Bieliczky Joó Sándor: LELKEM ŐRZI AZ IDŐT
Születésnapi óda 41 éves feleségemnek
Amire hazaérsz,
talán elkészül a vers is …
dajkálom magzatát huszonkét éve,
akkor még fiatal nyár dalolt bennem,
hajnalok pirkadtak lépteim zenéjére.
Kavargott, forgott velem a vemhes Idő,
karjaimban feszült az ölelés,
ajkam néma volt, akár a gémeskutak mélye
mosoly pihézett a szememben.
Karjaimban tartottam a világot,
vállaimon hordtam az eget,
homlokomra gyújtottam a napot,
szemembe égettem a csillagokat
s éjszakai sétámkor a Holddal takaróztam.
Rétek és mezők illata feleselt velem,
gólyák köröztek a Föld és az Ég között,
a búzák kalászba gömbölyödtek,
az ér nádasában szellőző szelek húztak,
a roggyant pajták esőtől védtek,
óriás körtét loptam a szomszéd kertben
Neked,
ha látták is, behunyták a szemüket,
mint szalonnasütés után a parázs.
Rám-penderültek a boldog napok órái,
harsanó kedvű foglya voltam az örömnek,
roppant erejű akarat indázott bennem,
amikor érezve-láttam a szerelem nyílását szemedben.
Két évtized s mellette még két ballagó esztendő,
lelkem őrzi az Időt,
benne az együvé-tartozást,
a felkonduló harangok énekét …
A Sorsomban hordom Veled a világot.
(Budapest, 1978. október 31.)