Bieliczky Joó Sándor két verse

 

Nagymama, Gyuszi és én

Bieliczky Joó Sándor: Nagyanyám

Ezüst hajának

Szemfedője volt

Frissen vasalt

Suhogó fejkendője.

Szoknyája korcán

Az Idő foga fénylett,

Míg vasárnaponként

Ment a temetőbe.

 

Zsoltáros kezével

Virágot palántáIt

S lelkéből kicsordult

A siratóének,

És emlékeinek

Tisztult horizontján

Kéklő nyárként szöktek

a pergament évek.

 

Gyermekkoromban ­–

Tűnődve néztem

Lisztet szitáló

Hervatag kezét,

S a kemencepadkán

Mohón kóstoltam

Leveles, illatos

Cseresznyés rétesét.

 

A sírja fölött mély,

Kopott már a fejfa,

Vén betűk kígyózzák

Egyszerű nevét:

Az őszirózsás szél

A hant könyvét lapozza,

S én feldobogni érzem

Porladó szívét.

 

(Megjelent: Kiskunság, 1957. augusztus)

Zsófi nagymamám

 

BS utolsó fotója

Bieliczky Joó Sándor: Szeretnék szépen …  –  Férfi vers! 

 

Ötvenen felül

az Ember készül,

hogy a halálra

csikósként felül.

Nem mintha annyira vágyna

a földi-mély agyagos ágyba.

De romlik a szív, az idegtornya

hullatja falát a fáradt porba.

Nem voltam s nem vagyok búimádó

de érző sorsom sok-mindent látó.

Éppen ezért, ha kopognak értem

a búcsúzáskor nem roggyan térdem.

Szeretnék szépen, suhanni halkan,

a címzett én leszek, hogy meghaltam.

 

(Budapest, 1982. december 26.)

Bieliczky Joó Sándor

(Hajdúszoboszló 1929. december 12. – Budapest 1983. május 8.)

DSC00121 (2)