Bieliczkyné Buzás Éva: Rádiófónia a Kossuth rádióban

Bieliczkyné Buzás Éva: Rádiófónia a Kossuth rádióban

Magyar Rádió 6os stúdió

Magyar Rádió 6-os stúdió

 

1974-ben Bieliczky Joó Sándor újságíró-költő férjemet Debrecenből Budapestre helyezték szerkesztőnek. Én pedig a népművelő-könyvtárosi végzettségemmel és hosszabb zenetanulással (hegedű és ének szakon) a Magyar Rádió könyvtárában kaptam állást.

Kiderült, hogy zenei témájú könyvek feldolgozásához kerestek ilyen érdeklődésű könyvtárost. Így kezdődött. 1974–2007-ig (33 éven keresztül) a Magyar Rádió munkatársa voltam.

Három évig a 60 ezer kötetes Szakkönyvtárban készítettem a zenei katalógust, innen a Zenei főosztályra vettek át, a főszerkesztő mellé adminisztratív munkakörbe. Kiegészítésként, (szellemi kielégülésként) évtizedeken át szenvedélyesen gyűjtöttem a zenei dokumentumokat. Ez lett az alapja minden további munkámnak. Szinte elbűvölt mindaz, ami körülvett: a Rádiózenekar-, énekkar-, gyermekkórus tagjainak állandó felfokozott hangulatú jelenléte, valamint a zenei archívum gazdagsága.

Hivatásommá vált a Rádió és a magyar zeneszerzők kapcsolatának feltárása.

Különösen 1985-től kezdve, amikor a Zenetudományi Intézet megbízott a következő feladattal: „A Magyar Rádió új magyar zenei felvételeinek, mecénási szerepének feldolgozása, belső rádiós források alapján, 1945-től kezdve, évek, nevek és a művek címe szerint.”  Tíz évig tartott ez a „mellékes” munkám.

 A másik jelentős esemény a Magyar Zene folyóirattal való kapcsolatom lett. Első alkalommal Lehel György karmester emlékezete című kéziratom jelent meg.

A Rádió zenei vezetői és mások, lelkesen gratuláltak. Ez lehetett az „erkölcsi alapja” annak, hogy a Rádiófónia című sorozatom a Kossuth-adón elindulhasson. Hiszen arra vágytam, hogy a több mint két évtized óta gyűjtött dokumentum halmazt közzé tehessem.

 

Rádiófónia – 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán

 Tervem szerint a sorozatban, az 1925. december 1-ei indulástól kezdve 2000. december 1-ig, tehát a 20. század zenetörténetének nagy részét kívántam feldolgozni időrendben.

Az első adás bevezető szövegében többek között ezt mondtam:

„Ha megkérdeznénk az embereket, hogy a médiumok közül melyiket tartják a legfontosabb közvetítő eszköznek, azt hiszem, legtöbben a rádióra szavaznának. Hiszen ébredéstől elalvásig hallgatjuk. Mindenki megtalálja azt a műsort, ami érdeklődésének leginkább megfelel: a gyerekek a mesét, az ifjúság a könnyűzenét, az érettebbek a politikát, a zenét, az irodalmat, a hívők az egyházi műsorokat.

A választékot még hosszan sorolhatnám. A rádió hangja tehát fontos mindenkinek, ezért jutott eszembe a Rádiófónia kifejezés. A görög eredetű latin szó jelentése: rádióval történő hangtovábbítás, hangközlés. A hang az éteren keresztül oly sok gondolatot, érzést, örömet és szomorúságot visz el minden ember otthonába, munkahelyére, életébe. Így lett a műsor címe a rádió által közvetített emberi és zenei hang, azaz Rádiófónia.

1925, a Rádió megindulása óta a magyar történelemnek több korszakát is átéltük. A mindenkori kulturális élet egyik lenyomata, hogy a Rádió mikor, milyen műsort sugárzott. A rádiózás varázsa és a zenetörténet iránti érdeklődésem hozta létre ezt a sorozatot, amely

  1. december 1-jén, a magyar rádiózás 67-ik évfordulóján kezdődött el a Kossuth adón. Pontosabban a Bartók-adón. De az első adást meghallgatta a „Műsorülés” (a Rádió vezetőkből álló testülete), és úgy döntöttek, hogy ennek a műsornak a Kossuth adón kell menni, hogy a benne lévő sok ismeret minél több emberhez eljusson. Ezért az első adást megismételték a Kossuth adón fő műsoridőben és attól kezdve mindig ott hangzott el.

Havonta egy alkalommal mutattam be a rádiózás hazai hőskorától kezdve milyen eseményeken, változásokon ment keresztül a Rádió zenei műsora. A szövegírás alapja a mindenkori műsorújság volt, de rendszeresen idéztem az aktuális kritikákból is.

A szöveget két hangra írtam: a női hang a konkrét tényeket olvasta fel, a férfihang pedig az idézeteket. Az első 15 adásban én olvastam fel a saját szövegemet, de aztán az egyik főnök úgy döntött, hogy ez a feladat hivatásos bemondóé legyen. (Többen is próbálkoztak, de sajnálatosan nem érezték jól magukat.) Annál inkább Korbuly Péter, aki mind a 185 adásban remekelt. Színészi képességeit is latba vetette, és tökéletesen azonosult a szóban lévő egykori bemondó, zenész, vagy politikus hangjának megformálásával.  Örökre hálás leszek neki ezért.

Idézet a 2004. szeptember 19-én megjelent Rádióújságból:

Gondolatok a Rádiófónia 150. adásához

A rádiózás varázsa és a zenetörténet iránti érdeklődésem hozta létre 1992-ben Rádiófónia című műsoromat. Az időrendi áttekintésben a zene kifejező lenyomata mind a gyötrelmesen nehéz, mind a művészetet kedvelő békésebb időszaknak. Érdekes volt feltárni a Rádió hőskorának kezdeti próbálkozásait, mára már elfeledett, vagy sokak számára ismeretlen eseményeit és előbányászni gazdag archívumunkból az évtizedek óta nem használt felvételeket. Rádiónk egyik értéke az a mecénási szerep, amellyel a magyar zeneszerzőket támogatja: új kompozíciók megrendelésével, bemutatásával, műsoron tartásával, sőt külföldön való szerepeltetésével is – ezért kerül mindegyik adásba néhány új mű bemutatója.

Jólesik felidézni a sok-sok emlékezetes hangversenyt és operaelőadást, híres művészek vendégszereplését, helyt adva nevezetes évfordulóknak, valamint sajnálatos haláleseteknek is.

A Rádió zenetörténetének 75 esztendejét 200 adásba sűrítem – most értem el a 150. részhez. A témák választása szubjektív ugyan, de igyekszem minden fontos eseménynek hűséges krónikása lenni. (Bieliczkyné Buzás Éva)

 

BÚCSÚ A RÁDIÓTÓL

 A Magyar Rádió 75 éves történetét 1925 – 2000-ig 200 részben terveztem közreadni. Jól haladtam a munkával. 2007. május 20-ára volt kitűzve a 185. adás, amikor közölték velem, hogy ez az utolsó műsor. 2007-ben ugyanis új korszak kezdődött a Magyar Rádióban. Az új rádióelnök vezényletével úgy alakították át a műsor szerkezetét, hogy a régi műsoroknak és készítőiknek nem adtak tovább műsoridőt.

Rádiófónia címen 185 műsor hangzott el a Kossuth adón (egyenként 55 percben), amelyek 185 CD-re lettek rögzítve. Adásonként 10 oldalnyi, tehát a 185 műsorhoz 1850 oldalnyi szöveget írtam.

Két évvel később ebből készítettem el a rövidített, írásos változatot négy kötetben. Egyben kiegészítettem az el nem hangozhatott műsorok szövegével.

Ezzel lett teljes a Magyar Rádió 75 évéről készült beszámolóm.

Tudom persze, hogy az utóbbi években óriási változások történtek azáltal, hogy újabb és még újabb rádióadók keletkeztek. És bizony az átlagember, különösen, ha fiatal, azokat hallgatja. Érdekes lehet-e még a rádiózás története, amely arról számol be, hogy mennyi erőfeszítés árán sikerült egyetlen rádiót megteremteni. De, mint tudjuk, minden út az első lépéssel kezdődik.

A Rádiófónia négy kötetében az 1925-től 2000-ig tartó út lépésekről számoltam be. Visszatekintve, hátha érdekes lesz. a sztori, azaz a magyar rádiózás története, kiemelve a zenei aktualitásokat.

Évek múlva elővettem a dossziékban rejtőző dokumentumokat is, és Emlékezzünk zeneszerzőinkre címmel újabb három kötetben tettem közzé, a háromszor 12 = 36 komponistával készült egykori interjút és a többi emléket.

2020-ban készült el, a Debreceni Alföldi Nyomdában.

 

UTÓJÁTÉK

 2008-tól Hajdúszoboszlón, férjem szülővárosában élek. Az ő irodalmi hagyatékát (verseit, újságcikkeit és irodalomtörténeti írásait), valamint az én zenetörténeti gyűjteményemet a Főnix Emlékszobában helyeztem el.

Hajdúszoboszló kulturális havi folyóiratában a Szókimondóban rendszeresen megjelennek (mások mellett) zeneszerzőkről szóló írásaim.

Időközben Alapítványt kezdeményeztem, amelyet 2015. június 1-én a Debreceni Törvényszék „EMLÉKSZOBA ALAPÍTVÁNY – a zene és a költészet ápolásáért” néven bejegyzett.

Az Emlékszobában rendszeresen Baráti találkozót tartunk. A Főnix Versmondó- és Népdalköröm műsoraival pedig igyekszünk a város irodalmi és zenei életét is színesíteni.

  1. szeptember 2-án a Város Képviselő-testülete Szép Ernő Díjban részesített, a Hajdúszoboszló Város Kultúrájáért tett példaértékű zenei és irodalmi munkásságomért.