Ránki Dezsőt köszöntjük

Ránki Dezsőt köszöntjük

A Facebook hírfolyamában jelent meg a PAPAGENO 2017. szeptember 8-i írásának ismétlése: Ránki Dezsőt köszöntjük címmel.

  1. szeptember 8-án született a sokszorosan kitüntetett, kétszeres Kossuth-, Liszt-, Bartók-Pásztory- és Prima Primissima-díjas zongoraművész, aki Budapestnek is díszpolgára.

“Soha nem voltam tervezgető típus. Az, hogy zongorázni kezdtem, majdnem a véletlenen múlott, de aztán elég hamar kiderült, hogy valószínűleg érdemes tanulnom. Annyira magától értődően indultam errefelé, hogy fel sem merült más út. Terveket több évre előre csakis a beszerzendő kottákkal és könyvekkel kapcsolatban készítettem, minden egyéb a maga természetes útján haladt előre. Hogy mit fogok évek múlva megtanulni, játszani, milyen számomra új stílusú zenék fognak később érdekelni, egyáltalán, hogy mit szeretnék csinálni – ilyesmiről ritkán gondolkodtam és szerencsére nem is volt rá szükségem. A zenészpálya talán nem is tervezhető előre. Nekem már az is nehéz feladat – de persze gyakran rákényszerülök -, hogy egy-másfél évvel előre megadjam a koncertműsorokat. Nem tudhatom előre, hogy akkor éppen mihez lesz majd kedvem. Bár szerencsés alkat vagyok: amikor néha előfordult régebben, hogy olyasmire kértek fel, amihez nem vonzódtam, de valamilyen okból mégis elvállaltam, vagy el kellett vállalnom, a tanulás, elmélyedés időszakában megszerettem ezeket a darabokat is” – mondta egy interjúban 60. születésnapján.

 

Bieliczkyné Buzás Éva:

Ez a régi interjú ösztönzött arra, hogy kiegészítsem a következő emlékezéssel.

A fiatal Ránki Dezső zongoraművész a Magyar Rádióban

Ránki Dezső a zwickaui Nemzetközi Schumann Zongoraverseny győztese

 Az 1969-es év egyik legnagyobb magyar zenei sikere Zwickauban született, ahol Ránki Dezső lett a Schumann Zongoraverseny győztese. Az akkor 18 éves művész magántanulóként készült az érettségire, és mint ahogy a verseny előtt, továbbra is a neves zongoratanárnő, Máthé Miklósné tanította, miközben a Zeneakadémián Kadosa Pál növendéke is volt.

A verseny győztese így nyilatkozott: „Amikor elindultam Zwickauba, még nem bíztam a győzelembe és nem ért volna csalódás, ha nem nyerek, de úgy gondoltam, hogy tapasztalatokkal akkor is gazdagszom. Azért jelentkeztem, mert kíváncsi voltam és különben is egyszer el kell kezdeni. Még akkor is, ha a verseny fogalma sehogy sem illik a zenéhez, és ezen a téren az összehasonlítás nem valami jó módszer. Két-három produkcióból csalhatatlanul ítélkezni nagy felelősség, különösen, ha ez nemegyszer a versenyző további sorsát is meghatározza. Mégis a verseny a legjobb alkalom a nyilvánosságra.”

A Magyar Rádió hamarosan felvételt készített az ifjú zongoraművésszel, és már az év végén műsorra tűzte Schumann C-dúr fantáziáját, amelynek költői szépségű előadásával Ránki Dezső világraszóló feltűnést keltett. Íme Kroó György zenekritikus néhány sora e felvételről:

„Különös csoda, hogy egy 18 éves budapesti fiatalember ilyen tökéletesen ráérezzen az 1830-as évek schumanni romantikájának hangjaira. Különösen a harmadik tétel, ez a gyors finálé helyén álló, megbékülő lassú tétel szólalt meg igézően Ránki Dezső keze alatt.”

Kocsis Zoltán a Magyar Rádió Beethoven-zongoraversenyének győztese

 1970-ben emlékezett a zenei világ Ludwig von Beethoven születésének 200. évfordulójára. Az ünnepi alkalomra készített műsorok közül kiemelkedett a Magyar Rádió Országos Beethoven-zongoraversenye, amelyet 1970. február 23 és március 13-a között rendeztek meg. Győztese: Kocsis Zoltán lett. Az 1969-es év eseményei között beszámoltam arról, hogy Ránki Dezső példátlan sikerrel nyerte meg Zwickauban a nemzetközi Schumann Zongoraversenyt. Verseny-győztesek címmel Gách Marianne így írta le találkozását a két ifjú zongoraművésszel:

„Rendkívüli jelenség mind a kettő. Ránki Dezső már nagykorú, betöltötte a 18. évét. Kocsis Zoltán helyett még szülei írják alá szerződéseit, mert csak 17 éves múlt. Mind a ketten Zeneakadémisták már, és közben magántanulóként készülnek az érettségire. Régóta tudom, hogy egyszer sor kerül majd velük az interjúra. 9 évesek voltak, amikor a Kertész utcai gyakorló iskolában egy padba ültették őket. Azóta elválaszthatatlan jó barátok. Ízlésük, szemléletük, a világról és a zenélésről való elképzelésük sok tekintetben hasonló. De alkatilag nagyon is különbözők. Ránki szelíd kék szeméből derűs nyugalom árad, poézis lengi körül, mondatai arányosak és megfontoltak, pontosan fogalmaz. Kocsis csupa ideg, csupa temperamentum, jó a humora és sokkal közlékenyebb is.”

Fábián Imre zenekritikus más szemszögből figyelte az ifjú zongoraművészek feltűnését:

„Alig néhány hete még, hogy az elragadtatás örömével fedeztük fel a fiatal Ránki Dezső tehetségét, s íme, most a Magyar Rádió Beethoven-zongoraversenye ismét alkalmat adott rá, hogy egy rendkívüli, Ránkiéhoz hasonló tehetséggel megáldott pianista bemutatkozzék.

A versenyt Kocsis Zoltán nyerte, aki a zongoraverseny tájékoztató füzete szerint alig 18 éves és máris érett, kész előadó egyéniség. Akárcsak Ránkinál, az ő zongorázásában is a technikai, mesterségbeli felkészültség tökéletes biztonsága, virtuóz megoldottsága, a muzikalitás és ízlés érett kifinomultsága, és az intellektus, az egyéniség gazdagsága fogja meg a hallgatót. Ránki és Kocsis feltűnése előadó-művészetünk nagy eseménye. Valahogy így törhetett be annak idején a magyar előadó-művészetbe Bartók és Dohnányi, hogy velük új korszak kezdődjék.

Kocsis Zoltán és Ránki Dezső kétzongorás hangversenyei

Budapesten igen rövid idő alatt vált a zenei élet kedvencévé két fiatal zongoraművész: Kocsis Zoltán és Ránki Dezső. Az 1972-es esztendő legforróbb sikerét azok a hangversenyek hozták, amelyen ketten-együtt játszottak, mint például Mozart két zongorás Esz-dúr versenyművében.

Az egyik kritikus azt írta róluk: „Kocsis és Ránki szólókoncertjein annak örülünk, hogy milyen tehetségesek ezek a fiatalok. Közös hangversenyükön külön örömet jelentett, hogy ketten vannak, hogy együtt vannak, hogy egymást inspiráló-fegyelmező társai.”

A Rádiózenekar Lehel György által vezényelt koncertjéről Kroó György így írt:

„Kocsis Zoltán és Ránki Dezső Mozart két zongorára és zenekarra írott Esz-dúr versenyművét játszotta, annyira egységes felfogásban, egyszerre rezdülő kivitelezésben, mintha egy ember zongorázott volna négy kézzel. Ugyanakkor ebben a közös zenélésben a két ragyogó tehetség a maga módján, egyénien nyilatkozott meg. Kocsis drámai hajlama, a zenét beszéltető képessége, csodálatos ritmusa az egyik oldal – Ránkinak az az adománya, hogy önfeledten énekelteti a hangszerét, hogy oly közvetlenül feloldódik a zenében, hogy oly természetesen formál meg minden dallamot, – a másik. Zenei érettségükhöz és briliáns zongorista tudásukhoz a fiatalság bája, a pódiumizgalmon is diadalmaskodó örömteli zenélés boldogító légköre járul. Honnan, hogyan? Nem tudjuk, de itt termettek közöttünk, és tudják a titkot, a meg nem fejthetőt, az el nem mondhatót.”

Kocsis Zoltán és Ránki Dezső közös hangversenyeinek köszönhetően a kétzongorás remekművek szinte slágerszámmá váltak.

Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt Kossuth-díjjal tüntették ki

Kocsis Zoltán és Ránki Dezső, a két fiatal zongoraművész a 60-as évek végén és a 70-es évek elején robbant be a magyar és a nemzetközi zenei életbe. Tehetségüket 1978-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Az egyik hetilap munkatársa úgy vélte, hogy magas kitüntetésük korábbi zeneakadémiai mesterük: Kadosa Pál diadala is. Az újságíró megkérdezte a neves professzortól, miképpen vélekedik arról, hogy két rendkívüli tehetségű növendékét csaknem példátlanul fiatalon, 26 évesen jutalmazták a Kossuth-díjjal. Íme Kadosa Pál válasza:

„Mindig zavarba ejt, ha növendékeim sikerét nekem tulajdonítják. Nem valami álszerénység szól belőlem, de Kocsis és Ránki eredményeiben voltaképpen kevés az érdemem. Mind a ketten csodagyerekek voltak, abban a vonatkozásban, hogy játékukkal a növendékkoncerteken minden alkalommal feltűnést keltettek. Amikor hozzám kerültek, már magas-szinten tudtak zongorázni.

A zene iránti lelkesedésük kiapadhatatlan. Ránki lírikus alkatú, de hogy izzó drámaiság is fűti, az kiderült Liszt h-moll szonátájának előadásakor. Kocsis drámai és intellektuális zenész és tevékenysége igen sokoldalú. Az, hogy már főiskolás korukban javában koncerteztek, csak hasznukra vált, mert hamar otthonosan érezték magukat a pódiumon.

Hogy ilyen fiatalon tüntették ki őket Kossuth-díjjal? Ez a döntés nem elhamarkodott, sőt nagyon is igazságos, hiszen mind a ketten bebizonyították már, hogy itthon is, külföldön is megállják helyüket, s világszerte igen nagy sikereket aratnak.”

Peter Schreier és Ránki Dezső dalestje

  1. március 3-án a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében rendezte meg a Rádió következő sorozatát: a Dalirodalom remekeiből címmel.

Peter Schreier, a világhírű énekművész a mi ifjú zongoraművészünkkel: Ránki Dezsővel együtt lépett fel. Emlékezetes dalestjükről Kerényi Mária így írt: „A sorozat varázslatos nyitánya Peter Schreier estje volt – a zongora mellett Ránki Dezsővel. Meggyőződésem, hogy neves vendégünk, aki operaénekesnek és oratórium előadónak is kiváló, sőt a karmesteri poszton is helytáll – igazi hazáját a dalirodalom területén találta meg. A műsorán elhangzott Mozart-művek éppúgy, akár Schumann felülmúlhatatlan Dichterliebe- (A költő szerelme) ciklusa az ő megszólaltatásában nem csupán esztétikai élvezetet nyújt, hanem morált és etikát sugároz: egyszóval a művészet ajándékát. S akihez üzenete eljut, teljesebb, valamiképpen emberibb emberré válik, mint annak előtte volt. A Mozart-dalok hangulatáról, a Kis német kantáta karaktereiről esszé-terjedelemben lehetne írni. Műsorának második részében pedig A költő szerelme kelt életre, valóban úgy, hogy el kell hinnünk: Schreier és Ránki – Schumannal társalog. Az előadók művészi összhangja és emberi szerénysége sugallta: itt és most „Der Dichter spricht” – A költő szól.”

(Forrás: Rádiófónia 2. és 3. kötete)