Egri László: Vallásos tematika Bieliczky Joó Sándor költészetében

Egri László: Vallásos tematika Bieliczky Joó Sándor költészetében

reformatus-templom

„A távoli utca szelíd kanyarjában egy fakó Krisztus-kereszt előtt megálltam.”

(Bieliczky Joó Sándor: Pernyévé égetett)

 

Balassi Bálint óta a magyar irodalomban fontos szerepet töltenek be az istenes versek. A vallásos tematika intenzíven rányomta bélyegét többek között Ady Endre, József Attila és Reményik Sándor költészetére is. Egyes szerzők – például a piarista Sík Sándor – egész művészetét nagyrészt az istenes költészet határozta meg. Nem feltétlenül kell mélyen vallásos meggyőződésűnek lenni ahhoz, hogy egy művész termékeny legyen az istenes költemények talaján. A vallásos irodalom korán túllépett a líra keretein, főként a barokk korszak óta számos egyházi műfaj (prédikáció, példázat) képviseltette magát a hazai irodalomban.

Bieliczky Joó Sándor költészetében nem dominálnak az istenes versek. Helyenként előfordulnak (pl. Jézus Krisztus), de nem jellemzőek a biblikus alakok, biblikus helyszínek szerepeltetései sem. Olyan vallási szempontból meghatározó személyek sem jelennek meg műveiben, mint Szűz Mária vagy az Ószövetség művészeti ábrázolásban kedvelt prófétái. Mindezek ellenére rengeteg valláshoz kötődő utalással, szimbólummal és élethelyzettel találkozhatunk a költő műalkotásaiban.

A markáns Isten-kép főként korai verseinek jellemző vonása, kései lírai műveire már nem kifejezetten jellemző. A fiatal lelkület aktív kapcsolatra törekedett a Földön túli misztikus világgal s ez Bieliczky több versében is tetten érhető.

Az ifjúkori versekben megjelenő Isten képét a lírai ént sújtó nehézségek és problémák formálták. Ennek a korszaknak a meghatározó érzelme az édesapa keserű hiánya. Ekkora csapást egy fiatal fiú nehezen tud csak feldolgozni. Ebben a helyzetben Bieliczky édesanyjába és Istenbe tudott kapaszkodni. Az ezekben a költeményekben megjelenő Isten támaszként, reményt keltő segítő hatalomként van jelen.

A költő Tűzben, tűzzel haltam című verséből jól kirajzolódik a lírai én által elképzelt Isten képe, ami jól illeszkedik a tradicionális Isten ábrázolások sorába.

                                               „Ma voltam először az Istennél

                                               S leborultam magas színe előtt

                                               Az angyalok zsolozsmákba kezdtek

                                               Könnyezve csodáltam a teremtőt

                                               Ősz fehér haja fürtökben lógott

                                               Szemében szeretet tüze égett

                                               Szótlanul ült a

                                               magas trónusán

                                               S öröm mámor közt meghalt egy lélek.”  (15.o.)

.A szerzemény olyan templomi aktusokat prezentál, mint a leborulás és a zsolozsma. Szinte megelevenedik az olvasó szeme előtt az Isten színe elé járuló, kétségek által gyötört fiatalember képe. A lírai én csodálattal, alázattal és szeretettel viszonyul Isten irányába, amely érzésekhez némiképp tiszteletteljes távolságtartás is párosul. Istennek a szeretetteljessége és idős bölcsessége emelődik ki a sorokból. Magas trónon ülő agg alakként ábrázolja Bieliczky Istent, akihez útmutatásért, támogatásért fordult. Szüksége is lehetett erre a vers keletkezési évében, 1946-ban, amikor a II. világháború véres emlékképei még elevenen éltek az emberek emlékezetében, illetve édesapja halálának tizedik évfordulója is éppen erre az esztendőre esett. A „ma voltam először az Istennél” lírai megnyilatkozás arra utalhat, hogy a költő és az Isten kapcsolata mindez idáig nem volt kifejezetten szoros, most azonban olyan fordulat következett be, amely kettejük kapcsolatát elmélyítheti.

Az Utolsó estén című vers záró szakasza számos hasonlóságot mutat az előbbi művel. Szintén megjelenik benne az Istenhez fordulás, az Isten elé járulás ünnepélyes eseménye.

                                               „Őrült robajjal még nem is néztek hátra

                                               Tisztán mentem Istenhez meakulpázva

                                               Hazugság mentes szívvel,

                                               mellemet verve Gyász szemmel –

                                               halk zsolozsmákat énekelve.” (17.o.)

 Itt még bensőségesebbé válik ember és Teremtő kapcsolata, nincsenek angyalok, ezúttal a zsolozsmát maga a lírai én énekli. A vers rendező eleme szintén az útmutatásra, a támaszra való kielégíthetetlen igény, amit a korábban részletezett 1946-os keletkezési dátum is alátámaszt. A lírai én itt már saját lelki megtisztulására is utalásokat tesz („Tisztán mentem  (…) Hazugság mentes szívvel”), ami kapcsolatukat tovább erősíti. A költő bátortalanságát jelképezi a zsolozsmák halk éneklése. Nem zengő hangon közelít Isten alakjához, hanem alázattal, visszafogott dallamokkal. Bieliczky „Gyász szemmel” járult a mindenható elé, 1936-ban elhunyt édesapja hiányára utalva. Bieliczkynél az Isten segítsége egy olyan lelki hiánypótlás, amely erőt ad számára a gyász feldolgozására.

Az istenes írások sorát bővíti a szintén 1946-os Az örök titkok vára. A vár Bieliczkyt szimbolizálja, aki kívülről szilárd, de belül rendkívül érzékeny személyiség. Úgy érzi sorozatos támadások érik a külvilágból. Ahogyan ő maga fogalmaz: kapuit ezer júdás döngeti. Elveszítette a bizalmát az emberek irányába. Lelke titkokba burkolózik és a bánat érzése járja át. Bizonyára sok bántást, sértést kellett elviselnie, amelyet művészi megnyilatkozással ad ki magából, mindehhez hozzájárul még az elveszített szülő iránt érzett fájdalmas és nem múló gyász. Két személy van, akik mindig mellette álltak, akiket magához közel engedett: az édesanyja és az általa felségesnek titulált Isten.

„A világ legerősebb vára az én váram

Sérthetetlen acél falak övezik körül

De ott pihen az érzékenység szent királya

És a bánat lassan folydogáló tengerén

Örök őrt áll az anyám – életem fáklyája.

 

Szent falaim hiába döngetik a rongyok

Hiába döngetik kapuit – ezer júdás

Oda bepillantás joga senkinek nincsen

Mert ádáz küzdelmet folytatok ő ellenük

  • Csak neked anyám – és neked felséges Isten.„ (o.)

Teljesen más jellegű az Istenhez való viszonya néhány költeményében. Ibolyák című 1948-as alkotásában a játékos, könnyed tavaszi tájat megjelenítve ekképp nyilatkozik:

Kék ibolyavirágok, istenek illata

érzékszerveimet felkorbácsolta.” (30.o.)

Első alkalommal jelenik meg Bieliczkynél a politeizmus, a többistenhit felfogása. Istenekről beszél, komoly lelki kapcsolatról itt azonban nincs említés. Szintén hiányoznak a bánat, a gyász, a támaszkeresés komplex alakzatai, amelyek korai istenes verseire jellemzőek voltak. A lírai én felszabadult, vidám módon nyilvánul meg.

Az istenek szerepe ebben a versben mellékes szál, nem ez az írás fő rendező ereje.

A költemény egyértelműen nem kategorizálható az istenes versek tematikus csoportjába, mégis érdekes ez az újfajta istenszemlélet.

A politeista istenfelfogás képét tovább erősítette Bieliczky görögországi tartózkodása az 1970-es években. Az antik görög kultúra rányomta bélyegét ezen korszak alkotásaira. Ennek egyik ékes példája a Göröghon című poéma.

Görögország

„Göröghon.

A legendás ókor beles az ablakon.

Istenek, hűs izmú

márvány-csönd karjai intenek.

Istennők tobzódó nászában l

ehullnak a kendők.

Reszketek.

Cipelt e nép sorsával ácsolt keresztet.”  (263.o.)

Ezen versének érdekessége, hogy megjelennek az antik görög politeizmus és a kereszténység fő jellemzőinek sajátos keveredései. Istenekről, ókori eredetű vallási szobrokról, istennőkről ír. A vers záró sorában megjelenő kereszt, amely a gondokat, az emberekre nehezedő problémákat jelképezi, egyértelműen a keresztény vallás lenyomata. Ez a sajátos kettősség azonban jól megfér egy alkotás keretein belül. Ezzel együtt jól rátapint Bieliczky arra a hitbéli űrre, amit a kereszténység évszázadokon át betölteni igyekezett és igyekszik mind a mai napig.

Olyan vallást igényeltek az emberek, amely szenvedéseikkel sorsközösséget vállal.

Az ókori politeista vallások ennek az elvárásnak kevésbé tudtak megfelelni.

A Görög istennők címet viselő vers tovább viszi az előbbi alkotás jellemzőit, azzal a kivétellel, hogy itt a kereszténységre vonatkozó konkrét utalásokkal nem találkozhatunk. Jelen van viszont mindaz a csodálat, amellyel a lírai én az ókori kultúra és művészet örök értékei felé viszonyul. Az alkotásban a görög-római kultúrkör elemeinek szinkretizmusa érhető tetten. Noha a vers domináns rendező eleme a hellén kultúrkör, a „lavina-börtön, forró Vezúv” archaikus római jellegzetességet is a sorok közé csempész. Történelmileg tudjuk, hogy nagyon is szoros az összeköttetés, hiszen a rómaiak előszeretettel másolták a görög műveltség eredményeit, ami a görög istenek adaptálásában jól meg is mutatkozott.

Szintén fontos sajátsága jelenik meg az ókori hitvilágnak Bileliczky Görög istennőkjében. Ez a jellegzetesség az antropomorf istenek képe, akik emberi alakkal és emberi belső tulajdonságokkal rendelkeztek. Nem voltak tökéletes és hibátlan emberfeletti lények, ők is voltak kicsinyesek, haragosak, szerelmesek. A költő az antropomorf elemekre több alkalommal is utal:

„(…) egekben született

férfi markokba szédült

jólelkű és gonoszsággal áldott,

megbocsátó és büntetni tudó

(…) szeretői a pénznek”   (264.o.)

Az antik vallási hagyományokat felvonultató műalkotásokból hiányoznak az emberfeletti hatalomhoz fűződő erős lelki kötődések és az átható spirituális érzelmek.

Az Isten különféle ábrázolási formái mellett találhatunk Bieliczky Joó Sándor lírai világában számos vallásra utaló egyéb komponenst. Ilyen vissza-visszatérő eleme szerzeményeinek a zsoltár kifejezés, ami összegyűjtött verseiben húsz alkalommal fordul elő. Jellemző, hogy a zsoltár nem mint versszervező fő elem van jelen, sokkal inkább mellékes, kiegészítő tartalmi jelleggel bír.

Zsoltár

Több alkalommal a vidéki parasztság mély vallásosságának ábrázolására szolgál a zsoltár szerepeltetése:

„(…) s a lélek kinyílik,

akár a zsoltár a falusi parasztok kérges kezében.” (51.o.)

Az elmúlt század vidéki lakosságának munkás-paraszt rétegére különösen jellemző volt a vallás buzgó gyakorlása. Ennek komoly közösségformáló és összetartó erőt is tulajdonítottak. Szentmise és vasárnap idejére félretették a mezőgazdasági munkálatok embert próbáló feladatait. Vallásosságukból fakadtak azon szigorú erkölcsi előírások is, amelyek ezt a réteget korábban jellemezték.

temető

Bieliczky saját családi kapcsolatainak ábrázolása során is megjelennek vallásos jellegzetességek. Zsófi nagyanyjának emléket állító Emlékek Zsófi nagyanyámról című versében az alábbiakat írja: „Bibliája vánkosa volt, szerette nagyon, mily nagy hatalom! ”, (41.o.). Jelen esetben a Szentírás szolgál Zsófi nagymama szilárd vallási meggyőződésének bemutatására. Nagyanyám című írásában pedig az alábbiakat jegyzi meg a lírai én, miközben szintén a nagymama alakját idézi fel: „(…) vasárnaponként ment a temetőbe. Zsoltáros kezével virágot palántáIt” (62.o.). A halottak emlékének őrzése és nyughelyeiknek gondos ápolása tradicionálisan fontos aspektusa volt a vidéki parasztság életének.

Bieliczky édesanyjához fűződő alkotásaiban a zsoltár többször a vigasztalás, a megnyugvás jelképezőjeként van jelen: „(…) zsoltáros kék szemed vigasztaló mécse.” (Anyám, 59.o). Leányfalui tájkép szerzeményében pedig a béke, a remény megtestesítőjeként tekint a zsoltárokra „Tavasz van. Április. Hívó élet. A színek, a fény rendjében lépek a béke oszlopos templomába s fölzeng bennem a béke zsoltára.” (293.o.).

            A Hallgatás öröme címet viselő kései versében (1978) Bieliczky az alábbi sorokkal zárja művét:

„Felserken bennem a Máté-passió

s ima kondul a lelkemben

a keresztre feszített

Igazakért.” (267.o.)

Vallási témával találkozhatunk ismét. Jelen esetben a szenvedőkkel való együttérzés mutatkozik meg. A korai istenes versekre visszatekintve komoly jellemfejlődés tapasztalható. A magányosan szenvedő, segítséget remélő gyermekből empatikus felnőtt lett, aki nyitott a mások problémáira.

A költő Ráfeszülök című 1980-as rövid rigmusában is vallási utalást találhatunk, ami átvitt értelmet hordoz magában. Ezúttal a kereszt nem a kínokat, az élet nehézségeit jelöli, hanem menedékként szolgál:

„Lehajtom a fejem

öled melegébe,

karod a keresztem

              ráfeszülök égve …” (292.o.)

             Konklúzióként elmondható, hogy bár Bieliczky Joó Sándor költészetében az istenes versek periférikus helyet foglalnak el, a változatos vallási utalások számos olyan írásművét színesítik, amelyek nem illeszthetőek be szorosan a vallási tematikába.

 

Forrás:  „Ez maradt belőlem…” Bieliczky Joó Sándor válogatott versei.

Válogatta: Bieliczkyné Buzás Éva. 2013.