Bieliczky Joó Sándor: EGY SZEMTANÚ ZSOLTÁRA

Radnóti Miklós költő életének utolsó hónapjai: 1944. május 20-án harmadjára hívták be munkaszolgálatra. A szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban, a szörnyű körülmények között is csodálatos verseket írt. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetébe vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes volt remekművek írására. 1944. november 4-én, vagy 9-én Abda község határában 21 társával együtt tarkólövéssel végezték ki. Exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg a noteszába írt költeményeket. Rá emlékezünk a következő verssel.

 

radnotim

 

Bieliczky Joó Sándor: EGY  SZEMTANÚ  ZSOLTÁRA

 

Bús fekete fagyos sóhajok

örvénylő sodrában hallgatok

az eclogák visszhangja éled,

fájó-didergős üszkös élet

néma jajában égtünk ketten

az emlékező görcsös csendben

tekintetében rőzse-lángok

lobbantak gyújtva zord világot

halált idéző dermedtséget

szívekben sajgó messzeséget

golyó lyuggatta tarkók vérét

a gyáva-gyilkos hóhér-vércsét

a bori kövek piros gyászát

Radnóti élni vágyó álmát.

Együtt rettegtek a halálban

üvöltő kínok áramában

látta a költőt verset írni

könny nélkül szép szerelmet sírni

a holdfényben messze merengve

beleizzva a reggelekbe.

A hazatérés volt az álma

a zord ébrenlét mécsvilága

csillagai voltak a versek

fényükkel írta a szerelmet.

A barát él, a költő halott

álmaiban az Idő ragyog.

 

(Debrecen, 1973. március 4.)

 

Koppel Jakab együtt volt Radnóti Miklóssal Borban.

Bieliczky Joó Sándor a vele való beszélgetés után írta a verset.

 

Radnóti Miklós (Budapest, 1909. május 5.– Abda, 1944. november 9.)