Ady verse nyomán három kortárs költő alkotása

Szabó Lajos: Találkozás Ady-val

 Bús barna szemeink
futnak végig Párizsod utcáin,
te a Szent Mihály útján tévelyegsz
lenge ingben, szellem fényben
lámpást tartva elsietsz.

a Szajna parton rám találsz
s üdvözölsz mint ős kajánt,
ülünk s bele hallgatunk egymás bajának magány-zsivajába,
illúzióinkba temetjük zaccos kávénk gőzös illatát.

túlzó világaink hosszas csendjébe
a nesztelen Ősz is betekint,
ártatlan pillantása kérdőn ránk kiált,
új-keletű vértelen héja nászt kíván.

a másik asztalnál, dohányfüstben,
két borzas tollú óriás vitáz,
kacag az idő, rohan el mellettünk
Őze, Latinovits Zoltán oldalán.

a Nyár elbóbiskolt,
bele álmodik a késő délutánba.
tréfás falevél játszón botlik, hosszas árnyék lábainkba.
egy ismerős női alak torzón imbolyog, a Szajna partja.

Léda te lankadt szárnyú héja madár
volt hírnöke a múló szerelemnek,
füledbe rég ősmagyar dal rivallt,
ma, feledés gazdag úr palástja féltőn takar.

párizsi ős duhaj szemedben
villan a viszontlátás önző hatás,
Adélt ölelnéd de szertefoszlik,

mint a csaló pillantás.
magány ingoványodban,
veled masírozok én a jó Kaszás.

Ady Bandi barna szemed
lehullva pihen az omló avaron,
az Ősz még füledbe búg
s búsan zengi tovább füstös rőzse dalát
– jaj meghalok-
Szemed utolsó fénye villan
egy bíbor párizsi hajnalon.

(Ady Endre vers szövegeinek felhasználásával íródott a vers)

 

Borbély Mária/Marcsi: Szabó Lajosnak – reflektálva a Találkozás Adyval című versére

A Szajna partján látomásként
smaragdzöldben tétova virág,
csak arra vár bús csöndjébe,
hogy a világ szeretője tépje le,
mint éj sötétje Párizs asszonyát.

Bús barna szemek vigasztalója
egy őszi hajnalon Párizs utcáin
hagyva lábnyomát, lidércnek
lenne szeretője ha Adyval,
s veled találkozhatna odaát.

Ó bánod-e még Lédát,
az illuzórikus szerelmi nászt,
vagy a Szent Mihály útján bandukolva,
sutba dobod magányod dalát,
s újra hallod a gomolygó szürkületben
a füstös bároknak mélyéről feltörő
életre hívó tomboló zaját.

(2019.08.13.)

 

Tóth Gyula: Párizsban járt Lali és Bandi

(Reflektálás Szabó Lajos Találkozás Adyval című versére)

 

Révész szemed Szent Mihály útjára tévedt,

s úgy bámultad csendben

a Szajna parti hulló levélkönnyeket,

mint Dunánál egykor hangtalan elúszó dinnyehéjt.

Ady jött feléd, s leültetett vén ősz, A. Kertész,

egy mohos kávéház teraszán.

Nem szóltatok, csak ittátok

e bódító kirakatváros fanyar italát.

,,Mester! Párizs a te Bakonyod,

de nekem hontalan a nagyvilág,

röhögve rohannak lutoni hajnalok…”

-s Bandi mélán megvonta vállát.

És szólt! -,,Létlenebb vagy a létlennél…

A Temze táján mit keresel?

Nézd Párizst, szerelmem, ő tett étlenné,

s Lédára vágyón már nem nézhetek.

Jártam Gangesz- vidéket kelet ős papjaként,

de kihűltek mind a trópusi álmok, igék,

a Magyar Ugar mely befogad kaján apjaként,

(Isten ott is lát!)

és új-asszony kéz simítja arcomra izzó szemfödelét.

Indák húznak ezer karjaikkal, beléd halni dúlt hazám,

és engedek, nem tehetek hűségtől sújtva mást,

Asztag városban jön értem, buktat fel az agg kaszás.

Hát jöjj velem utódom, tanítványom, lánglelkű sorstárs!”

S ment is már! Rossz zsakettben,

csíkos nadrágban, át a Bois-n, kőesőben,

kipp-kopp ütemre, a lassan táguló időben,

hazafelé csörtetve, csodafiú szarvas.

Te ott ültél törött szívvel, kábult vidoran,

s csak hajtott komor kocsisod, Mihály arkangyal.

Versporral behintve a tejfehér éji-égi út,

sírt az ócska konflis, míg ajkad harsány nótára gyújt!