A versmondónk: Zsóka története
A Főnix Versmondó- és Népdal körben családias együttes alakult ki. A versek válogatása, próbája, és a népdalok éneklése közben beszélgetünk is. Megismerjük egymás örömét, bánatát.
Vágóné Szabó Erzsike mindig vidám, mosolygós. Imád tanítani, még a „huncutkodó” kiskamaszokkal is megtalálja a megfelelő hangot. Tudtuk, hogy idős szüleihez költözött, hogy gondozza, ápolja őket. Amíg lehetett a Kulturális Központba is elhozta őket, hogy megnézzék a műsorunkat. Jól esett látni, milyen büszkék kedves, csinos, tehetséges versmondó lányukra.
Egyszer azonban a mi Zsókánk szomorúan, talpig feketébe öltözve jött el. Éjszaka a karja közt halt meg az édesapja. Utána a fájdalomtól nem tudott elaludni. Leült az asztalhoz és írni kezdett. Megfogalmazta, hogy ki volt, akit elveszített. Ez a búcsúszöveg hangzott el januárban a temetésen, majd néhány hét múlva a baráti társaságunknak is felolvasta.
SZABÓ GÁBOR hajdúszoboszlói polgár küzdelmes, dolgos, családját szerető élete 88 évig tartott. Történetének kis részletét emlékül közzétesszük, a Hajdútánc.hu internetes folyóiratunkban.
Vágóné Szabó Erzsébet: Búcsúzás
Nehéz a szívem és zaklatott a lelkem, mert Édesapám örökre elment az élők sorából. Ordítanék a fájdalomtól, de nem teszem, mert felsejlik bennem, hogy mit is mondott mindig: „Ne tetézd a bajt, megoldást keress! és lépjél túl!” Így tehát elfogadom, lenyugszom és emlékezem. Mit tett és mire tanított Édesapám?
Ő akarta és szervezte meg, hogy mások örömére esküvőkön verset mondjak. Tőle láttam a könyvek szeretetét, a szakkönyvek bújását, ha a gépek szerkezetének ismeretére volt szükség, vagy szőlőművelésről volt szó. Mindig mondta: „Tanulj, a tudás hatalom, s azt nem vehetik el tőled!” S hogy: „Dolgozz, csinálj meg mindent magad!” Életével is ezt példázta nekem. Géplakatos mesterként újításai, találmányai voltak. Kitalálta, megoldotta a traktorok szerelésekor a típushibák kiküszöbölését!
A munkája mellett traktorozott, szántott, vetett, a családjáért dolgozott, élete utolsó időszakában is.
Imádott beszélgetni, vicceket mesélni. Édesanyámmal rendszeresen jártak a Gyógyfürdőbe. A medencében köré gyűltek az emberek, szívesen hallgatták meséit, sokat nevettek, akár nótára is gyújtottak.
S mivel ember volt, nem létezett hiba nélkül. Erős akarata volt, de ez olykor erény, mert kitartást eredményez.
80 éves korában egyedül rakta fel a cserépkályháját a szobában. 81 évesen egy egész télen át autót szerelt János öccsével. Felújítottak egy veterán Skoda 120-ast. 82 évesen tetőt javított, körbe takarította a kis házát, amit fiatalon maga épített, úgymond, most befejezte. Mindig alkotott, teremtett. 86 éves koráig vezette a személyautóját.
Apám volt és ÉDES… S még jut eszembe ezernyi történet a munkahelyi ugratásokról, meg a „Jó ebédhez szól a nóta” című műsor hallgatása a vasárnapi ebédnél. A nagy családi összejövetelek boldog órái… s már nem sorolom tovább, mert most hiánya csönd a szívemben. Rosszullétekor szorította a lánya kezét. Utolsó szóval az ajkán feleségét hívta: „Anyu!” Hazavárta fiát, és annak érkezésekor dobbant utolsót a szíve. A családjáért élt!…s most fentről figyel rájuk. Így van ez. Megszületünk, élünk és meghalunk. Mindenkivel megtörténik. Büszke vagyok az Édesapámra, hogy Ő volt az én Apám. Legyen körötte örök béke és csend. Isten áldja!
Édesapám emlékére…
Hogy egy édesapa
milyen drága kincs,
csak az tudja
akinek már nincs.
Drága jó szívét
áldd meg atyám,
s köszönöm hogy
ő lehetett az én
drága édesapám!