Bieliczkyné Buzás Éva: Ádám Jenő előadásai a Magyar Rádióban

Bieliczkyné Buzás Éva: Ádám Jenő előadásai a Magyar Rádióban

(Ádám Jenő: 1896. 12. 12. Szigetszentmiklós – 1982. 05. 15. Budapest)

01. Ádám Jenő

Október elején kaptam az üzenetet a Károli Egyetem Pedagógiai Kara Egyházzenei és Zenepedagógiai Tanszékétől, személyesen Méhes Balázs tanszékvezető úrtól, hogy Ádám Jenőről terveznek egy konferenciát, kérve, hogy én is mondjam el a rádióban tartott műsorainak történetét. Mindig meghatódok, ha valaki, vagy valakik Ádám Jenőre emlékeznek. Így van ez most is. Hiszen Ádám Jenő születésének 125-ik évfordulóján méltómódon emlékezünk rá. Megérdemli, mivel sem életében, sem halála után nem kapta meg a neki kijáró megbecsülést.

Ádám Jenő engem nem tanított személyesen zenére, mégis sokat tanultam tőle. 1954 karácsonyán kaptam ajándékba A muzsikáról (zenei alapismeretek) című könyvét. Ez volt az első és leghasznosabb zenei tankönyvem. Később pedig az ő közreadásában megjelenő A dal mesterei című sorozat kötetei lettek kottatáram leggyakrabban használt példányai.

Csak 1980. június 3-án – amikor már 84 éves volt – adatott meg számomra a lehetőség, hogy – mint a Magyar Rádió Zenei főosztályának munkatársa – beszélgethessek vele: tartalmas életéről, melyet lobogó hittel, szenvedéllyel töltött be a zenetanítás, valamint a magyar népdal népszerűsítéséért végzett fáradhatatlan munkássága.

A muzsikáról

A muzsikáról 2 001

A dal mesterei

 

A Magyar Rádió előadója

A harmincas években a magyar zenei élet nagyon sivár volt.

Kodály Zoltán és Ádám Jenő gyakran beszélgettek arról, hogyan lehetne a zenei közízlést fejleszteni. Kodály sürgető feladatnak tartotta az iskolai ének-zene oktatás alapjainak megtervezésével felnevelni a jövő zenekedvelő közönségét.

Ádám Jenő azonban azt gondolta, hogy amíg felnő ez a nemzedék, addig is tenni kell valamit. Mondta is Kodálynak: „Mit szólna Tanár úr, ha én a rádió mikrofonját használnám fel erre a célra? Egyszerre több százezer embert taníthatnék!”

Kodály nem nagyon hitt ennek sikerében. De az elhatározásból csaknem húsz évig tartó népszerű sorozatok váltak.

 

Ádám Jenő előadássorozata: A skálától a szimfóniáig (1941)

Ádám Jenő zeneművei csak ritkán szólaltak meg, de mint a Zeneakadémia tanára annál gyakrabban, nagy sikerrel szerepelt oratóriumok karmestereként, és különösen népszerűek voltak ismeretterjesztő előadásai. Az 1941-es év első felében tíz előadásból álló sorozat hangzott el a Rádióban A skálától a szimfóniáig címmel. Az ismeretterjesztő műsorra az akkori műsorújság, a Rádióélet is felhívta a figyelmet: „A rádió hallgatói közül bizonyára sokan emlékeznek Ádám Jenő Egy dallam vándorlása a zenekarban, vagy A világháború katonadalai című, népszerű előadásaira. Az ő közvetlen, szórakoztatva tanító előadói készsége biztosítja, hogy A skálától a szimfóniáig című újabb előadássorozata is tetszésre fog találni a hallgatók széles körében.”

A zenei alapismereteket szórakoztató, könnyen érthető módon ismertette olyan felnőtt hallgatók számára, akik nem rendelkeztek zenei képzettséggel, de őszintén érdeklődtek a zeneművészet iránt.

Íme egy vélemény az előadássorozat elhangzása után: „Ilyen egyszerűséggel, világos, népszerű, könnyen érthető okfejtéssel még nem hangzottak el előadások e témakörről.”  Ezeket a rádióelőadásokat később írásba foglalta, majd képekkel, rajzokkal, kotta példákkal kibővítve 1943-ban könyv formájában megjelentette.

Ádám Jenő A skálától a szimfóiáig

 Magyar ének – magyar lélek. Ádám Jenő népdalfélórái (1942-1944)

  1. januárjától kezdve, 1944. júniusáig a Magyar ének – magyar lélekcímű rádió-sorozatában a népzene kincseit szólaltatta meg Ádám Jenő, a „néptanító”.

Hiszen kötelességének tartotta, hogy ráébressze a tömegeket legsajátabb zenei kincsére, a népzenére.

Megszervezett egy kis zenekart és kamarakórust. Először elénekelte a dalt (szép bariton hangja volt) aztán elemezte a szöveget, kis történetet is font köréje, elképzelve, milyen alkalomból születhetett meg annak a lelkében, aki azt valamikor énekelgette és ami aztán szájról-szájra terjedt. Minden alkalomra feldolgozott egy népdalt, egy részük nyomtatásban is megjelent 35 magyar népdal címen.

 

Később ezt mondta: „Utólag bevallom, én bizony szándékosan szegültem szembe a közfelfogással, amely 1939-40 táján alig sejtette a körülöttünk settenkedő veszedelmet! Úgy gondoltam, a daltanítás védőoltás, szellemi honvédelem!

1944 májusában, amikor éppen A tavaszi szép időnek kezdetű dallal biztatgattam a gyengélkedő közhangulatot, leplezett szándékomat a német lektor észrevette és letiltottak. Hanem – szörnyű áron bár – az a tavasz mégiscsak eljött és megadatott, hogy eldúdolhattuk a dalt: Felsütött a nap sugára.”

 

1944-ben Kodály Zoltán felszólította Ádám Jenőt, hogy dolgozza ki a Módszeres énektanítást a relatív szolmizáció alapján. Galyatetőn hat hét alatt megszületett a módszer részletes kidolgozása, és elkészült a máig is alapvető fontosságú könyv, melynek elején Kodály Zoltán írta az Útravalót. Íme egy részlete: „Ennek a módszernek részletes gyakorlati leírását kapja itt az olvasó. E vezérkönyv nagyot fog lendíteni énektanításunk ügyén. Szerzője szerencsésen egyesíti magában a legmagasabb zenei képzettséget a népiskolai gyakorlat közvetlen tapasztalataival. (…) Új korszak hajnalán vagyunk. A felszabadult gyermek, emberkort érve, megteremti a magyarabb és boldogabb Magyarországot. És ebben az éneknek is lesz része.”

Kiegészítésként elkészültek a SZÓ-MI énekfüzetek is.

Ádám Jenő munkáját „Magyar módszernek” szerette volna nevezni, mégis Kodály módszer néven lett ismert hazánkban és világszerte.

Módszeres énektanítás

 

A Szabad Nép 1945. április 29-i számában jelent meg a hír: „Május elsején újból megszólal a Magyar Rádió. De ezúttal nemcsak a hang lesz új, hanem a hangnem is. Legyen az új idők új magyar rádiója az emberi értelem, az igaz gondolat, a testvériség és szabadság hirdetője. És ne csak szórakoztatója, hanem nevelője és vezetője is legyen a sokat szenvedett magyar népnek.”

Amikor lehetett, Ádám Jenő folytatta a népdaltanítást ott, ahol a háború előtt abba kellett hagynia. Először a Munkás Kulturszövetség színes, változatos, irodalmi, zenei témájú műsorában vett részt. Később pedig Dalolgassunk címen tartotta félóráit. Mivel akkoriban főleg élő egyenes adások voltak, az esetleges hiba elkerülése miatt mindig nagyon pontosan kidolgozott, s előzőleg kipróbált terv szerint vezette a műsort.

Azonban egy alkalommal az előadás teljesen másképpen alakult, mint ahogy azt előre eltervezte. A kamarakórussal és a kis zenekarral már az adás kezdetét várták. Mindenki elé ki volt rakva a műsorban szereplő zene kottája. Valaki hirtelen bejött a stúdióba és szólt Ádám Jenőnek, hogy azonnal menjen a telefonhoz. Kókai Rezső, a Zenei osztály akkori vezetője hívta és ezt mondta: „Most tudtam meg, hogy Bartók Béla meghalt. Emlékezz rá a műsorodban!” Idő már nem volt arra, hogy az énekkart és a zenekart tájékoztassa a változásról, mert kigyulladt az adást jelző piros lámpa. Rögtönözni kellett. Elkezdte énekelni: Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek … Mindenki csodálkozott a váratlan változáson, de a műsorvezető szokás szerint elemezte a sorokat és megtanította a dallamot.

Aztán bejelentette, hogy Bartók Béla meghalt és ezzel a gyönyörű dallal őt búcsúztatják. S a kis együttes könnyesen dúdolta újra a dalt. Alighanem elsők között voltak, akik a nagy magyar zeneszerzőt elsiratták.

 

A Rádióiskola zenetanára: Ádám Jenő (1959)

  1. szeptemberben indult el egy nagy jelentőségű műsor-sorozat: a Rádióiskola.

Heti négy alkalommal a különböző tantárgyak legismertebb és legnépszerűbb előadói álltak a mikrofon elé: a fizika birodalmába Öveges József professzor kalauzolt, a könnyed hangú, párbeszédes irodalomórát Hegedűs Géza író tartotta, a történelem órán László Gyula ismertette meg hallgatóit a magyar századokkal, Rácz Endre és Takács Etel a magyar nyelvtan szabályait magyarázta.

A zene tanára pedig Ádám Jenő volt. Íme a műsorajánlat:

„A Rádióiskola zenetanára: Ádám Jenő. A hallgatók ismerik nevét, tíz- és tízezrek gondolnak rá hálával, mert az ő segítségével ismerték és szerették meg a zenét.

E műsor-sorozata is valódi „ádámjenői” produkció lesz: egyszerűen, kedvesen, sok-sok zenei példával tarkítva lopja belénk a zeneismereteket. Tisztelettel hallgatjuk a zenetudóst, amint arról beszél, hogy milyen fejlődésen, változáson ment át a világ meg a rádiózás azóta, amióta első előadását tartotta a mikrofon előtt.”

adam jeno 002

fotó: Bieliczkyné

 

1963 őszétől mintegy két éven át sugározta a Magyar Rádió Ádám Jenő újabb előadás-sorozatát Szép ez is címmel. Népdalokat elevenített fel, azzal az életformával együtt, amelyekben azok megszülettek, megidézve az embereket is, akiknek indulatát, élet- és történelemszemléletét e dalok megőrizték számunkra. Ez a sorozat 17 előadásból állt és többször is megismételték. Ádám Jenő nagyon szerette a Rádiót és mindenkor hálával gondolt a kitűnő munkatársaira.

1955-ben Érdemes művész, 1957-ben Kossuth-díjas lett.

A Moszkva téri otthonában

fotó:Bieliczkyné

 

Volt idő, amikor még az ilyen áldásos munkát végző embereket sem kímélték, mint Ádám Jenő. 1959-ben kényszerűen nyugdíjba helyezték, ahogy ő mondta „ereje teljében”. Lelkének lobogása, tanítási szenvedélye azonban nem csökkent!

A Rádióban folytatta a csaknem 20 évvel korábban elkezdett előadásait, sőt, volt ereje, bátorsága ahhoz is, hogy az akkoriban hőskorát élő televízióban – az ismeretlen új közegben is meghonosítsa a zenei ismeretterjesztést.

Egy kritikus így írt Ádám Jenőről: „Akik egyszer is hallották Ádám Jenő előadását, meggyőződhettek közvetlenségéről, megkapó lírájáról, láttató erejéről. A népdalról, a dallamok születéséről, régi korok muzsikálásáról kevesen tudnak olyan szuggesztivitással beszélni, mint ő – a rádióban, a pódiumon és a televízió kamerái előtt egyaránt.”

Ádám Jenő képzett zeneszerző volt – Kodály Zoltán tanítványa, ám a tanítást és az ismeretterjesztést előbbre-valóbbnak tartotta a komponálásnál. Életéről így mesélt:

„Ha visszagondolok az életemre, úgy érzem, hogy egy feszes húr volt kifeszítve, amit úgy hívnak, hogy pedagógia, tanítás. A családom elhatározta, hogy tanító leszel fiam! És lettem tanító és maradtam néptanító. Néha ezt a kifeszített húrt megpendítettem és született belőle valami szép dallam, kamaramű, vagy zenekari kompozíció. De ugyanakkor nagyon erős kordon volt, amit túl sosem léphettem. Minden embernek ott kell dolgoznia, ahol nincs helyettese. Én a zenei ismeretterjesztést választottam. Muzsikálni, énekelni, tanítani az embereket, szeretni, érteni a szépet a zenében is – ez volt a célom!

 

Elhunyt Ádám Jenő

  1. május 15-én, 86 éves korában elhunyt Ádám Jenő.

Horusitzky Zoltán – a pályatárs és jó barát – búcsúztatójában többek között ezt írta: „Ádám Jenő nincs többé. Magam elé idézem Liszt Ferencre emlékeztető markáns arcát, látom értelemtől villogó tekintetét, hallom szenvedélyes, szépen zengő beszédét és érzem szeretetét. Ki és mi volt Ádám Jenő? – teszem fel magamnak a kérdést. Tanár, zeneszerző, karmester, a magyar népdal apostola? Igen, mindez volt, de több ennél. Egyszer azt mondta önmagáról: „Legjobban szeretem, ha tanítónak neveznek.” A tanító nemcsak ismereteket közöl, hanem hitet és eszmét ad, fellobbantja a lelkesedés tüzét. Ilyen tanító volt Ádám Jenő. Lelkének lobogása, tanítási szenvedélye sohasem csökkent. Egész életét átfűtötte a magyar népdalokért való rajongása. A Rádióban egy-egy népdal elemzése: hogy az miért szép, s az, ahogyan ő maga énekelte, olyan művészi teljesítmény volt, ami átforrósította a lelkeket.”

 

Szokolay Sándor zeneszerző is rajongott érte, így fogalmazott:

„Ádám Jenő minden minőségében mozgósító, lelkesítő, sodró lendületű, ellenállhatatlan apostola volt Nemzetünknek! Karnagyként, zeneakadémiai tanárként, zeneszerzőként, tankönyvíróként, elragadó előadóként, a magyar népdal éneklésének Újraélesztőjeként, – a Zene Titkainak nagy Feltárójaként, – mindig és mindenkor szórta aranyát, ránk, és erre az elárvult magyar népre!”

sírja

 

Ádám Jenő: Életem meséje (1990)

  1. november 28-án különleges, 37 részes sorozat kezdődött a Kossuth rádióban. Életem meséje címmel Ádám Jenő, az 1982-ben 86 éves korában elhunyt zeneszerző és tanár történeteit hallgathattuk meg.

A kérdésre, hogy miért csak egy évtizedes késéssel, arra Boros Attila, a műsor szerkesztője így válaszolt: „Most jött el az ideje. Ádám Jenő életének eseményeit néhány évvel halála előtt otthonában magnóra rögzítette. Tanítványai, örökösei adták át nekem ezt az anyagot 1986-ban. Akkor azonban – egyes részletei miatt – szó sem lehetett volna a közléséről. Most jött el az ideje, hogy gondolatait, küzdelmeinek hiteles történetét megismerhessük.”