Bieliczky Joó Sándor: VÁGYÓDÁS

Bieliczky Joó Sándor: VÁGYÓDÁS

Hollóstető 1

Mindig velem van a kedves,

együtt mártózunk bele a táj szépségébe

bottal a kezünkben, dallal ajkunkon

lobogunk a hegyek zengő visszhangjában

akár a szél záporában kígyózó zászlók.

Szép ez a színek millióival eljegyzett

hegyvidék, csak este komor és félelmetes

amikor az erdőre ráborul a sötét

és csönd neszez a sűrű alagutjain –

s a falu széléről komondorok ugatása

kondul bele az alvó erdők nyugalmába.

Jegesebb és csillogóbb itt az ivóvíz is,

mint a szőke Alföld kenyértermő forróságában,

de ismeretlen és idegen nekem ez a táj

még akkor is, ha pompája bénítja

a szem csodálatát, s különös zene a levelek muzsikája,

mert lelkem az aranyporos utak emberével

ölelkezett össze jó baráttá

és ott élnek a Hajdúság

falvakká és városokká szépült pusztáin

azok, akiknek lelke és visszaváró

gondja és öröme örök kísérőm útjaimon

és Debrecen lombosodó ígéretében

lesi érkezésünket otthonunk

és puha fészkünkbe térve

zuhatagként ömlik ránk az álom.

(Hollóstető, 1963. augusztus 2.)

Debreceni ház

Debrecen Szent Anna (akkor Béke) út 8. III.20

Bieliczkyné Buzás Éva: HONVÁGY

1937. október 31-én, a Reformáció Emlékünnepén, vasárnap születtem. Református vagyok és vidéki magyar, mert 35 évnyi gyönyörűséges-fájdalmas budapesti lét után is visszavonzott Hajdú-Bihar.

A budapesti lét gyönyörűséges volt, mert részem lehetett abból a magasrendű kultúrából – ami csak Budapesten lehetséges: Zeneakadémia, Operaház, MTA Zenetudományi Intézete, hangversenyek, múzeumok, irodalmi estek, és munka a Magyar Rádió Zenei főosztályán. Magamba szívtam Budapest és a Dunakanyar egyedülálló, szépséges panorámáját. Itt éltem át és nem feledem a meg nem ismételhető, boldog, eufórikus napokat. De itt éltem át a nagy fájdalmakat, lelki szenvedéseket, veszteségeket is. A Rózsadomb 20 évig, a Pasarét 13 évig (Bartók Béla egykori otthona közelében), és Leányfalu nyaralója 22 évig nyújtott élhető otthont számunkra. Majd a kedves halottaimnak a Farkasréti temető adott átmenetileg nyughelyet. Négyen mentünk Budapestre szerencsét próbálni (férjem, mindkettőnk édesanyja és én), végül egyedül jöttem vissza. Magammal hozva a hamvakat tartalmazó három urnát – hogy szeretteim szülőföldjükben, a Hajdúságban kapjanak örökös pihenő-helyet.

Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy részem volt sok jóban, és hogy kibírtam a megpróbáltatásokat is. Egyszer csak észrevettem, hogy az érdeklődésem, a figyelmem a Hajdú-Bihari városok, falvak, az ott élő emberek sorsa felé fordul, s a református lelkem imára hangolódik a Debreceni Nagytemplom, a Hajdúszoboszlói-, a Konyári- és a Kismarjai templom láttán, jelezve, hogy vissza kell jönnöm a gyökereimhez.

2008-ban – mikor leköltöztem Budapestről Hajdúszoboszlóra – elbúcsúztam az addigi életem jó és rossz eseményeitől. Meghalt a férjem, az anyósom, az édesanyám – akikkel együtt éltem – vége lett a 33 évig tartó rádiós munkámnak. Felszámoltam Leányfalun a hétvégi kertemet, a budapesti lakásomat. Az életem addigi fejezetét véglegesen lezártam.

Az újrakezdés? Csak annyi vágyam volt, hogy itt Hajdúszoboszlón, – újságíró-költő férjem szülővárosában – elhelyezhessem az ő irodalmi hagyatékát. És abban reménykedtem, hogy a város ezt befogadja. Szívós munkával azonban ennél többet is elértem: Berendeztem a Főnix Emlékszobát, megszerveztem a Baráti kört és a Versmondó kört.  S hogy mindez megmaradjon a jövő számára is, létrehoztam az Emlékszoba Alapítványt. Megírtam, összeállítottam, kinyomtattam hét irodalmi, nyolc zenei, azaz tizenöt (15) könyvet, kettőnk életművét.

Reforrmátus templom Hajdúszoboszló_