Bieliczky Joó Sándor két verse

Bieliczky Joó Sándor két verse:

Hsz fürdő

SÉTA  SZÜLŐVÁROSOMBAN

                                                                       

Jódszagú délután, brómfény alkonyat

percenő színek takarják arcodat,

a kapuk előtt korhadó kispadok

itt formálódtak az induló sorsok

Lidi néni a csillagokból jósolt,

a szívünkbe tágult a messze égbolt,

csak lányok szépülnek oly tiszta hittel,

mint az én városom fiatal szívvel.

(Hajdúszoboszló, 1970. április 4.)

 

ALSZIK  A  KIS  BALÁZS

Dok20

Rügyekből pattannak

a fehértüzű virágok

a zöld örömű tavaszban

látom a nagy ölelésű világot,

köröttünk gyermek alszik,

forró csend az álma,

átkarolja őt a szeretet

és a fény-húrok muzsikája

ha nyitja szemét, benne látom sorsom,

a jövendőnk, a csillagok földi érkezését,

érte nyúlok, ölembe zárom, mint könyv a betűket,

mint az ember szeretteinek örök emlékképét.

 

(Debrecen, 1970. április 5.)

(Budai Ákos Balázs a keresztfiunk)

  

Bieliczky Joó Sándor magánjegyzeteiből

Debrecen TSZ üdülőben

A gépíró. „A költő már évek óta nem volt szerelmes és egy szép nyári hajnalra virradóan nagyot dobbant a szíve. Hírtelen oda kapott és … egy kislány kezére tévedt a keze. Nem a szervi szívbaj dobogtatta meg az örökmozgó és daloló kis gépet, hanem a szerelem. Mi mást tehetett, bevallotta. „Én is magá … Téged” – helyesbített harmadik találkozásuk napján a lányka.

Egybe szerelmesedtek, összeházasodtak.

A költő írta a verseket, a kis feleség-gépíró pedig pötyögtette a verseket. Csupa vers volt minden a szobában. Még a virágok is versből voltak. Az írógép már kívülről szavalta az összes verset.

És a kicsi feleség pedig … az írógéppel szavalt együtt. Hiába! Ez a világ rendje. A költő, vagy író, vagy újságíró házasélete csak akkor tökéletes, ha a felesége gépíró is. Milyen furcsa érzés lehet, amikor a múzsa önmagát pötyögteti az írógépen?!”

(Debrecen, 1963. június 15.)