2019 – A RÁKÓCZI-EMLÉKÉV

*Nagy Ádám

2019 – A RÁKÓCZI-EMLÉKÉV

Egy évvel ezelőtt Magyarország kormánya az 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc emlékévének nyilvánította, arra emlékezve, hogy 315 évvel ezelőtt választották meg Erdély fejedelmévé. Az emlékév illetékeseinek egybehangzó szavai alapján elsősorban azért esett rá a választás, mivel Rákóczi egy olyan személyisége történelmünknek, akinek élete mindenki számára példaértékű lehet. Életpályája alapján alkalmas személyiség arra, hogy emléke összefogja a magyarság minden tagját, függetlenül attól, hogy a világ mely részén lakik. Rákóczi Ferenc vitathatatlanul a magyar történelem egyik leghíresebb alakja, hiszen életével, cselekedeteivel a hazának tett szolgálatával valamennyire mindenki tisztában van. Ennek az írásnak célja mégis az, hogy röviden bemutassa azt az embert, aki jelentősen hozzájárult a magyarságtudat és a magyar forradalmi hagyományok fejlődéséhez. Rákóczi Ferenc 1676-ban született Borsiban. Apja I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, anyja Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán lánya. Apját igen fiatalon elvesztette, édesanyja később férjhez ment Thököly Imre fejedelemhez, aki magára vállalta az ifjú Rákóczi Ferenc nevelését. Az ifjú a legtöbb diplomáciai tárgyalásra is elkísérte a fejedelmet. Thököly szövetségre lépett a törökökkel, így a fejedelem 1683-ban a Kara Musztafa által Bécs ostromára vezetett török sereg utóvédjét látta el. A török sereg azonban vereséget szenvedett és anyja Zrínyi Ilona 1685-ben Munkácsra menekült, ahová fiát is magával vitte. A Zrínyi Ilona vezette erők hősiesen két évig, egészen 1688-ig tartották magukat a császári ostromlók ellen. A megadást követően a család tagjainak el kellett hagyniuk Magyarországot. A fiatal Rákóczit Kollonich Lipót gondjaira bízták. Rákóczi Ferenc nevelőjének köszönhetően a prágai egyetemen végezte tanulmányait, ahol hadmérnöki ismereteket is szerzett. Tanulmányait azonban sohasem fejezte be. 1692-ben Bécsbe rendelték és nagykorúsították. (Ebben közrejátszottak az akkori tulajdonjogra vonatkozó törvények.) Ezt követően egy évet Rómában töltött, majd visszatért magyarországi birtokaira. Hamarosan beiktatták Sáros vármegye főispáni hivatalába, majd feleségül vette Sarolta Amália hesseni hercegnőt.

Az 1697-ben kirobbant hegyaljai felkelés elől még Bécsbe menekült, vélhetően azért, hogy ne keltsen gyanút a bécsi udvarban, de feltételezhető, hogy már ekkor is kapcsolatban állt a nemesi ellenzék néhány képviselőjével. A Bécs elleni harc egyik első kísérleteként 1700-ban vette fel a kapcsolatot XIV. Lajos francia királlyal egy lehetséges Habsburg-ellenes szövetség reményében. A tárgyalásokból származó levelek, azonban Bécsbe is eljutottak. 1701-ben Rákóczit bebörtönözték. A biztos haláltól a felesége segítségével szökött meg. Lengyelországba menekült, ahol folytatta a Franciaországgal való diplomáciai tárgyalásokat.

Rákóczi leveleiben három ponttal indokolja meg közszereplését és, hogy miért ált később a felkelés élére. Ezek: a szabadságszeretet, Magyarország elnyomott helyzete a Habsburg Birodalomban, illetve saját családi hagyományainak vállalása, mely szintén bővelkedik a Habsburgok elleni harcban.

Magyarországra az 1703-as munkácsi felkelést kihasználva tért vissza. A felkelés okait, céljait a breznai kiáltványban foglalta össze. Programjában a Habsburg-ház trónfosztását és a szabad királyválasztást, valamint Erdély önállóságának visszaállítását jelölte meg célként.

Rákóczi jól ismerte fel a politikai helyzet adta lehetőségeket, így ebben igen fontos szerepet szánt a spanyol örökösödési háborúnak, amelyben végig Franciaország szövetségét kereste. XIV. Lajos azonban a külpolitikai helyzet miatt vonakodott ettől, hiszen a háború miatt az országa meggyengült. A lehetséges szövetség reménye 1704-ben véglegesen meghiúsult, amikor a Habsburg seregek nagy vereséget mértek a franciákra. Rákóczi és a bécsi udvar között még ugyanebben az évben megkezdődtek a tárgyalások a Habsburgok szövetségesei a hollandok és angolok közvetítésével, akik a hatalmi egyensúly fenntartása miatt támogatták volna Erdély önállóságát. Ezek a politikai törekvések azonban kudarcba fulladtak, mivel ezt az igényt I. Lipót nem tudta elfogadni. Az államforma körüli kérdések gyors rendezése érdekében 1705-ben a magyar rendek vezérlő fejedelemmé választották Rákóczit.

A szabadságharc 1707-ben érte el a csúcspontját, amikor az ónodi országgyűlésen a magyar rendek kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Ez Rákóczi azon szándékát kívánta előmozdítani, hogy az ország függetlenedjen a Habsburg uralom alól és ismét szabadon választhasson királyt. A fejedelem jelöltje a trónra II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem volt, de Rákóczi eme törekvése végül meghiúsult.

A franciák után Rákóczi, I. Péter orosz cártól igyekezett segítséget kérni, akit azonban ekkor lefoglalt a svédek elleni háború. 1710-re a szabadságharc helyzete kritikussá vált. A csapatok az ország szinte egészét feladva a Rákóczi-birtokokra vonultak vissza. Ekkor a fejedelemnek már csak az volt a célja, hogy kitartson a spanyol örökösödési háború végéig, abban a reményben, hogy az ott köttetett békében legalább céljai egy részét megvalósíthatja. 1711-ben tett még egy kísérletet az orosz szövetségre és Lengyelországba utazott, hogy I. Péterrel tárgyaljon, aki azonban nem fogadta. Politikai törekvései, tervei nem találtak támogatókra. Ezt követően rövid időre visszatért Magyarországra, hogy a császári képviselőkkel tárgyaljon, majd újra Lengyelország lett úti célja. A Habsburgokkal fojtatott tárgyalások lebonyolításával Károlyi Sándort bízta meg. Károlyi 1711. április 30-án Szatmáron írta alá a békét. Ezt a békekötést és feltételeit Rákóczi sohasem fogadta el, bár a béke értelmében mindenki, így Rákóczi is kegyelemben részesült.

Rákóczi Ferenc az önkéntes száműzetést választotta. Ennek következtében 1715-ben III. Károly rendeletben a haza ellenségének nyilvánította és örökre száműzte a birodalomból.

1712-ig Lengyelországban tartózkodott, majd Angliába indult, de partra szállni már nem engedték, így egészen 1717-ig Franciaországban maradt. Innen utazott az Oszmán Birodalomba, ahol a neki kijelölt lakhelyen Rodostóban élt egészen az 1735-ben bekövetkezett haláláig. Végsőkig hű embere Mikes Kelemen beszámolói alapján ezt követően a testet Konstantinápolyba vitték, hogy az egykori fejedelem anyja mellett nyugodhasson. Rákóczi végrendelete alapján szívét a franciaországi Yerres-be szállították, hogy a helyi kolostorban temessék el. Az itt emelt sírnak azonban már csupán a helye található meg, mivel a francia forradalom időszakában a bebalzsamozott szívnek nyoma veszett.

Rákóczi Ferenc emigrációban töltött évei leginkább irodalmi alkotásai miatt értékesek. Itt írta meg emlékiratait és vallomásait. Igen széleskörű levelezést folytatott, mely iratok Köpeczi Béla szerkesztésében jelentek meg Magyarországon 1958-ban.

Halálakor Magyarországon már sokan elfeledték, háttérbe szorult, de feledésbe nem merült. Rákóczi az úgynevezett kurucos magatartásnak, vagyis a németséggel való szembe szegülésnek és a szabadságszeretetnek egyik kimagasló szimbóluma lett. A Rákóczi-kultusz egyik legfontosabb rendezvénye és talán a leglátványosabb is a hamvai hazahozatala volt.

Az egész esemény jelképes is egyben. 1904-ben megtörtént az, amit addig lehetetlennek tartottak, Magyarországon az ellenzék került fölénybe. Az 1906-ban kinevezett ellenzéki kormány, Wekerle Sándor miniszterelnökkel szorgalmazta Rákóczi hamvainak hazahozatalát. Ebből lett a magyarországi függetlenségi-kultusz egyik legnagyobb szabású eseménye, melyre már abban az évben sor került. A hamvakat Konstantinápolyból Kassára vitték, ahol újratemetették az egykori fejedelmet. A vonatot, mely a hamvakat vitte országszerte ünnepelték, valódi diadalmenetként, mintegy ezzel kifejezve a magyarok függetlenség iránti vágyát.

Rákóczi egyértelműen azon kevés személyek csoportját gazdagítja, akinek nevét szerte az országban ismerik, és elismerik. Kultusza pedig a mai napig virágzik, hiszen gyakorlatilag nincs olyan hazai település, ahol egy közintézmény, vagy egy utca ne viselné II. Rákóczi Ferenc nevét.

II Rákóczi Ferenc a mindenkori magyarság számára a nemzeti függetlenségért harcoló olyan kimagasló történelmi személyiség, akinek önfeláldozása, hazaszeretete példamutató a mai kor emberei, magyarjai számára is.

* Nagy Ádám: 1993. november 5-én születtem Budapesten. Heves megyében, Vámosgyörkön élek. Itt végeztem általános iskolai tanulmányaimat. Érettségi bizonyítványt az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban szereztem. 2012 óta az egri Eszterházy Károly Főiskola, majd Egyetem hallgatója vagyok, itt történelem, bölcsész, okleveles történész, majd történelem tanári diplomát szereztem. 2019 őszétől, az intézményben a Történelemtudományi doktori iskola hallgatója vagyok.

 

Bieliczkyné Buzás Éva: Nagy Ádám a kedves rokonaim közé tartozik.