Bieliczkyné Buzás Éva
EMLÉKEZÉS
Benedek Elek író-mesemondóra és II. Rákóczi Ferenc fejedelemre, valamint Karácsonyvárás
A Főnix Versmondó- és Népdalkör 2019. december 14-én (szombaton) 16 órakor mutatja be összeállítását a Kulturális Központ Zenetermében. Az „Emlékév” keretében ismertebbé tehetjük a két kiváló magyar ember életét, egyéniségét, munkásságát.
Műsorunk „gyarapodó” utánpótlásának, a gyerekeknek adjuk meg az elsőséget, ezért a műsorban Benedek Elek meséi és versei szólalnak meg, majd a karácsonyi várakozásra hangolódunk a szavak és dalok segítségével. Utána a felnőttek is aktívan bekapcsolódnak, hogy a történelem nagyjai közül tisztelettel idézzük fel II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét.
Benedek Elek (1859-1929)
Ez évben, azaz 2019-ben volt Benedek Elek író, mesemondó születésének 160. és halálának 90. éve. Bölcsészkarra járt Erdélyben, majd Budapesten, de nem szerzett diplomát, inkább újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként dolgozott.
Öt éven keresztül még országgyűlési képviselő is volt. Beszédeiben az ifjúsági irodalommal,
a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom, majd a Jó pajtás című gyermeklap szerkesztésében. Művei között legismertebbek a mesék és a versek, de írt színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti alkotásokat is.
A Trianon után sokan Magyarországra menekültek, ezzel szemben ő 1921-ben hazatért szülőfalujába, a Romániához csatolt Kisbaconba és ott élt haláláig. Megviselte a Nagy Magyarország feldarabolása, de a legnehezebb időkben is hű maradt magyarságához. Az erdélyi magyar gyerekeknek azt üzente: “Az állam nyelvét meg kell tanulni, az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni”
„ Elek Apóvá” akkor vált, amikor a Cimbora nevű lap főszerkesztője lett. Korábban is számos újság munkájában vett részt, mint alapító, szerkesztő vagy újságíró. Sok erdélyi, magyar és román író kapott lehetőséget publikálásra a gyermeklapban. A Cimbora legfontosabb rovata az „Elek nagyapó üzeni” volt. Naponta 20-30 gyerektől kapott levelet, és ő maga válaszolt mindegyikre. Benedek Elek 1929. augusztus 17-én, levélírás közben kapott agyvérzést. Miközben ezt írta: „Fő, hogy dolgozzanak”, kiesett kezéből a toll. Ez az utolsó három szava írói végrendeletének tekinthető.
(Benedek Elek: Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.)
Rákóczi Ferenc (1676 -1735)
Rákóczi Ferenc magyar főnemes, erdélyi fejedelem volt. Az 1703-ban indított szabadságharccal, a Habsburg Birodalomtól való függetlenséget szerette volna elérni.
1704. július 8-án választották fejedelemmé, ennek 315. évfordulója alkalmából, a magyar Országgyűlés a 2019. évet II. Rákóczi Ferenc emlékévvé nyilvánította.
Életét és harcait Nagy Ádám, fiatal történész foglalta össze (megjelent a Szókimondó 2019. szeptemberi számában). A Versmondó kör műsorában az irodalmi és zenei emlékeiből idézünk.
Vas István költő így írt róla: „Különleges vonzereje van „a kard és lant hőseinek”, egyszerűbben szólva azoknak a férfiaknak, akik a tettnek is, a szónak is mesterei voltak, akiket nemcsak a cselekvés vágya hajtott, hanem a kifejezésé is, akik írott műveikhez maguk szolgáltatták a nyersanyagot: a tevékeny életet.” Latin nyelvű jelmondata szállóigévé vált:
Cum Deo pro patria et libertate! (Istennel a hazáért és a szabadságért!)
Rákóczinak és a kurucoknak önfeláldozó szabadságharca különböző külső és belső akadályok miatt nem sikerült. A szatmári békekötés után a felkínált közkegyelmet nem elfogadta el, inkább elhagyta hazáját. Először Lengyelországba, majd Franciaországba, végül Törökországban talált menedéket. 1720 tavaszán a török Porta a Márvány-tenger partján levő Rodostót jelölte ki lakóhelyeként. Voltak olyan barátai, harcostársai, akik követték fejedelmüket. Mikes Kelemen szavai szerint: „énnekem semmi okom nem volt hazámból kibujdosni, csak az, hogy nagyon szerettem a fejedelmet”.
Rákóczi itteni életmódját főleg Mikes Kelemen, az íródeákja örökítette meg. Az elképzelt nénjének írt levelek szerint „Rákóczi korán kelt, mindennap misét hallgatott, délelőtt írt és olvasott, délután fúrt-faragott, bútordarabokat esztergályozott. Egyhangú, jóformán zárdai életet élt, melyet csak néhanapján szakított meg egy-egy vadászat, vagy valamely újonnan érkezett honfitárs.”
„Nem elég, hogy a hazától, a nemzet közösségétől elszakadt, utolsó évtizedeiben a keresztény világ vigasztalását is nélkülöznie kellett. Végtelen egyedülvalóság feküdte meg lelkét, senkitől tanácsot, útmutatást nem remélhetett. Mindent saját magából, saját gondolat- és érzésvilágából kellett merítenie.” (Szekfű Gyula)
A rendkívül művelt Rákóczi több nyelven beszélt, írt és olvasott. Írói alkotásaiban méltó folytatója Zrínyi Miklósnak, a hadvezér és költő elődjének. A szabadságharc korábbi hőse rodostói magányában keserű szavú íróvá vált, főleg emlékezéseket, vallomásokat, imákat és leveleket írt.
Imái olyanok, mintha az ős turáni átok alól kért volna feloldozást népe számára és a következő századok magyarjait is óvta volna a sorscsapásoktól. Több imádságszövege belekerült a vallásos líra zsoltárai közé.
A Vallomásokban legtitkosabb érzéseit és gondolatait írta le, mintegy önvizsgálatot tartva.
Történészek számára fontosak állambölcseleti munkái is.
- április 8-án, 59 éves korában halt meg. Rodostóban temették el, majd átvitték Konstantinápolyba, édesanyja, Zrínyi Ilona hamvai mellé, végül 1906-ban nagy pompával mindkettőjük földi maradványait a kassai Dómba szállították.
Ravasz László református püspök 1935-ben írta: „Rákóczi fejedelem sorsa az örök magyar tragikum: sohasem lehetett azt csinálnunk, amit kellett volna; mindig azt kellett csinálnunk, amit lehetett. Rákóczi alakja nem pusztán a történelmi hősé, az államférfié, az íróé, Rákóczi alakja nemzeti önazonosságunk nagy jelképei közé tartozik. Méltán került arra a panteoni magaslatra, amely a magyarságnak ma is eszményeket kínál, és irányt mutat.”
Évszázadok multán is ő a magyarok egyik nemzeti hőse. Tüneményes alakja tovább él a kuruc költészetben és zenében, valamint a mesék, mondák, dalok, művészeti alkotások formájában.
Emlékét az irodalomban is megidézték, többek között Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Ady Endre is verset írt róla. A zenei témák között ismertek a Rákóczi kesergője, és a Hahj! Rákóczi! Bercsényi! című dalok. Népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – Rákóczi-nóta és a Rákóczi-induló is. Ez utóbbit Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette.
A II. Rákóczi Ferenc-emlékév jegyében számos rendezvény idézte fel a fejedelem történetét: iskolákban, kultúrházakban, városokban és falvakban, itthon és a Kárpát-medence országaiban. Kiállítások, tanulmányi versenyek, ünnepi megbeszélések és szobor-avatások zajlottak. A MÁV pedig Budapest – Kassa útvonalon közlekedő történelmi emlékvonatot indított. Kiderült, hogy „Rákóczi Ferenc erkölcsi nagysága, szellemi öröksége ma is meghatározó és iránytűként szolgál a határon innen és túl élő magyarság számára”
(II. Rákóczi Ferenc: Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.)
Karácsonyvárás
Műsorunk „Karácsonyvárás” című részlete a gyermekek öröméről és a szeretet ünnepéről szól. Wass Albert szerint:
„Karácsony készül, emberek! / Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek, / csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek / hogy emberek lehessetek!”
A Versmondó kör minden barátját és az érdeklődő ismerősöket várjuk szeretettel!
A műsorban elhangzó néhány vers:
Benedek Elek: AZ ERDŐ TÉLEN
Oh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, a fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
Hogy nyergel át a szél hókebleden,
Te meg sem mozdulsz, alszol csendesen:
Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól.
Mit bánod azt te? Tovább aluszol.
Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol,
S a lelked messze, messze jár, ahol
Örök tavasz van, rózsák nyílanak,
S dalos erdőre mosolyog a nap.
Hej, a te álmod milyen bús lehet!
Némán szenvedi át a zord telet!
Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt
Száraz levél csak, az is a hó alatt!
Szenvedsz és hallgatsz, oh, e némaság
Az emberek közt milyen ritkaság!
Üvölt a szél, s tűröd fenségesen,
Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.
Oh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
Rákóczi Ferenc: IMA A HAZÁÉRT
Hozzád fordulunk a megpróbáltatásnak
e nehéz napjaiban, népeknek
és seregeknek Ura és Istene.
E nemzet küzd jogaiért és igazságáért,
s Hozzád emeli esdő tekintetét,
mert egyedül tőled várhatja
szabadulásának óráját.
Vitéz hőseink vére áztatja
Hazánk szent földjét,
s az özvegyek zokogásaiba
ártatlan gyermekek és szomorú anyák
könnyei vegyülnek.
E könnyek árja törjön föl az égre,
és ostromolja meg
irgalmasságodnak trónusát!
Ne hagyd elveszni azokat,
akik Benned bíznak,
s a meggyötört szívek sebére
öntsd könyörületed balzsamát!
Üdvözítő Istenember, Jézus,
ki egykor vérkönnyeket hullattál
a veszendő Jeruzsálem felett,
tekints kegyesen
a mi sanyargattatásunkra,
s oltalmazd ezt a szép hazát,
melyet első szent királyunk
Szűz Anyád, Mária, pártfogására bízott.
Boldogságos Szűz Anya, Mária,
ne feledkezzél meg a te népedről,
szegény Magyarországról,
melynek oltalmazója és pártfogója lettél!
És ti, szent királyaink,
akik a kereszt jelével
és a Boldogságos Szűz képével díszített
zászlóinkat erős karokkal
vezéreltétek győzelemre,
legyetek szószólóink Istennél,
hogy közbenjárástok a Mindenható
szívét könyörületre lágyítsa irántunk,
most és mindörökké.
Ámen.
Petőfi Sándor: RÁKÓCZI
Hazánk szentje, szabadság vezére,
Sötét éjben fényes csillagunk,
Oh Rákóczi, kinek emlékére
Lángolunk és sírva fakadunk!
Az ügy, melynek katonája voltál,
Nemsokára diadalmat ül,
De te nem lész itt a diadalnál,
Nem jöhetsz el a sír mélyébül.
Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!
Számkiűztek nemzeted körébül,
Számkiűzve volt még neved is,
S bedőlt sírod a század terhétül,
Mely fölötte fekszik, mint paizs.
Oh de lelked, lelked nem veszett el,
Ilyen lélek el nem veszhetett;
Szállj le hozzánk hősi szellemeddel,
Ha kezdődik majd az ütközet.
Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe,
S vidd előttünk, mint hajdan vivéd,
S másvilági hangon lelkesítve
Erősítsd meg seregünk szívét.
S rohanunk az ellenség elébe,
S ha utánunk nyúl száz drága kéz,
S lesz előttünk száz halálnak képe:
Nem lesz köztünk, aki visszanéz.
S majd ha eljön győzedelmünk napja,
A szabadság dicső ünnepe,
Így kiált föl millióknak ajka:
Aki kezdte, az végezte be!
(Pest, 1848. április 21.)
Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.…
Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben. …
És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.