Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval

Bieliczkyné Buzás Éva:

Bartók Béla kapcsolata a Magyar Rádióval

 

 95c98d4389d869221b558133673d74bb_big

Bartók Béla

(Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.)

magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. (Forrás: Wikipédia)

Bartók Béla 1925-ben, amikor a Magyar Rádió megindult, 44 éves volt. Lelkesen vett részt a zene újszerű közvetítésében. 1940. május 8-án koncerten búcsúzott Budapesttől,  (így hazájától is.) Azt tervezte, hogy hazajön, de sajnos, erre már nem volt lehetősége.

Bartók Béla kapcsolatát a Magyar Rádióval két részre lehet osztani: amíg a valóságban is itthon volt és rendszeresen bejárt a stúdióba, majd pedig amikor már csak a műveinek felvételét és a nagy zeneszerzőre való emlékező műsorokat idézhetjük fel.

 

Részletek a Rádiófónia 4. kötetéből: 1925. december 1 -1940. május 8.

 Hosszas előkészítés után 1925. december 1-jén avatták fel a Magyar Rádiót, a korábbi „Telefonhírmondó” Rákóczi úti helyiségeiben.  A hivatalos megnyitást ünnepi hangverseny követte. Ezen Bartók Béla személyesen nem volt jelen, de az igényes műsorban többek között Kerntler Jenő Liszt és Bartók műveket játszott zongorán.

  1. április 8-án Bartók Béla A csodálatos mandarin című táncjátékából az Üldözési jelenetet a zeneszerző és Kósa György adták elő, a négykezes zongorakivonatból. A mű részletének ez volt az első, nyilvános megszólalása.

Bartók Béla a Rádióban 1927-ben

Március 9-én: műsorán kevéssé ismert barokk szerzők (Farnaby, Pescetti és Paradisi), majd Mozart, Beethoven és Chopin egy-egy műve után saját kompozíciói közül a Vázlatok c. sorozat 4. darabját, a Három szlovák népdalt és az Improvizációkat játszotta el. Április 27-én, majd május 23-án is koncertezett a Rádióban. Scarlatti, Mozart, Beethoven és Chopin darabjain kívül Kodály Op. 11-es Zongoramuzsika c. darabjait is eljátszotta. A szeptember 13-i hangversenyen ritkán hallott Ferscobaldi, Rossi, Zipoli, majd Beethoven és Chopin darabokat, valamint saját művéből a Kilenc kis zongoradarabból hatot játszott el, különlegességként pedig Kodályné Emma asszony szerzeményével a Két magyar paraszt tánccal zárult a műsor. Az október 28-án megtartott rádiós zongoraestjén Schubert és Beethoven szonátákat adott elő, ezután saját darabjai közül a Szabadban c. ciklus részleteit, valamint kéziratból, a november 19-i hangversenytermi bemutató előtt a Két kis rapszódiát.

Az utóbbi két koncert előtt megkülönböztetett módon hívták fel a figyelmet a világjáró zeneszerző-zongoraművész szereplésére. Büszkeséggel írtak arról, hogy Bartók Béla a rádióhangversenyek után Angliába, illetve Amerikába utazik.

 

Bartók Béla 1918 és 1924 között írta A csodálatos mandarin című táncjátékát Lengyel Menyhért szövege alapján. Az Operaházban elkezdődtek ugyan a mű próbái, bemutatója azonban elmaradt. Ez nem csak a zeneszerző és az Operaház rossz kapcsolatának volt a következménye. A darab témája, cselekménye nem egyszer okozott fejtörést a különböző kultúrával foglalkozó politikusoknak is az idők folyamán. Végül Kölnben mutatták be 1926 novemberében.

Dohnányi Ernő azonban fontosnak tartotta, hogy legalább a balettzene rövidített változatát, a szvitet megismertesse a budapesti közönséggel, azért 1928. október 15-én a Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenyének keretében elvezényelte A csodálatos mandarin szvitet. A hangversenyt a Rádió is közvetítette.

 

Bartók Béla szereplései a Rádióban (1928)

Három év elteltével szűk lett a Rákóczi úti stúdió és felavatták a Rádió új palotáját a Főherceg Sándor u. 7. szám alatt (később Bródy Sándor u. 5-7.)

Bartók Béla a Rádió új székházának megnyitása után két nappal, 1928. október 27-én már hangversenyt adott régi olasz szerzők műveiből. Legközelebb december 28-án szerepelt a Rádióban. Az akkori műsorához azt az információt írták, hogy 17. és 18. századbeli csembalózenét játszik, zongorára átírva, illetve zongorán előadva. Ennél többet tudhatunk meg a részletes műsorról ifj. Bartók Béla Apám életének krónikája c. könyvéből:

„Farnay, Couperin, Rameau, Rossi, Durante, Loeillet, Daquin, Martini, Antonio Soler és Robson egy-egy műve szerepelt a műsoron. Robson darabjának a címe Rühes lány. De ezt a magyar címet nem engedték elmondani, hanem csak az eredeti francia címét La galeuse, gondolván, hogy azt úgy sem érti meg a tisztelt rádió közönség.

 

Bartók Béla zongorázott az első külföldre sugárzott műsorban (1929)

A Magyar Rádió 1929-ben kapcsolódott be a nemzetközi műsorcserébe. Az érdeklődő rádióhallgatók megismerhették a bécsi, berlini, prágai, varsói rádió Magyarországnak szánt műsorát. Cserébe a Magyar Rádió is bemutathatta kultúránk képviselőit több európai országnak. Erre első alkalommal 1929. április 29-én került sor. Az ünnepi est műsorában többek között Bartók Béla saját művei közül az Este a székelyeknél és az Allegro barbaro darabokat játszotta el zongorán. A koncert után a Berlinben megjelenő Der Deutsche Rundfunk című lapban a következő sorok jelentek meg: „Bartók Béla nemcsak a magyar zenei élet vezető embere, hanem úttörője a mai modern zenének. Műveit különös, szinte barbár szépség, varázsos egyéni stílus jellemzi.”

Kottánál

Bartók Béla és Kerpely Jenő gordonkaművész szonátaestje (1929)

  1. október 31-én Bartók Béla és Kerpely Jenő gordonkaművész szonátaestjét sugározta a Rádió. A műsorban Benedetto Marcello Szonátája, Bartók I. rapszódiájának gordonka-zongora változata, Kodály Szonátája gordonkára és zongorára és Beethoven C-dúr szonátája hangzott el.

 

Látogatás Bartók Bélánál (1929)

A művész nyilatkozik a modern zenéről, a rádióról  

A rádióhangverseny alkalmából Polgár Géza újságíró (Polgár Tibor karnagy édesapja) otthonában kereste fel Bartók Bélát, aki többek között a következőket mondta el a Rádióélet számára: „A Rádió fontos és nagyszerű eszköze a zene és általában minden kultúra terjesztésének. Anyagi okok, azután a földrajzi elszigeteltség és még sok minden, egyszerűen lehetetlenné tette eddig a komolyzene olyan méretű elterjedését, mint amilyenhez éppen a Rádió juttatja az emberiséget. Más kérdés az, hogy vajon hogyan hangzik az előadott zenemű a rádión?

Én úgy találom, hogyha például partitúrával a kezemben hallgatom az előadott művet, nem azt kapom teljesen, amit a partitúra nyomán várok. De nem is hiszem, hogy valamikor odáig tökéletesedjék a technika, hogy az eredetinek a hatását hiánytalanul tudja visszaadni. Szólóknál még hagyján, de ha nagy zenekar játszik, mondjuk dupla kórusokkal, még ha a stúdióban különválasztva helyezik is el azokat, az összhatás a hallgatóknál mégis csak egy helyre koncentrálódik s így a zenei színhatások némi veszteséggel érkeznek el a hallgatóközönséghez.  Ez azonban, azt hiszem tisztán technikai kérdés és szerintem mit sem von le a Rádió nagyszerűségéből és nagyra hivatottságából.”

Az újság cikk második részében Bartók kifejtette nézeteit a Rádióval és a modern zene hallgatóival kapcsolatban:  „A nagyközönségtől nem lehet zokon venni, ha zeneileg iskolázatlan. Minden kor közönsége előtt idegenszerű volt minden újítás és sokszor évszázadok elmúlása kell ahhoz, hogy a valóban jó zene megmaradjon. Egyes vélemények szerint az én úgynevezett disszonáns akkordjaim, vagy akár másokéi, a rádión rosszabbul hangzanak, mint eredetiben, azaz nem rádión. Ez lehetséges, aminek valószínűleg akusztikai okai is lehetnek. Egy időben (a stúdióhangversenyem után) névtelen fenyegető leveleket kaptam. Aztán gondoltam arra, hogy a saját műveimet nem játszom rádión, csak a régi klasszikusokét, de aztán nehogy azt higgyék, hogy ezt talán a levelek miatt teszem, újra fölvettem a saját darabjaimat a műsoromba. Az utóbbi időben már nem is jönnek ilyen levelek. Én egyébként szeretem a stúdióbeli játék kényelmét, mert sokkal kellemesebb, mint a hangversenyterem ünnepélyes ki- és bevonulása. Két okból tartom kitűnőnek a Rádiót. Az egyik, hogy szinte eddig elképzelhetetlen könnyedséggel viszi a nagyközönséghez a zeneművészet gyönyörűségeit, a másik, hogy a tehetséges fiatalok érvényesülését játszva oldja meg. Végezetül még egy kis történetet mesélek el. A nyáron, amikor ott bent játszottam az elfüggönyözött stúdióban, a nagy melegben a kertre nyíló ablakot kinyitották. Örültem neki, hogy egy kis szellő hűsített, csak akkor döbbentem meg, amikor egy macska ugrott az ablakpárkányra. Csendesen ült egy darabig, de amikor darabom leghalkabb részéhez értem, egyszerre csak belenyávogott a játékomba. Nem lehetetlen, hogy akkor íródtak azok a névtelen levelek …”

 

bartok kotta

 

Bartók Béla IV. vonósnégyesének bemutatója a Rádióban (1929)

Bartók Béla szerzői estjén, 1929. március 20-án volt a IV. vonósnégyesének hangversenytermi bemutatója, november 25-én pedig a Magyar Rádió műsorán hangzott el először.

A szerzői est után, mint a hangversenyidény legnagyobb eseményéről számoltak be a kritikusok.  Jemnitz Sándor a Népszava hasábjain a következőket írta:

„Először is Bartók Béla IV. vonósnégyeséről, erről a remek alkotásról szeretnénk hírt adni, mert az est legfőbb élményével ez a mű ajándékozott meg minket. Öt tétele hallatlanul változatos, de egymástól elütő hangulataik alá szerzőjük éles arcélű egyénisége vonja meg a közös nevezőt. A szépségdíjat mégis az első tételnek adományozzuk, amely a legpozitívabb értelemben uralja a pattanásig nekifeszült energiát. Telivér erők ágaskodnak itt, de mesterük az egyiket a másikkal egyensúlyozza ki.

A három középső tétel az új klasszicizmus kötöttebb világából az új romantika megoldottabb világába vezet minket: a második és negyedik tétel egy-egy scherzo, színre alapozott, közérthetően világos hangkép. Mindkettő legott megtette a maga hatását: a lelkesedő közönség egyiket is, másikat is megújráztatta. A lassú harmadik tétel a magyar hegedűszó apoteózisa: illatos pusztai levegővel telített ábránd, amely ugyancsak kiérdemelné a Szabadban alcímet. E tökéletesen sikerült négy tétel után az ötödik, mintha némi esést mutatna kissé halmozott zárlataival.”

Péterfi István kritikájából is idézek: „A negyedik Bartók-kvartett a legutóbbi opusa a mesternek. Pár hónappal követi testvérét, a harmadikat. A mű öt tételre tagozódik. Az első tétel erőteljes szenvedélye, a második misztikus hangulata, a harmadik meleg érzelmessége, a negyedik tétel humora és a befejező rész kitörő energiája csak hozzávetőleges meghatározása a kompozíció csodálatosan gazdag tartalmának. A kompozíció a modern zeneirodalomnak kétségkívül egyik legjelentősebb alkotása és Bartók Béla ezzel a remekművével ismét beírta nevét, mint már annyiszor, a zenetörténet legfényesebb lapjaira. Nem lehet elég dicsérő szavunk a Waldbauer-Országh-Temesváry-Kerpely vonósnégyes előadására. Illusztris kvartett-együttesünk ideális művészi magaslaton bravúrosan közvetítette a művet.”

 

Bartók Béla zongorahangversenye a Rádióban (1930)

  1. január1.-jén, Újév napján, a Rádió ünnepi műsora Bartók Béla zongorahangversenye volt. A műsorújság tanúsága szerint Bach, Mozart, Beethoven, Liszt és Kodály művei után Bartók saját darabjaiból is zongorázott. A műsor befejező száma az I. román tánc volt.

A szerző életében fontos szerepet kapott a népzenegyűjtés. Érdeklődése nemcsak a magyar, hanem a szomszéd országok népzenéjéhez is elvezette. Az erdélyi románság népzenéjét 1909-ben, a Bihar-megyei Belényesen kezdte gyűjteni. A gyűjtés Bartók zeneszerzői munkájára is hatással volt. A Két román táncot 1910-ben komponálta, saját témákra, de a román népzene szellemében. Molnár Antal zenetörténész, Bartók Béla hangversenyeinek szem- és fültanúja, egy későbbi rádiósorozatában így emlékezett a Két román tánc előadására: „Feledhetetlen, hogyan adta elő a mester ezeket a messze előre mutató darabokat: szigorú, éles komolysággal, a lehető legszélsőségesebb dinamikával, pattanósan rugékony ritmikával, úgy hogy a termetes hangversenyzongora szinte megkínzott, megtépázott, jajgató törpének tűnt a keze alatt. Bartók pedig, a sovány-vézna, alacsony termetű ember: sziklahajító óriássá nőtt. S mikor fölhangzott az első Román tánc végső, csúcspontos harsogása, éreztük: ez az új ember harci riadója.”

 

Húsz éves a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes (1930)

  1. február 26-án közvetítette a Rádió a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes hangversenyét, és ekkor egyúttal megemlékeztek az együttes húsz éves fennállásáról is. A híres kvartett létrejöttéről Eősze László így írt: „Kodály és Bartók elhatározták, hogy közös vállalkozásba fognak: két szerzői estet rendeznek, egyet Kodály, egyet Bartók műveiből. A zongoradarabok bemutatását Bartók vállalta, kvartettjeik előadására azonban nehezen találtak művészeket. A beérkezetteknek hálátlan, az indulóknak túl nehéz feladat. Végül is négy fiatalember: Waldbauer Imre, Temesváry János, Molnár Antal (mindhárman húsz éven aluliak) és Kerpely Jenő (24 éves) szervez egy alkalmi vonósnégyest. Időt, fáradtságot nem kímélve, közel száz próbával készülnek fel a bemutatóra.”

Bónis Ferenc sorai következnek: „A XX. századi magyar zene történetének nevezetes kettős dátuma 1910. március 17 és 19. Ekkor került sor Budapesten Kodály és Bartók első önálló szerzői estjére. A fiatal muzsikusokból álló, nagyobb nyilvánosság elé először ekkor lépő Waldbauer-Kerpely kvartett mintegy 90-100 próbával készült fel a két zeneszerző első vonósnégyesének ősbemutatójára.”

 

Bartók Béla zongoraestje (1930)

  1. március 17-én Bartók Béla zongoraestjét közvetítették a Rádió stúdiójából. Műsorán Bach, Mozart, Beethoven, Brahms és Kodály művek szerepeltek. (Április 14-én ugyanezt a programot olvashatjuk a Rádióéletben, talán az előbbi hangverseny felvételét ismételték meg, ami abban az időben még elég ritkán fordult elő.)

Íme néhány vélemény Bartók Béla zongorajátékáról. Szabolcsi Bence ezt írta:

„Bartók Béla keze vékonyan metszett, artisztikusan finom volt, ugyanakkor rendkívüli erőt fejezett ki. De még jobban megnyilatkozott ez az erő gyakori fej-felvetéseiben. Akik zongorázni látták, emlékezni fognak rá, hogy mozdulataiban, egy-egy kinyúlásában és megrezzenésében volt valami párducszerű, valami ragadozó és félelmetes.”

Gyergyai Albert így jellemezte Bartókot: „Amikor játszani kezdett, mintha kicserélték volna. Akár magától, akár mástól játszott, valóságos zenekarrá változtatta a zongorát, de szenvedélyes tagolása, nem a liszti, a romantikus, a kissé színpadias szenvedély volt, hanem a mi korunknak ezer diszharmóniájával küzdő, ezer diszharmóniát is lenyűgöző emberéé és művészéé. S mikor a hangverseny végén felállt és meghajolt a tapsoló közönség előtt, gyönyörű, sötét szemében volt valami az űzött őz, az elmélkedésből felvert bölcs, s az öntudatos alkotó szemrehányó, büszke és fájdalmas tekintetéből.”

Stúdióban

Bartók Béla zongoraestjei a Rádióban (1930)

Bartók Béla 1930. május 5-én a francia árvízkárosultak javára rendezett nagyszabású operaházi rendezvényen zongorázott és azután több mint három és fél évig nem szerepelt nyilvánosan Budapesten, csak rádióhangversenyen.

Az 1930-as év őszi hónapjaiban háromszor zongorázott a Rádióban.

Szeptember 9-én önálló esten, november 5-én a Közép-európai rádiók számára sugárzott zenekari hangversenyen Liszt Haláltánc című művének zongoraszólóját játszotta, a zenekart Dohnányi Ernő vezényelte. November 11-én pedig Bartók Béla és Heimlich (később Hernádi) Lajos négykezes zongorahangversenyére került sor.

Liszt Haláltáncáról Bartók előadásában, sajnos nem készült felvétel. Csak a kritikák alapján képzelhetjük el, hogy hogyan játszotta e művet. Először 1905-ben szólaltatta meg a fiatal Bartók, ekkor a Pester Lloyd kritikusa, többek között ezt írta: „Bartók Béla rendkívüli bravúrral játszotta a minden elképzelhető technikai bűvészmutatványt egymásra halmozó zongoraszólamot.”

Később Tóth Aladár írt Bartók játékáról: „Liszt zseniális Haláltáncának macabre víziójával, a halál költészetének ezzel a grandiózus torzójával olyan mélyen döbbentett rá bennünket az élet roppant komolyságára és végtelen teljességére, hogy ennyire igaz és mély művészettel talán még maga Liszt sem játszhatta saját szerzeményét.”

 

Bartók Béla és Waldbauer Imre szonátaestje (1931)

Bartók Béla számára az 1931-es év (mint az előző év január 1-jén is) Rádióhangversennyel kezdődött. Ez alkalommal Waldbauer Imre hegedűművésszel közösen adtak műsort, amelyben Bach, Schubert és Mozart szonáták mellett Bartók I. rapszódiája is elhangzott.

Ezt a művet Bartók 1928-ban komponálta és Szigeti József hegedűművésznek ajánlotta. Egy levélben így adta hírül neki az I. rapszódia elkészültét: „Írtam számodra egy kisebb (kb. 12 perces) kompozíciót (népi táncok felhasználásával), erre vonatkozólag szeretnék egyet-mást Veled megbeszélni.”

Bartók Béla és Szigeti József a későbbiekben sokszor előadták ezt a darabot, mint például 1940-ben Washingtonban. „A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban tartották meg a Coolidge Alapítvány 15 éves fennállását ünneplő Kilencedik Kamarazene Fesztivált.

A fesztivál második napján, április 13-án délelőtt volt Bartók Béla és Szigeti József hangversenye a Könyvtár Coolidge Auditoriumában. Az alapítvány lehetővé tette azt a luxust, hogy a koncertet, házi archiválás céljára, teljes terjedelmében lemezre rögzítsék. Ez a felvétel az egyetlen valósághű dokumentum: így zongorázott Bartók a hangversenyterem ihlető atmoszférájában.”

 

Bartók Béla 50 éves (1931)

  1. március 25-én volt Bartók Béla születésének 50. évfordulója.

Vegyük sorra az „ünneplés” legjellemzőbb eseményeit.

  1. március 8-án Bartók a budapesti Rádióban régi olasz mesterek, valamint Bach és Haydn műveit játszotta zongorán. A stúdióhangverseny és a közelgő 50. születésnapja alkalmából a Rádióélet címlapon jelentette meg Bartók fényképét, Polgár Géza, az újság munkatársa pedig hosszú cikkben méltatta a zeneszerző, zongoraművész, tudós, népzenegyűjtő és zeneakadémiai tanár érdemeit. De nemcsak a budapesti, hanem a pozsonyi rádió is (mind a szlovák, mind a magyar nyelvű műsorban) ünnepélyes módon, előadásokkal és műveinek megszólaltatásával emlékezett meg Bartók Béla születésnapjáról.

A budapesti Operaházban több évi halogatás után Bartók 50. születésnapjára tervezték A csodálatos mandarin hazai bemutatóját, azonban a premier ez alkalommal is meghiúsult.

Nagyszentmiklóson szülőházára magyar felirat nélkül, csak román nyelvű emléktáblát akartak elhelyezni, de végül ez is elmaradt. Franciaország a Becsületrend lovagkeresztjét adományozta Bartóknak. A magyar kormánytól is megkapta az akkori idők legmagasabb kulturális kitüntetését a Corvin koszorút, de annak átvételére Bartók nem jelent meg.

Bartók

Maga Bartók otthon, családi körben, csendben, (a hivatalos szervek teljes távolmaradása mellett) töltötte születésnapját. A kritikusok egy része (Bartók régi lelkes hívei) az újságok hasábjain köszöntötték a mestert. Néhány gondolatot idézek e cikkekből:

Tóth Aladár a Bartókot körülvevő csendet emelte ki: „Ki kívánná az ünnepségekkel sűrűn hivalkodó mostani magyar világban egy Bartók ünnepeltetését? Magános remete közöttünk ez a szellem-óriás. Tisztelnünk kell csendre intő magányát. Korai lenne ma még Magyarországon Bartók ünneplése. Előbb meg kell dolgozni a zseniért, csak azután ünnepelhetjük. Csak akkor állíthatjuk fel szobrát a köztereken, ha elkészíttettük ezt a szobrot a megértés és odaadás nemes ércéből saját lelkünkben.”

Jemnitz Sándor a példamutató Bartókról írt: „Bartók Béla, annak ellenére, hogy immár alkotóművészetének gyönyörűen letisztult korszakát éli, és a maga romantikus művészetének határain belül is rátalált a forma és tartalom klasszikusan tökéletes egyensúlyára, még mindig a megalkuvást, meghátrálást nem ismerő, elszánt előharcos példaadó szerepében áll előttünk.”

Péterfi István is Bartók emberi tulajdonságait emelte ki: „Bartók megmutatta, hogy megalkuvások, lapítások, okosságnak keresztelt gyávaságok, elvtagadások, félreállások évtizedében a magyar közélet egyik legexponáltabb helyén is meg lehet állani egyenes gerinccel, keményen, férfiasan, tisztán, lelkes munkában. Ő hajlíthatatlan maradt, és mi tisztelettel hajlunk meg előtte.”

 

Bartók Béla és Kodály Zoltán estje a Rádióban (1931)

  1. május 26-án Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiből összeállított estet rendeztek a Rádióban. A műsorban megszólalt Bartók I. és Kodály II. vonósnégyese a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes előadásában, valamint öt Bartók és öt Kodály népdalfeldolgozás Báthy Anna tolmácsolásában, Kósa György zongorakíséretével. A Kodály-dalokhoz megjegyzésként hozzáfűzték: hogy „kéziratból, először” hangzottak el a Rádióban.

Rádióélet a két vonósnégyes részletes elemzése mellett a következőket írta:

„A modern magyar zeneművészet két világhírű mestere: Bartók Béla és Kodály Zoltán egy időben indult el művészi pályáján. Működésük kiegészíti egymást s eredményeik egyazon talajból, a népdalból fakadnak és egybetorkollnak. Ezt a művészeti mellérendeltséget domborítja ki az a hangverseny, melyet Bartók- Kodály-est cím alatt iktatott műsorába a Stúdió. A két érdemes szerző alkotásait a Rádió állandóan műsoron tartja, bizonyságát adva ezzel is haladó művészeti szellemének és a magyar tehetségek megbecsülésének, bár az úgynevezett ultramodern zeneművek a rádióban nem érvényesülnek eléggé.”

Bartók és Kodály

Bartók Béla zongoraestje a Rádióban (1932)

Bartók Béla ritkuló nyilvános fellépései között hangsúlyt kapott minden rádiós szereplés.

Az 1932. január 6-án megtartott zongorahangversenyére a Rádióélet a következő módon hívta fel a figyelmet: „Mindig komoly és nemes élvezet, ha Bartók Béla zongorához ül, hiszen a kiváló zongoraművész az ultramodern zene világhírű mestere és egyik vezéregyénisége.

Évtizedek óta diadallal járja külföldi körútjait. Bukaresttől Londonig minden metropolis örömmel várja zongorahangversenyét, melynek keretében legmodernebb műveivel s a legrégibb mesterek feledésbe menő alkotásaival arat rendkívüli sikereket. Mostani hangversenyén is századokkal ezelőtti műveket ad elő, jórészt saját átiratában.”

Bartók Béla ezen a rádiós zongorahangversenyén Purcell, Domenico Scarlatti és Zipoli művein kívül Bach g-moll angol szvitjét és Beethoven op. 109-es E-dúr szonátáját játszotta.

 

Bartók Béla nyolc hegedű-duójának bemutatója az Új Magyar Zene Egyesület

Stúdióhangversenyén (1932)

  1. április 6-án az Új Magyar Zene Egyesület történeti érdekességű hangversenyt tartott a Rádió stúdiójában. Az Új Magyar Zene Egyesület, rövidítve UMZE, 1911-ben alakult. Célja a magyar modern zenei törekvések ismertetése és hangversenyek rendezése volt. Hosszú szünet után folytatta működését és 1932. április 6-án a stúdióban rendezett hangversenyen mutatkozott be a Rádió közönségének. A Rádióélet műsorajánlatában ezt olvashatjuk:

„Az Új Magyar Zene Egyesület törekvéseiben elsősorban a mindenáron újat akaró, szélsőségesen ultramodern zenei irányzatot szolgálja. Az egyesület jó szándékát és az

új művészetbe vetett hitének erejét mindenkinek megértéssel kell fogadnia. Majd eldönti a jövő, hogy lesznek-e művészeti eredményeik, s azokból mi és mennyi marad meg értéknek.”

A hangversenyen Waldbauer Imre és Hannover György előadásában első alkalommal hangzott el Bartók hegedű-duói közül nyolc darab. A szerző 1931-ben komponálta a 44 duót két hegedűre, gyermekek számára. A bemutató alkalmából Bartók így nyilatkozott új művéről a műsorfüzetben: „Az a 44 duó két hegedűre, amelyből néhány az UMZE mai hangversenyén előadásra kerül, ugyanolyan céllal készült, mint annak idején a Gyermekeknek c. sorozat: hadd jussanak a tanulók a tanulás első egynéhány évében olyan előadási művekhez, amelyekben a népi zene keresetlen egyszerűsége annak dallambeli és ritmusbeli különösségével együtt van.”

A zenei szakkönyvekben Bartók hegedű-duóinak bemutatását 1932. április 20-ra datálják, amikor az UMZE a Zeneakadémián tartotta meg műsorát. Ezt a hangversenytermi bemutatót azonban megelőzte az április 6-ai rádióhangverseny. Jemnitz Sándor kritikája is az UMZE zeneakadémiai estjéről szól: „Az UMZE első hangversenye előtt Balabán Imre, az egyesület ügyvezető elnöke mondott visszapillantó megnyitó beszédet, amelyben a két díszelnök Bartók Béla és Kodály Zoltán érdemeit méltatta. S Bartók Béla-újdonság szerepelt legragyogóbb fénypontként az est máskülönben is örvendetesen tartalmas műsorán. Két hegedűre írott nyolc duója tökéletes remekmű. Csodálatos itt a két hangszer szembeállításának kifogyhatatlan hangulati és technikai változatossága! Waldbauer Imre és Hannover György gyönyörűen érzékeltették ezt a gazdag skálát, s viharos tapsnak engedve, megújrázták majdnem valamennyi darabot.”

 

44 duó

 

Lányi Viktor előadása A magyar opera mesterei címmel (1932)

  1. szeptember 12-én hangzott el a Rádióban Lányi Viktor előadása A magyar opera mesterei címmel. Az operarészletekben Báthy Anna és Szende Ferenc énekelt, az Operaház tagjaiból alakult zenekar játszott Rékai Nándor vezényletével. Lányi Viktor A magyar opera mesterei című műsorában 12 neves magyar zeneszerző: Doppler Ferenc, Erkel Ferenc, Goldmark Károly, Zichy Géza, Hubay Jenő, Mihalovits Ödön, Szabados Béla, Rékai Nándor, Poldini Ede, Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán egy-egy művét ismertette.

Lányi Viktor ajánlatából az új és legújabb magyar operaírás mesterei közül természetesen nem maradt ki Bartók neve sem. Bizony ez akkor nem volt olyan természetes, hiszen Bartók A kékszakállú herceg vára című operája ez alkalommal először szólalt meg a Magyar Rádióban, legalább egy részlet erejéig.  Bartók ezt az egyfelvonásos, kétszereplős operát 1911-ben komponálta Balázs Béla misztériumjátékára. A mű viszontagságos sorsáról Kroó György ezt írta: „Bartók 1911-ben, a Lipótvárosi Kaszinó dalműpályázatára nyújtotta be művét, de a bíráló bizottság nem találta méltónak a bemutatásra. Hét év múlva került színpadra és megpecsételte Bartók hazai hírnevét. Utána sokáig nem játszották nálunk. A reakciós kormányzat nem engedte rányomatni Balázs nevét a színlapra, Bartók e nélkül meg nem engedte színpadra kerülni a darabot. Így hát az 1919. január 12-i nyolcadik előadás után, 1936. október 29-ig kellett várni, amíg ismét felcsendült magyar színpadon.”

Lányi Viktor operatörténeti előadásának tehát nagy érdeme volt, hogy az 1919 és 1936 közötti időszakban műsorába iktatta Bartók A kékszakállú herceg vára című operájának befejező részletét, a Hetedik ajtó jelenetet.

 

Bartók Béla zongorázik a Stúdióban (1932)

1932. december 13án hosszabb idő után Bartók Béla újból szerepel a budapesti Rádióban.

Bach II. francia szvitjét, Mendelssohn e-moll scherzóját és Schubert B-dúr szonátáját játszotta. Hogy mi volt a hosszú szünet oka, arra keresett választ a Rádióélet egyik írása: „Kedden este hangversenyt ad a Rádióban Bartók Béla. A mester az utóbbi időben gyengélkedik, jó ideje a Zeneművészeti Főiskolára sem jár be és csak legutóbb fogadja tanítványait a lakásán. Bartók Béláról, az újabb magyar zeneművészet egyik legkiválóbb és külföldön is nagyra értékelt képviselőjéről olyan hírek jártak, mintha elkedvetlenedett volna és a nyilvános szerepléstől teljesen vissza szándékoznék vonulni. Ez-irányban kérdést szerettünk volna intézni hozzá, de a mester feleségétől telefonon azt a választ kaptuk, hogy éppen gyengélkedésére való tekintettel a sajtóban nem óhajt nyilatkozni.

Reméljük azonban, hogy ezek mégis nélkülözik a való alapot, bár ezúttal nem volt alkalmunk Bartók Bélával magával megcáfoltatni a róla elterjedt híreket.   Bartók Béla a magyar zeneművészetnek olyan kimagasló értéke, akinek munkásságát és művészetét nem nélkülözheti a magyar szellemi élet. Hisszük, hogy a mester keddi rádióhangversenye éppen annak bizonyítéka lesz, hogy gyengélkedéséből felépülve újra megkezdi azt az értékes tevékenységét, melyet egyaránt oly nagyra becsül a magyarság és a külföld.”

 

Bartók Béla zongoraestje a Rádióban (1933)

  1. február 21-én a rádióműsor fénypontja Bartók Béla zongorahangversenye volt,

amelyen Kodály-, Brahms-, és Beethoven-művek szerepeltek.

A Rádióélet következő cikke szerint nemcsak Budapesten jelent nagy eseményt egy Bartók-koncert, hanem külföldön is. „A World Radio legutóbbi száma örömmel állapítja meg, hogy nem valók a Bartók Béla visszavonulásáról szóló hírek. Méltatva a művész frankfurti rádiószereplését, ezt a jellemzést adja róla: „Bartók egyike a világ nagy zongoraművészének, aki a zenének azzal tette a legnagyobb szolgálatot, hogy éveken át feltárta a délkelet-európai népek népzenéjét, melyet a legtisztább hűséggel adott vissza, nem fordítva át azt a rendes európai zenei nyelvre és nem csinált belőle szalonzenét, amint azt Grieg, Brahms, Csajkovszkij és Dvorzsák tették a maguk módján.”

Bartók Béla rádióhangversenyét követő napon a Magyar Hírlapban jelent meg Péterfi István következő írása: „A rádiókoncertek kritikai méltatását még nem vezették be a magyar napilapok, de Bartók Bélának, a világhírű nagy magyar zeneszerzőnek kedd este a Rádió stúdiójából közvetített koncertjével több okból is kivételt kell tennünk. Elsősorban szükséges, hogy legalább a sajtó igyekezzen a magyar zenei élet sokszor összezavart helyezéseit, elbánásait a maguk méltó értéke és jelentősége szerint kiemelni. Ha egy Bartók bármikor és bárhol megszólal, arra az egész világ zenei közönsége felfigyel és nekünk nemcsak fokozott kötelességünk, hanem örömünk, hogy büszkélkedhetünk a modern zenének ezzel az internacionálisan elismert zsenijével. Most, hogy sajnos egy időre idehaza visszavonult a nyilvános koncertezéstől, megragadjuk ezt a mai alkalmat is, amikor a rádión keresztül gyönyörködhettünk remek előadó művészetében, nagyszerű zongorajátékában, hogy nagyszámú, lelkes hívei nevében őt magát visszainvitáljuk a hangversenytermekbe, más részről figyelmeztessük mindazokat, akiket illet, hogy a Bartók Béla alkotó- és előadó-művészete iránti kötelességeket másként is lehet értelmezni, mint ahogy eddig tették.”

 

Bartók-műsorok a Rádióban (1934)

A Rádió 1934 évi műsorát átlapozva úgy tűnt, mintha Bartók Béla körül megsűrűsödött volna a levegő.

Bartók Béla 1933. november 21-én előadást tartott a Rádióban A magyar népdal hatása a szomszéd népek zenéjére címmel. Valószínű, hogy ez a műsor előzetes, rövidített változata lehetett a Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje c. tanulmányának, amely 1934. január 15-én készült el és ekkor a Rádióban fel is olvasta. A zenei illusztrációkhoz maga szállította a fonográfot a stúdióba, amelyet az adás alatt Béla fia kezelt. A tanulmány egyébként még ez évben megjelent a Népszerű Zenefüzetek 3. számaként.

Február 5-én a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának Vigadóban megtartott hangversenyén Bartók zongoraművészként működött közre. Bach f-moll és Mozart

C-dúr zongoraversenyét játszotta, Walter Herbert vezényletével.

Február 12-én a budapesti Collegium Musicum francia estjén négy énekes: Basilides Mária, Mende Erzsi, Matuska Miklós és Rősler Endre Debussy-dalokat adott elő Bartók Béla zongorakíséretével. Az előző napokban Bartók Csalán úti lakásában tartottak próbát.

Április 25-én Díszhangverseny volt a Zeneakadémián, a Főiskola Segítő Egyesülete javára. Bartók és Zathureczky Ede Mozart B-dúr és Beethoven A-dúr (Kreutzer) szonátáját játszotta.

 

Európa-hangverseny a Liszt-emlékév küszöbén (1935)

Az 1936-os évben ünnepelte a zenei világ Liszt Ferenc születésének 125. és halálának 50. évfordulóját, ezért az 1935. október 22-vel, Liszt születésnapjával kezdődő, a következő születésnapig terjedő évet Liszt-emlékévnek nyilvánították.

  1. szeptember 10-én a Magyar Rádió a Liszt-emlékév bevezetéseként emlékezetes koncertet rendezett. Este fél 9-kor a bemondó bekonferálta, hogy a Magyar Rádió Liszt-hangversenye következik Európa és Amerika részére. Dohnányi Ernő karmesteri pálcája nyomán felhangzott a Tasso című szimfonikus költemény. Ezt követte a Haláltánc: a Dies irae hátborzongató változatait Bartók Béla játszotta zongorán, megdöbbentő mélységgel és csodálatos virtuozitással. Ritka esemény! Bartók mint virtuóz és Liszt játékos!

Majd Báthy Anna megkapó művészettel énekelt két dalt. A hangversenyt Szentgyörgyi László fiatal hegedűművész szólójával a XIV. magyar rapszódia fejezte be.

 

Bartók Béla V. vonósnégyese (1936)

  1. május 8-án a Rádió stúdiójában az Új Magyar Vonósnégyes hangversenyére került sor. Műsoruk nagy száma Bartók Béla V. vonósnégyese volt. A fiatal muzsikusok: Végh Sándor, Halmos László, Koromzay Dénes és Palotai Vilmos, e mű előadásával alapozták meg nemzetközi sikerüket. Bartók kompozíciójának történetéről Kárpáti János így írt:

„Bartók V. vonósnégyesét Elizabeth Coolidge, a kortárs zene pártolásáról híres amerikai mecénás asszony megrendelésére írta. A kompozíció rendkívül gyorsan készült el: 1934. augusztus 6-án kezdett hozzá Bartók, és éppen egy hónappal később be is fejezte, ahogyan ezt a partitúra végén szokásos bejegyzése tanúsítja. Az V. vonósnégyes ősbemutatója a megrendelő kívánságának megfelelően Washingtonban zajlott le, 1935. április 8-án, a bécsi Kolisch-kvartett hangversenyének keretében. A washingtoni ősbemutató után csaknem egy teljes év telt el a mű hazai bemutatásáig. A Waldbauerék nyomdokaiba lépő fiatal együttes, az Új Magyar Vonósnégyes volt ezúttal a tolmácsoló.”

Az Új Magyar Vonósnégyes Bartók kompozícióját először az angol és a genfi rádióban, majd Bécsben és végre Budapesten is eljátszotta. Az 1936. március 3-án megtartott zeneakadémiai hangverseny után Jemnitz Sándor lelkesen köszöntötte Bartók új kvartettjét: „Bartók Béla kedden este bemutatott V. vonósnégyese az egyetemes magyar zeneirodalom egyik legkiteljesedettebb remekműve. A letisztult érzelmek férfiasan kiforrott nyelvén, megkapó melegséggel és friss közvetlenséggel fordul hozzánk. A virtuózan bonyolult szólamszövedéken keresztül a klasszikus bölcsek lehiggadt könnyedségével szólal meg.”

 

Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operája a az Operaházban (1936)

  1. október 29-én az Operaházban felújították Bartók Béla A kékszakállú herceg vára operáját. A 18 évi elhallgattatás után ez az előadás volt az operaházi évad legjelentősebb eseménye. A zenetörténészek különféle magyarázata olvasható arra vonatkozóan, hogy Bartók első és egyetlen operája miért nem hangzott el olyan hosszú időn keresztül a budapesti Operaházban. A Rádióélet akkori cikkírója szerint a közönség korábban nem volt eléggé felkészült a kortárs zene befogadására:

„Hosszú, 18 esztendős szünet után újította fel az Operaház Bartók Béla reprezentatív művét, A kékszakállú herceg várát. Ez alatt az idő alatt sok minden megváltozott. Annak idején kevesen értették, sokan idegenkedve, sőt haraggal fogadták az új zenét. Ma már az egész világ ünnepli Bartókot és itthon is sokan, nagyon sokan értik, sőt szeretik. Ez a zene immár nem szokatlan s ehhez a változáshoz nemcsak az idő járult hozzá, hanem a Rádió is, amely széles néprétegeket vont be lassan, fokozatosan a nehezebb, sőt a modernebb zene megismerésébe.”

Péterfi István kritikájában az elhallgattatás politikai okaira célzott:„Felvetődik a kérdés, hogy mi lett volna, ha a korszakalkotó, a magyar énekbeszédet megteremtő dalmű bemutatása után politikai okokból nem tűnik le a repertoárról, hanem állandó tanulságul és például szolgál?

A felújításról csak a teljes elragadtatás hangján lehet szólni. Az előadást Sergio Failoni vezényelte pompás színekkel, lendülettel, nagyvonalúan, Bartók muzsikájának tökéletes életre keltésével. A két szereplő alakítására minden dicséret kevés. Némethy Ella ragyogóan csengő drámai szopránja és Székely Mihály csodálatos basszusa remek formában, a deklamáció minden árnyalatát érzékeltetve közvetítette a nehéz szólamokat. A siker rendkívül lelkes és meleg volt. A tomboló tapsokra az előadók mellett a nagy zeneszerző is számtalanszor megjelent a függöny előtt.”

 

Bartók Béla Cantata profana című művének bemutatója (1936)

Az 1936-os évhez fűződik Bartók Béla Cantata profana című kompozíciójának bemutatója is.

A kilenc csodaszarvasról szóló kantáta szövegének alapja egy román népballada, amelyet maga Bartók fordított le magyarra, s írt belőle megzenésítésre alkalmas szövegkönyvet.

Témaválasztásában „a népek testvérré-válásának eszméje”, valamint természet-szeretete uralkodott, amint ezt Várnai Péter is megfogalmazta: „Egyrészt a magyar zeneszerző román népi szöveget, úgynevezett kolindát fordított le, ezt komponálta meg, ez már önmagában véve is a „népek testvérré-válását” szimbolizálja. De a szövegválasztás mélyebb értelme, a természetben feloldódó ember, a természet „tiszta forrásánál” önmagát megtaláló európai ember gondolata még közelebb visz a Cantata profanához.”

Bartók a Cantata profanát 1930. szeptember 8-án fejezte be, de magyarországi bemutatójára csak hat év múlva, 1936. november 9-én került sor. Az Operaházban megtartott hangversenyt közvetítette a Rádió, ennek köszönhető, hogy a Törökországban tartózkodó Bartók is meghallgathatta. A bemutató után Tóth Aladár elsőként írta le gondolatait Bartók kompozíciójával kapcsolatosan. Ebből idézek: „Bartóknak ez a kettős karra, nagy-zenekarra, tenor- és baritonszólóra írt kantátája nálunk még újdonság. De a külföld már ismeri: a londoni rádió mutatta be két és fél évvel ezelőtt. Hogy magyar előadása ennyi ideig késett, annak legfőbb oka a kórusrész rendkívüli nehézsége. Vaszy Viktor érdeme, hogy végre a Palestrina-kórus vállalkozott a mű betanulására. Vaszy fáradhatatlan, lelkes betanító munkája meg is hozta gyümölcsét: a Cantata profana hétfőn az Operaházban előadásra került a filharmonikusok hangversenyén Bruckner V. szimfóniájának és Respighi Madarak-szvitjének társaságában. Az előadást Dohnányi Ernő fölényes muzikalitással vezényelte, a szólókat két kiváló énekművészünk, Rősler Endre és Palló Imre tolmácsolta.

A Cantata profanában Bartók a román népköltészet egyik világszép remekét zenésítette meg, a „Szarvasokká vált fiúk” balladáját. Kilenc fiúról szól a ballada, akiket apjuk nem nevelt semmi mesterségre, csak vadászatra, a nagy hegyeken, a rengeteg erdőkben, hol végül csodaszarvas nyomra találtak és szarvasokká váltak. Hiába hívja immár őket az apa a házába, ahol anyjuk égő fáklyával, terített asztallal, töltött poharakkal vár rájuk: mert az ő szarvuk ajtón be nem térhet, csak betér a völgyekbe, az ő karcsú testük gúnyába nem járhat, csak járhat a lombok közt, a lábuk nem lép tűzhely hamujába, csak a puha avarba, a szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból.

 

Bartók Béla előadása a Rádióban: Népdalgyűjtés Törökországban (1937)

  1. január 11-én Bartók Béla a Rádió stúdiójában úti beszámolóját olvasta fel.

1936 novemberében ugyanis Törökországban tartózkodott, mint népzenekutató.

Ezen a gyűjtőútján 90 dallamot rögzített. Illusztrációként a gyűjtött zenéből Székely Mihály énekelt és B. Fehér Miklós hegedült, de fonográfról is megszólaltattak néhány eredeti felvételt.

Felvétel leírása

Bartók beszámolója kissé kibővített formában nyomtatásban is megjelent a Nyugat című folyóirat márciusi számában. A tanulmány bevezetője: „Kisázsiai tanulmányutam előzményei ezek. A török hivatalos körök Hindemith útbaigazításával és tanácsai alapján másfél évvel ezelőtt megkezdték városi zenekultúrájuknak megszervezését európai mintára. Azonban a török népzenéből kialakítandó tulajdonképpeni török nemzeti zene kifejlesztése ügyében nem volt megfelelő tanácsadójuk. Nem volt, aki népzenei gyűjtésre vonatkozó útbaigazításokat adjon nekik. Felmerült tehát a terv, hogy Törökország egyetlen politikai pártjának, a Halkevinak ankarai osztálya engem meghívjon. Ha nem csalódom, ez a gondolat Rásonyi Lászlótól, az ankarai egyetem magyar nyelvet előadó professzorától származik. Ő nagy szószólója a török-magyar kulturális kapcsolatok minél erősebbre fűzésének: nem sajnált semmi fáradtságot, hogy ez a terv minél előbb és minél tökéletesebben megvalósuljon.

A meghívás értelmében Ankarában három előadást kértek tőlem zenefolklórral kapcsolatos kérdésekről, továbbá közreműködésemet egy magyar műsorú zenekari hangversenyen. Ráadásul pedig két gyűjtőút megrendezését ígérték, hogy a Magyar Tudományos Akadémia számára a magammal vitt hengerekre anatóliai török népzenét vehessek fel. Magától értetődik, hogy ezt az ajánlatot kész örömmel fogadtam el.”

 

                          Bartók_Törökországban         

 

Bartók Béla az 1937-es év végén két alkalommal adott zongorahangversenyt a Rádióban. Az első október 22-én volt, amikor az ő játéka tette ünnepélyessé Liszt Ferenc születésének 126. évfordulóját. A második alkalommal, december 23-án Bartók Béla a Mikrokozmosz című sorozatából játszott.

 

Bartók Béla Zene húros-hangszerekre, ütőkre és cselesztára c. művének

hazai bemutatója (1938)

  1. február 14-én mutatták be Budapesten Bartók Béla Zene húros-hangszerekre, ütőkre  és cselesztára c. művét. E bemutatónak azonban előzményei is voltak.

Bartók Béla 1929-ben találkozott először a Bázeli Kamarazenekarral és vezetőjükkel, Paul Sacherrel. A zenekar fennállásának tízéves jubileuma alkalmából arra kérték a zeneszerzőt, hogy komponáljon számukra egy vonószenekari művet, esetleg néhány más hangszerrel kiegészítve.

  1. január 21én volt az új mű, a Zene húros-hangszerekre, ütőkre és cselesztára bázeli bemutatója, Paul Sacher vezényletével, a zeneszerző jelenlétében.

A kettős vonószenekarra, ütőhangszerekre, xilofonra, cselesztára, zongorára és hárfára komponált darabról Pándi Marianne ezt írta: „Voltaképpen szimfónia ez a mű, nemcsak négytételes felépítése miatt, hanem a benne foglalt tartalom mélységes komolysága, kifejezésének nemessége, technikai apparátusának nagy méretei révén is.”

Bartók művét több európai nagyváros után mutatták be Budapesten. A koncertről számos kritika jelent meg, közülük kettőből idézek.

Tóth Aladár írása így kezdődik: „Külföldi bemutató előadások diadalmas sorozata után végre megismerhette a magyar közönség is Bartók Bélának legújabb zenekari szerzeményét. Miért ilyen későn? Miért nem tud egy Bartók Bélánál a magyar zeneélet is remekműveket megrendelni, úgy, ahogy a most bemutatott újdonságot a svájciak megrendelték a bázeli zeneünnepélyre. És ha már elmulasztottuk az ilyen megrendeléseket, miért nem sietünk utolérni a külföldet, miért nem kapunk olyan kapva-kapva a magyar géniusz új megnyilatkozásán, mint az angol, amerikai, holland, német zenekarok?”

Következzék Péterfi István kritikájának részlete: „A négytételes mű gazdag anyagának még vázlatos ismertetése is túlhaladja rovatunk keretét, de azt vitán felül megállapíthatjuk, hogy zenetörténeti értékű művel gyarapodott a zeneirodalom és hogy mindnyájunk szívét büszkeség töltötte el, hogy ezt a nagyszerű zeneszerzőt, az úttörő zsenit a magunkénak mondhatjuk. Az igen nehéz darab művészi interpretálásával Dohnányi Ernő és a kiváló filharmóniai zenekar szerzett érdemeket.”

 

Bartók Béla Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre c. művének hazai bemutatója (1938)

  1. október 31-én, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenyén hangzott el, Luxemburg és London után, Bartók Béla Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre c. műve. A koncertről szóló kritikáját Péterfi István így kezdte:

„Nemcsak a Filharmóniai Társaságnak, de az egész zenei szezonnak kiemelkedő eseménye a hétfői koncert. Bartók Béla új műve került idehaza előadásra, a nagy magyar zeneszerzőnek és feleségének személyes interpretálásában. De a nevezetes premier mellett még Ernest Ansermetnek, a világhírű genfi karmesternek vendégszereplése és egy Hindemith bemutató is rendkívüli érdekességet adott az estnek.”

Jemnitz Sándor kritikájából is idézek: „Ez a háromtételes mestermű egyenrangúan illeszkedik a kiteljesedett Bartók szerzemények ama sorozatába, amely az V. vonósnégyessel veszi kezdetét. Az ütőhangszerek most kettős szerepet töltenek be nála. Tágítják és fokozzák a zongora hangterjedelmét: fölfelé, a billentyűzeten túleső magasságban csillogó fénypontokat raknak fel a két zongora ilyformán hegyesre csúcsosodó hangoszlopaira, és lefelé menően széles, öblös talpazatot építenek eme oszlopok alá. Ámde maga a két zongora is egymással verseng a hallatlanul merész kifejezési lehetőségek módozataiban.

Bartók mesteri zongorajátéka közismert. Felesége azonban először szerepelt nyilvánosság előtt, s hogy Bartókné Pásztory Ditta minden tekintetben méltóan állta meg helyét: oly dicséret, amelyhez alig van hozzáfűznivalónk. Külön elismerés illeti Jegesi Józsefet és Vigdorovits Sándort az ütőhangszerek remek kezeléséért.”

A koncert rádióban való közvetítése az előzetes tervekben még szerepelt, de az aznapi műsorban nem volt benne. Nem sikerült kideríteni, mi lehetett az oka a közvetítés elmaradásának.

Kassai Ünnepi Hetek (1939)

Az 1939-es év őszi eseményei megváltoztatták az emberek szokásait, időbeosztásukat a Rádió hírszolgálatához igazították. Az aktuális híreken kívül néhány zenei-művészeti műsor is felhívta magára a figyelmet, mint például novemberben az újra magyarrá lett felvidéki városban, Kassán megrendezett Ünnepi Hetek közvetítései. A budapesti Rádió pedig zenetörténeti szempontból is jelentős eseményt közvetített: a kassai Schalkház dísztermében 1939. november 4-én megrendezett hangversenyt, amelyen Dohnányi Ernő, Bartók Béla és Zathureczky Ede szerepeltek. Zathureczky hegedűjátékában, a szerzők zongorakíséretével hangzott el Dohnányi Hegedű-zongoraszonátája, valamint Bartók I. rapszódiája és Országh Tivadar átdolgozásában Bartók Magyar népdalok c. darabja. Dohnányi Ernő és Bartók Béla eljátszotta Liszt két zongorára írott Patetikus koncertjét és még egy Beethoven-szonáta is elhangzott Dohnányi előadásában.

Bartók Béla rádiós szereplései 1939-ben

Bartók Béla az 1939-es évben öt alkalommal zongorázott: január 13-án szólóestet adott, április 30-án az Operaház tagjaiból alakult zenekar kíséretében, Dohnányi Ernő vezényletével Rapszódiájának zongoraszólamát játszotta. Április 23-án és október 31-én pedig felesége társaságában adott kétzongorás műsort.

Pásztory Ditta, Bartók egykori zongorista növendéke és 1923 óta második felesége másfél évtizeden keresztül csak otthon muzsikált. 1938-ban mutatkozott be Bartók Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre c. művének ősbemutatóján Bázelben.

Ezután több alkalommal is felléptek közösen itthon és külföldön egyaránt.

Bartók és felesége

Tóth Aladár a Pesti Naplóban megjelent kritikájában így írt Bartók és Bartókné Pásztory Ditta kétzongorás hangversenyéről: „Ezen a koncerten nemcsak Bartók fejedelmi előadó-művészetében gyönyörködhettünk, hanem abban a rendkívüli pedagógiai hatásban, művészi ösztönző- és vonzóerőben is, melyet ez a művészet, közvetlen környezetében, egy kivételesen fogékony és nagy-kapacitású pianistaszellemre gyakorol. Ha Pásztory Ditta egyedül saját útját követi: bizonyára már rég zongoraművész-szólistáink első sorában szerepelne.

De ő ennél nagyobb feladatot oldott meg, mikor egészen Bartók szellemét követte.

És talán éppen ezzel engedelmeskedett leghívebben egyénisége belső parancsának.”

Tóth Aladárnak, a neves zenekritikusnak ezt a véleményét egyik utolsó írásából idéztem, amely még megjelenhetett a Pesti Napló hasábjain, a lapot ugyanis 1939. október 31-én betiltották.

 

Bartók Béla utolsó hangversenyei a Rádióban és a Zeneakadémián (1940)

A magyar zenekedvelőknek az 1940-es esztendőről Bartók Béla búcsúhangversenye és amerikai útja jut eszébe. Szomorú volt ez a búcsúzás. Bartók hívei és tisztelői mintha előre megsejtették volna, hogy az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőnk véglegesen elhagyja hazáját.

  1. június 17-én volt Bartók utolsó stúdióhangversenye, amikor feleségével, Pásztory Dittával kétzongorás műsort adtak Bach, Mozart és Liszt műveiből, valamint részletek hangzottak el Bartók Mikrokozmoszából. A Rádióélet 1940. októberi számában Böhm László zenei szerkesztő számolt be arról, hogy a Rádió rövidhullámú műsorában új sorozat kezdődött, amelynek első szereplője Bartók Béla volt.

„A Magyar Rádió a rövidhullámú sávon mindennap 3 órás műsort sugároz Észak- és Dél Amerika számára. E műsorokban a több nyelven adott hírszolgálaton kívül zenét is közvetítünk, lehetőség szerint magyar zeneszerző művét, vagy ha külföldi komponista műve szerepel, azt magyar művész adja elő. Október hónaptól kezdődően „Az új magyar zeneművészet kiválóságai” címmel új sorozat indul. Az előadás mindig egy zeneszerzőről szól, művei közül bemutatunk néhányat, sőt pár perces beszélgetés keretében megszólaltatjuk magát a szerzőt is.

  1. október 7én zeneszerzőink egyik legkiválóbbja, Bartók Béla nyitotta meg a sort.

Bartók Béla alig 3 hónappal ezelőtt tért haza amerikai útjáról és néhány nap múlva ismét Amerikába utazik, ezúttal hosszabb tartózkodásra. New Yorkban, Pittsburgban, Denverben, Montrealban tart majd felolvasást és hangversenyt, több hanglemezt is készítenek zongorajátékáról és műveiről. Feleségével, Pásztory Dittával együtt kétzongorás hangversenyeket is adnak.”

  1. október 8. Bartók Béla, feleségével együtt a Zeneakadémia nagytermében megtartotta magyarországi és egyben európai búcsúhangversenyét. A Székesfővárosi Zenekart Ferencsik János vezényelte. A másnap megjelent kritikák közül kettőből idézek. Jemnitz Sándor írásának befejező szavai ezek voltak: „A Bartók-házaspár kedd esti búcsúhangversenye a Zeneművészeti Főiskola zsúfolt nagytermében az esemény kiütköző jelentősége jegyében folyt le. Nem csupán a zenevilág színe-java sereglett itt össze, hanem a magyar szellemi élet számos régi meg újabb oszlopos tényezője is. Értékesebb közönséget nagyon régóta nem láttak így együtt ezek a falak. A műsor éjfél felé végződött, amit nem mentségül hozok fel most, ha nem elemzem részletesebben a hangverseny egyes pontjait. Nem a részletezések időpontja ez, amikor könnyes szemmel búcsúztatjuk az egészet – Bartók Béla közöttünk-élését. Távozása szimbolikus erejű. S akik forrón tapsoltak neki, e szimbólumok mellett foglaltak állást: az emberi és művészi jellem kristályos tisztasága mellett.                                                                                                                                                                                                                                     Bartók2

Bartók hangversenyeinek lelkes, hűséges krónikása: Péterfi István így írt: „Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző, feleségével, Pásztory Dittával, a kiváló zongoraművésznővel a hónap végén hosszabb amerikai körútra indul. Olyan hírek terjedtek el, hogy Bartók véglegesen az Egyesült Államokba költözik, de amint örömmel értesültünk, csak huzamosabb tartózkodás és nem áttelepülés a világhírű művész szándéka. És ezt boldogan veszi tudomásul az egész magyar zenei élet. Dicsőség és büszkeség, biztató és felemelő az a puszta tudat, hogy közöttünk él korunk legkimagaslóbb zeneszerzője, akinek nemcsak újító, alkotó zsenije ragyog, előadó-művészete gyönyörködtet, hanem akinek jelleme, nagyszerű emberi egyénisége a fénylő, útmutató sarkcsillag. Messziről is sugároz az ő példája. Tisztelettel és szeretettel várjuk vissza.”