József Attila költészete

 

József Attila, Etus és a MamaSZABADSZÁLLÁSI  EMLÉKEK
JÓZSEF  ATTILA  KÖLTÉSZETÉBEN

     A fiatal József Attila testvéreivel, Jolánnal és Etelkával több alkalommal is leutazott Szabadszállásra a rokonokhoz. Ott éltek a költő édesanyjának testvérei, akik mindig szeretettel fogadták a Pestről érkező családtagokat. Tizenegy évvel ezelőtt, 1968 tavaszán megismerkedtem a szabadszállási tanyavilágban József Attila négy unokatestvérével, akik emlékeik elmondásával segítették gyűjtőmunkámat.
Ott tartózkodásom idején érlelődött bennem tovább az a gondolat, hogy a családi és rokoni szálak elsődlegességével párhuzamosan a szabadszállási táj szépsége, az emberek életmódjának és körülményeinek megfigyelése, a paraszti sors egyhangú nomádsága, a szőlő, a gyümölcsös, a rétek, a mezők, a Kondor tó romantikája, a tanyák bénult csendje együttesen vált József Attila tájlírájának eszmei kifejezőjévé. Úgy érzem, hogy képalkotásának gazdagodásában, hasonlat-teremtésében, a Szabadszálláson szerzett élményanyag is meghatározó szerepet játszott. (Általában a vidéken töltött gyermekkori évek is erre utalnak.)
A versek szókincs-összetétele is hűen bizonyítja, hogy a költő nemcsak látója, hanem ismerője is a szegénységnek, a falu, a tanyavilág keserves életének. A paraszttal együtt érezte és szenvedte az embertelen nyomort. Érdemes lenne egyszer összegyűjteni azokat a szavakat, amelyek a falusi élethez, költészetének tájfestéséhez kapcsolódnak. Színes kép tárulna elénk József Attila politikai, földrajzi és természetrajzi ismeretének palettájáról.
A szabadszállási vendégeskedések nyomot hagytak a költő lelkében, és az emlék-motívumok felfedezhetők költészetében. Szinte láthatóan tárja elénk a szabadszállási tájat a benne élő parasztokkal a Holt vidékben. Megidézte a homokvilág szélkavarta felhőit, a Balázsi-réteket és a halászok nótázásait is. Nagybátyja, Pőcze Imre halász volt és többször magával vitte a nagy „fogásokra”. A nagyapa: idősebb Pőcze Imre portréját rajzolta meg az 1929-ben írt Dörmögő című versében. Emlék című költeményében pedig Pőcze Imréné Mester Mária, az „Apró, kemény kontyú ángyom” tiszta egyszerűségét örökítette meg.
Vágó Márta 1928. július 18-án kelt levelében így írt József Attilának: „Te most ugye Szabadszálláson vagy nagyapádéknál, és jó kedvű vagy, kölykem.” A költő 1928. szeptember 28-án az akkor Londonban élő Vágó Mártának ezt írja: „Ma reggel ötkor különben Szabadszállásra megyünk Jolánnal: szüretre. Nincs semmi kedvem, de remélem, mégis jól érzem majd magam.” József Attila szabadszállási látogatásait, fiatalkori élményeinek színhelyét néhány fénykép is megőrizte az utókornak.
(Budapest, 1979.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük