Bocskai István alakja a szépirodalomban

Bakó Endre

Bocskai István alakja a szépirodalomban

Az első irodalmi opus, amely Bocskait említi, alighanem az Imrefy Jánosnak tulajdonított Igön szép história, miképpen az áruló urak el akarták az erdély vajdát árulni és egész Erdélyországot pogán kézben akartak ejteni, azoknak az uraknak veszedelmekröl. A Detsi kódexben található história 1594-ben íródott, Báthory Zsigmond fejedelem érdekében, akivel több erdélyi úr szembe szegült a török ellen indítandó háború kérdésében. Bocskai, ekkor, mint váradi főkapitány, a fejedelem egyik támasza volt. Miképp a história írja: „Második jó híve fejedelömnek, / Én, Bocskai István, melletted leszök,…” A kálvinista Bocskait rokoni kötelék is a katolikus, nyavalyatörős Zsigmondhoz kapcsolta. (A fejedelem Erzsébet nevű nővérének a fia volt, tehát Bocskainak unokaöccse). Hogy mi motiválta még a fejedelem iránti hűségét, arról épp úgy megoszlik a történészek véleménye, mint arról, milyen szerepe volt a szörnyű megtorlásban, a 14 „törökös” főúr lefogásában és 8-nak különös kegyetlenségű kivégzésében. Fontos szerepe lehetett, ha nem a legfontosabb.

Egy évvel későbbi Szöllősi István Rövid história című éneke, „melyben megíratik Szenan (Szinán) basának, Török császár erejével, Havasalföldének és Erdély Országnak pusztítására való kijövetele, 1595-esztendőben”. Ez két helyen is említi Bocskait, minthogy ő volt a hadjárat egyik irányítója, alvezére. „Országhadnagy Botskai István vala. / Az derék Táborral Botskait hagyá…” Mindezeket azért is fontos idéznünk, hogy érzékeltessük: Bocskai eredetileg minden porcikájában törökellenes volt, s nem csupán érzelmi alapon, de tudatos politikaitörténelmi meggyőződés szerint.

Az idézett néhány verssor is elegendő annak bizonyítására, hogy e történeti énekek elsősorban dokumentum-jellegük miatt értékesek, esztétikai értékmozzanat alig található bennük. Nem úgy a Militaris congratulatio, azaz a Katonai üdvözlet című költemény, Debreceni S. János éneke, amely már az álmosdi győzőt köszönti 1604 decemberében. A költő teljes neve Debreceni Szappanyos János, neve után ítélve debreceni polgárcsaládból származhatott, ott végezte tanulmányait is, Nagyváradon volt a káptalan levéltárosa. Elképzelhető, hogy a Bocskai-szabadságharc hírére tábori lelkésznek állt, hiszen a vers valós lírai alany szövegének tűnik: „Az kinek örvendünk, / Most annak éneklünk / Vitézlő öltözetben, / Sisakban, fegyverben, / Lovakon, nyergekben, / Sátor alatt mezőkben, / De azért vígságban, / Magyarok örömében.”

A kutatók nem zárják ki, noha meggyőzően bizonyítani sem tudják, hogy Szappanyos lenne a Bocskai halálán kesergő, Kátai Mihályt átkozó Mély álomba merült kezdetű nagyszerű siratóéneke szerzője is. (Az idvezült fölséges Bocskai Istvánnak Magyar- és Erdélyország fejedelmének szomorú haláláról). A feltételezést a helyenként bravúros verselés is erősíti. A Bocskai halálára írt további siratóversek szerzősége sincs tisztázva, 1. A felséges Bocskai Istvánnak meghalásáról (Bátorság lelkemben felette nagy vagyon) 2. A fejedelemnek megétetőjéről és annak büntetéséről való ének (Ha kérdi Isten, Kátai, tetőled). 3. Káthay Mihály epitaphiuma (Én Kátai Mihály, világnak nagy példa). Kivétel a Szikszai Siderius Ist-

ván latin nyelvű költeménye. (Felséges Bocskai István fejdelem haláláról írattatott siránkozó versek. (Clari et potentes Pannoniae duces).

Egy öt énekből álló Bocskairól készült terjedelmes históriás ének szerzője, amely leírja ugyan a fejedelem harcait is, de inkább a politikai konspirációit állítja a tárgyalás tengelyébe Bornemisza Váczi Menyhért, reformtátus prédikátor. Egy ismeretlen krónikás 1611-ben, amikor Forgách Zsigmond, felső-magyarországi főkapitány, Forgách Ferenc esztergomi érsek testvére, a bécsi udvar hallgatólagos támogatásával megkísérelte megdönteni Báthory Gábor fejedelem hatalmát, históriás énekében a vallásszabadság megsértésének veszélyére figyelmezteti honfitársait. A protestáns magyarok szolgaságba vetése célja a pápának is.

A XVII. század végén Rozsnyai Dávid, az erdélyi porta utolsó török deákja emlékezett meg a fejedelemről. A következő évszázadban, úgy tűnik fel, Bocskai műve és alakja feledésbe merült. Nem hiába kesergett majd Arany János, Nagyszalonta, egy hajdútelepülés, szülötte:

Bocskai, Rákóczi, Báthori, Bethlen

Nagysága beárnyaz törpe lételedben:

Ah, e dönthetetlen sziklái a múltnak,

Elhunyó napodtól szégyenben pirulnak!

A XIX. század harmincas éveiben bontakozó regényirodalmunk egyetlen alkotása sem választotta Bocskait hőséül, noha a magyar regényművészet Walter Scott hatása alatt történelmi témákkal kezdte pályafutását. Jókai Mór történelmi alakjait hosszan sorolhatnánk, de Bocskait ő is kihagyta arcképcsarnokból. Pedig sok mindent tudott róla, talán személye és életműve is foglalkoztatta. (Lásd: Egetvívó aszonyszív) A későutókor szépirodalmi tisztelgését Lévay József Bocskai c. költeménye nyitotta meg, amelyet Nagykereki 1849. ápril 29. dátummal látott el. A kétrészes, kétdimenziós verset helyszíni élmény ihlette. Csengey Gusztáv nagyszabású ódájának (Bocskay) az ünnepélyes hang adja meg patináját. A költő voltaképpen összefoglalja a Bocskai-szabadságharc kitörésének okait, a harc menetét, és méltatja a békét, amelyet a Habsburgok kényszerűségből fogadtak el, de amely mégis lehetővé tette, hogy „szabadon zenghessen vallásunk imája.” Csengey, lévén az eperjesi evangélikus főiskola tanára, Vallásos költemények és énekek c. kötetében jelentette meg a költeményt, rögtön utána a Magyarok Mózese c. verset, amelyben a bécsi béke 300. évfordulóját méltatta. A Bocskai-szabadságharc 300. évfordulója továbbra is osztrák elnyomás alatt, de már polgárosult viszonyok között találta a nemzetet. Ekkor már joggal beszélhetünk nemzeti önismeretről, tudatos történelemszemléletről. Ám „huncut csúsztatás” történt: az ország hivatalosan a bécsi béke háromszázados ünnepét ülte meg, s nem a szabadságharc kitörésének évfordulóját!

1905-ben Hont vármegye a korponai országgyűlés három évszázados fordulójának emlékére Emlékkönyvet adott ki, amely tanulmányokon kívül három verset is tartalmaz. Íróik Endrődy Béla, Ivánka István és Sajó Sándor. Ivánka költőnek nem nevezhető, de az Emlékkönyv bátor hangú mottójára mégis érdemes utalni. A Bocskaival foglalkozó irodalmi művek második hulláma ezután keletkezett. Többségük gyenge, retorikus költemény, de azért akad köztük egy-egy értékes alkotás. Erre az alkalomra írta az egykor népszerű Sas Ede, nagyváradi főszerkesztő, az Új Idők számára Krónikás ének Bocskai Istvánról c. patetikus költeményét, amelyben kellőképpen megemlékezik a hajdúkról is. „Ki volt a hajdúk legendás népe? – teszi fel a kérdést, s a választ a fülbemászó verszenére bízza: „Jöttek az erdők zordon öléből, / Duvadok közül, zsombikos rétről. / Nincstelenségben hol bújdosának, / Árva fiai árva hazának. / Kirablott tanyák földönfutói / Bécsnek fejére villámot szórni. / S követték mind, mind Biharnak hősét, / ott virult ki a hajdú-dicsőség! / Álmosdnál fénylett győztes acélja…” S így tovább.

A bécsi béke háromszázados évfordulóját Debrecen városa és a Tiszántúli Református Egyházkerület méltó módon készült megünnepelni. Kiss Áron püspök a nagyváradi református tanítóképző intézet igazgatóját, Sáfrány Lajost bízta meg, hogy állítson össze Bocskai emlékére, iskolai használatra egy füzetet. „Költészetünk mezejéről alkalmi verseket nem szedhettem, mert nagy Bocskaynk nemes alakjával gyermekeknek való vers nem foglalkozik… Egy szorosabb értelemben vett alkalmi vers írására főtisztelendő püspök úr Szabolcskánkat, mint legilletékesebbet kérte fel; de ő betegsége miatt, erős vágya dacára sem tudott verset küldeni. Így aztán én magam írtam az utolsó sürgető percekben olyat, amilyen az én gyengeségemtől telt.” A vers valóban gyenge, de írója mentsége, hogy bevallott célja a didaxis volt, s annak megfelelt. Lampérth Géza különösen szívügyének tekintette a Bocskai-kultusz ápolását. Nyilván kapcsolatban állt Debrecennel, mert már 1906. május 22-én megjelentette Bocskay c. versét a Debreczen lap hasábjain. Lampérthnak más versében is feltűnik Bocskai, s 1920-ban megjelentetett egy kis füzetet Bocskai és a hajdú vitézek címen. A Csokonai Kör Bulyovszky pályázatát Vályi Nagy Gusztáv, a tragikusan elhunyt fiatal költő nyerte Énekek Bocskay korából c. kurucos hangvételű költeményével, az Ugrós nóták pedig afféle népies hangú toborzók. Több verselő református lelkész (Ladányi Endre, Kiss Endre stb.) is versben adózott a fejedelem emlékének.

A debreceni szoboravató ünnep alkalmából (1906. november 25.) az öreg 48-as hőst, Könyves Tóth Kálmán tiszteletes urat kérték fel ünnepi óda megírására. Struktúráját, poétikai megformálást tekintve ez a költemény is a krónika és az óda hibridje, megfejelve erkölcsi intelemmel. „Élek, el ne csüggedj én magyar nemzetem, / Hirdeti a szobor! / Miért küzdve vívtál, hogy az el ne vesszen: / tettre lelkesítsen a magasztos Eszme! S vihar el nem sodor!” Magánál a szobornál Jánosi Zoltán, a forradalmár lelkipásztor, Károlyi Mihály későbbi államtitkára olvasta fel Bocskai szobránál c. versét. Jellemző Jánosi szociális érzékére a refrénként többször is visszatérő sor: „Fejedelem voltál: mégis ember voltál.” A szobor Gyökössy Endrét is költeményre ihlette. Ez a vers is szokatlanul forradalmi hangú! A költő őse is ott harcolt Bocskai seregében „És megszakadt szíve roppant szégyenében / A császárt megmentő nagy béke után.” A vers befejező sora: „És Béccsel több békét soha nem kötünk!” A hajdúböszörményi Bocskai-szobor avatása is költeményeket fakasztott. (Benedek János, Zichy Géza, Kozma Andor). Közülük a Kozmáé érdemel említést (Bocskay).

Ismeretes, hogy 1933-ban mozgalom indult az álmosdi csata színhelyén felállítandó szobor érdekében. A nagyszabású avató ünnepségen, 1934. október 14-én Vályi Nagy Géza költő, magyar királyi százados szavalta saját Bocskai ódáját. Délután pedig az álmosdi templomban Baja Mihály olvasta fel ünnepi versét.

A Nyugat első költőnemzedékét, Ady Endrét kivéve, nem ihlette meg az ünnep, aki egy művészi glosszában értékelte Bocskai életművét a Budapesti Naplóban. Ez a remekmű (Bocskai István) a neobarokk Magyarország szemére lobbantja, hogy Bocskai típusosabb magyar volt, mint a rendszer egyik dédelgetett példaképe, a katolizált ellenreformátor, Pázmány Péter. Illyés Gyula már a második nemzedéket képviseli. De az ő hatalmas költeménye, a Reformáció genfi emlékműve előtt, amely kétszer is említi Bocskait, mint az emlékmű egyik szoboralakját, voltaképpen nem Bocskairól szól. Az újabb keletű alkotások közül említsük meg Sipos Károly Bocskay-kép c. bensőséges költeményét. A fejedelem képe a parókián reggelente, mint a szeretet szimbóluma fénylett. Szentimrei Jenő Verses magyar krónikájából Bocskai természetesen nem maradhatott ki. A ma élő költők közül az erdélyi Magyari Lajos 1605. Bocskai éjszakái című költeményében az önmagával vívódó, a cél érdekében saját hajdúvezérét is vérpadra küldő, fél ország gondját felvállaló fejedelmet verseli meg. Dusa Lajos az egyetlen győztes szabadságharc hősét a személyes érintettség közvetlenségével idézi meg. (Hajdútánc)

A századforduló környékén a fejedelem néhány novella hőse is lett. Porcsalmy Gyula neve kínálkozik elsőnek ide. Bocskai első győzelme c. elbeszélésének helyenként élvezetes fiktív részletei vannak. Nagy kár, hogy Móricz Zsigmondot Bocskai maga csak egy kisebb elbeszélésre ösztönözte. A Bocskai koronája c. novella azonban gyöngyszem. Értékes, eredeti alkotás Az egyik legszebb, művészileg legtökéletesebb magyar történelmi regény, az Erdély-trilógia, már a Bocskai halála utáni időszakkal veszi kezdetét. Színvonalas írás Nagy Jenő novellája is, A harangot felkötik, mely ugyancsak azt a pillanatot próbálja a művészi fantázia segítségével megragadni, amikor Bocskai elszánja magát a szabadságharcra.

Az első Bocskai-regényt Tábori Róbert írta 1897-ben A hajdúkirály címen. Ifjúsági regényről van szó, de talán még több joggal nevezhető történelmi mesének. Földes György Bocskai angyalkái c. könyve 1935-ben látott napvilágot. Az angyalkák Bocskai hajdúi. A történelmi tényekkel leginkább a regény befejező mondata ellenkezik: „Kátai Mihály a fejedelem halála után kiszabadult fogságából s a földön kikerülte az igazságszolgáltatást.”

.Bocskai szabadságharcának mindmáig legnagyobb szabású prózai mementója Szántó György Hajdútánc c. regénye, mely az első kiadásban, 1942-ben három kötetben, ezer oldalon jelent meg. A regény második kiadására 1970-ben került sor. Báthory Zsigmond a főszereplője, Bocskai csak szekundánsa Nagy Jenő Sárkányfogak között c. (1942) értékes regényének. Számon szokták tartani a Bocskai regények között Passuth László Sárkányfog c. írását is, talán nem alaptalanul. Fehér Tibor két ifjúsági regényt is írt a Bocskai-szabadságharcról. A Hajdúk kapitánya (1965) és a Hajdúkaland (1980) és a maga nemében az igényesebb művek közé tartozik. A hajdúk, mint martalócok tűnnek fel Múth János-Vitos Gerő 1920-ban írt és Szegeden kiadott Bocskai István c. 5 felvonásos tragédiájában. Annus József kétrészes drámája (Meztelen kard, 1978) Bocskai és Lippai Balázs generális tragikus ütközését ragadja ki a szabadságharc eseményeinek forgatagából. Irodalmi értéket képvisel Köteles Pál drámája, a Hajdúkirály (1982) is, noha az Annuséval ellentétben, ebben a túl gyakori színváltás, a sok rövidke jelenet okoz olvasási nehézséget.

***

Névtelen

A fejedelemnek megétetéséről és annak büntetéséről való ének

Részlet

Ha kérdi isten, Kátai tetőled,

Hol vagyon neked kegyes fejedelmed?

Mit felesz arra? Mert azt elvesztötted,

Testéből lelkét méreggel kiűzted.

 

Te is azt feleled, mint Káin felele

A barázdánál, mikor öccse vére

Felkiált vala isten eleibe:

Mi? Nem voltam öcsémnek őrzője.

 

Hej, te áruló! Őrzője nem voltál

Fejedelmünknek, de gyilkosa voltál,

Noha ő tőle nagyra méltóztattál

De mindazokról háládatlan voltál.

(…)

Csalárdul tőlünk elvesztéd méreggel,

Fog nélkül való élnek fegyverével,

Kiért tégedet sok éles fegyverrel

Elaprítánk Kassán egy jó reggel.

(…)

Az ezerhatszáz és hét esztendőben,

Kegyelmes uram halála eszömben,

Mikor forogna keserűségemben,

Szerzém ezeket a Maros mentében.

 

 Lévay József

Bocskai

(Nagykereki, 1849 ápril 29)

1.

Itt járok, hol egykor ő járt,

Nézem ezt a régi várat,

Melyben ő rá nyugalom várt,

Midőn a harcon kifáradt.

 

Vár volt a ház, melyben lakott,

Övedezve bástyafallal.

Látom, az is birkózhatott

Nem egy kemény zivatarral.

 

A jövőt tán itt tervezte,

Itt ápolta honfi lángját,

A szabadságot kereste,

nem a király koronáját.

2.

Ki van itthon, vagy nincsen senki sem?

Nem a házat, a gazdát keresem,

Keresem a szabadáság vitézét,

Hős Bocskait, a hajdúk vezérét.

 

Nincsen itthon, oh de hogy’ is volna?

Felriadtaz első ágyúszóra,

Hazájáért elhagyta a várat.

Örül, hogyha ismét kardot ránthat.

 

El-kiszállt az ismert csatasíikra,

Mint a sas, mely fiait tanítja,

Szelleme leng ősi zászlajával,

A diadalt hordozza magával.

 

Ady Endre 

Bocskai István 

(…)

Fájdalmas örömmel gondolunk régen letűnt alakjára, testamentumára, melyből még ma sem tudják az igazságot kiolvasni Magyarország fiai. Ma a magyar intellektusok a hajdúk. Nagyszerű csapat, mellyel új Magyarországot lehetne csinálni, ha egy új, mai Bocskai akadna. De ma Belgiojosok a magyar vezérek is. És kátaiak. Mi pedig ünnepelni tudunk… A régi Magyarország megmentőit szépen ünnepeljük. De új Magyarországot nem tudunk csinálni. Talán föléltük a magyar matéria érékesebb felét. Ha Bocskai István föltámadna, nagyon megvetne bennünket. (1906)

 

Megjelent a Szókimondó 2018. novemberi számában