BEETHOVEN ÉS A MAGYAROK

 

Bieliczkyné Buzás Éva

BEETHOVEN ÉS A MAGYAROK

Ludwig van Beethoven (Bonn, 1770. december 16. – Bécs, 1827. március 26.)

beethovenJosephine_Brunsvik

 

  1. december 16-án emlékezzünk Ludwig van Beethovenre, a 250 éve született nagy német zeneszerzőre. A klasszikus zenében Haydn, Mozart és Beethoven teremtettek csodálatos korszakot a muzsika folyamában.

„Beethoven középtermetű, vállas, telt arcú volt; dús haja felborzolt, lelkes szeme nyugtalan, kedélyes vonásai pedig – főleg ha zenéről szólott – érdekesek, hódolatra gerjesztők, szelleme nemes, szíve tiszta, lángolt az igazságért és a szabadságért.”

Hamar ismert lett zongoravirtuózként és – jóval lassabban ugyan – zeneszerzőként.

Népszerűsége fokozódott, amikor Európa nagy városaiban hangverseny-körutat tett.

1806-ban eljutott Magyarországra is, Martonvásárra, a Brunszvik grófok birtokára.

 

BEETHOVEN ÉS A BRUNSZVIK CSALÁD BARÁTSÁGA

Brunszvik Antalnak és feleségének négy gyermeke született: Teréz, Ferenc, Jozefin és Karolina. A Brunszvik gyermekek nevelésével főként apjuk foglalkozott. Ő adta kezükbe az antik szerzők műveit, amelyek ráirányították figyelmüket a szép szeretetére, az igazság tiszteletére, az önfeláldozásra. Később, valóban e szerint éltek.

A családfő halála után fia, Ferenc vette át a birtok irányítását.

A fiatal Beethoven híre Martonvásárra hamar eljutott, Brunszvikék ugyanis már az első zongoratriók (1795) előfizetői között is ott voltak. A híres zeneszerző és a Brunszvik család története azonban akkor kezdődött, amikor az özvegy Brunszvikné fejébe vette, hogy lányai tőle vegyenek zongora leckéket. Erre 1799 májusában került sor Bécsben, amikor a főúri körökben kedvelt mester tanította a huszonnégy éves Terézt és a húszéves Jozefint.

A Brunszvik nővérek már akkor rajongtak a fiatal komponistáért, midőn még csak néhány műve alapján ismerték. Beethoven pedig, aki a tanításra általában sajnált időt és energiát pazarolni, olyannyira megkedvelte őket, hogy velük volt reggeltől estig. Ennek nem csupán a lányok rendkívüli muzikalitása volt az oka, hanem a rájuk oly jellemző közvetlenség és természetesség is.

A bécsi 18 nap gyorsan elröppent. Amikor újdonsült barátnői hazafelé indultak, Beethoven

A kedves közelléte című Goethe-versre írt dallal (négykezes zongora-kísérettel) kedveskedett nekik, az alábbi ajánlással:

“A két Brunszvik grófnő emlékkönyvébe. Semmit nem kívánok annyira, mint azt, hogy e kis zenei áldozat eljátszásánál és eléneklésénél gondoljanak az Önöket őszintén tisztelő barátjukra, Ludwig van Beethovenre. Bécs, 1799. május 23.”

 

Goethe: A kedves közelléte (Szabó Lőrinc fordítása)

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti / a tengerár;

rád gondolok, forrás vizét ha festi / a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol / az utakat;

s éjjel, ha ing a kis palló a vándor / lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám / és partra döng;

a ligetben, ha néma csend borul rám, / téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva / összetalál.

A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. / Ó, jössz-e már!

 

Ekkor kezdődött közöttük „a benső, szívbéli barátság”, amely a Mester haláláig tartott. Brunszvik Ferenc barátja és mecénása lett. A zeneszerző 1806-ban Martonvásáron vendégeskedett, ott fejezte be az Appassionata szonátát, amit Brunszvik Ferencnek ajánlott. Brunszvik Teréz pedig mélyen tisztelte a zeneszerzőt.

De Beethovent – Jozefinhez fűzték gyengéd szálak.  (Erről tanúskodik az a 14 levél, amelyek a grófnő hagyatékából egy műgyűjtőhöz, majd a bonni Beethoven-Haus birtokába kerültek. Csak 1957-ben hozták nyilvánosságra e dokumentumokat.)

A lányok hazautazása előtt váratlan esemény történt: az 50 éves Deym gróf, a bécsi Müllers Kunstgallerie tulajdonosa első látásra szerelmes lett, és megkérte Jozefin kezét.

Brunszvikné, akit elkápráztatott Deym titkos tanácsosi rangja és a vagyon, amelyet e cím és a műcsarnok mögött sejtett, (később derült ki, hogy tévedett) kényszerítette lányát, hogy igent mondjon. (Ő ugyanis fiának, Ferencnek akarta biztosítani a családi birtokot, ennek előfeltétele azonban az volt, hogy a lányokat gazdag kérőkhöz adja.) Jozefin sírva-zokogva, de meghajolt anyja akarata előtt. A sebtében megtartott esküvő 1799. június 29-én volt Martonvásáron.

Jozefint csak az vigasztalta, hogy ezután Bécsben élhet, Beethovenhez hasonlóan, aki továbbra is tanítja őt zongorázni. A szalonjukban pedig házi koncertek kezdődtek.

E zenetörténeti jelentőségű alkalmakon (olykor ősbemutatókon) főként Beethoven művei hangzottak el a Mester irányításával. A koncerteken számos jeles művész mellett a ház úrnője is meg-megcsillogtatta tehetségét. Deym és Beethoven kapcsolata szívélyes volt. A zeneszerző öt kis darabot írt a gróf zenélő órájához, aki ezt ajándékkal viszonozta.

Jozefin, az ifjú feleség és anya szépsége ezekben az években teljesedett ki. Férje kedvenc szavajárása szerint olyan, mint a viruló rózsa. Amikor fehér atlasz ruhájában, sötét hajában piros rózsával megjelent egy-egy opera bemutatón vagy táncteremben, minden szem feléje fordult. A törékeny asszony gyors egymásutánban négy gyermeket szült. Amikor a negyedik világra jött, Deym gróf már nem élt. A 24 éves tapasztalatlan özvegyre rászakadt a rosszra forduló anyagi helyzetük, és a gyermekek felnevelésének gondja.

Beethovennel csak a férje halála után találkozott újra. A zeneszerző, aki vonzalmát eddig mélyen titkolta, “a remény kapuját látja megnyílni”. És ez egyszer nem csalódott, vonzalma viszonzásra talált. Beethoven, akit hallásának fokozódó romlása – mint írja – „évek óta egyre reménytelenebbé tett a földi lét minden boldogságával szemben”, most némi elégtételt kapott a Sorstól. Jozefinnek hála, végre boldog. Alkotókedve lendületet kap, ekkor lepi meg Jozefint a Christoph August Tiedge (1752. – 1841.) német költő An die Hoffnung (A reményhez) című versének megzenésítésével (op.32). Elkészül a “Leonóra, avagy a hitvesi hűség” (Fidelio) című operája is.

 

Jozefin egyedülálló szerepet töltött be Beethoven életében, akihez – anyját leszámítva – egyetlen más nő sem állt olyan közel, mint ő. És egyetlen más nő sem gyakorolt akkora hatást sorsára, alkotótevékenységére, mint Brunszvik Jozefin, a „Halhatatlan Kedves”.

Beethoven és Jozefin kapcsolata 1807-1808 körül átmenetileg megszakadt.

De a szerelmük nem ért véget, hanem négy év múlva ismét fellángolt, s csak később került sor a végleges elválásra. A “Halhatatlan Kedvesnek” szóló levél a kutatás szerint 1812. július 6-án és 7-én keletkezett a csehországi Teplitzben. Előtte, Beethoven Prágában találkozhatott szerelmével, akinek a híres levelet írta.

RÉSZLETEK BEETHOVEN LEVELÉBŐL:

” Július 6-án reggel – Angyalom, mindenem, Énem! – Ma csak néhány szó, éspedig ceruzával – (a Tiéddel). Miért e mély bánat, mikor a kényszerűség beszél? Fönnállhat-e másként szerelmünk, mint áldozatok árán, azzal, hogy semmit sem kívánunk? Megváltoztathatod-e azt, hogy ne légy egészen enyém, én se legyek egészen a Tiéd? – Ó, Istenem, tekints a szép természetre, és nyugtasd meg a kényszer miatt háborgó kedélyeket. A szerelem mindent követel és joggal: így vagyok én Veled, Te velem. Csak nagyon könnyen elfelejted, hogy nekem magamért és Érted kell élnem. Ha teljesen egyesülnénk, éppoly kevéssé éreznéd e fájdalmas tényt, mint én.

(…) Remélem, nemsokára látjuk egymást. Szívem tele van sok mondanivalóval részedre.

Ah, vannak pillanatok, amelyekben úgy érzem, hogy a beszéd még semmi. Vidulj föl, maradj az én hűséges, egyetlen Kincsem, Mindenem, miként én a Tied vagyok.  Hű Lajosod

 

Hétfőn este, július 6-án. – Szenvedsz, Te, legdrágább lényem.

Ah, ahol én vagyok, ott vagy Te velem. Magammal és Veled beszélek. Tedd lehetővé, hogy Veled élhessek! Milyen élet!!! Nélküled – üldözve itt-ott az emberek jósága által, akik az enyémet éppoly kevéssé akarják szolgálni, mint én az övékét. Az embereknek ember iránt való alázatossága fáj nekem. És ha magamat a mindenséggel összefüggésben tekintem, mi vagyok én és mi az, akit a legnagyobbnak neveznek! És mégis, ebben is az ember istenisége nyilvánul meg. – Bármennyire szeretsz is, én még jobban szeretlek. – De ne rejtőzz el sohase előlem. – Jó éjt!

 

Jó reggelt! Július 7-én. – Már az ágyban Hozzád szállnak gondolataim, én Halhatatlan Kedvesem, itt-ott vidáman, azután ismét szomorúan, várva a sorstól, meghallgat-e bennünket? – Élni csak egészen Veled tudok, vagy sehogy. Igen, elhatároztam, addig bolyongok a távolban, míg csak karjaidba nem repülhetek, nem érezhetem egészen otthon magamat nálad és nem küldhetem lelkemet általad átölelve a szellemek birodalmába. Igen, fájdalom, ennek így kell lenni – El fogod bírni, annál is inkább, mert ismered irántad való hűségemet. A szívem sohasem lesz másé, soha-soha.

Ó, Istenem, miért kell távol lenni attól, akit annyira szeretünk! És mégis életem Bécsben, akárcsak most, nyomorúságos élet – Szerelmed a legboldogabb emberré tesz.

Légy nyugodt! Csak létünk nyugodt megítélésével érhetjük el együttélésünk célját. Légy nyugodt – szeress engem! Ma – tegnap – milyen könnyes vágy utánad – utánad – utánad. Életem – Mindenem! – Isten Veled! – Ó, szeress továbbra is, ne ismerd félre soha leghűbb szívét a Te szerető Lajosodnak.

Örökké a Tiéd, örökké az enyém, örökké a miénk. L.”

 

  1. március 27-én, a zeneszerző halálát követő napon a hagyatékában találtak rá

erre a szerelmes levélre, amely a Heiligenstadti végrendelet és két női miniatűr arckép társaságában rejtőzött egy titkos fiókban. A levélen évszám és helymegjelölés nincs, a címzett neve sem szerepelt rajta.

Az egyik levélben Beethoven az egyetlen, a halhatatlan kedvesének egy előző napi, prágai különleges eseményéről számolt be. Jozefin 1812-ben ugyancsak Prágában volt, és itt találkozott váratlanul Beethovennel. Úgy tűnik egy beteljesedett szerelemről lehetett szó. Jozefin legkisebb gyermeke, 1813. április 13-án, tehát kilenc hónappal a “Halhatatlan Kedves” ‘levél kelte után jött a világra. A feltételezést a lány neve is alátámasztja, hiszen a Minona nevet kapta, ami visszafele olvasva Anonim.

Brunszvik grófnő és Beethoven, a polgári származású muzsikus szerelme nem végződött, mert nem végződhetett happy end-del az adott korban. Deym ugyanis a feleségét tette gyermekeik gyámjává. Anyai kötelességeit Jozefin nagyon a szívén viselte, márpedig egy rangon aluli házasság következtében a két fiút és a két kislányt könnyen elvehették volna tőle. Szakításuk csendben, közös megegyezéssel történhetett. A család és Beethoven kapcsolata baráti maradt.

Beethoven, hat évvel Jozefin halála után hunyt el. 1827. március 29-én Bécsben, a währingi temetőben temették el, “Egyedüli Szerelmének” sírjához közel.

 

BEETHOVEN ÉS ZENÉJE HAZÁNKBAN

Beethoven és hazánk, illetve a magyarok kapcsolatában a Brunszvik család meghatározó szerepet játszott. Teréz, Jozefin és Ferenc a komponista műveinek első magyarországi népszerűsítői és ihletett tolmácsolói voltak.

Nagy valószínűséggel nekik köszönhető, hogy sor került a Mester egyetlen budai vendégszereplésére,1800. május 7-én a Várszínházban. Részük lehetett abban is, hogy a pesti Német Színház megnyitójára (1812) zenét írt August von Kotzebue két magyar vonatkozású művéhez: az István király nyitányt és az Athén romjai utójátékot.

A zeneszerző és Magyarország kapcsolatát dokumentálják jelentős Beethoven-művek – a Fidelio és a IX. szimfónia – első magyarországi előadásai, vagy egy olyan fontos együttes, mint a Filharmóniai Társaság Zenekara Beethoven-repertoárja.

Beethoven több remekművét a Brunszvik család tagjainak, valamint más magyar főúrnak ajánlotta, ily módon is megörökítve nevüket a zenetörténetben. (Erről kották címoldalai tanúskodnak.)

 

EMLÉKEZETES BEETHOVEN MŰ

  1. október 23-án éjjel Budapesten a forradalmárok egy rádiós kocsit telepítettek a Parlamenthez, és innen folytatták a rádióadást, telefonvonalak segítségével.

A szüneteket zenével kellett kitölteni, ehhez kerestek és találtak a Parlament épületében néhány bakelitlemezt, köztük Beethoven Egmont-nyitányát. Ez lett az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt legtöbbször felcsendülő zenemű.

Beethoven felkérésre komponálta ezt a nyitányt Goethe Egmont című darabjához.

A történet szerint Egmont szembeszállt a népét elnyomó II. Fülöp spanyol királlyal, amiért később halálra ítélték. Az alakját középpontba állító zene mintha előre idézte volna Nagy Imre és a forradalmárok sorsát is, akik kegyetlen megtorlásban részesültek. Azóta is sokszor hangzik el ez a nyitány a rádióban, és máshol, különösen emlékezések idején.

 

BEETHOVEN EMLÉKMÚZEUM MARTONVÁSÁRON

Martonvásár a hazai Beethoven-kultusz fellegvára, köszönhetően annak, hogy az uradalmat birtokló család több alkalommal is vendégül látta a Mestert.

  1. június 22-én a kastélyban megnyílt a Beethoven Múzeum, amely 1988 óta a Magyar Tudományos Akadémia igazgatása alá tartozik, fenntartója pedig a martonvásári kutatóintézet. A múzeumnak állandó kiállítása van, amelynek a „Beethoven és a magyarok, különös tekintettel a martonvásári Brunszvikokra” címet adhatnánk, mindenekfelett a szabadságot és igazságot hirdeti.

“Tegyünk jót, ahol csak lehet, szeressük mindennél jobban a szabadságot, ne tagadjuk meg az igazságot soha, még a trón előtt sem!”

 

Forrás: Wikipedia

Székely Júlia: A Halhatatlan Kedves (1970)

Hornyák Mária: Beethoven, Brunszvikok, Martonvásár (1993)