1943. januárban az oroszországi Don kanyarban 200 ezer magyar katonának kellett harcolni egy értelmetlen háborúban, 35 fokos hidegben, hiányos öltözékben, megfelelő táplálkozás nélkül, rossz felszereléssel. Két hét alatt a 2. magyar hadseregből mintegy 150 ezren meghaltak, megfagytak, megsebesültek, fogságba estek. A tragikus esemény 30 éves évfordulóján jelent meg Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyve.

E mű felhasználásával Hidas Frigyes zeneszerző Gyászzenét komponált.

Lehel György karmester vállalta a darab felvételét a Rádióban, amelyre később így emlékezett:

„A doni hadsereg tragédiájáról beszélni nem volt szokás, még 1974-ben sem, sőt, requiemet írni, zenében elsiratni őket – hát ez inkább tiltott dolognak számított. Hidas Frigyes azonban volt olyan – most mit mondjak – bátor, vagy megszállott, vagy elhivatott, hogy írt egy kantátát az elpusztult magyar hadsereg emlékére. Mindenesetre Hidast nagyra becsülöm, mert a folyton változó világban soha másra nem hallgatott, csak arra, ami belőle szólt. Hű maradt önmagához.”

Hidas Frigyes Gyászzene c. művének rádiós-bemutatóját érdekes módon a kritikusok

„elhallgatták”, csupán Kroó Györgynek, az Új Zenei Újságban elhangzott méltató soraiból idézhetek: „A Gyászzene különleges Requiem a doni 2. magyar hadsereg katonáinak emlékére. Ez magyarázza szövegének, felépítésének sajátosságát, egyedi műfaját.

A nyitó- és zárókórus latin nyelven van jelen Hidas művében, de közzé ékelődik magyar szöveg is, amelyet a zeneszerző Nemeskürty István jól-ismert könyvéből állított össze librettóként, és amely kizárólagos alapja az öt-tételes Gyászzene három középső tételének. A mű vádirat egy letűnt kor ellen és hitvallás-szerű, vonzó emberi megnyilatkozás.”

 

Requiem

Hidas Frigyes Gyászzene című művének egyik bemutató helye

 

Hidas Frigyes Cédrus című balettje az Operaházban (1975)

  1. március 28-án mutatták be az Operaházban Hidas Frigyes Cédrus c. balettjét.

Az évad egyik legemlékezetesebb estje élményt nyújtott azoknak, akik lelkes rajongói Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek, a képzőművészetet táncban kifejező balettművészetnek és e két múzsát szolgáló muzsikának. Csontváry életének néhány mozzanatából és festményeinek ihletéséből Seregi László koreográfus készített balettet, Hidas Frigyes zeneszerző pedig a táncművész elképzeléseit teremtette újra zenében. A nagy siker nemcsak a Csontváryt idéző csodálatos színpadi látványnak, a nagyszerű táncos megvalósításnak, hanem a korhű zenei megszólaltatásnak is köszönhető.

Albert István kritikájából idézek: „Hidas Frigyes zeneszerzőnek nehéz feladat jutott: szolgálnia kellett a sokféle hatásból egybeszőtt koreográfiai elképzelést. Egységes stílusú kompozícióról aligha lehetett tehát szó, ezért az óriási színházi rutinnal rendelkező Hidas Frigyes a legszerencsésebb megoldáshoz folyamodott: zenéje nem a képek atmoszférájából, még kevésbé programjukból táplálkozik, hanem dallamokban visszhangozza a kort, amelyben Csontváry alkotott. Jól felismerhető minták alapján, egyéni invencióval is feltöltve, a századforduló éveinek, főként talán első évtizedének muzsikája – dallama, ritmusa, harmónia- és hangzásvilága – zeng a nagy zenekarban.” Hidas Frigyes zeneszerző később így emlékezett a bemutató hangulatára: „Számomra felejthetetlen az az este. Egy páholyban ültem Lehel György karmesterrel. Szándékosan hátrahúzódtam, hiszen a próbák alatt már sokszor láttam a darabot, Gyuri pedig előttem ült. Amikor az Adagio tételre került a sor, ő hátrahajlott és megszorította a kezem. Éreztem, hogy tetszik neki – szavak nélkül is ki tudta fejezni biztatását és elismerését.

Később szólt, hogy komponáljak a balettből hangversenydarabot is. Lehel György kérésére el is készítettem, amit aztán Adagio címmel a Rádiózenekar élén nagyon sokszor vezényelt itthon és külföldön. Az Adagio története, karrierje tehát a Cédrus operaházi bemutatóján kezdődött, azzal a kifejező kézszorítással.”

 

Plakát

 

Cédrus

A Cédrus című előadás részlete

 

Hidas Frigyes Bösendorfer című operája (1977)

  1. október 2-án mutatták be a Rádióban Hidas Frigyes Bösendorfer c. operáját, amelyet Karinthy Frigyes kétszemélyes színdarabjából komponált.

Barlay Zsuzsa és Gáti István énekelt, a Rádiózenekar játszott, Lukács Ervin vezényelt. A darab főhőse az unalmas őszi délutánt furcsa tréfával teszi szórakoztatóvá: egy zongorahirdetésre telefonon jelentkezik, méghozzá többféle hang-álarcban. Az egyik kritikus így írt róla: „Telefonszínházat játszom – határozta el a rádióopera szereplője, s a Bösendorfer hallgatója megfigyelhette, miként alakul át Gáti István hangja, énekes egyénisége katonatisztté, kisfiúvá, a kisfiú nagypapájává, sőt női alakká.  Miként kerül a telefon-trükkök sajátos játékával szórakozó- unatkozó férfi maga is az átváltozások bűvkörébe, hogyan csábítja újabb és újabb fordulatokra az alakítás sikere, s végül milyen változást idéz elő benne is kalandos játéka.”

A rádióopera készítői: a rendező, a dramaturg és mások, a darab sikeres bemutatója után elhatározták, hogy a zenei felvételt vizuális élménnyé teljesítik ki, azaz televíziós filmet is készítenek. Így a rádiós bemutató után néhány hónappal, nemcsak a két szereplő bravúros hangját, hanem színészi játékát is élvezhették a televízió nézői.

 

Hidas Frigyes: Hárfaverseny (1981)

Hidas Frigyes alkotásai között jelentős helyet kaptak a versenyművek – a zenekari partitúra majdnem minden hangszere főszerephez jutott általa. Közös jellemzőjük, hogy a koncert ajánlása rendszerint a szólóhangszer virtuóz előadóművészének szól. E műfaj egyik legszebb darabja a Hárfaverseny, amelynek bemutatója 1981. április 15-én volt a Zeneakadémián. A Rádiózenekart Fischer Iván vezényelte, a hárfaszóló bravúros előadásával pedig Maros Éva aratott nagy sikert.

A bemutató után megjelent kritikák közül Székely András írásából idézek:

„Hidas Frigyes Hárfaversenyének bemutatóján – a várakozásnak megfelelően – egy remekül megírt, a szólóhangszer testére szabott, jól meghangszerelt, arányos, formás és mindenekfelett: derűt keltő zeneművet kaptunk. A bemutató előadáson Maros Éva hárfaművésznő játszotta a szólót – a mű ajánlása is neki szól. Játékából áradt az őszinte hit, ami az új művek tolmácsolására vállalkozó szólista elsőrendű kötelessége. Egyaránt szépen szólaltatta meg az első tétel heroikus-romantikus bevezető témáját, a második líráját, vagy a harmadik lenge táncmuzsikáját.

A bemutatót Fischer Iván vezényelte odaadóan, jól ismerve és megértve a művet és stílusát.  A Rádiózenekar a régi, kedves kollégának kijáró szeretettel játszotta Hidas Frigyes művét.”

 

Maros Éva

 

Hidas Frigyes: Dunakanyar – zenés párbeszéd (1987)

Karinthy Ferenc író, nemcsak művei alapján, hanem életmódja miatt is igen népszerű volt. Az év nagy részét Leányfalun, a nyaralójában töltötte, főleg munkával, de gyakran lehetett látni, amint kerékpározik az út mentén, baráti beszélgetésre igyekezve, vagy hogy betérjen egy kávéra valamelyik presszóba, mint a Dunakanyar című egyfelvonásosának hőse.

Hidas Frigyes zeneszerző Karinthy Ferenc két darabját is megzenésítette: 1977-ben mutatták be a Rádióban, majd a Televízióban a Bösendorfer című kétszemélyes operáját, és tíz évvel később, május 4-én a Rádió Dalszínházában a Dunakanyar című zenés párbeszédét. A mű keletkezéséről a zeneszerző a következőket mondta: „Hogy miért komponáltam meg a Dunakanyart? Azért meg Karinthy írt egy Bösendorfert, meg írt egy Dunakanyart.

Prózai színházban a két darab mindig együtt megy, hát akkor miért ne legyen mind a kettőből zenés darab is. Közismert a Dunakanyar története – amely egy mindenhol és mindenkor előfordulható kis köznapi történet: az elhagyott feleség a gyermekkel és a magányos férfi, aki prédának tekinti az itt-ott fellelhető hölgyeket. Kettőjük párbeszéde zajlik le egy dunakanyari eszpresszóban.  Az én feladatom ennek a gyors kérdés-felelet játéknak a zenei ábrázolása volt, a két énekes szólistának, Pászthy Júliának és Gáti Istvánnak pedig meg kellett találni a beszéd és az ének közti hangot. Az operában valamiféle áriázást képzelnek az emberek, – de itt másról van szó, ezért a műfaját így jelöltem meg: zenés párbeszéd.”

 

Bieliczkyné Buzás Éva: „Hiányzik a bíztató kézszorítás….”

            Beszélgetés Hidas Frigyes zeneszerzővel  (1990.01.11.)

 

Hidas Frigyes 3

 

Az emlékező művész bohém vidámsága és a szívszorító férfibánat jellemezte beszélgetésünket. Egy levelet nyújtott át nekem. A Lehel Györgytől kapott születésnapi köszöntősorokat ma már úgy olvashatjuk, mint az eltávozott jó barát utolsó üzenetét:

Drága Fricike, úgy szerettem volna 25-én elmenni a Fészekbe ünnepelni Téged, de hát – az ismert okok miatt- ez kilátástalannak látszik. Amúgy sem tudnék olyan pompás Happy Birthday-t összehozni, mint azt Te tetted velem. De most, mikor Te is belépsz, a világ legundorítóbb klubjába – a Hatvanasokéba-, el kell mondanom (legalább egyszer az életben), hogy mennyire szeretlek, mennyire becsüllek és hogy a világon mindent kívánok Neked, ami szép és jó és egészség.

Sok évtizedes barátsággal és szeretettel: Gyuri (1988.május 17.)

 

Lehel György levele

B.É. Ez a meghatóan szép levél sok mindent elárul kettejük barátságáról. Próbáljuk meg felidézni a történetét. Hogyan ismerkedtek meg?

H.F. Hogy hogyan ismerkedtünk meg, pontosan már nem tudom. Egy időben a Nemzeti Színházban voltam zenei vezető. A Rádiózenekar nagyon sokat játszott ott. Hamarosan én is bekerültem a zenekarba, mint zongorista. Bár nem voltam állományban, de amikor szükség volt rám, hívtak. Sokféle mű előadásában vettem így részt. Emlékezetes Bartók Zenéjének a hanglemezfelvétele. Tudvalevő, hogy abban van egy kínosan nehéz zongoraszólam.

Azt mondta Lehel Gyuri, hogy azt nekem kell eljátszani. Tiltakoztam, mivel szerintem ko­moly zongoraművészi felkészültség kellett hozzá. De Gyuri megerősített:”Te ezt meg tudod csi­nálni! Mert te tudsz zenekarban zongorázni. Más a zongoraművészet és más a zenekari zongorista feladata. Tanuld meg a szólamot!” Nem tehettem mást, nagyon sokat gyakoroltam. Nem hozhat­tam szégyent a mesterre, ha egyszer megkért rá. Fel is vettük a darabot hanglemezre. Utána pedig sokszor adtuk elő turnékon is. Aztán jött a többi nehéz zenekari zongorista feladat a Petruskában, Sosztakovics I. szimfóniájában és másokban.

Így kezdődött az ismeretség Lehel Gyurival, ami nagyon jó barátsággá mélyült. Különösen a külföldi utakon, amit együtt töltöttünk, együtt abszolváltunk. Emlékszem, a mostani Interconti­nental helyén volt a régi Bristol, egy aranyos kis bárhelyiséggel. Időnként ide tértünk be iddogálni, beszélgetni. Akkor még nem nagyon dúskáltunk az élet javaiban, de azért erre tellett. És nagyon kellemes volt, jó volt.

Lehel György és Hidas Frigyes

Lehel György és Hidas Frigyes a buszon

 

Egyszer új lakásba költözött a Madách téren. Akkoriban vált el Rafael Mártitól. A felesé­gemmel együtt mentünk fel hozzá lakásszentelőre. Még nem volt berendezkedve, a könyvek is csak a fal mellett voltak felhalmozva. Volt ugyan egy ágy, meg valami asztalka is mellette, de mi a földön ültünk és kedélyesen csabai kolbászt rágcsáltunk. Jól éreztük magunkat. Én azt hiszem, most is szívesen leülnék még a fal mellé a földre is, ha újra együtt lehetnénk….

Nagyon közel kerültünk akkoriban egymáshoz. Sajnos, aztán valahogy szétváltak útjaink. Az Operettszínházhoz kerültem, meg egyéb elfoglaltságaim is voltak, és egyre kevesebbet tudtam dolgozni a Rádiózenekarban. A mi barátságunk különben sem volt összejárásos, hogy én őhozzá, ő énhozzám. Például az utolsó lakásában sohasem voltam. Inkább olyan pagodai barátság volt a mienk. A rádiós próba, vagy felvétel előtt mindig megváltottuk a világot. Előfordult néha bizonyos nézeteltérés is közöttünk, ami szintén hozzátartozik a barátsághoz. Később persze ez feloldódott, megoldódott, rendbe jött.

Lehel Gyuri 60. születésnapja tiszteletére koncertet rendeztek a Rádióban. Részt vett benne a Concentus Hungaricus, a Fúvós szeptett, Fafúvós kvintett és a Rádió énekkara. Azt a feladatot kaptam, hogy ezekre az együttesekre írjam át, hangszereljem meg az ismert angol születésnapi köszöntőt, a Happy Birthday-t. A próbákat titokban tartottuk, hogy az ünnepelt számára meglepe­tés legyen. Tényleg meghatódott, amikor meghallotta. Abban a műsorban nagyon szépen beszélt rólam. Amit én érzetem iránta, azt akkor csak a Happy Birthday-ban tudtam kifejezni.

B.É. 1975. március 28-án az Operaházban bemutatott Cédrus című baletthez fűződik az egyik legemlékezetesebb élményem. A Csontváry festmények színpadi megjelenítését kiegészítette az ihletett muzsika, az Ön kompozíciója. Fel tudja-e idézni az est hangulatát?

H.F. Igen, jól emlékszem rá. Azon a premieren véletlenül egy páholyban voltunk Lehel Györg­gyel. Én szándékosan hátrahúzódtam, hiszen a próbák alatt már sokszor láttam a művet. Gyuri pedig előttem ült. Amikor az Adagio tételre került sor, ő hátrahajolt és megszorította a kezem. Éreztem, hogy tetszik neki. Szavak nélkül is ki tudta fejezni a bíztatását és elismerését. Később szólt, hogy csináljak a balettből zenekari hangversenydarabot is. Amit aztán Adagio címen na­gyon sokszor dirigált felvételen vagy hangversenyen itthon és külföldön egyaránt. Az Adagio tör­ténete, karrierje tehát a Cédrus operaházi bemutatóján kezdődött azzal a kifejező kézszorítással.

Sok más darabomat is műsorra tűzte hangversenyturnékon. Nem mindig mondta meg előre, csak utólag derült ki. Volt úgy, hogy csak hónapok múlva említette, hogy például a Svájci Rádió­ban felvették a Concertinót, vagy Tarjáni Ferivel a Kürtversenyt.

B.É. Azt hiszem, nincs még egy magyar zeneszerző, aki olyan sok versenyművet komponált volna, mint Ön. Szinte mindegyik hangszer szerepel a palettáján: fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, hárfa, zongora, hegedű, brácsa. A legtöbb versenymű ajánlása a hangszer virtuóz előadóművészének szól. Az ő kedvükért komponálta-e a műveket, vagy más indítéka volt?

H.F. Valóban sok versenyművet írtam. Elhatározott életcélom az, hogy a partitúrát végig kompo­náljam és minden hangszerre írjak versenyművet. Még hiányzik ugyan az orgona, a tuba, a nagy­bőgő, valamint az ütőhangszerek. Van, amiből már nem is lesz, mert nem érzek affinitást hozzá, hogy legyen. De van olyan hangszer, amelyikre már több mű is készült. Tehát az, hogy ki fogja előadni, nem volt szempont. Bár vannak erőszakos előadóművészek – jó értelembe vett erőszako­sak-, például Hőna Guszti a megszállott harsonaművész. Aki le nem mászott a nyakamról, amíg meg nem írtam a versenyművet számára. Majd még kért 12, aztán még 4, aztán még 2 harsonára. Komponáltam még alt-, tenor-, és basszus pozanra. Szóval el lett látva a hangszer művekkel. De általában kevés előadó van, aki kérne.

A legtöbbet a már említett elhatározásom szerint írtam. S mivel a Rádiózenekarban kiváló hangszeres művészek játszanak, adva volta szólista személye is. Csak szóltam, hogy barátom ha volnál szíves… És ők mindig örömmel vállalták.

B.É. Komponálás közben gondolt-e a Rádiózenekar képességeire, ha tudta előre, hogy ők fogják előadni a művet?

H.F. Nem, nem ! Mert ők mindent tudnak! Az égvilágon mindenre képesek. Én olyat nem tu­dok írni, amit ők ne tudnának lejátszani. Vagy akkor már csúnya lenne, amit nem lenne érdemes meg sem komponálni. Szinte minden magyar szimfonikus művet a Rádiózenekar mutatott be. Lehel Gyurinak pedig élethivatása volt a magyar zene ápolása, segítése, megszólaltatása. Mindig lehetett rá számítani. Ritkán fordult csak elő, hogy a felvétel olyan időre volt beosztva, amikor ő éppen külföldön tartózkodott. Ha elkészültem valamivel, akkor jelentkeztem:”Gyurika, van egy új darabom.”- „Na, hol van a partitúra? Csinálom!”- válaszolta.

Amit eléje raktunk, abban a darabban ő hitt, azt ő szerette. Számára az volt akkor a zeneiro­dalom gyöngyszeme. A felvételen is úgy állt hozzá, hogy az egy beethoveni remekmű. Sajnos, a legtöbbről az idők távolában kiderült, hogy nem beethoveni, nem is remekmű, nem is zene már. A felvétel után egy héttel Gyurinak is meg volt a véleménye, hogy elég gyengén sikerült kompo­zíció. De azzal a csodálatos adottsággal rendelkezett, hogy amikor dolgozott a darabbal, akkor az volt élete középpontja. Minden megtett, hogy jól sikerüljön. Nagyon sokat köszönhetünk mi zeneszerzők Gyurinak ….(sír)…Nem bírom na!…Még mindig….No! Szóval hálával tartozunk az emlékének is.

B.É. A mecénási szerepet nemcsak Lehel György, hanem a Rádió is feladatának tartotta.

H.F. Igen. Szerencsére a Rádió támogatta Lehel Györgyöt ebben a törekvésében. A Zenei főosz­tály megérezte, hogy ez neki elhivatottsága, vagy kötelessége – illetve miért lenne kötelessége? De a zeneszerzőknek meg kell valamiből élni. Mindenesetre az éves tervekben benne volt azoknak a névsora, akiktől művet rendeltek. Mert erre volt pénz, külön keret. Megrendelték, felvették és biztosítottak műsoridőt is az elhangzásra.

B.É. Az az érzésem, mintha mindezt kissé múlt időben mondaná. Milyen egy zeneszerző közér­zete jelenleg?

H.F. A Rádió mecénási szerepe, azt hiszem, függvénye lett az ország gazdasági helyzetének. Nincs pénzük. Mondjuk ki magyarul. Bár próbálkoznak valamit tenni értünk, rendelnek is. Én nem panaszkodom. Nem tudom, a többi kollegák hogy vannak ezzel. De már nincs az a töretlen lelkesedés. Azt hiszem, a jelenlegi vezetés nem is fordít annyi gondot arra, hogy szorosabb kap­csolatot tartson a zeneszerzőkkel. Ez az én mostani meglátásom. Lehet, hogy rosszul látom, mert nem, járok annyit a Rádióba, mint hajdanában. De voltaképpen a magyar zeneszerzés mindenhonnan kiszorul. Nemcsak a Rádióból. A filmgyárból például. Mikor írt valaki utoljára filmzenét? Csak konzervzenét használnak fel a filmekhez. Egyetlen zeneszerző otthon gyártja komputeren, vagy szintetizátoron. A filmgyár szempontjából érthető, mert sokkal kevesebbe kerül, mintha egy egész zenekart kellene fizetnie. A fül azonban hamar megszokja az elektronikus hangzást s nem tesz különbséget. Hiába jelez az egyik gomb lenyomása klarinét, a másik vonós hangzást a szintetizátoron. A fül ugyanazt az uniformizált gépi hangzást hallja.

Kiszorultunk a koncertéletből is. Mert hiába vannak a kis kamaraestek eldugva a Régi Zeneakadémiára, vagy máshova. Mindig ugyanaz az 50 vagy 40 ember jelenik meg hallgatóként. Kon­certező zenekaraink pedig ritkán tűznek műsorukra magyar művet, pláne, ha külföldre mennek. Szóval… nem dicsőség ma magyar zeneszerzőnek lenni.

De nagyon eltértünk a témától. Mit mondhatnék még Gyuriról? Nagy űrt hagyott maga után. És lehet, hogy most ezt nem is tudjuk igazán. Adja Isten, hogy tévedjek benne. Kívánom, hogy Ligeti András átvegye tőle a stafétabotot, és ugyanolyan lelkesedéssel vezényelje a tiszteletreméltó kollegáim és az én műveimet, mint ahogy Lehel György tette.

B.É. Hidas Frigyest rádiós munkám közben ismertem meg. Készítettem vele interjút és 2007. március 7-én bekövetkezett haláláig figyelemmel kísértem zeneszerzői munkásságát. 2013. május 25-én lett volna 85 éves. Érdekes módon erre egy finn zenetörténész Eeva Saarela hívta fel a figyelmemet. Meglepetésemre a Facebookon keresett meg. Kiderült róla, hogy Finnországban Hidas Frigyesről írja a szakdolgozatát és tőlem kért hozzá segítséget. Ennek örömmel tettem eleget, elküldtem neki a nálam fellelhető dokumentumokat. Azóta is írogatunk egymásnak az internet segítségével. Két történet: hogyan ismertem én Hidas Frigyest és hogyan ápolja emlékét Finnországban egy kedves zenetörténész nő.

  1. március 28-án a budapesti Operaházban mutatták be a Cédrus című balettet.

Csontváry Kosztka Tivadar híres festményét Seregi László koreográfiájával állították színpadra. A csodálatos megjelenítést Hidas Frigyes zeneszerző ihletett kompozíciója egészítette ki, amely a hangszínek virtuóz keverésével visszhangozta a festőművész korának dallamait.

Számomra ez jelentette az első élményt művei közül.

  1. október 17-én Lehel György karmestert arra kértem, hogy mondja el véleményét azokról a zeneszerzőkről, akiknek műveit ő mutatta be a Rádiózenekar élén, illetve gyakran vezényelte azokat, itthon és külföldön. Egy részletet idézek a hosszú interjúból:

„Hidas Frigyest nagyra becsülöm, mert ő az a fajta művész, aki ebben a hetenként változó világban, soha másra nem hallgatott, csak arra, ami belőle szólt. Nem rohant együtt a változó divattal. Hű volt önmagához, és ez az önmaga egy nagyon mély, lírai, gazdag lélek.

1974-ben Hidas volt olyan bátor, vagy elhivatott, hogy írt egy művet a doni áttörésről és a doni magyar hadsereg pusztulásáról. Akkortájt jelent meg Nemeskürty Istvánnak erről a témáról szóló könyve, abból válogatott szövegrészeket és megzenésítette.

Így született a Gyászzene (Requiem egy hadseregért). A Rádióban csak az éjszakai órákban engedték bemutatni a hangfelvételt, mert 1974-ben a doni hadseregről megemlékezni, sőt, gyászzenét, requiemet írni róluk, az szinte tiltott dolog volt.”

Hidas Frigyes az egyik legtermékenyebb zeneszerzőnk volt: komponált népszerű filmzenéket, televízió- és rádiójátékokhoz kísérőzenét, zenekari kompozíciókat, operákat, kantátákat, valamint számos fúvós darabot (szóló, kamara- és kisegyüttes számára).

Majdnem mindegyik hangszer szerepelt a palettáján: fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, hárfa, zongora, hegedű, brácsa. A versenyművek ajánlása rendszerint a hangszer virtuóz előadóművészének szólt. Többek között erről kérdeztem a komponistát (1990. január 11-én). Íme a válasza: „Valóban sok versenyművet írtam. Elhatározott életcélom az, hogy a partitúrát végig komponáljam, és minden hangszerre versenyművet írjak. Még hiányzik ugyan az orgona, a tuba, a nagybőgő, valamint az ütőhangszerek. Van, amiből már nem is lesz, mert nem érzek affinitást hozzá, hogy legyen. De van olyan hangszer, amelyikre már több mű is készült.

Vannak jó értelemben vett erőszakos előadóművészek, például Hőna Guszti a megszállott harsonaművész, aki le nem mászott a nyakamról, amíg meg nem írtam a versenyművet számára. Majd kért darabot 12, aztán még 4, aztán még 2 harsonára. Ezeken kívül komponáltam alt-, tenor-, és basszus puzónra. Szóval el lett látva a hangszer művekkel.”

 

 

Eeva Saarela: Hidas Frigyes –

A legutolsó magyar romantikus zeneszerző

 

Eeva-Saarela-finn-zenetörténész-300x199

 Eeva Saarela finn zenetörténész

    

2003-ban Magyarországon töltöttem egy évet cserediákként és harsonán tanultam a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában. Ott hallottam először Hidas Frigyes Rapszódia (basszusharsonára és fúvószenekarra) című művét.

Majd Finnországban folytattam tanulmányaimat a jyväskyläi egyetem zenetudomány szakán (mellette magyarul is tanultam a hungarológia szakon). Amikor meg kellet adnom a szakdolgozatom témáját, ismét eszembe jutott Hidas Frigyes – egy harsonás szempontjából is.

A szakdolgozatom címe Hidas Frigyes – A legutolsó magyar romantikus zeneszerző.

A zeneszerzők általában keveset komponálnak harsonára, ő viszont nagy számban írt erre a hangszerre. A művei érdekesek, egyrészt nehezek, mert a hangszerjátékban technikai ügyességet igénylők, másrészt viszont akár amatőrök is játszhatják. Finnországban a harsonások elég gyakran adják elő a Fantáziáját (szóló harsonára), de a többi műve gyakorlatilag ismeretlen. Ezért szeretném Finnországban megismertetni és terjeszteni a műveit.

Amikor megismertem Hidas műveit, rögtön megszerettem azokat, friss hangzásuk miatt.

Az 1900-as évek második felére jellemző művekkel szemben, Hidas zenéje hagyományos és romantikus stíluson alapuló, de a dallamaiban és a ritmus kezelésében mégis felfedezhető jazz-ösztönzés is. Hidas nem csak az egyik legnépszerűbb magyar fúvószeneszerző, hanem nagyon sok-oldalú muzsikus is volt: zeneszerzésen kívül kiválóan játszott billentyűs hangszereken, főleg zongorán. De nagyon kedvelt zenekarvezető is volt. Zeneszerző társa, Lendvay Kamilló gyászjelentésében (2007-ben) azt írta róla, hogy “Muzsikusi pályáján csak a pedagógiai munka hiányzott, bár mint karmester, voltaképpen ott is tanította a zenészeket.”

Zeneszerzőként Hidas mindig a saját stílusát követte. Igaz, hogy néha emiatt kritizálták is, de a közönség szívesen hallgatta az ő természetes, sőt, szórakoztató zenei nyelvezetét.

Az adatgyűjtés nem volt könnyű. Amikor a dolgozatomat kezdtem írni, sajnos, ő már nem élt. Így nem volt lehetőségem magával a mesterrel találkozni, hogy interjút készíthessek vele. Írásos anyagot nem sokat lehetett találni és főleg nehéz volt hozzá jutnom Finnországból. Szerencsére a férjem Kővári Imre magyar, és ő, illetve a családjának segítségével sikerült ellátogatnom a Magyar Rádióba. Az archívum felvételei nagyon értékesek. Különös élmény volt, hogy olyan felvételeket is meghallgattam, ahol Hidas nyilatkozott, ezáltal sokkal közelebb kerültem hozzá. Később Marosi László karmester úrtól is sok érdekes történetet hallottam Hidasról, amelyek biztosan nem találhatóak meg semmilyen archívumban.

Segített még: Reiner Hobe német harsonás és karmester, aki Hidasról írta diplomamunkáját, Ben Cruiming, aki a hollandiai Stormworksnál Hidas műveinek volt a kiadója, illetve Bieliczkyné Buzás Éva, aki a Magyar Rádió zenetörténetének jó ismerője. Mások mellett ők hárman nagyban sarkantyúzták a munkámat.

*

HIDAS FRIGYES MŰVEINEK RÁDIÓS FELVÉTELEI

 

  1. 1952. Oboaverseny (kb.), Oboaszonáta,
  2. 1958. Concertino hegedűre és zenekarra, Toccata, Jöjjetek lányok, asszonyok (Várnai Zseni),
  3. 1959. Vonósnégyes /I./, Keringő , Polka,
  4. Brácsaverseny, Viharban, fényben – kórusszvit (Gál Zsuzsa), Tánc,
  5. 1961. Szimfónia, Pajtás, hallgass rám (B. Radó Lili), Viruljon ki a tiszta hála (Gál Zsuzsa),
  6. 1962. Toccata (2. felvétel), Jöjjetek lányok, asszonyok (Várnai Zseni) (2. felvétel),
    Pastorale  (Gál Zsuzsa),
  7. 1963. Fúvósötös (I.), Az emberiségért – kantáta (Gál Zsuzsa),
  8. 1964. Cantata de minoribus (Erich Kastner szövegét Szoltsányi Zoltán ford.),
  9. II. vonósnégyes, Az asszony és az Igazság – komolytalan zenedráma egy felvonásban
    (Karinthy Frigyes nyomán Kristóf Károly irta), Novemberi eső (Donászi Kálmán),
    Róka-Móka – ifjúsági játék,
  10. Kürtverseny, Szendvics,
  11. 1967. Concertino vonószenekarra, Fuvolaverseny,
    Győzelmes ének – kantáta az Októberi Forradalom 50. évfordulójára (Gál Zsuzsa),
    Szigorú korban élünk (Csoóri Sándor), Mini-koncert,
  12. Monománia,
  13. Concertino vonós és fafúvós hangszerekre,
    Crescendo – kantáta a Tanácsköztársaság évfordulójára (Gál Zsuzsa),
    Régimódi ének – kantáta  (Gál Zsuzsa),
  14. 1970. fúvósötös,
  15. 1971. Hajnaltól estig – gyermekkantáta (Gál Zsuzsa),
  16. 1972. Etüd rézfúvós szextettre (Etüd rézfúvókra), Kvartett rézfúvósokra,
    Az utak énekelnek (Raics István),
  17. Zongoraverseny, Kürtkvartett, Gyászzene (Requiem egy hadseregért),
  18. 1975. Etüd rézfúvós szextettre (Etüd rézfúvókra) (2. felvétel),
  19. Piros nyakkendőnk (Baranyi Ferenc),
    Bösendorfer – egyfelvonásos vígopera (Karinthy Ferenc),
  20. Adagio. Tengerparti sétalovaglás és Pas de deux a „Cédrus” c. balettről,
    Concerto semplice – per clarinetto, Balatoni népdalok, Népdalszvit,
  21. Harsonaverseny, Négy darab harsonára, Capriccio,
    Etüd rézfúvós szextettre (Etüd rézfúvókra) (3. felvétel),
    A vézna bőrkabátosok – kantáta Baranyi Ferenc és Tóth Árpád verssoraira,
  22. 1980. fúvósötös, Hét bagatell 12 harsonára, Ünnepi induló,
  23. Fagottverseny, Hárfaverseny, Balettzene, Etüdök, Hat etüd,
    Vidám muzsika, Ha kérdez a gyermek (Gál Zsuzsa),
  24. Fuvolaverseny (2. felvétel), Kürtverseny (2. felvétel), + Concerto,

Fantázia és fughetta,

  1. Meditáció, Rapszódia basszusharsonára és fúvószenekarra,
  2. Ötször öt, Edzésminták I.II., Neuhofeni fanfár, Scherzo,
  3. 1985. Széchenyi concerto, Játék, Fantázia és fúga, Három kis scherzo
  4. Trombitaverseny No. 2., Four in Hand – Négy kézre