Bieliczkyné Buzás Éva: A SZÓKIMONDÓ KÖSZÖNTÉSE

300.Szokimondo-cimlapAmikor novemberben kézbe-vettem a Szókimondó 300. lapszámát, végig gondoltam„történetemet” ezzel a kulturális folyóirattal kapcsolatban.

A Magyar Rádió Zenei főosztályának 33 évig voltam munkatársa. Lelkesen gyűjtöttem a zeneszerzők életére, munkásságára vonatkozó dokumentumokat. Ki gondolta volna akkoriban, hogy Hajdúszoboszlón van / lesz egy folyóirat, ahol ezek a történetek megjelenhetnek. Olyan ez, mint egy újjáéledés, hiszen az aktív rádiós élet után bekapcsolódhattam a Szókimondó vérkeringésébe.  Hogyan is kezdődött?

Harmincöt évi budapesti élet után – 2008-ban visszaköltöztem gyermek- és ifjúkorom kedves városába, Hajdúszoboszlóra. Tervem szerint irodalmi és zenei téren kívántam itt is működni, a lehetőségek szerint. A város kulturális életébe való beilleszkedésemet részben Vida Lajos – a Szókimondó című havi kulturális folyóirat szerkesztője segítette. Eljött megnézni az Emlékszobát, fotózott, beszélgettünk, néhány könyvet adtam neki emlékül és jó barátokként váltunk el.

A Szókimondó 2009 decemberi számában már megjelent Bieliczky Joó Sándor három verse.

Lajos említette, hogy a következő számban megemlékeznek róla, mivel decemberben lett volna 80 éves. Én csak rövid szövegre számítottam.  A meglepetés január 15-én ért, amikor elhozta nekem a legújabb példányokat.

Férjem válogatott verseit, írásait tartalmazó kötet alapján írta meg véleményét és azt,a 2010. januári Szókimondóban – a Bieliczky Joó Sándoremlékszámban tette közzé.

A meghatottságtól sírva fakadtam.

1.Szokimondo-cimlap-BS-emlékszám

 

 

  1. 06. 14. Vida Lajos leveléből: „A jövőben könyvek írásával szeretnék foglalkozni, ezért lemondtam a Szókimondó szerkesztéséről. Az utódom Papp András író. Beajánlottalak neki, főleg zenei területre. Szeretettel ölellek: Lajos.”

Üzenetet küldtem Papp Andrásnak: „Az Emlékszobában minden hónap első szombatján, tehát legközelebb augusztus 6-án 15 órakor Baráti találkozót tartunk. Főleg nyugdíjas tanárok (a régi barátaim), valamint irodalomszerető lakosok és versmondó iskolások vannak jelen.

Ha teheti, jöjjön el Ön is. Szeretettel várjuk.”

András elfogadta a meghívást. A találkozás után ezt írta:

„Köszönöm a meghívást, a baráti fogadtatást, és még egyszer gratulálok ahhoz az áldozatos és gondos munkához, melyet a férje emléke, munkájának megőrzése érdekében eddig is tett. Ritka dolog az, hogy az alkotó halálát követően a műveit ily szerető gondoskodással őrzi meg a feleség, a szerető társ. Szeretettel üdvözlöm, András”

Úgy éreztem, ő az, akire rábízhatom férjem irodalmi hagyatékának ápolását. Valóban, attól kezdve mindegyik megjelent kötethez elemzést, recenziót, véleményt, vagy Előszót írt.

Nehéz ma már megszámolni, hogy hányszor jelent meg a Szókimondóban a Bieliczky név.

Úgy mint: Bieliczky Joó Sándor verse, írása, Bieliczkyné Buzás Éva írása, vagy rólunk írt Vida Lajos, Papp András, Halász Ferenc és Egri László.

A 300 Szókimondó 77 számában voltunk benne, de egy-egy lapszámban több vers és több írás is szerepelhetett.

A távol élő ismerősökről szóló írást postán küldtem el. Néhányuk válaszát idézem:

Emlékezzünk Maros Rudolf zeneszerzőre. (2017/2).

Maros Miklós Stockholmból. Kedves Éva! A postás meghozta a folyóiratot.

Nagyon köszönöm. Ez volt az első és eddig egyetlen írás apám 100. születésnapjáról!

Vers és zene. Beszélgetés Decsényi János zeneszerzővel.  (2013/8)

Decsényi János, a 86 éves zeneszerző végig olvasta a Szókimondót és elcsodálkozott,

hogy milyen elgondolkodtató, mély értelmű, tartalmas, nívós írások vannak a folyóiratban. Gratulált a szerkesztőnek!

Százéves Gyarmati Fanni Radnóti Miklós özvegye (2012/9)

Gyarmati Fanni Radnóti Miklós özvegye 2012. szeptember 8-án töltötte be a 100-ik születésnapját. Az irodalom szerető közönség, valamint az ő személyes barátai, tisztelői szeretettel köszöntötték ezen a napon. Gondolatban én is elküldtem neki jókívánságaimat, miközben eszembe jutott, hogy 1978 őszén, férjemmel együtt meglátogattuk Budapesten a Pozsonyi út 1 szám alatti épület II. emeleti lakásában. Közös ismerősünk kérte meg, hogy fogadjon bennünket. Telefon bejelentkezés után látogathattuk meg egy kora esti órában. Meghatott tisztelettel álltunk meg az ajtó előtt, hiszen a névtáblán most is ez olvasható: dr. Radnóti Miklós.

A Szókimondóban megjelent az egykori találkozásról szóló írás, és egy példányát elküldtem Radnótinénak. Igaz, hogy már nem látott, de valaki felolvasta neki.  Ő pedig másnap telefonon köszönte meg!

Ez Andrásnak is jól esett: „Nagyon szép, és kedves figyelmesség Fifi nénitől, hogy vette a fáradtságot és köszönetet mondott. Azt hiszem, ennek a szép gesztusnak mindannyian örülhetünk.”

 

A Szókimondó példáján indítottam el az Emlékszoba Alapítvány internetes folyóiratát Hajdútánc.hu címen, amely folyamatosan működik. A Szókimondó pedig havonta jelenik meg, de milyen izgalommal nyitom ki, hogy van-e benne írásom és vajon a mások munkája milyen örömmel tölt el?

A továbbiakban is kívánok minden írónak és olvasónak sok hasonló élményt.