Bieliczky Joó Sándor: Emlékezés Kassák Lajosra

Kassák Lajos születésének 133. évfordulójára

Bieliczky Joó Sándor: Emlékezés Kassák Lajosra

Kassák fiatalon

  1. március 21-én született Érsekújváron Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író és festő. A Tett és a Ma című folyóiratok szerkesztőjeként, valamint képzőművészként vezető szerepe volt az avantgarde mozgalmak, majd főleg a konstruktivizmus hazai művelésében, megismertetésében.

A Tanácsköztársaság leverése után Keszthelyen letartóztatták, majd felhozták a budapesti gyűjtőfogházba. Innen elvtársai segítségével kiszöktették és hajóval Bécsbe vitték. Hat évet töltött ott emigrációban. 1926-ban tért vissza Magyarországra és folytatta irodalmi, szerkesztői és képzőművészeti tevékenységét. A felszabadulás után szerkesztette az Alkotás, a Kortárs és az Új idők című folyóiratokat.

Kassák kalapban

Röviden így foglalható össze Kassák küzdelmes, harcokban edzett életútja. Ezek után nézzünk az életrajz mögé, amelynek feltárásában az író felesége segített.

             – Hogyan ismerte meg Kassákot?

– Megismerkedésünknek érdekes a története. Fiatal diáklány koromban baloldali gondolkodású emberek társaságában forogtam, éltem. Tizenöt éves voltam, amikor egyik zeneművészeti főiskolás barátom hozott egy könyvet, a kezembe nyomta, és így szólt: ezt olvasd el, aki e mű írója, az egy ember! Ez volt Kassák Egy ember élete című könyve.

Huszonegy éves koromban a barátnőm elvitt egy előadásra, amelyet a Lido kávéházban a Munka című folyóirat munkatársai rendeztek. A teremben, a hosszú asztal végén megláttam Kassákot. Megálltam az ajtóban, és nem tudtam a szemem levenni róla. Rendkívül fiatalosnak tűnt, bár akkor már közel volt az ötvenhez. Fantasztikus szuggesztív erő sugárzott belőle. Szinte féltem tőle.

Három évvel később, 1938-ban meghalt az első felesége. A barátnőm megkérdezte tőlem, hogy segítenék-e Kassáknak gépelni és egyéb adminisztrációs teendőket ellátni, amelyeket korábban a felesége végzett. Igennel válaszoltam. A Zémann kávéházban mutatott be a barátnőm Kassáknak. Beszélgetés közben az eddigi félelmem vele szemben hamar feloldódott.

Az ismeretségből rövid időn belül életre szóló szerelem, majd házasság lett.

Hónapok elteltével kérdezte meg, hogy olvastam-e valamelyik írását. Eddig nem érdeklődött felőle. Ezt követően felolvastatta velem A ló meghal, a madarak kirepülnek című versét. Ekkor kezdtem érteni költői nagyságát és bűvöletbe ejtett.

             – Milyen alkotótípus volt?

– Töprengő. Ha valamelyik művét befejezte, úgy érezte, soha többé nem tud írni.

Utána néhány hónapig sétálgatott, horgászott, baráti társaságba járt. És nem vett sem tollat, sem ecsetet a kezébe. Egyszer csak azt mondta: regényt diktálok! Mindent diktált, a vers kivételével, azt kézírással mindig egyedül írta. S úgy dolgozott – lehet látni a kéziratain, gépiratain –, hogy nagyon keveset javított. A megjelent művet azonban már nem olvasta el.

             – Melyek voltak a költő legkedvesebb, saját versei?

– A régiek közül A ló meghal, a madarak kirepülnek című elbeszélő költeménye. Nagyon fájt neki az, hogy a Máglyák énekelnek című lírai prózáját nem értékelték megfelelően. S most az utóbbi években már remekműként emlegetik, amely emléket állít a Tanácsköztársaságnak. Szerette számozott verseit. Azt a verssorozatot, aminek címet sem adott. A későbbiek közül szívéhez nőtt a Requiem egy asszonyért című verse, amelyben első feleségére emlékezik. Utána engesztelésül írt még egyet mind a két feleségéről: Asszonyok dicsérete címmel.

             – Melyik volt utolsó költeménye?

– A posztumusz kötetét én állítottam össze. Ennek címe: Üljük körül az asztalt.

Időrendi sorrendben –, ahogy én meg tudtam állapítani – az utolsó versének címe: Veled vagyok. Melyet így fejez be: „aztán elindulsz szótlanul és magaddal viszed életem”.

             – Mi volt időskorának legnagyobb öröme?

– Legnagyobb öröme nem is az irodalmi, hanem képzőművészeti sikerei voltak.

Élete utolsó évtizedében sok helyen mutatták be képeit is. Az 1960-as párizsi gyűjteményes kiállításának óriási sikere volt, azután Svájcban, Franciaországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Olaszországban, Ausztriában. Sok külföldi folyóiratban és más kiadványban is részletesen foglalkoznak képzőművészeti munkásságával.

Kassák festménye

             – Milyen egyéniség volt Kassák Lajos?

– Olyan volt, mint egy kőszikla. Magától értetődő erővel tört ki belőle minden, akár a költészetben, festészetben, magatartásában s az emberekkel való viselkedésében. Egyéniségét nem lehetett analizálni, szétszedni. Fizikailag nem volt ellenálló, mégis sokat kibírt, mert ismerte saját lehetőségeit. Mértéktartó volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy magas kort ért meg.

Egyéniségéről hadd valljon maga a költő: „Nem széplelkű költő vagyok én, hanem egyszerű munkásember, aki szereti az anyagot, s úgy érzi, föl kell emelni azt a legmagasabb egységbe. Nem nyugszom bele, hogy úgy vannak a dolgok, ahogyan vannak, s az anyag átalakítása, a magam képére való formálása, ez az én költészetem”.

Pesti Műsor (1977. március 24.)

 

KASSÁK LAJOS: BIZAKODÁS

 

Messze még a kapu.

Lépteimet számlálom

a mező csöndjében

amely magába szív

minden zajt

neszezést.

 

Utak nem vezetnek el innen.

A folyó zsombékok

és liánok közt bujkál.

Sas hiába köröz a magasban

Nem fedez fel semmit.

 

Ez a táj csak a vének emlékében él.

Sietek hogy minél előbb

köszönthessem őket.

Beszélek nekik

a fehér barikáról

farsangi bálok fényeiről

elaltatom a gyerekeket

akik anyjuk után sírnak.

 

Messze ide a kék ég

messze a szerelmesek ligete

messze a kapu

Nem fedez fel semmit.

és nem találom az asszonyt

aki feltette rá a keresztvasat.

 

Kassák aláírása