Egy elfelejtett zeneszerző: Ribáry Antal

Bieliczkyné Buzás Éva:

Egy elfelejtett zeneszerző: Ribáry Antal

(Budapest, 1924. január 8. – Budapest, 1992. április 24.)

 

Ribáry Antal

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte 1943 és 1947 között, ahol Szabó Ferenctől, a későbbi igazgatótól, zeneszerzést tanult.

Operái és megzenésített versei lettek ismertek.

1959-ben a Magyar Állami Operaház bemutatta Bródy Sándor drámája nyomán készült Lajos király válik című egyfelvonásos vígoperáját.

Alapító tagja volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének és a Zenei Alapnak.

1992-ben hunyt el Budapesten. Temetésére a Rákoskeresztúri új köztemető

53-as szóró-parcellájában került sor 1992. május 29-én.

(Forrás. Wikipédia)

 

Bieliczkyné Buzás Éva: Ribáry Antal két szimfóniája

Beszélgetés a zeneszerzővel

 

B.É.     Talán véletlen, talán a szerkesztők figyelmességének köszönhető, hogy Ribáry Antal zeneszerző születésnapján hangzik el a Rádióban két szimfóniája. A 20. század második felére nem jellemző a szimfonikus formák művelése. Ribáry alkotóművészetének középpontjában mégis szimfóniái állnak. Érdemes tehát betekinteni kissé a zeneszerző műhelyébe, hogy magyarázatot kapjunk erre a látszólagos ellentmondásra.

R.A. Az európai zenetörténet arról tanúskodik, hogy minden kornak megvan a maga szimfónia arculata. Engem ez a műforma – éppen azért, mert a század 20-as éveiben kialakult neoklasszikus stílus elkötelezettje vagyok – mindig is vonzott. Ebben a klasszikusoktól örökölt műfajban a szerző teljes zenei világképét adhatja.

B.É. Stílusának egyediségével függhet össze szakmai magánya, hiszen nem tartozik semmilyen zeneszerzői csoporthoz sem.

R.A. Stílus tekintetében már egészen fiatalon megpróbáltam a magam útján járni. Tiszteltem és tisztelem ma is Bartók és Kodály munkásságát, de úgy éreztem, hogy az én mondanivalóm más nyelvet és formavilágot igényel. A neoklasszikus stílus keretein belül kerestem a saját hangomat, mondjuk valahol Honegger, Britten és Martinu hagyományain. E stílusban éreztem a legnagyobb mozgásteret és belső szabadságot.

B.É. A nyugati avantgárd hatása alól azonban Ön sem vonhatta ki magát teljesen.

R.A. Ez igaz. 1958-ban friss impulzust adott számomra Pierre Boulez „Le marteau sans maitre” című műve. Ennek, valamint Anton Webern művészetének hatására néhány éves kitérőt tettem a szeriális, punktuális zene felé. Ekkor írtam például a Hegedű concertinót, a Hellast, a Metamorfoses című variáció sorozatot énekhangra és kamarazenekarra, s a periódus lezárásaként a Clown című darabot.

B.É. A „kirándulás” tehát nem vált hátrányára!

R.A. Mégis nosztalgiát éreztem a korábbi, személyesebb stílusom után. A II. szimfónia még a „kirándulás” előtt (1961), a III. és a IV. szimfónia pedig a visszatalálás után keletkezett (1970, 1980).

B.É. Ez utóbbi két szimfónia fontos állomás pályáján.

R.A. Én szeretem mind a kettőt. A III. szimfónia új kedvet adott a komponáláshoz. Megírtam a Dylan Thomas-kantátát, a Hat sor a Satyriconból című kóruskölteményt, a Shakespeare-szonetteket, a IV. és V. vonósnégyest és a IV. hegedű-zongora szonátát. Ez utóbbi két különböző lemezemen is rajta van és a Francia Rádióban is elhangzott 1984 szeptemberében.

B.É. És a IV. szimfónia?

R.A. A IV. (Lírikus) szimfóniám drámaian kihangsúlyozott ellentétekre épül, kedvnek és bánatnak, élet és halálvágynak antagonisztikus kifejeződése.

(Megjelent a Rádióújságban 1985.január 7-én)

 

Ribáry Antal és Szokolai Sándor

Ribáry Antal és Szokolay Sándor

Ribáry Antal és Szokolay Sándor 2

 

Bieliczkyné Buzás Éva: Ribáry Antalra emlékezünk

(Elhangzott a Bartók rádióban: 1992. június 4-én)

            „Szánjatok meg, szánjatok meg engemet, legalább ti barátaim,

sötét verembe buktam, zöld lomb nem remeg fölöttem.”

Ribáry Antal Villon-verseire írt dalciklusának kezdő sorai jutnak eszünkbe, amikor a 68 éves korában elhunyt zeneszerzőre emlékezünk.

Már pályája kezdetén külön utat választott magának. Az 50-es években komponista társai főleg folklorisztikus darabokat írtak. Ribáry azonban úgy érezte, hogy az ő mondanivalója más nyelvet és formavilágot igényel. A század 20-as éveiben kialakult neoklasszikus stílus keretein belül kereste a saját hangját, Honegger, Britten és Martinu hagyományain.

A nyugati avantgárd hatása alól azonban ő sem vonhatta ki magát teljesen. Anton Webern művészetének megismerése friss impulzust adott számára. 1958-ban egy brüsszeli hangversenyen hallotta Boulez: Le marteau sans maitre című művét, amely döntő hatással volt rá. Néhány éves kitérőt tett a szeriális, punktuális zene irányába. Ebben a periódusban született többek között a Hegedű concertino, a Hellas című kantáta szvit, a Metamorfoses és végül a korszak lezárásaként a Henri Michau

Bohóc című versére írt Clown. Ebben a stílusban nem volt több mondanivalója. Sőt, kifejezett nosztalgiát érzett a korábban művelt neoklasszikus stílus formavilága iránt.

Különösen a szimfónia műfaja vonzotta, mert hite szerint ebben kifejezhette teljes világképét. A II. szimfónia 1961-ben, még az avantgárd „kirándulás” előtt keletkezett. Az 1970-ben komponált III. szimfónia már új lendületet adott munkásságának, mert visszatalált a saját stílusára. Megírta a Dylan Thomas kantátát, a Hat sor a Satyriconból című kóruskölteményt, a Shakespeare-szonetteket, a IV. és V. vonósnégyest és a IV. hegedű-zongora szonátát. A IV. „Lírikus” alcímet viselő szimfóniája drámaian kihangsúlyozott ellentétekre épül, kedvnek és bánatnak, élet- és halálvágynak kibékíthetetlen kifejeződése.

Darabjait a szerencsés inspiráció, vagy a téma ihletett megszületése után hosszú, kitartó szorgalommal dolgozta ki. A zeneszerzés mellett művészettörténetet is

tanult. Ha egy szép épületet látott, szenvedélyesen analizálni kezdte. Közismert vonzódása a költészethez: dalokat, kantátákat komponált a világirodalom legszebb verseire.

Miközben zeneszerző társai a korszerűbb stílust tanulmányozták, művelték, Ribáry az előbb említett kitérőtől eltekintve egész életére elkötelezte magát a neoklasszikus hagyományokhoz. Ezt tartotta zenei anyanyelvének, amelyben az alkotáshoz szükséges belső szabadságot is megtalálta. Ugyanakkor azt tapasztalta, hogy ez a stílusbeli különbség kordont vont közte és zeneszerző kollégái közé.

De ezt a kordont ő sohasem akarta sem lerombolni, sem átugorni.

Szakmai magánya, zeneszerzői kívül-állása a magánéletére is hatással volt. Szeretett felesége elvesztését nem tudta sohasem kiheverni. Barátságai rövid ideig tartottak, vagy rövidebb-hosszabb időre megszakadtak. Pedig amikor társaságban feloldódott, akkor jól érvényesült intelligenciája, széles látókörű műveltsége, humora. Talán nem is vette észre, hogy mind gyakrabban elveszítette önkontrollját és néha a kelleténél hevesebben lépett fel saját érdekében. Ezzel sokakat elriasztott maga körül.

Végül megkeseredetten, teljesen visszavonult a közélettől és felszámolt minden kollegiális kapcsolatot. Amikor megrokkant egészségét egy operációval visszanyerhette volna, elhárította magától az orvos segítőkezét is.

Néhány évvel ezelőtt Baudelaire két verse alapján koncert-balettet komponált. A megrázó mű alapgondolata már sejtette, hogy Ribáry Antal búcsúra készül:

„Halál, vérkapitány, horgonyt fel, itt az óra.”

 

Ribáry Antal műveinek rádiós felvételei

 1952 (kb.) Vidám köszöntő (Magyar Állami Népi Együttes ének és zkra, vez. Csenki Imre)

1953 Legénycsúfoló (Rossa Ernő) (Menyecskék együttese, Lakatos Sándor és zkra)

Úttörődal április 4-ről (Úttörőkórus, Magyar Állami Hangversenyzenekar)

1954  Szonáta (Banda Ede – gordonka, Petri Endre – zongora)

Rád gondolok (Goethe verse, ford. Szabó Lőrinc) (Jámbor László – ének, a szerző – zongora)
Tavaszhoz (Csokonai Vitéz Mihály) (Jámbor László – ének, a szerző – zongora)
Hősi múltunk dalaiból (Laczkó Mária, Szabó Miklós, Jámbor László – ének, MR énekkara és szimfonikus zenekara, vez. Erdélyi Miklós)

1955 Tavaszköszöntő – nyitány (MRT szimfonikus zenekara, vez. Fejér György)
II. hegedű-zongora szonáta (Garay György – hegedű, Petri Endre – zongora)
I. vonósnégyes (Ney Tibor, Hidi Péter, Banda Márton, Thirring Zoltán)
Tavaszi ébresztő (Gál Zsuzsa) (Udvardy Kamarakórus, vez. Udvardy László)

1956 A szabadságharcról (Búcsú a kedvestől, Bem táborában) (Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének ének és zenekara, vez. Maklári József)

1957 Rondó klarinétra, hárfára és vonószenekarra (ÁHZ, vez. Lukács Ervin)

Szimfonietta (MR szimfonikus zenekara, vez. Lehel György)
Szépen szól a pásztor sípja (Romhányi József) (Sándor Judit – ének, MRT szimf. zkra, vez. Vaszy Viktor)
Várj meg holló – dalciklus (Pálóczy Hováth Ádám gyűjtése) (Sándor Judit, Szabó Miklós, Tóth Lajos, Katona Lajos – ének, MR kamarazenekara, vez. Vaszy Viktor)
Miért oly csendes? (Romhányi József) (Zágon Edina – ének, MR női kara, Magyar Állami Hangversenyzenekar, vez. Gergely Pál)

1959 Dal (Shelley verse, ford. Képes Géza) (Birkás Lilian – ének, a szerző – zongora)
Indián szerenád (Shelley verse, ford. Babits Mihály) (Birkás Lilian – ének, a szerző – zongora)
A szerelem filozófiája (Shelley verse, ford. Szabó Lőrinc) (Birkás Lilian – ének, a szerző – zongora)
Himnusz a békéről (Radnóti Miklós) (MR énekkara, vez. Sapszon Ferenc)
A könnyek kútja – kórusköltemény (O’Shaugnessy verse, ford. Tóth Árpád) (MR énekkara, vez. Bódy Irma)

1960 Gordonkaverseny (Dénes Vera – gordonka, MRT szimf. zkra, vez. Bródy Tamás)

1961 Báli tánc  (MRT szimfonikus zenekara, vez. Erdélyi Miklós)

1962 Barbár tánc (MRT szimfonikus zenekara, vez. Sebestyén András)

1963 Délvidéki kép (MRT szimfonikus zenekara, vez. Breitner Tamás)
Pantomim (zenekarra) (MRT szimfonikus zenekara, vez. Breitner Tamás)

1964 A megsebzett galamb és a szökőkút (Apollinaire) (Palcsó Sándor – ének, MRT szimfonikus zenekara, vez. Borbély Gyula)
Épül a tábor (Donászy Magda) (MRT gyermekkórusa, Kistétényi Melinda – zongora, vez. Botka Valéria)

1965 Hellas – szvit alt szólóra, vegyeskarra és zenekarra (ford. Radnóti Miklós és Szabó Lőrinc) (Komlóssy Erzsébet – ének, Budapesti Madrigálkórus, MRT szimf. zkra, vez. Lukács Ervin)
Románc az évszakokról (Kótzián Katalin) (MRT énekkara, vez. Bódy Irma)

1967 Kilenc miniatűr (III. vonósnégyes) (Tátrai vonósnégyes)

1968 Metamorfózisok (Sziklay Erika – ének, MRT szimf. zkra, vez. Oberfrank Géza)

1969 Zsoldos ének (Palcsó Sándor – ének, MRT férfikara, vez. Breitner Tamás)

1971 Dialogus (Bársony László – mélyhegedű, MRT szimf. zkra, vez. Pál Tamás)

III. szimfónia (MRT szimfonikus zenekara, vez. Pál Tamás)

1972 Öt Shakespeare szonett (ford. Képes Géza) (Csengery Adrienne, Bordás György – ének, a szerző – zongora)
Nyugalom (Christina Georgina Rosetti versei, ford. Kosztolányi Dezső) (Andor Éva – ének, MRT énekkara, vez. Sapszon Ferenc)

1973 Zsiványdal (Serhok Gizella) (Miller Lajos – ének, a szerző – zongora)
Dolgozni kell és énekelni (Sipos Gyula) (KISZ Központi Művészegyüttes énekkara, Dévényi Lajos – zongora, vez. Lantos Rezső)

1974 Ünnepi szimfónia (MRT szimfonikus zenekara, vez. Jancsovics Antal)
IV. vonósnégyes (La Malinconia) (Kodály vonósnégyes)

1975  Három dal Apollinaire verseire (ford. Rónay György, Vas István, Somlyó György)

(Szirmay Márta – ének, MRT szimfonikus zenekar, vez. Sándor János)

1976 Metamorfózisok (Szelecsényi Norbert – zongora)

1978 Hat improvizáció (MRT szimfonikus zenekara, vez. Medveczky Ádám)
Kettős kvartett (Új Budapest vonósnégyes, Kodály vonósnégyes)

1980 Egy tavaszi nap (Serhok Gizella) (MRT énekkara, vez. Sapszon Ferenc)

1981 IV. (Elégikus) szimfónia (MRT szimfonikus zenekara, vez. Medveczky Ádám)
Vázlatfüzet (Sziklay Erika – ének, MÁV szimf. zkra, vez. Mihály András)

1983 Ének Baudelaire nyolc sorára az „Utazás” ciklusból (ford. Tóth Árpád)

(1./ Liszt Ferenc kamarakórus, vez. Párkai István, 2./ MRT énekkara, vez. Sapszon Ferenc)

*