Bieliczky Joó Sándor: LELKEM  ŐRZI  AZ  IDŐT

Születésnapi óda 41 éves feleségemnek

 

Amire hazaérsz,

talán elkészül a vers is …

dajkálom magzatát huszonkét éve,

akkor még fiatal nyár dalolt bennem,

hajnalok pirkadtak lépteim zenéjére.

Kavargott, forgott velem a vemhes Idő,

karjaimban feszült az ölelés,

ajkam néma volt, akár a gémeskutak mélye

mosoly pihézett a szememben.

Karjaimban tartottam a világot,

vállaimon hordtam az eget,

homlokomra gyújtottam a napot,

szemembe égettem a csillagokat

s éjszakai sétámkor a Holddal takaróztam.

Rétek és mezők illata feleselt velem,

gólyák köröztek a Föld és az Ég között,

a búzák kalászba gömbölyödtek,

az ér nádasában szellőző szelek húztak,

a roggyant pajták esőtől védtek,

óriás körtét loptam a szomszéd kertben

Neked,

ha látták is, behunyták a szemüket,

mint szalonnasütés után a parázs.

Rám-penderültek a boldog napok órái,

harsanó kedvű foglya voltam az örömnek,

roppant erejű akarat indázott bennem,

amikor érezve-láttam a szerelem nyílását szemedben.

Két évtized s mellette még két ballagó esztendő,

lelkem őrzi az Időt,

benne az együvé-tartozást,

a felkonduló harangok énekét …

A Sorsomban hordom Veled a világot.

(Budapest, 1978. október 31.)